Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-16 / 3. szám

Délelőtt tiz óra. A műtétek ideje. Ilyenkor viszonylag csend uralja a kórházat, mintha mindenki — egészségügyi dolgozó és páciens — együttérezne azokkal a betegekkel, akik a műtőasztalon feküsznek. Dr. Tornóczy László, a kórház igazgatója is operál. Hosszan tartó hátgerincműtétet végez. Vele nem sikerül találkoznunk. Készsé­gesen áll azonban rendelkezésünkre dr. Kovács Éva igazgatóhelyettes és So­­osová Vlasta fönővér, aki nem könnyű feladatra vállalkozik: végigkísér a tizen­három emeletes egészségügyi intézet szinte valamennyi osztályán. Érsekújvár (Nővé Zámky) lakói közel száz évvel ezelőtt, 1896-ban vehették át — Kapisztóry Ferenc Királyi taná­csosnak, a város szülöttének szorgal­mazására — az első hatvankilenc ágyas kórházat a járásban. Annak idején ez nagy dolognak számított, és tán ki is elégítette az igényeket. Az évek múlá­sával azonban már nem. A város és a járás lakóinak gyarapodásával egyre in­kább szükség lett a nagyobb befogadó­­képességű s egyúttal jobban felszerelt intézetre. Egy 1933-ban létesített gaz­dasági épületnek már az új kórház alap­jait kellett volna szolgálnia. A terv azon­ban nem valósult meg. Pedig nélkülöz­hetetlenné vált az új, korszerű kórház, mivel a meglévőben ezer lakosra szá­mítva mindössze három kórházi ágy jutott. Évtizedek múlva 1969-ben rakták le a Szláv utcai kórház alapkövét, hogy azután évekig tartó vajúdás után nyolc­vankettő májusában fogadhassa első betegeit. A város szélén épült egészségügyi kolosszusban, fehér köpenyben, eme­letről emeletre járva ismerkedünk a kór­ház dolgozóival, pácienseivel, az orvos­­tudomány és a technika szoros együtt­működését dicsérő műszaki felszere­léssel. Helyet kapott a kórházban a belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat és szülészet mellett a csecsemő- és gyermekosztály, az ortopédia, az uroló­gia, a szemészet, az ideggyógyászat, a fül-, orr-, gégeszakosztály, a korszerű kemodializációs osztály, a véradó állo­más, a klinikai biokémia, számos labo­ratórium és egyéb. Többek közt az együttes mütőrészleg, amelyhez hason­ló csupán egy pozsonyi (Bratislava) és egy besztercebányai (Banská Bystrica) kórházban működik Szlovákiában. Mindez máshol is megtalálható egy modern kórházban — mondhatja bárki. Nem vitatjuk. Mégis van valami, ami két lépés előnyt jelent az újváriaknak, illet­ve amiről eddig más kórházban nem hallottam. Az egyik újítás — a kórház ésszerűsí­tő brigádja dolgozta ki — az alagsorban elhelyezett „ágymosoda". Itt tisztítják meg a kórházból távozottak fekhelyét. Harminc—harmincöt ágyat sterilizálnak naponta a mosoda dolgozói. A másik újítás az a nemes versengés, amely a betegápolás minőségi színvo­nalának növeléséért folyik a kórházban. Egy-egy osztály munkacsoportja — amelybe az orvosok és a nővérek mel­lett a segédszemélyzet is beletartozik — maguk kidolgozta szigorú kritéri­umok és dr. Anton Horsky, a járási egészségügyi intézet főigazgatója által jóváhagyott igényes feltételek mellett verseng „A legjobb ápoló kollektíva" címért. A versengés a szocialista egészség­ügy etikájának következetes betartását, a felek közti emberséges kapcsolat és a betegek gyógyulását szolgáló optimális légkör kialakítását, a higiéniai feltételek és a gyógykezelés valamennyi követel­ményének érvényesítését precízen, pontokba szedve foglalja magába. Nem feledkezve meg még az olyan kitételről sem. hogy hálapénzt adni és elfogadni tilos. Ezt egyébként a folyosószerte jól látható táblák is hirdetik. A verseny kiírása után hat hónappal értékelték először a versenyt. A győztes a III. belgyógyászati munkacsoport lett. A szimbolikus száz-száz korona jutalom elhanyagolható amellett, amit ezzel a versengéssel a páciensek nyertek és nyernek a jövőben is, hiszen a verseny folytatódik. Jelenleg a nyolcszázhuszonöt ágyas kórházban száztizenhárom orvos és hatszázharmincöt egészségügyi dolgo­zó gondoskodik a betegekről. Vala­mennyi nővér szakképesített! Szeren­csés helyzetben van a kórház abból a szempontból, hogy az újvári szlovák és magyar tanítási nyelvű egészségügyi szakközépiskola „tálcán kínálja" végzős növendékeit, akik — mint mondták — otthonosan érzik itt magukat gyakorló nővérekként is. A gyógykezelés mellett szellemi táp­lálékul szolgál többek közt a betegnek a tágas társalgóban rendezett képzőmű­vészeti kiállítás éppúgy, mint a helyi újságárusnál megvásárolható folyóira­tok. Frissítővel két büfé is szolgál. Egyik a téli kertben, a másik a társalgó mel­lett, ahol a kórház dolgozói csemege­árut, alapélelmiszert, zöldséget, gyü­mölcsöt is vásárolhatnak. A haza induló betegek a szükséges gyógyszert a kór­ház épületében levő gyógyszertárban válthatják ki. — Sok mindenre gondoltak az épí­tők, a berendezők. Mi hiányzik még, ami a kórház vezetőinek gondot okoz? — kérdezem dr. Kovács Évát. — A műszerek, gépi berendezések az évek során elhasználódnak, fel kelle­ne újítani őket, néhány markos férfiápo­lóra is szükség lenne. Nem sorolom. Egy dolgot szeretnénk mielőbb megva­lósítani — mondja búcsúzóul az igaz­gatóhelyettes. — Leszállópályát építeni, a helikopterek le- és felszállására. A hely megvan, már folynak a tárgyalások. Nem csupán a mi érdekünkben, hanem a szomszédos járások érdekében is, amelyek lakóit különleges esetekben a mi gyors beavatkozásunk tarthat élet­ben. J. HEGEDŰS MAGDA I ide kiöl érkézén a gyorsmentö. Elkelne még néhány férfiú póló ■I kórház tizenhárom évig épült. liehet. hogy a leszállópálya gyorsabban elkészül... r»ö 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom