Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-09 / 2. szám

nem függő tényező határozza meg. Ezek felosztása matematikailag milyen disztribú­cióval oldható meg? Gaussival!" És már rajzolta is a Gauss-görbét, és kifejtette, hogy az alatta lévő területek mely része ábrázolja a következő kategóriákat: a rám egyáltalán nem hallgatók, a kicsit odafigyelők. valamint az áhítattal figyelők kategóriáját. Észre sem vette, mikor hagytam el a szertárat. Most kihez menjek?Csak a hozzám legkö­zelebb állóban bízhatok. „Méghogy senki sem figyel rád ? Hát én nem hallgatlak meg T — kérdezte anyám, miközben kezét a köté­nyébe törölte. „Jézusmária! Szórakozunk, közben kifut a leves. Vidd le a szemetet, és vegyél egy kenyeret, mig kiaggatom a ruhát. Mozgás!'' Irány apa. „Hallgatlak, fiam" — emelte fel tekintetét a mai Új Szóból. Csöndben ma­radtam és figyeltem, hogyan hallgat rám. Valóban figyelmesen hallgatott végig, ami­kor zavartalanul lapozott tovább kedvenc oldalához, a sporthoz. Hallgatásomban nem mert megzavarni. A rádió ifjúsági adását is fölkerestem. A szerkesztő beolvasta kérdésemet, majd a szakember (pszichológus) nyilatkozott. El­mondta, hogy az egymásra nem figyelés gyakori jelenség, és abból adódik, hogy haj­szolt korunkban nincs időnk egymásra, de adódhat abból is, hogy a másik ember gond­­ja-baja nem is érdekel minket. A végén azt tanácsolta, próbáljam meg valahogy lekötni az emberek figyelmét. Kitűnő tanács, élni fogok vele. De hogyan? Megvan! Berobbantam a nevelési tanácsadó irodájába, és megkérdeztem, mely zeneszer­zőre összpontosítanak. „Kodályra", mondta ö, mire elemezni kezdtem Kodály gyűjtőútjait és arról polemizáltam, vajon milyen formá­ban kell a népdalt a koncertterembe vinni. Tátott szájjal bámult. Az osztályfőnökömnek igyekeztem elma­gyarázni, hogy a figyelés és nem figyelés dialektikus fogalmak és nem közelíthetők meg diszjunktiv logikával, mint ahogy azt a Gauss-módszerrel igyekezett megtenni a múlt héten, és nem használható fel a grafi­kus ábrázolásra az euklideszi geometria. Soha nem figyelt rám így senki! A portás néninek elmondtam, hogy a déd­nagymamám is reumás volt, és sikerrel alkal­mazta rá saját kenőcsét. Sztenográfikus se­szatérése denn?! Nem jön vissza!!! Megint más: bizakodjunk. Ionnak azért jó! működő üzemek is, csak becsüle­tes munkájuk eredménye érdemtelen he­lyekre kerül. Évek óta ígérgetjük a diffe­renciált bérezést. Be kell végre vezetni. Azok kapják a pénzt, akik megdolgoznak érte! A zsolozsmázó kádereket jutalmaz­zák dicsérő szavakkal! Szepsiben is megalkult a Polgári Fó­rum. Manifesztációt, nagygyűlést is szerve­­zen. Rendzavarás nem történt. Magam nem voltam ott. a férjem ment el. Azt mondta, érdekes, nem kellett .feltölteni” a jelenléti ivet, tele volt a kultiírház meglett emberekkel. Nem kellett diákokkal „vál­tozni”. Előadták a panaszokat, erre az illetékesek azt válaszolták: ez nem ide tartozik. Hát akkor kire? A sóhivatalra?! A város vezetői is olt voltak. A városi párt­szervezet elnöke is. Elmondta, ö a város szülötte, ismerhetik. Igyekezett senkinek nő 18 Tisztelt Szerkesztőség! A prágai tüntetéseket a sacai kórházban néztem betegtársaimmal együtt, a televízi­óban. A nagy áttörést már itthon, igaz. lázas betegen. Érdeklődésemet, szerencsé­re. nem csonkította meg a betegség. Nagy­fokú türelemre