Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-25 / 39. szám
Igen, bennünket határozottan meggyőzött a látvány. A helyzet valóban tarthatatlan. A komáromi szülészet — nem túlzás — egyre inkább a hírhedt szovjet kórházakra emlékeztet. SÓHAJTOTT A KÓRHÁZ avagy Semmelweis Ignác biztosan forog a sírjában Abszurdum, de igaz. A magas színvonalat megélt szocialista egészségügy — legalábbis Komáromban — oda juttatta a járás asszonyait, hogy komolyan fontolgatják, nem lenne-e jobb otthon szülni, hiszen otthon jobbak a körülmények. Legalábbis a többség így gondolja. A többség, tehát azok a nők, akiknek különböző okok miatt nem adatott meg a lehetőség, hogy Újvárban,' Nagyszombatban, Pozsonyban, sőt Pozsonypüspökin (ahová köztudottan nagyon „nehéz" bejutni), vagy más közelebbi-távolabbi városokban szüljenek. Vonatkozik ez továbbá a nőgyógyászati problémákkal küszködő nők többségére. De miért jutott ilyesmi az eszükbe, talán nemtörődömök, rosszak az orvosok, netán „baleset" is előfordult már? Nem. Állítólag az orvosok minden tőlük telhetőt megtesznek, az ápolószemélyzet állítólag dettó, hanem amire mindenki — tehát beteg, orvos, nővér — egyformán panaszkodik, az a higiéné. S egy valamire való kórházban manapság ez már az elsődleges szempontok egyike, ugyebár. NYOLCEZER ALÁÍRÁS Jelen sorok íróinak figyelmét a problémára nem is annyira a Komárom környéki rokonok kórházat elmarasztaló, de időhiány miatt nem kellőképpen taglalt véleménye hívta fel, hanem egy levél, amelyet a Szlovákiai Nők Demokratikus Uniójának rendkívüli járási konferenciáján fogalmaztak meg a kb. 6 000 komáromi járásbeli nőt képviselő küldöttek, mely szerint elsődleges feladatuknak tartják: felkérni a Komáromi Járási Nemzeti Bizottság tanácsát, hogy a kórház területén épülő járványpavilont azonnal minősítse át szülészeti-nőgyógyászati pavilonná (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért „szülészet"), s ennek megfelelően kezdjék el az átalakítását. A felkérés megtörtént, hivatalos válasz azonban nem érkezett. Az ügy tehát áll — pontosabban halad tovább minden a régiben. — Hozzánk eddig nyolcezer aláírás érkezett a lakosságtól. Ezek az emberek — főként nők, akiknek ugye megvannak a tapasztalatai — mind támogatják a követelésünket — mondja Mária Borgulová, az SZNDÚ járási bizottságának elnöke. Dr. Frantisek Tóthtal, a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának főorvosával, aki a köztársaság talán legkisebb főorvosi fogadószobájában ültet le bennünket, elmagyarázzák, mi is a helyzet. A kórház magvát képező épület, ahol a gyermekgyógyászat, a sebészet és a szülészet foglal helyet, még 1906-ban épült. Az itteni állapotok ma már elfogadhatatlanok. Ezt mindenki tudja. Ezért azután a helyi illetékesek (tehát a járási szervek, a kórház igazgatója, a szülészet főorvosa) még áprilisban három lehetséges megoldásban egyeztek meg. Az első variáns szerint a szülészet végleg átköltözik a járványpavilonba. A második megoldás, hogy a szülészet átköltözik ugyan a járványpavilonba, de csupán egy-két évre, míg az eredeti helyiségeket korszerűsítik, azután visszaköltözik mostani helyére. A harmadik elképzelés, hogy meg kell kezdeni a szülészet mostani helyiségeinek korszerűsítését, a szülészetet pedig addig be kell csukni. Egyelőre annyit tennénk hozzá, hogy a kórházban már létezik egy infekciós részleg és az említett járványpavilon még nincs készen, s úgy tűnik, egyhamar nem is lesz! Nem beszélve arról, hogy a teljesen új, a fentiekben még egyszer sem említett