Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-06-26 / 26. szám
vallja Viktória Cejková, a pozsonyi Közgazdasági Főiskola dékánhelyettese (is). — Egyre nehezebb körülmények között él az ország, s leromlott gazdasági helyzetünk a legkisebb közösségek, a családok sorsára is rányomja bélyegét. Véleménye szerint a korlátozott anyagi és egyéb lehetőségek között miként élnek, élhetnek családjaink? — Nehezen. De állításom alátámasztására ne várjon tőlem statisztikai adatokat, mert azok a statisztikai módszerek, amelyekkel a mai családok életét kisérjük figyelemmel, nem adnak reális képet a valóságról. Jobb, ha háztartásokról beszélünk, hiszen sokan élnek köztünk egyedül, a maguk kiadásaival, bevételeivel, örömeivel és gondjaival. Azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy napjainkban a fiatalok és a nyugdíjasok küzdenek a legtöbb problémával. A fiatalok ka? Többek között arra, hogy 1989- ben egy lakosra átlagosan 17 058 korona értékű betét jutott. A valós helyzet azonban az, hogy vannak családok, amelyeknek nem fejenként, hanem összesen nincs ennyi pénzük. Anyagi szempontból nagymértékben az a meghatározó, hogy egy családban mennyi a gazdaságilag aktiv és gazdaságilag függő viszonyban levő személy. — Nem frázis, hogy a pénz fontos, de nem minden. Néha mégis úgy tűnik, képtelenek vagyunk ezt elfogadni. — Ha figyelmen kívül hagyjuk az anyagi gondokat, manapság akkor sem felhőtlen az életünk. A két keresetre épített családmodell pszichikailag is roppant megterheli a családokat, főleg a nőket. Számukra lehetővé kellene tenni, hogy választhassanak: gyermeket nevelnek, vagy pedig munkába járnak. Mivel választási lehetőa váláshoz, s annak következményeihez. Nagyon sok az elhagyott gyermek, aki érzelmileg nem kötődik senkihez. S az államnak rengeteg pénzébe kerül, hogy ezeket a problémákat megoldja, ha még megoldhatók, vagy legalább enyhítse. Én inkább a megelőzés híve vagyok. Már utaltam arra, hogy a nyugdíjasokat az egyedüllét nyomasztja a leginkább. A pszichológusok azt állítják, hogyha a nyugdíjasoknak vannak céljaik, s egészségesek. minden problémát könnyebben viselnek el. Az anyagi gondok az „egyéb" kategóriába sorolt középkorúakat terhelik a legkevésbé. Nekik vannak tartalékaik, míg ugyanez az említett csoportokról még nem, vagy már nem mondható el. Épp ezért anyagi javaik jelentős részét gyermekeik vagy szüleik, esetleg mindkettő támogatására használják fel. Tulajdonképpen az állam szociálpolitikai adósságait törlesztik. És nemcsak A pénz nem minden, de jó, ha van háztartásában általában az anyagi gondok vannak túlsúlyban. A munkába lépés után alacsony a fizetésük, viszont rengeteg a kiadásuk. Arról nem beszélve, hogy gyakran komoly eltérések vannak a talán még otthonról hozott igények és azok kielégítésének lehetőségei között. Anyagi gondjaik a nyugdíjasoknak is vannak. Amikor még dolgoztak, a fizetésük általában alacsony volt, ezért ha ma a nyugdíj az egyetlen bevételi forrásuk, akkor bizony minden fillért megfontoltan kell beosztani. Életüket azonban nemcsak a pénzszűke, hanem gyakran az egyedüllét, a magány is nehezíti. E két csoport között helyezkedik el a középkorúak háztartása, amelyet a statisztika csupán az „egyéb" kategóriában említ. Ez a besorolás egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Ugyanis a fiatalok és nyugdíjasok megoldatlan problémái a középkorúakra hárulnak, s nekik kell pótolniuk azt, amit az állam a szociálpolitikában elhanyagolt. A jellemzésből tehát nyilvánvaló, hogy az ország gazdasági helyzete elsősorban a fiatalok és nyugdíjasok, s őket követően a középkorúak életét nehezíti meg. S hogy mindebből mire mutat rá a statisztiség még nincs, az anyák olykor megoldhatatlan lelkiismereti