Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-07-17 / 29. szám

gában a Vencel téren állomásozott". Ezen kívül pedig már tíz nappal a csehszlovákiai választások előtt különféle csehszlovák műsorokat sorolt be a programba. Megszólaltattuk az önök szakembereit, politikusait, művészeit stb., és természetesen köztársasági elnöküket, Václav Havert.

JIRÍ PELIKÁN a Rómában székelő Nyugat-keleti Kapcsolatok Intézetének igazgatója, az Európa Parlament tagja. Huszonkét év után először jár Csehszlovákiában, a prágai tavasz előtt a Csehszlovák Televízió igazgatója volt: A televíziói fesztiválról szólva:

— Ha emlékezetem nem csal, az Arany Prága televíziós fesztivált annak idején, tévéigazgató koromban hoztuk létre. Egyrészt azért, mert tudatosítottam, hogy Csehszlovákiának szüksége van a nyitásra — Kelet és Nyugat felé egyaránt. Arról volt szó, amit ma az Európába való visszatérésként szoktunk emlegetni. Akkor a televízió révén tettünk erre kísérletet, s végül sikerült is ebből a fesztiválból olyan fórumot csinálnunk, ahol a szakma valóban jeles képviselői és alkotásai vonultak fel. Ehhez hozzájárult a hatvanas évek atmoszférája, a prágai tavasz előszele, a liberalizációs és demokratizációs folyamat, amelynek — mint tudjuk — 1968 vetett véget. A november 17-i eseményekkel kapcsolatos érzéseiről szólva:

— Természetesen nagy izgalommal követtem az eseményeket, ugyanakkor rendkívüli örömmel, elégedettséggel és némi félelemmel. Lényegében húsz éven át meggyőződésem volt, hogy sor kerül Csehszlovákiában a váltásra. Már korábban is bekövetkezett volna, ha a vezetés párbeszédbe kezd az ellenzékkel. S ezt minél inkább elutasította, annál rohamosabban s nagyobb erővel közeledett a végső összecsapás. Az, hogy Csehszlovákiában a forradalom ilyen békésen zajlott le, a nemzetközi légkörnek is köszönhető: tehát Gorbacsov — nem pedig Brezsnyev — Moszkvában, változások Lengyelországban, Magyarországon, az NDK-ban.

Az Európába való visszatérésről:

— Ha az Európába való visszatérésről beszélünk, tudatosítanunk kell. hogy Európán nemcsak Nyugat-Európát értjük, nemcsak az Európai Közösséget. Nem szabad megfeledkeznünk földrajzi fekvésünkről, amelyből egyenesen következik a Lengyelországgal, Magyarországgal, sőt a Szovjetunióval való együttműködés. Véleményem szerint a demokrácia megszilárdítása mellett az Európába való viszszatérés fő feltétele a valóban működő gazdasági rendszer. E nélkül nincs demokrácia. A központi irányítású gazdasági rendszertől a piacgazdaságig való átmenet rendkívül körülményes, bonyolult és olykor fájdalmas folyamat, mert törvényszerűen súlyosan érint egyes társadalmi rétegeket. A kelet-európai demokratikus kormányok legfőbb problémáját most abban látom, hogy meg tudják teremteni a szociális igazságosságot, s hogy a váltás ne érintse a szegényebb rétegeket. Természetesen időbe telik, míg az emberek megint megtanulnak dolgozni, megtanulják, mi az a konkurencia, mi a kezdeményezés. Csehszlovákiának szerencsére elég jók a kilátásai, a demokratikus hagyományok, s a viszonylag fejlett ipar révén. Ha viszont a kelet-európai demokratikus kormányoknak nem sikerülne véghez vinni a reformot, kilábalni a gazdasági válságból a szociális igazságosság követelményének betartása mellett, ez megint regresszióhoz vezetne; ilyenkor ugyanis fellángol a nacionalizmus, a sovinizmus, opportunista csoportok működnek, s az egész ismét a totalitáshoz, s Európa balkanizációjához vezetne. Ebben látom a folyamat buktatóját. -friedrich-Nem nosztalgiázás! Nagyon jó volt látni, hallani a nyilvánosság előtt Jan Kádárt (a képen balra az egyik sajtóértekezleten), a hatvanas évek cseh filmművészetének jeles képviselőjét, aki még Oscar-díjat is hozott a „konyhára" (Üzlet a korzón), s akinek neve nem szerepel például az 1974-ben kiadott filmlexikonban, s az 1986-ban a Csehszlovák Filmintézet által kiadott csehszlovák filmesek lexikonjában sem... Az örömbe, persze, üröm is vegyül, mert az ember önkéntelenül is arra gondol, hányán nem élhették meg a rehabilitációt.

Nézem, nézegetem ezt a rekordéhes férfiút, s egymás után törnek elő emlékraktáramból a cigifüstös képek. A vécé a félhomályos kórházi folyosó végén, ahová képtelenség volt bejutni, mert a fülkéket huszonöt percre kisajátították maguknak a „bagós" betegek (vagy beteg bagósok ?). Orvos jött, benyitott az ajtón, látta a vékonyan tekergő füstöt, majd szó nélkül ment tovább. Megszokott, naponta ismétlődő esemény ez az osztályon, mondta beteg rokonom .. . Látom magam előtt a tíz év körüli, kutyát sétáltató kisfiút, aki nagy egyetértésben baktat apjával az utcán. Egy baj van csak: mindkettőjük kezében ott az égő cigaretta . . . Aztán eszembe jut egy járási püt-konferencia. Az egyik hölgy az elnöki asztal mögött rágyújt, néhányan — összeszámolom: nyolcán — követik példáját. A tágasnak nem mondható, zsúfolt helyiségben kis idő múlva jó hetven ember — a TÖBBSÉG — szívja ama kilenc füstjét. .. Vagy itt a legutolsó kép. A leváltott óvodai igazgatónő helyébe lépő új hölgy első ténykedései közé tartozik, hogy dohányzóhelyiséget jelöl ki az óvónőknek. A korábbi időkben az óvoda területén tilos volt a dohányzás, s a leváltott igazgatónő elleni „komoly" vádak közt ez is szerepelt.

Sok minden jut még az eszembe, de a képek, mint a valódi filmkockák, gyorsan peregnek egymás után, s nincs kedvem őket megállítani. Mert ez sem érdekes igazából, meg az sem. ... ahá, de itt van egy!

Fiatalok állnak a buszmegállóban. Fehér alapon zöld lóhere a kitűzőjük, s az ábra alatt felirat: nefajőím" — „nem dohányzom". Persze, a magamfajta szkeptikus ember rögtön arra gondol, hogy vajon azonosulnak-e a kamaszok a kijelentés tartalmával. Vagy csak újabb divatról van szó, Bon Jovi és társai helyett-mellett. most ez a sikk? Ám nemrégiben fiatalokkal beszélgettem életükről, vágyaikról. Kisült, hogy ők szinte semmiben sem különböznek azoktól, akik mi, mostani harmincévesek voltunk tizenöt évvel ezelőtt. A kis különbség: az én osztályomban huszonnyolcunkból ketten nem cigiztünk, ebből a mai osztályból pedig kettő ha cigizik a harminckettőből!

Persze a kételkedés újra hatalmába kerít. Hisz ez csak véletlen példa, nem általánosítható...

De hátha mégis. Hátha a mai kamaszok okosabbak lesznek a felnőtteknél?

A valódi képaláírás: a kaliforniai . Scott Case egy dohányosversenyen egyszerre 110 cigarettát szívott el. Fél órával a „rekord" után súlyos nikotinmérgezéssel kórházba kellett őt szállítani.-lamplnő 9