Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-09-18 / 38. szám

meg olykor egy órát is eltartott, míg felkutatta és kitépkedte ősz hajszálait. Meg a lábfájás is — már kevéske biciklizés után megfájdult a lába — arról árulkodott, hogy egészségét lassan kikezdi az idő. A reggeli „ágyban kávézás" szertartását is különösebb élvezet nélkül végezte, de nem volt ereje lemondani megrögzött szokásáról. Vajon sokáig folyik-e még így? — tette fel a kérdést teste fokozatosan eltűnő fiatalsága láttán, értelmére apellálva. Értelme a régi maradt. Mint húszéves korában, most is úgy kereste, száz meg száz nö között kutatta az ideális menyasz - szonyt, akinek képe már megcsontosodott képzeletében.

És ekkor váratlanul levelet kapott Pankadzsáksi Ammától. Levelet, amely fellelkesítette Divánkaran Nájart, megvigasztalta tikkadó lelkét:

„Jöjjön, fivérem, mielőbb hozzánk. Megfelelő lányt találtam. Kamalamnak hívják. Jöjjön, bátyám, beszéljen a szüleivel, és vezesse a házába."

Divánkaran Najar meg volt győződve afelől, hogy ha Pankadzsáksi Ammá így írt, akkor a leányka maga a tökély.

Élvezettel olvasta újra meg újra a gyöngybetüs üzenetet, még valami leereszkedő sajnálattal kevert hálafélét is érzett Divánkaran Nájar a levél írója iránt, aki annyira törődik az ö boldogságával.

Pankadzsáksi Ammá Divánkaran Nájar negynénjének a lánya volt. Bár a sors nem áldotta meg különös szépséggel, annak idején, a szokásoknak megfelelően felmerült Divánkaran Nájar és másodunokatestvére házasságának lehetősége. Ő akkor azt mondta:

— Panku jó kislány, de nem hozzám való. Mondják meg, könyörgök, ki tudna erre a fekete csúfságra mint féleségre, gyöngéd szeretettel nézni?

Szavai eljutottak Pankadzsáki fülébe. Ő egy cseppet sem sértődött meg, minthogy teljes mértékben tisztában volt azzal, mennyire méltatlan akkora kitüntetésre, hogy Divánkaran Nájar felesége legyen. Semmiféle haragot nem érzett másodunokafivére iránt, hanem örült neki mindig, akárcsak azelőtt. Időközben Pankadzsáksi elvégezte a középiskolát, hozzáment egy orvoshoz, de hamarosan megözvegyült. Hogy emberré nevelhesse gyermekeit, elment tanítani. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Divánkaran Nájár,.ámbár minden megkeresett fillérét félretette jövendőbeli bóldog házassága megalapozására, rokonáról sem feledkezett meg, és rendszeresen segítette. Természetesen nem gondolt rá, hogy a támogatásért valamiféle ellenszolgáltatást kapjon. Annál kevésbé sem, mert Pankadzsáki Aromának sikerült a számára legfontosabb dolog: megtalálnia azt, akire ő álhatatosan, de sikertelenül várt tizenöt teljes éven át.

Alig pillantotta meg Kamalamot, Divánkaran Nájar rögtön tudta, meglelte értelmét: a legkisebb porcikájáig hasonlított ahhoz, akit álmaiban elképzelt, egy hajszálnyit sem különbözött lelke dédelgetett ideáljától. Csak mielőbb elrejthetné mások elöl ezt a szobortökéletességü szépséget, és magával vihetnél

Amikor a kislány már eltűnt, a tisztelt vendég elé helyezve a kávét, Divánkaran Nájar még mindig mozdulatlanul ült, arra a helyre meredve, ahol a lányka állt, és tökéletesen megfeledkezett a gyönyörűségbe.

A lányka apja nyilvánvalóan félreértette arckifejezését. Ott, ahol a legnagyobb boldogság tükröződött, ö elégedetlenséget látott. A maga módja szerint értelmezve az okot, kezdett a vőlegénynek magyarázkodni:

— Ne nézze, hogy most még soványka! Éppen olyan, mint az anyja volt! Az is olyan volt, mikor elvettem, mint a piszkafa. De ha most látná! Egy ember át sem tudja ölelni. Ha a földön ül, négykézláb segíti magát talpra. Ne kételkedjen! Kissé jobban táplálkozik, és igen rövid idő alatt kigömbölyödik ... — Felnevetett.

— Majd még az ajtót is kiszélesítheti!

Ékesszólásával és találékonyságával elégedetten, a

házigazda bekukkantott a ház belsejébe vezető ajtón, hogy felesége révén bizonyságot adjon. Dívánkarán Nájar már a mézeshetek programjának a tervezésébe merült, igy nem hallott semmit a házigazda előadásából, amelyben az a szépség által való értelmezését fogalmazta meg.

Mikor a lányka megmutatta magát, s a vőlegényjelölt meggyőződhetett róla, hogy a külseje megfelelő, visszatért a konyhába. Anyja is meg akarta nézni a vőjelöltet; dolgát félretéve a vendégszobába igyekezett. Gömbölyű hasánál átnyalábolta pöttömnyi fiacskáját, hogy közben is szoptathassa, s óvatosan belesett az ajtón. Abban a pillanatban megismerte Öt, azt, aki először gyújtotta fel gyermeki képzeletében a házasság csodájának, a családi életnek a gondolatát. A meglepődött asszony, aki meglehetősen szószátyárrá vált az eltelt időben, hangosan felkiáltott:

— Ajjajaj! Ez ugyanaz a személy! Nézzétek csak meg! Leánykéröbe jár és kávét iszik! Szóval még nem nősült meg?! Én azóta nyolcszor szültem, ő meg még nőtlen ?!

Divánkaran Nájar leforrázva ugrott fel, és döbbenettel vegyes csodálkozzással meredt a sápító hústoronyra. A ház ura is zavarodottan tekintett feleségére. A testes asszonyság megállás nélkül kárált:

— Még ha aranyból volna, se adnánk hozzá! Pfuj,

gyalazat! Először az anyjat kerte, most meg a lányát! Hol fordulhat elő ilyesmi? Csak mondta volna Pankadzsáksí Ammá, kiféle-miféle ez, mivel foglalkozik, még a kisujját sem láthatta volna a lányomnak! De ami megtörtént, megtörtént, most azonban takarodjon! Jobb, ha a gyerekeknek adom a kávét! Azt sem tudja az ember, honnan vegye a tejet meg a cukrot, ez meg itt . . .

Divánkaran Nájar kővé váltan, némán, alázatosan ballagott le a lépcsőn, és elhagyta a házat. Magának sem tudott volna számot adni arról, mi okozott neki nagyobb fájdalmat: Kaljánikuttí durva kirohanása-e, vagy küllemének katasztrofális változása.

Divánkaran Nájar lehorgasztott fővel tért vissza Pankadzsáksi Ammá házába. Először ingott meg benne az elképzelt ideális menyasszony piedesztálja alatt a föld. Ki tudja, az ész talán kielégülést talál a fantázia világában, a képzelődésben, de a test?...

A következő reggel Divánkaran nem egy sziromkönynyü kacsótól vette át reggeli kávéscsészéjét, hanem Pankadzsáksi Ammá munkától kivörösödött, érdes kezéből. Az „ágyban kávézás" szertartását játszadozó gyermekek hangja festette alá.

Divánkaran Nájar önmaga számára is váratlanul ébredt rá, hogy a tökéletes feleségről alkotott álomképe ebben a napbarnított arcú, gömbölyded, jólelkű és melegszívű tanítónőben öltött testet.

Puskás Ildikó fordítása

nö 15