problémákba ütköznek. Hiszen a kérdéssel, hogy a nő elsősorban anya legyen-e, vagy pedig a család gazdaságilag aktív, tehát rendszeres jövedelmet biztositó tagja, nem könynyü megbirkózni. Mert ha az első megoldást választja, ugyan sokat foglalkozhat a gyerekekkel, viszont nincs fizetés, s a család esetleg nagyon komoly anyagi gondokkal találja magát szemben. Ha munkába áll, enyhülnek ezek a gondok, de az anya úgy érezheti, elhanyagolja a gyerekeket. Nagy baj, hogy nem értékeljük a nők gyermeknevelö munkáját. Rendívül fontos, hogy meggyőzzük őket feladatuk fontosságáról. Azonban, ha mindezt pénzben nem fejezzük ki, akkor szavaink nem kapnak igazi tartalmat, s a kérdés megoldásában nem léphetünk előbbre. Egyébként a fiatal családokban többek között az említett problémák miatt rengeteg a válás; tulajdonképpen csaknem minden második családnak valamilyen formában köze van pénzben. Mert sok esetben a középkorúak azok, akik a gyerekeket bölcsödébe, óvodába, iskolába hordják, orvoshoz viszik, rohannak bevásárolni, s még folytathatnám a sort. — A válási statisztikák, az elhagyott és elhanyagolt gyermekek, s egyéb tények mutatnak rá szociálpolitikánk fehér foltjaira. Véleménye szerint mi lehet a megoldás? — Most hirtelen nem jut eszembe annak a filozófusnak a neve, aki azt mondta: a boldogság általánosságban nem létezik, csak konkrét személyhez köthető. S nekünk azért kell harcolnunk, hogy a boldogság viszszatérjen a családokba, s akkor az egész társadalom boldog lesz. Vagyis a bajokat „lent", a családokban, illetve azok szintjén kell megoldani. — Bármennyire állítjuk is, hogy a pénz nem minden, vitathatatlan, hogy a családi konfliktusok jelentős része a pénzszűkéből ered. Valljuk be. sokszor nem sikerül beosztani a pénzt fizetéstől fizetésig. Ön nemrég oktatási célokra készült publikációban foglalkozott ezzel a kérdéssel. Mit tanácsol tehát, hogyan osszuk be több-kevesebb pénzünket, hogy jusson mindenre. meg maradjon tartalékba is? — Roppant előnyös, ha legalább a házasságunk — vagy a háztartásvezetés — első néhány évében» pontosan nyilván tartjuk bevételeinket és kiadásainkat. Ez a családi könyvelés arra is jó, hogy végiggondoljuk igényeinket, s a saját mércénk szerint felállítsunk egy fontossági sorrendet. A másik oldalon pedig ott a realitás — vagyis a háztartás anyagi teherbíróképessége. E két oldalt összevetve láthatjuk, mi az, ami céljainkból megvalósítható. Tulajdonképpen mindnyájunkban megvan az a hajlam, hogy többet költsünk, mint amennyit a pénztárcánk elbír. Azonban a költségvetésünk, és természetesen fegyelmezettségünk arra ösztönöz, hogy felülvizsgáljuk igényeinket, s eldöntsük, mi a fontosabb. De soha ne feledjük, maga a pénz nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a célt elérjük. — Ön szerint elsajátítható az ésszerű háztartásvezetés ? — Igen, tanítható és megtanulható. A baj „csak" az, hogy egyelőre még hiányoznak az ilyen iskolák és tantárgyak. Nem működik például olyan iskola, amely egyben felkészítené a lányokat a házasságra, a családi életre. Idáig arra kényszeritettük őket, hogy tanuljanak gépészetet, építészetet, miközben sokszor nem is érdekelte őket ez a szakterület. Nagy szükség lenne lánynevelő intézetekre. Már van is ilyen elképzelés, s ha valóra válna, éppen a fiatal családoknak nyújthatna nagy segítséget. Egyébként, ami a jövőnket általában illeti, van egy jó ötletem: mindnyájunknak jól és nagy felelősséggel kell dolgoznunk, s ehhez ki kell alakítani a megfelelő jutalmazást. Hiszen a társadalom csak akkor segíthet a fiataloknak, a nyugdíjasoknak, s csak úgy tehermentesítheti a középkorúakat, ha becsületes munkánkkal megteremtjük hozzá az anyagi alapot. Kovács Edit Szalay Zoltán karikatúrája nő io
