Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-09-11 / 37. szám

A Lajta folyó nádasaiból vadkacsák röppennek fel. A parton Rohrau falu álmodik. A piros cserepes, muskátlis ablakú házak közül az egyik szegényes, nádfedelüben született Haydn, a nagy osztrák zeneszerző. Gondosan ápolják és őrzik hát emlékét az itt élők.

Kitűnő úton suhanok a Fertő-tó felé. Az északi parton Neusidl am See kisváros csalogatja a vendégeket. A tavon hófehér kirándulóhajók ringanak, szellő fodrozza a víz tükrét, amely az opálszínü párába vész. Nyári hétvégeken elárasztják e vidéket a bécsiek, s a szállóhegyi templomának boltívei alatt megtalálja Haydn sírját.

A toronyban delet harangoznak. A hangulatos főtér egyik kertvendéglőjében, árnyas lugas alatt 50 schillingért kínálják a bécsi szeletet. Az osztrákoknak ez roppant olcsó, így minden asztal foglalt. Déli irányban indulok tovább azon az úton, melynek vonalán kétezer évvel ezelőtt a Borostyánkő út húzódott. Csodálatosan szép a táj. A falvak házait mintha épp most mosták volna tisztára a hegyipatak vizében. Csinosak, takarosak s minden ablakban muskátli

dák és fizetővendégszobák ajtajára kiteszik a „megtelt" táblát.

Seregélycsapat kering a Lajta-hegység szölöskertjei fölött. Mintha évek óta itt élnék, úgy járom ezt a tájat. Kezdem megszokni, hogy akkor megyek át a szomszédba, amikor éppen kedvem tartja. És így van ez rendjén itt, Európa szívében. A dombtetőről lenéz rám Donnerskirchen temploma. A faluban olyan mély a csend, hogy szinte lábujjhegyen járok, nehogy megzavarjam. Kérdőn néznek rám a házak ablakai, mit keresek itt ilyenkor. Inkább estefelé jöjjek e bortermő vidékre, amikor a szőlősgazdák kinyitják borospincéiket és cserépkancsóból töltik pohárba a gyöngyöző hűs italt.

Autótérkép segítségével jutok újból vissza a Fertő-tó partjára, Rusztra. A kisváros lakóinak zöme hosszú időn át szőlőtermelésből és halászatból élt, amíg fel nem ébresztette csipkerózsika-álmából az idegenforgalom. Gazdagodott, gyarapodott, de az emberek sok mindent ápolnak s őriznek a múltból. A házak kéményein gólyák fészkelnek-kelepelnek, és lassan készülődnek már a nagy útra. Utazási láztól hevülve betérek a városka gondozott főterén egy utazási irodába, ahol a prospektusban a következőket olvasom: „Itt, a Pannon éghajlatú tájon megcsodálhatja a látogató a pusztai romantikát, a gémeskutat, a gólyát, a nádfedelü házakat. A csárdában magyaros ételeket ehet és cigányzenét hallgathat. Megfürödhet a tó kellemes, bársonyos vizében, Vitorlázhat, szörfözhet, majd amikor leszáll az est, vacsora után megkóstolhatja a napsütötte lankákon termett szőlő folyékony aranyát."

A Fertő-tótól nyugatra; a Lajta-hegység déli lejtőjén, szölőskertekkel és gyümölcsösökkel övezve sütkérezik a kora őszi napsütésben Eisenstadt, vagyis Kismarton, a Burgenlandi tartomány fővárosa. Dominánsa a barokk stílusú Eszterházy-kastély. Pompás terme közül legértékesebb a Haydn-terem, ahol a nagy zeneszerző élt, alkotott és hangversenyeket adott. A zarándok a város

virít. Észrevétlenül érkezem a cserepesek és fazekasok nagymúltú falujába. Stoob-ba. A kirakatüvegen át látom amint a fazekasmester szép piros agyagból korongon kancsót formál. Az égetett cseréptálat, csészét, köcsögöt, csibeitatót, aztán kirakja a háza elé a járdára, hadd válogassanak a vevők. A nagyobb műhelyek tucatnyi keramikust foglalkoztatnak és pompás kiállítótermekben mutatják be portékájukat. Ezerféle színben és formában díszeleg a kiállított kerámia.

A patak mentén gombaillatú erdőkön át haladok tovább, amíg váratlanul felbukkannak Felsőpulya házai. E kisváros a burgenlandi magyarság egyik központja. A föútról lekanyarodva bejutunk a város színes, hangulatos főterére. Az üzletekben magyarul is beszélnek, és kedvezményekkel csalogatják be a vevőt, például azzal, hogy nyomban megtérítik a forgalmi adót. A főutca mindkét oldalán üzletsor. Az árubőség természetes, számomra az a meglepő, hogy a boltokban alig akad vásárló.

Nézelődöm még, majd indulok délebbre, amerre egyre jobban sűrűsödnek a fenyvesek és magasodnak a hegyek. Meredek kapaszkodók és éles kanyarok után Kőszeg felé mutat egy útjelzötábla. Köhajitásnyira van a magyar határ. Az irottkő lila hegyvonulata alatt Lockenhaust — Léka várát — és a piroscserepes háztetőit aranyozza be a délutáni napfény. A dombtetőn épült vár egykor Esterházy-tulajdon volt. Meredeken kapaszkodik az út a Geschreibenstein — ahogy az írottkőt az itteniek nevezik — oldalán fel a hágóra. Ragyogó kilátás nyílik innen az alattunk elterülő völgyre, falvakra és mögötte az Alpok távoli behavazott csúcsaira.

Lefelé gyorsan peregnek a kilométerek s már távolból látni Güssing — Németújvár — középkori várát. Itt rendezik meg évente a lovagi várjátékokat. Magasan a város fölött a vár tornyából látható az oszlop, ahol találkozik Ausztria, Magyarország és Jugoszlávia határa. Ott ér véget Burgenland.

DUSEK IMRE

Arany

Az Atahualpa áltál annak idején kite lezett aranymennyiség ma elképzelhetet len, meses gazdagságot jelent, csupán-a legutóbbi 20 év alatt több mint a tízszeresére emelkedett az arany ára. A világpiacon egyetlen áru iránt sem növekszik olyan rohamosan a kereslet, mint éppen a „sárga ördög" iránt. Az arany hagyományos mértékegysége a majdnem 31,1 grammnyi, úgynevezett „hármas uncia". Ennyi arany nagykereskedelmi ára ma 400—450 amerikai dollár között van. Kiskereskedelmi, értéke pedig fékszerek alakjában) ennek a többszöröse.

A kapitalista világ aranykészleteinek több mint a felét az államkincstárakban őrzik. Legnagyobb aranykészlete — nyolc és fél ezer tonna — az Egyesült Államoknak van, ezt követi az NSZK és Franciaország, 3 700, illetve 3 200 tonnával. Ezeknek az országoknak azonban, akárcsak más európai államoknak, nincsenek saját aranylelőhelyeik. Majdnem 3 700 tonna aranyat őriznek még az Egyesült Államokban-, de ez a Nemzetközi Valutaalap tulajdona.

A világ legnagyobb aranymegőrzője: a New York-i Manhattan-szigeten levő Szövetségi Tartalékbank, amelynek széfjeiben, 30 méter mélyen a föld alatt, egy tonna súlyú páncélajtó mögött. 120 darab 995-ös próbájú aranytömb van. Mindegyik széfnek három zárja van, kulcsait különböző banktisztviselők őrzik. A The New York Times adatai szerint 13 000 tonna nemesfém található a manhattani széfekben.

Földünkön évente átlag 7 350 tonna aranyat bányásznak. Mire fordítják ezt a mennyiséget? Mintegy 840 tonna az ékszerészekhez kerül, 95 tonnát az elektronikai ipar használ fel a számítógépekhez és az őrberendezésekhez (csupán a japán elektronikai ipar szükséglete meghaladja az évi 50 tonnát), csaknem 65 tonnát pedig fogászati célokra vesznek igénybe. A többi a magángyűjteményeket gazdagítja, vagy aranypénzt vernek belőle.

Az állampolgárok személyi tulajdonában körülbelül 27 000 tonna van. Különösen Franciaországban, Olaszországban és Indiában van sok nemesfém az ország lakóinál 20—25 000 tonna aranyból készítenek ékszereket, magánkézbe kerülő rádió- és televízió-alkatrészeket, valamint fogprotéziseket. A The Guardian szerint a világon a legtöbb aranyfog Svájcban van.

Az arany és a belőle készült ékszerek jelentős része továbbra is a feketepiac tagjainak kezében van.

A Szovjetunió a világ egyik legnagyobb aranytermelője, ugyanakkor azonban nem közöl hivatalos adatokat az aranybányászatról. Különböző becslések szerint itt évente mintegy 250—300 tonna aranyat hoznak felszínre (a The Economist című brit újság szerint 1988- ban ez 204 tonna volt, ami világviszonylatban a második helyet jelenti). A Szovjetunió aranykészleteit 1 400—2 000 tonnára becsülik.

A szovjet aranyexport zöme: aranytömbök. Ugyanakkor világszerte legkelendőbb áru manapság az aranypénz és -ékszer. Olaszország és Thaiföld például nem aranykitermelő ország, de az aranyexportban vezető helyet foglal el.

Az utóbbi időben fontos bevételi forrás lett a Szovjetunió számára az aranypénzverés és az aranytartalmú emlékérmék forgalomba hozatala. A szovjet Állami Külkereskedelmi Bank például az NSZK-beli Ost-West Handelsbank részvételével közös vállalatot alapított az orosz pravoszláv egyház fennállásának ezredik évfordulója alkalmából kibocsátott arany emlékérmek előállítására és értékesítésére.

FELDOLGOZTA: G. GY