Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-16 / 3. szám

zik. A vezetőnek ezt tudatosítania kell, teljesen hétköznapi dolognak kell tartania, el kell fogadnia az ilyen helyzetet is. Nekünk, anyáknak pedig, akik fiúkat nevelünk, beléjük kell plántálnunk ezt

a gondolatmenetét. A másik pedig: vezető posztokon több nőnek kellene lennie, akik valóban át tudják érezni, s ennek megfelelően megszervezni ezeket a dolgokat.

Ac

«tűk pvSt&m* •ff'aífjí's

A nők tanulni, dolgozni akarnak s a munkahelyi előmenetelre is garanciát kívánnak. A nők képzésének és munkahelyi előmenetelének kérdéseire nagy súlyt fektetett a Nyilatkozat is. A tanácskozáson Eva Massel (a Nemzetközi Munkaügyi Szervzeet (ILO) képviselője) figyelmezetetett a különböző országokban élő emigránsok nehéz helyzetére. Ezek az aszszonyok ugyanis általában a társadalmi életen kívül rekednek, nem találnak megfelelő munkát, hozzáférhetetlenek számukra a továbbképzési programok, ezáltal pedig nem jutnak jobban fizetett állásokhoz sem.

Még mindig vitatott kérdés, vajon reális-e és szükséges e, hogy a nő visszatérjen a családba. Galina Fedorovna Szuhorucsenko, a szovjet szakszervezetek országos tanácsának titkára szerint : „A szociológiai kutatások alapján országunkban a nők 80 százalékának kell egyeztetnie a családi és a munkahelyi teendőit. A mi feladatunk elsősorban az, hogy meg-Fér fa o

a. bei* a **u

... és nem lenne szabad különbséget tenni aszerint, hogy ki kapja. A tanácskozás egyetlen résztvevőjétől sem hallottuk, hogy országában ez a kérdés teljesen megoldott lenne. Különbségek persze vannak. Helyenként nincs rá törvény, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért adjanak. Másutt a törvény megvan ugyan, de nem'tartják be. Nem hasonlíthatjuk össze például a Dominikai Köztársaságot, ahol a tanítónő kevesebbet keres, mint a szakképzetlen munkás.

teremtsük a nő számára a választás lehetőségét. S hogy miért nincs nálunk még több nő a vezető posztokon? Nemcsak azért vannak kevesen, mert nem akarják vállalni a felelősséget, hanem azért is, mert eléggé felkészületlenek. Fel kell őket készíteni arra, hogy megállják a helyükeg a vezető beosztásokban is, mégpedig idejekorán.

Nem valamiféle szélsőséges feminista nézet, hogy a nőkkel állandóan foglalkozni kell, és megalkotni azt a rendszert, amelyben teljesen természetes lenne a nők munkahelyi előmenetele.

Túrija Lars, tanítónő (Marokkó): — Nálunk a nő teljes mértékben függő egyéniség. Függ a férjétől, szüksége van gyámra. hogy férjhez menjen, hogy útlevelet kapjon, hogy üzletet kössön stb. Nagyon sok fiatal nőt ismerek, akik abbahagyták — apjuk kívánsága szerint — a tanulmányaikat, mondván, hogy az is elég, ha alá tudják írni a nevüket. Nem választhatnak szabadon.

uás

Marokkót, ahol azért részesítik előnyben a felvételkor a nőt, mert sokkal ocsóbb munkaerő; Új Zélandot, ahol Martha Coleman szavai szerint a szakszervezetek most harcolnak a törvényért, amely garantálná, hogy a nők ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapják, mint a férfiak (eddig annak csupán hárommegyedét kapják meg).

Galina F. Szuhorucsenko (Szovjetunió) véleménye a kérdést illetően: — A törvény nálunk megvan. De ha jobban

Johnie Jackson (Egyesült Államok) Balról: Túrija Lars (Marokkó) és Zabra Jusef (Palesztina)

<tfc<u*yaoflá* 5

megnézzük, a nők többnyire a rosszul fizetett s a kevéssé gépesített munkákat végzik. A műszerfalnál a férfi ül, és ő nyomogatja a gombokat. Egyik problémánk a munka újrafelosztása. Olyan munkahelyeket kell kialakítanunk a nők számára, amelyek rendkívül produktívak. Ezt azonban meg kell valósítani. Ma már nem elég csak hangoztatni a dolgokat.

Marcela Vokrouhlíková (Csehszlovákia): — A Nagy-Brítanniából érkezett küldött is elmondta, hogy a nők bérei náluk a férfiakéhoz képest mintegy egyharmaddal ala... és hány órás legyen a munkahét? A nagy-britanniai szakszervezetek a 35 órás munkahetet követelik, a fejlődő országokban azonban a nők 60, 80, sőt 100 órát is dolgoznak hetente, helyenként kimondottan embertelen körülmények között. Persze nem törvényszerű, hogy ott, ahol az emberek anyagi jólétben élnek, egyúttal a szabad idejük is megnövekedett volna. Erre hívta föl a figyelmet Kim Szűk Jong (Dél-Korea). Marokkóban a törvény 42 órás munkahetet ír elő, a vállalkozók azonban nemigen respektálják. A nők pedig — Túrija Lars bevallása szerint — mintegy tíz órát dolgoznak naponta. A vállalkozók nem, csupán az állami szektor respektálja a törcsonyabbak. Mondjuk ki az igazságot: nálunk

ugyanez a helyzet. Persze azt is látnunk kell, hogy mi van emögött. Az idősebb nők korosztályában csak keveseknek van közép-, illetve főiskolai végzettségük, és ennek

megfelelő, rosszabbul fizetett munkát végeznek. Csakhogy a fiatalabb generáció képzettségi struktúrája már optimális, úgyhogy jogosan akarjuk, hogy az említett különbség megszűnjön. Ezt tartom az egyik legfontosabb kérdésnek világviszonylatban s nálunk is.

vényes munkahetet... Ott sem egyértelmű minden, ahol pontosan meg van szabva a munkahét.

— Nálunk rendkívül elterjedt a részmunkaidő

— mondja Jacqueline Leonard. — A hét első négy napján három műszak váltja egymást, a következő három pedig a hétvégén. Azzal, hogy rendkívül sokan dolgoznak részmunkaidőben, elesnek bizonyos szociális juttatásoktól. A lényeg azonban, hogy a gépek az év 365 napján 24 órát üzemelnek, s a kapitalisták nyeresége állandóan növekszik.

A nők szabad idejének kérdése is nyugtalanít bennünket — mondja Galina F. Szuhorucsenko. — A nőnek más munkaidőre lenne szüksége, mint a férfinak.

Természetesen nem, éppen ellenkezőleg. Gyermeket kell vállalni, a társadalomban pedig az anyaságnak, a családnak a legnagyobb tiszteletnek kellene örvendenie. A Nyilatozat a dolgozó nők számára a minimálisan tizenkét hetes fizetett szabadságot követeli azzal a kikötéssel, hogy ugyanarra a munkahelyre térhet vissza az anya, egyúttal pedig a gyermekgondozási intézmények kiépítését, ami más országokban távolról sem olyan egyértelmű, mint például.nálunk. Chilében például a kisvállalkozóknál dolgozó nők, ha nincs kire hagyniuk, gyakorta magukkal hordják kisgyermeküket a munkahelyükre, s előfordul, hogy éppenséggel az egészségre káros környezetbe. Chilében ez év júliusától érvényes az a törvény, miszerint az anyának, aki a szakszervezetek tagja, nincs joga a gyermekgondozási segélyre. Malajziában például — Sahar Banun szerint — a népművelésben vannak hiányosságaik, mert a nők leginkább tudatlanságból nem használják ki a létező fizetett szülési szabadságot. Rendkívül nagy változásokon ment át a család az Egyesült Államokban. Johnie Jackson szerint már nem beszélhetnek a hagyományos családról, amelyben az apa a pénzkereső, az

anya pedig neveli a gyér- í mekeket. Nőtt a nők fog- I lalkoztatása, rendkívül : sok a gyermekét egyedül j nevelő szülő, sőt az olyan í is, ahol a családfő vala- j melyik nagyszülő. Sok nő \ nem veszi igénybe a fize- I tett szülési szabadságot, jj s a fizetetlent még ke- j vésbé.

Hogy mi a helyzet í Csehszlovákiában, arról } ismét Marcela Vokrouhlíková beszél:

— A nők számára meg i kell teremteni a választás ! lehetőségét. Határozza- j nak ők afelől, hogy gyér- j meket kívánnak-e nevelni j (egy ideig, vagy akár a • gyermek felnőttkoráig), vagy hivatást gyakorolni.

A nőt nem szabad a munkában megkülön- ■ böztetni, de — a jogi értelemtől eltekintve — j aligha tehetünk egyenlőségjelet férfi és nő között. A nőben az életet adó egyént kell tisztelnie a társadalomnak.

Ehhez aligha lehet va- j lamit hozzáfűzni. Nyilvánvaló, hogy harcolnunk j kell mindazért, amit a dolgozó nők jogainak j nyilatkozata követel, s | valóra kell váltanunk, I mégpedig az egész vilá- I gon. A nők, a gyerekek, a családok érdekében. ■ Nem valamiféle mesébe illő csodatevésről van szó, csupán a békés és tartalmas élet, a munka, j a gyermeknevelés alapvető feltételeiről.

ZUZANA KRÚTKA j nő 9

ftáuy ducija CM4C a (üéMkt,