Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-09-18 / 38. szám
Sistergő, már-már a hisztériát súroló nacionalista indulatok, zavaros féligazságokat és otromba hazugságokat elegyítő vádaskodások, öncsalások és görcsös önigazolások, szüntelen gyanakvás és ijesztő ellenségkép-kreálás — így néz ki napjainkban a kelet-európai kisállamok nyomorúsága. Fél szemmel folyton a szomszédokra sandítunk, figyeljük minden mozdulatukat; ha ünnepelnek, rossz; ha gyászolnak, még rosszabb. Kinek? Ki ért szót ebben a zűrzavarban, ahol még az elvétve felhangzó józan szó is újabb ádáz indulatokat kavar? Süketek párbeszéde — mondják egyre gyakrabban sokan. Nem hiszem. Ez a mindent eleve félrehallani és rosszhiszeműen félremagyarázni akarók acsarkodása. Én már hallottam süketeket egymással beszélni. Az egészen más volt. Egyszer, kislány koromban, az iskolából hazajövet már messziről megpillantottam nagyanyámat, amint a kapunk előtt állva a postással beszélget. Mulatságos látvány volt, mert apró termetű nagyanyám lábujjhegyre ágaskodva társalgott a nála vagy másfél fejjel magasabb férfival, a nagyothallók jellegzetes mozdulatával kezét füléhez emelve, s így, ebben a furcsán kecses pózban olyan volt, mint egy múlt századbeli pöttöm balerina. Az ugyancsak süket öreg postás derekát meggörbítve figyelte nagyanyám szavait. Közelebb érve meghallottam azt is, miről társalognak. A párbeszéd körülbelül így hangzott: Nem szeretem ezeket a lapokat, nincs bennük semmi érdekes. Bezzeg régen milyen jó újságok voltak! A Tolnai Világlapja, azt szerettem. Mire a postás bácsi: Már nem bírom ezt a sok gyaloglást, fájnak a lábaim. Hiába, öregszünk. Nagyanyám: a fiatalok járatják, én ugyan nem adnék értük egy koronát sem. A postás: Mondtam is a feleségemnek, nem nekem való ez a sok mászkálás, elmegyek nyugdíjba. Nagyanyám: Valamikor annyi érdekeset írtak az újságok. Hogyan gyilkolták meg a Ferenc Ferdinándot, meg amikor a Rudolf trónörökös öngyilkos lett azzal a ... Jaj, hogy is hívták? A postás: Napközben nem is fájnak annyira, de este! Nem baj, ideje már, hogy nyugdíjba menjek. És a két öregecske kedvesen bólogatott, mosolygott egymásra, mindketten szemmel láthatóan nagyon élvezték, hogy végre akad valaki, akivel elbeszélgethetnek. — Barátságos ember ez a postás, olyan jól el lehet vele beszélgetni — mondta befelé jövet nagymamám. — De nagymama, hisz te egész idő alatt németül beszéltél vele! — Miért, már az is baj? Mi az, már németül se szabad beszélni? — De ő nem is tud németül, biztos, hogy nem tud! Szlovákul beszélt és mindig egészen másról, mint te! — Hát pedig ilyet már nekem ne mondj! Még hogy a postás nem tud németül! Amikor mindig olyan jól elbeszélgetünk. Nagyapáddal is, isten nyugosztalja, milyen jól megértették egymást! Hát ez igaz volt, csak hogy nagyanyám megfeledkezett egy apróságról. Arról, hogy magyarul kitűnően beszélő nagyapám szlovák volt, így hát nem csoda, ha hosszas baráti eszmecseréket folytatott az ugyancsak szlovák postással. És mégis pompásan megértették egymást, a csak magyarul és németül tudó nagyanyám, meg a szlovák postás. Valóban süketek párbeszéde — mondhatja az olvasó. Az hát. De ennek a két szegény öregnek örömet szerzett. Hisz sokszor még szavak sem kellenek egymás megértéséhez. Elegendő egy kis jóindulat. VOJTEK KATALIN 70 éve született Szergej Bondarcsuk Oscar-dijas szovjet színművész, rendező. Rejtvényünk fő soraiban négy filmjének címét fejthetik meg. Készítette: K. Gy. Megfejtéseiket 10 napon belül a szelvénnyel együtt küldjék el szerkesztőségünk címére. 33. számunk helyes megfejtése: Intermezzo, Ördög az emberben, Casablanca, Forgószél, Szent Johanna. -Sorsolással könyvjutalmat nyert: Birkus József, Ógyalla; dr. Bogdány Kyra, Komárom; Kovács György, Rimaszombat; Mórocz Tibomé, Eperjes; Tóth Eszter, Felsőszeii. nő 19 (na/38)
