Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-23 / 4. szám

A neves szociológus, Anatolij I. ANTONOV professzor a Szovjet Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa, a család problémáival foglalkozó kabi-* net vezetője 1970-töl foglalkozik behatóan családkutatással. A szovjet szociológusok és demográfusok azon csoportjába tartozik, akik rendkívül negatívan ítélik meg a család jelenlegi helyzetét, állapotát a Szovjetunióban. Még annak ellenére is, hogy a szakemberek többsége kielégítőnek tartja a helyzetét, és távolról sem olyan borúlátó, mint Antonov professzor és a körülötte tömörülő szakembercsoport. Remélve, hogy az olvasónak nemcsak a kutatások szintjén, de köznapi értelemben véve is hasznára válhat a családdal, e specifikus társadalmi csoporttal összefüggő kérdések megvilágítása, Antonov professzortól Moszkvában kértünk interjút. Azért közöljük teljes terjedelmében a beszélgetést, mert meggyőződésünk, hogy a szovjet családmodellel kapcsolatos egyes általános tényezők ma a világ minden fejlett országában hatással vannak a család alakulására, sőt, egyes specifikumai nálunk, Csehszlovákiában is érvényesek.

— Kiindulópontként, kérem, mondja el, milyennek látja a család jelenlegi helyzetét a Szovjetunióban?

— Bár alkatomnál fogva optimista vagyok, mégis azt kell mondjam — s ezt hűen tükrözi eddigi tudományos munkásságom is —, hogy a szovjet családban óriási a dezorganizáció. A hetvenes években beszéltünk szervezetlenségről, ma azonban már kimondjuk, hogy ez egy rendkívül mély és komoly válság. Kialakulásában nálunk két körülmény játszott szerepet. Az egyik összefügg az egész világon érvényesülő trenddel és tendenciákkal, világjelenség, hogy a család és az ahhoz kapcsolódó értékek az emberek értékrendszerében alacsonyabb fokra szorultak. Ez a gazdaságilag, szellemileg, műszakilag fejlett és gazdag országra éppúgy érvényes, mint a Szovjetunióra, de mint az előzőekhez képest elmaradott ország, részt vesz ugyan ebben a világot érintő folyamatban, de el is marad tőle valamelyest. A tendencia megvan, s ehhez járulnak hozzá még bizonyos hazai specialitások, amelyekről később még beszélhetünk. Hadd tegyem azonban még mindehhez hozzá, hogy a család bárminemű megítélésében, elemzésében annak két alapvető funkciójából indulok ki, mégpedig a gyermeknemzés, illetve -szülés és a gyermek szocializációjának, nevelésének funkciójából. A család minden többi funkciója — például a partnerkapcsolatok kielégítése, a háztartás menetének, a szabadidő megszervezése stb. — a

család mint specifikus társadalmi csoport szempontjából másodlagos és valójában a családon kívül is betölthető (pl. egyedülálló szülők esetében stb.). Tehát éppen ezért az említett két funkció a meghatározó a család problémái szempontjából.

— Milyen a családmodelljük, és hogyan került a család abba a helyzetbe, amelyben ma van?

— A családmodell nálunk jelenleg átmeneti. Az egész világon — kivéve a keleti országokat és a Szovjetunió egyes régióit — megszűnőben van a sokgyermekes család. Az egygyermekes családok száma jelenleg az Egyesült Államokban a legmagasabb, az NSZK-ban, Olaszország Belgiumban, Svájcban stb. is hasonló a helyzet. Az NSZK-ban például a statisztikai adatok szerint egy családra 1,3 gyermek jut. Az egygyermekes családok száma a Szovjetunióban is rendkívül magas. A városi lakosság körében (s nálunk a lakosság mintegy kétharmada él városokban) 90—92 százalékban 1 —2 gyermekes családok élnek. Átlag 7 százalékra tehető a 3 és többgyermekes családok száma. A szovjet család — ellentétben a többi országokéval — csupán a hatvanas évektől kezdve vállalta önként és szándékosan a kevesebb gyermeket. Az ország történelmi fejlődésének sajátosságai révén korábban is alacsony volt a születési arányszám. Közrejátszottak ebben a forradalom, a forradalom utáni változások, az iparosítás, a szövetkezetesítés, a második világháború, az utána következő korszak, a repressziók, mindez erősen hozzájárult ahhoz, hogy rengeteg házasság esett szét, vagy csupán nagyon rövid életűek voltak. Amikor az emberek házasságot kötöttek, több gyermeket terveztek ugyan, de aztán a különféle gátló körülmények folytán nem volt erre lehetőségük. Ez egészen a hatvanas évekig tartott, amikor is az a helyzet állt elő, hogy az emberek nem akartak több gyermeket vállalni, s ezzel a Szovjetunió is bekapcsolódott azokba a demográfiai folyamatokba, amelyek az egész világot érintik. A rendkívül komoly helyzet, amely előállt, azzal magyarázható, hogy a család válsága nem más, mint az értékrendszer válsága a társadalomban, jobban mondva társadalmakban. Kutatócsoportunkat sokszor félreértik, mert ez a válság nálunk nem annyira szembetűnő. Tizenkét—tizenhatemeletes házakban, maximum háromszobás lakásokban élnek az emberek, mondjuk egy-két gyermekkel, kis helyen vannak összezárva, a válságjelek nem olyan feltűnők. Ezzel szemben, ha valaki belép egy 10—1 5 szobás amerikai otthonba, ahol egy gyermek nevelkedik, akkor egyre inkább olyan érzés fogja el az embert, hogy valamiféle új civilizáció felé halad az emberiség, amelyben már nem kényszeritheted az embereket, hogy annyi gyermeket szüljenek, amennyi éppen optimálisnak mutatkozik, (mint annak idején Kínában vagy más országokban) nem tilthatod meg a terhességmegszakítást, nem kényszeritheted az embereket, hogy változtassanak gondolkodásmódjukon, egyszóval nem lehet őket ilyenformán manipulálni, s ez utóvégre nem is lenne más, mint fasizmus. Ma pedig az emberek — mert metváltozott az értékrendszer a társadalomban — képtelenek olyan mértékben a családra és a házasságra orientálódni, mint korábban. A családi élethez kapcsolódó értékek helyébe nagyon széles skálán egészen mások léptek, s ez a válság oka.

— A történelmi tények önöknél mennyire foghatók fel válságokként ?

— Meg kell mondanom, hogy a Szovjetunió negatív iskolapéldaként került be a családszociológiai tankönyvekbe azzal, hogy rögtön a kezdet kezdetén, a forradalom után azon fáradozott, hogy leértékelje a családot. Erre azért volt szükség, hogy az új feltételek közepette, az új felnövekvő generációt az új ideológiával lehessen telíteni. Természetesen soha senki, semmiféle pártdokumentumban nem mondta ki, hogy csökkenteni kell a család presztízsét a társadalomban, de ez végbement. Méghozzá egy elég különös formában. Kezdetben, s főleg az ország háború utáni építéséhez rengeteg munkáskézre volt szükség, s a gazdaságpolitika egyik célja a nők teljes mértékű foglalkoztatottságának az elérése volt. A Szovjetunió ma is egyedülálló a világon abban, hogy a produktív életkorban lévő nők 95 százaléka dolgozik az országban. Az iparilag fejlett országokban ez az arány maxinő 8