Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-02 / 40. szám
Mary Ida bemutatott neki: — Ez Buddy, az unokaöcsém. Ez pedig — ne haragudj, kedveském, nem jól értettem a nevedet. — Zilla — suttogta a lány lesütött szemmel. — Ne haragudj, kedveském, de most se értem. — Zilla — felelte a leány, megint suttogva. — Hat — mondta Mary Ida kedvesen —, elég furcsa név, ami azt ileti. Zilla vállat vont — Az anyukámtól kaptam. Neki is ez volt a neve. Két héttel később Zilla még mindig nálunk tartózkodott; elég furcsa teremtés volt, legalább annyira, mint a neve. A szülei nem éltek már, a férje „elment egy másik nővel". „Mert olyan jó nagy, kövér nő volt, ö meg a kövéreket szerette, azt mondta, hogy én ványadt vagyok neki, így aztán fogta magát és elment a nővel, el is vált tőlem és fönn Georgiában elvette azt a másik nőt." Egyetlen élő rokona volt a bátyja: Jim James. „Azért is jöttem ide, Alabamába. Mert amikor utoljára hallottam felőle, valahol errefelé élt." Jennings bátyám mindent elkövetett, hogy kinyomozza Jim James hollétét. Nem érdek nélkül tette, mert bármennyire kedvelte is Zilla kisfiát, Zillából már nagyon elege volt — vékony, sipító hangja az idegeire ment, és dallamtalan dudorászása nemkülönben. Jennings Mary Idához: „Mondd meg, még meddig akar maradni a kosztosunk?" Mary Ida: „Jaj, Jennings! Psszt! Meghallja Zilla. Szegényke. Nincs neki hová mennie." így hát Jennings megkettőzte erőfeszítéseit. Még a seriffet is bevonta a kutatásba; sőt egy fizetett hirdetést is elhelyezett a helyi lapban — ennél többet aztán már tényleg senki sem kívánhatott volna tőle. Mifelénk azonban a hírét se hallotta soha senki Jim Jamesnek. Végül is — nemhiába volt okos asszony — Mary Idának támadt egy ötlete. Meg kell hívni az egyik szomszédukat, Eldridge Smitht vacsorára, ami nálunk rendszerint hat óra tájt volt, és csak valami könnyű harapnivalóból állt. Nem is értem, miért nem jutott az eszébe már sokkal korábban. Mr. Smith nem volt éppenséggel férfiszépség, viszont nem sokkal azelőtt halt meg a felesége, és a negyvenéves farmer egyedül maradt két iskolás korú gyerekkel. Az első vendégség után Mr. Smith szinte naponta beállított alkonyattájt. Mi meg sötétedés után magára hagytuk Zillát és Mr. Smitht; kinn ültek a verandán a nyikorgó hintaágyon és nevetgéltek meg sugdolóztak kettesben. Jennings már majd felrobbant a méregtől, mert Mr. Smitht éppúgy ki nem állhatta, mint Zillát; hiába is csitította Mary Ida, hogy „Csillapodj, drágám. Várjunk még egy kicsit." Egy hónapig vártunk. Végül is egy este Jennings félrevonta Mr. Smitht, és azt mondta neki: „Nézd, Eldridge. Én most veled, mint férfi férfival. Szóval, milyen szándékaid vannak a kisasszonnyal?" Jennings szájából inkább fenyegetésnek, mint kérdésnek hatott a szó. A menyasszonyi ruhát Mary Ida varrta lábhajtású Singer varrógépén. Puffos ujjú, fehér pamutruha volt, és Zilla fehér selyemszalagot kötött hozzá kibodorított hajába. Meglepően csinos volt benne. A szertartást egy szederfa árnyékában rendeztük meg egy hűvös, szeptemberi délután, L. B. Persons tiszteletes úr segédletével. Végeztével sütemény járt körbe és muskotályos gyümölcsbólé. Ahogy az ifjú pár eíkocogott Mr. Smith öszvér vontatta szekerén, Mary Ida a szoknyája aljával törölgette a szemét. Jennings viszont, akinek olyan száraz volt a szeme, akár a föld, így szólt: — Köszönöm neked, Uram. És ha már úgyis kegyeket osztogatsz — nem ártana már egy kis eső a vetésnek. Bart István fordítása Dylan Thomas Az igazság benső felét Az ima párbeszéde Az igazság benső felét Te kékszemű király, Nem láthatod, fiam, Hogy míg káprázat nő köréd. Itt minden veszve már; Dőre ég alján bárhogyan Készül a szív, az ész Egyetlen moccanásra. Ártatlanul vagy bűnösen Úgy támad, úgy enyész Hánytorgó éjbe, mint Halottak pora lenn. Jót rosszat: két utad — Halálod vándora — Vak napban, őrlő ár felett. Te szív szerint király, szabad . Lélekkel fúdd tova; Járj bennem, benned, sírj, eredj Mindenki lelkin át A szűzi éjbe s kint A bűnös éjbe, jó s gonosz Halálba, szállj tovább, S végső elembe, mint Csillagvér harmatozz, Ahogy nap könnye, szállj, Miként hold magva, lom, Ég szárnyas láng-szava, Repülj, hat éveddel király. A rontó ártalom Elvettetett még, mikor a Fű, fény, állat s a víz Kezdődött földön, ég alatt; Még nem moccant szived, S magába ölt jót, hamisat, Befonta tetted, szavad is Bonthatatlan szeretet. Fodor András fordítása E. E. Cummings szonett esett, de jött a szél és elfútt hirtelen esőt, eget, elszállt velük minden levét, állnak a fák, az őszt régóta ismerem én is — ezt így hiszem — /s te szél, te szél, te szél, mit tudnál mondani — szerettél valakit s valahonnan, a néma nyárból, szirmokat gyűjtöttéi szívedbe? ó pillanatokig táncolj nekünk, őrült halál-apa s a vad utolsó falevéllel kavarogva szállj a levegő szivében ? / hadd lássuk megint az újabb végzetet... a szél elfútta már az esőt, levelet eget — s helyette mind fák, fák állnak. s a fák a meztelen egen a hold arcával szemközt állnak hirtelen. Imák közötti Párbeszéd, most mondja el Gyerek ki ágyba térdepel, s egy férfi, ki épp Lépcsőn kapaszkodik halódó kedveséhez, Nem sejti gyermeki lélek, álma kihez röpít, A másik meg csupa könny, hogy kedvesének halni kell. Sötétből hangja kitör és felemelkedik A válaszoló egekig felküldi a föld, Attól ki lépcsőn lép s tó ágyban térdepel. A szót most mondja el imázó párbeszéd Álomért oltalom földjén s azért ki meghal itt. Eggyé vált kín repül fel. KIT csillapítson? A gyerek nyugton aludjon vagy sírjon az ember? Imák közötti párbeszéd most hangzik el Élőt holttal cserélve fel, s a férfi ma épp Nem holtat lel az éjben, inkább épelevent forrón, Szerelme tüzében a kedvese ég. A gyermek nem sejtve még imát hová röpít, Fullad oly fájdalomba mint sír-verem. Álma szemén át megjelen sötétség sodra. Vonszolva lépcsőn őt ahhoz, ki meghalt s nem felel. Károlyi Amy fordítása Dylan Thomas A nem magadfajtákhoz Barátban ellenség, kihívlak. Te, hamis pénzzel perselyedben. Te, lehengerlő dumájú barátom, Ki hazugságot kentél rám, faképpel Lesve ki titkom, mit úgy rejtegettem. Szemed fénymorzsákkai száraz falatra Szeretetem lágy fogát rákapatta, S fölhorzsoltál, míg akadozva nyeltem, Téged erőm most tolvajként idéz fel A tükör-rendszerű emlékezetben, A tett el nem mosódó mosolyával, A bársonykesztyűs kéz bűvészcselével S szívemmel, mit mozsárba törsz, Hisz, hogy van itt vidám, őszinte fickó. Ily önzetlen rokon, sosem reméltem, S mondani se mertem, míg félresikló Igazságokkal labdáztál a légben, Sem, hogy bár a jót és hibát Bennük egyképp szerettem én, Ellenségem volt annyi jóbarát Gólyalábon, ködsüveggel fején. Kálnoky László fordítása nő 15