nőgyógyászati és szülészeti részleg építését csak 1996-ban kezdenék el — a tervek szerint! Ml TÖRTÉNT A MINISZTERNÉL? — Áprilisban a második variánst fogadták el. Ennek mindenki örült az osztályon. Hisz belső helyiségeinket megfelelően át lehetne építeni, korszerűsíteni, de nem menet közben, csak úgy, ha mi átköltözünk a járványpavilonba — emlékezik dr. Tóth. — Ezzel a megoldással egytől egyig mindenki egyetértett. Április 24-én megegyeztünk. Csakhogy ezt követően sor került egy találkozóra Pozsonyban az akkori egészségügyi miniszterrel, dr. Novákkal. Hogy ezt a találkozót ki kezdeményezte, és főleg miért, azt nem tudom. Hiszen amikor Novák miniszter úr itt járt a tavasszal, szinte elszörnyedt, amikor látta, milyen körülmények között dolgozunk, s a következőket mondta: „ezek emberhez méltatlan körülmények. A járási szervek feladata, hogy változtassanak a helyzeten." Elég az hozzá, hogy a miniszteri találkozón Pozsonyban részt vett Szlovákia főinfektológusa is, aki egyértelműen elutasította a mi megoldási javaslatunkat. Ezt követően valamennyi járási támogatónk is egyszeriben elutasította a kérésünket. Akik addig egyetértettek, hirtelenjében mind megváltoztatták a véleményüket — fejezi be a főorvos. De mik az ellenérvek? A hivatalos vélemény a következő: mivel Komárom határmenti város, bármikor „átjuthat" ide valamilyen járvány vagy fertőzés, s azonmód — tehát itt helyben — meg kell akadályozni, hogy továbbterjedjen. Ezenkívül az új, korszerű (egyesek szerint megkérdőjelezhető, hogyan lehet korszerű valami, ami már évek óta épül, még nincs készen, nem beszélve a 20 évvel ezelőtti tervekről) kétszintes járványpavilonban ellátnák az Érsekújvári és Galántai járás esetleges betegeit is. A helyi illetékesek további érve, hogy 5 millió koronába kerülne a járványpavilon átalakítása a szülészet céljaira. A műszakiak és az építészek azonban kiszámították, hogy csak 250 ezerbe, Mária Borgulováék pedig állítják, hogy az építőipari kapacitások járáson belüli átcsoportosításával lényegesen rövidebb idő alatt is be lehetne fejezni az építkezést. Ám a fő kérdés szerintünk: mi legyen a páciens, a szülő nő, az újszülött sorsa? Mert a sok dátum, megoldási variáns, pénzösszeg és egyéb huzavona közben, mintha megintcsak róluk feledkeznének meg az „illetékesek" ... Dr. Frantisek Tóth szerint is elsősorban az emberek alapvető szükségleteit kellene figyelembe venni. — Amíg a kismamákat nem lehet megfelelően ellátni, amíg a felettünk levő sebészeti osztályon a folyosón is fekszenek betegek, annyira kicsi a kapacitás, addig mit ér az új járványkórház? Távlatilag ez nagyon szép terv, de olyan, mintha alapok nélkül akarnánk felrakni az emeletet. A járványok különben is szinte kihalófélben vannak nálunk. Az infekciós osztályon jobbára csak szovjet katonákat kezeltek; néhány hasmenés fordult elő, de ezek is csak néhánynapos kórházi kezelést igényeltek. Eközben a mi betegeink és a szülő nők picinyeikkel együtt valóban fertőzéseknek vannak kitévé. Hisz a kórház udvarán építkezés folyik. Száll a por egész nyáron. A KISMAMÁKAT CSAK SZÚNYOGHÁLÓ VÉDI A főorvos határozott tilalma ellenére nyitva vannak az ablakok. A hetvenágyas osztály betegeinek mindössze két zuhanyozósarok (lefolyói gyakran mondják fel a szolgálatot) áll a rendelkezésükre, ablak nélkül, penészes falakkal, két vécé, amelyből legalább kettő nem működik. — A műtőben — folytatja dr. Tóth — nem eléggé hatékony a légkondicionálás. Mintha szaunában operálnánk! És csótányok mászkálnak újszülöttek ágyán. \