és éberségre van szükség a napokban! Szánalommal vegyes elismeréssel néz­tem az óriási tömegtüntetéseket. A NÉP csodát művelt, de én a csendes párbeszéd híve vagyok. A higgadt szó, a megértő szándék többet ér minden látványos de­mokráciánál. Egy női hasonlattal élek: nálunk az a szokás, hogy nagytakarítás­kor a nagvszőnyeget kiterítik a kapura. Minek az? Senkire nem tartozik, hogy nálunk nagytakarítás van. Rendben van. vegyük fel a szőnyeget, seperjünk ki min­dent, amit évtizedekig alája sepertünk. Vegyünk benne részt mindnyájan, szeme­te lök és pedánsak, dolgozók és lógósok. Aztán éhezzük a tiszta otthont. (Utó­pia ???) Sok minden történhet még. és nehéz higgadtnak maradni annyi rossz után. Vi­szont annyi rossz tapasztalat árán megta­nulhattuk. hogy ne általánosítsunk, hogy ne vegyünk egy kalap alá mindent és mindenkit. Közös nevezőt találni sokszor lesz nehéz. Hisz jönnek majd az aggódók. akik féltik a „szocializmust”, az ö szo­cializmusukat. mely számukra mindig, mindenben kiváltságos jelentett. Ezért csak annyit kellett tenniük, hogy lépten­­nyomon bizonygatták hűségüket. Megen­gedhették maguknak a törvénysértéseket, a visszaéléseket. A kapitalista világ mág­násait megszégyenítő módon viselkedtek. Ök szónokolnak a kapitalizmus visz-Mi-má-mú és Cesf práci A hat-hét éves gyerek alig várja, hogy iskolás legyen, a tanító nénik pedig izgalommal várják, milyenek lesznek az új elsősök. Elfogadják-e, hallgatnak-e majd rá, mikor jönnek rá a legnagyobb örömre, az olvasás ízére ? Negyedév, téli szünet, év vége: a napi szorgos munka, a sokszor verejtékes küzdelem gyümöl­cse érlelődik. Az elsős tanulók zöme november végére, december elejére rá­jön a betükapcsolás logikájára, naponta hangosan, közösen gyakoroljuk: mi­­má-mú ... És Cesf práciI köszönést is így tanultuk meg. A kicsik a szavak értelmét sem értve vígan harsogták: „Cesf práci, tanító néni!" De november­ben jött a kokárdás időszak, amikor apuka a csehszlovák kokárdát a kabát­jára tűzte, és gyermekének is megma­gyarázta, miért viseli. Sőt, volt olyan kis elsős, akinek szintén kitűzték a kokár­dát, és ő büszkén mutogatta a többiek­nek. Azok meg simogatták, csodálták, így a tanító néninek is észre kellett vennie. Erre mesét kerekítettünk. Ők meg kiegészítették, hogy azért viselünk kokárdát, hogy legyenek játszótereink, hogy legyen szép iskolánk... És azt is megbeszéltük, hogy mostantól nem kösznünk „Cesf práci!"-t. Jó reggelt, jó napot kívánunk egymásnak, és a vi­szontlátás reményében búcsúzunk. Nos, ettől az időtől kezdve jobbak, barátságosabbak vagyunk’ egymáshoz. Gyorsan megtanultuk ezt a köszönést. Milyen jó lenne, ha ilyen gyorsan menne a változás az olvasástanításban is! Bí­zunk benne, hogy a kokárdás őszt a pedagógia terén is hasznos változások követik. HAJTMAN KORNÉLJA, Párkány Craig Shephard egy hétéves, na­­gyon-nagyon beteg kisfiú. Egy angliai kórházban fekszik, s hogy napjai könnyebben teljenek, elhatározta: bekerül a Rekordok Könyvébe. Ö sze­retne a Guinness-könyv listáján a legtöbb képes levelezőlapot kapott ember lenni. Kérünk. Tisztelt Olvasó, segíts neki, hogy teljesüljön élete — tán éppen legutolsó — álma! Csak annyit írj a lapra: To Craig, with love. (Cra­­ignak sok szeretettel.) A címe: Craig SHEPHERD, 56 Selby Road, CARS­­HALTON, Surrey, SM5 1LD, ENG­LAND. Gondban vagyok Fölfedeztem a fertőiteknél egy kellemetlen tulajdonságot. Ha gondjaimmal hozzájuk fordulok, vagy egyáltalán nem figyelnek rám, vagy a saját bajukról kezdenek el papolni. Gondban vagyok: senki nem figyel rám. Gondolkodtam, ki tudna rajtam segíteni. Első utam a nevelési tanácsadóhoz vezetett. Meghallgatott, majd elmondta, hogy az effé­le problémák koromhoz tartoznak, és megol­dásuk legjobb eszköze egy közös cél végett összejött közösséghez tartozni. Majd elmod­­ta azt is, hogy hó hallásom van, a ritmusérzé­kemmel sincs baj, jó lenne hát, ha az iskolai énekkar tagja lennék. „Meglátod, milyen jó énekes lesz belőled" — mondta, és meghí­vott a kórus legközelebbi próbájára. Hozzá­teszem : a kórust ő vezeti. Elmentem tehát az osztályfőnökömhöz. Higgadt logikájában, matematikai gondolko­dásában bíztam. „Senki nem hallgat meg? Hülyeség! Meghallgatni vagy nem meghall­gatni valakit pszichikai jelenség. A pszichikai jelenséget pedig egy sor, egymással össze bességgel írta az általam diktált receptet. Győztem! Most már mindenki figyel rám. Végre elmondhatom nekik, hogy mi bánt. De ... mi is volt az tulajdonképpen? _____ MARTIN MITZ Visszhang Az „Örömteli munka avagy A ragado­zók birodalma?" című cikk első sorai után elámuttam. Nem is tudtam, hogy két SluSovice létezik. Merthogy voltam én is SluSovicén. és bizony sok minden eszembe jutott róla, de hogy tiszta Ame­rika lenne, az bizony nem. Az eset november 17-én történt. Két­napos csehországi autóbusz-kirándulá­son vettünk részt. Délfelé értünk Sluio­­vicébe. Elindultunk éttermet keresni. Ta­láltunk. mármint éttermet, de zárva. Nem írom le az egészet részletesen, a lényeg: nem tudtunk megebédelni az egész telepen. Az éttermek zárva voltak, ahol pedig nyitva volt. ott nem tudtak kiszolgálni bennünket. Néhány helyen oNastuk az ajtón a cédulát, hogy nincs áram. Teljesen elképedtem, hogy ez ta­lán nem is igaz. ilyet csak álmodni lehet. Sajnos, valóság volt. így csak az éhkop­pot nyelhettük meg egy kis joghurtot, de azt is kifli nélkül. Hát én bizony ezt nem értem. Hogy fordulhatott ez elő ?! És mint megtudtuk, elég gyakori az áramkiesés. Még amit az ételen kívül hiányoltan: az az elárusító­nők kedvessége. Senki nem kért elnézést, és senki nem világosított fel bennünket, hogy az egész telepen nincs áram, kár minden lépé­sért. Végül egy jó tanács: ha valaki SluSovi­­cére utazik, és enni is óhajt, az elemózsi­­ás kosarat otthon ne felejtse. IZRAEL RÓZSA Párkány (Stúrovo) nem ártani. Igaza van. De nincs a világon olyan ember, aki mindenkinek tetszik. A város vezetői mégis korrektül és felelősen viselkedtek ezen a gyűlésen. A férjem szerint a Polgári Fórum elnö­ke nem belevaló ember, mert J'elfuvalko­­dott. És nem használ az ügynek, ha ilye­nek kapnak vezető szerepet. És megszólal­tak az első szélkakasok is. Ők igencsak élvezték az előnyöket eddig, most pedig a másik oldalon szónokolnak, mert ma ez a sikk. Jelenségek. Jó lenne remélni, hogy többségben van­nak azok. akik a tiszlultabb jövőt óhajt­ják. Itt az alkalom jó irányba fordítani sorsunk szekerét! Bizakodunk. Tisztelettel: Győri Sarolta S tepsi IMoldova n. B.) (Ui.: A magyar autonómiáról terjesztett hi­­resztelések.provokációk. Mi errefelé senkitől sem hallottunk ilyen törekvésekről.) 1989. december 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom