Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
ozottsága, simulásai olyan tünetek oltak, amelyeket nem lehetett félreérem. Most már nem szabadkozott úgy gy-egy csók ellen, akármelyikünk volt ; a merénylő; hol a Fred kezében fejtette a kezét, hol az enyémben, egyzer-egyszer kérdőn, várakozón a szelembe nézett. A következő pillanatban igyanígy a Fred szemébe. Mi pedig gymásra néztünk, és átkoztuk a Végetet („Ananké! Ananké!” - sóhajtot- i Ffed görögül), mely ez elé a rettenees probléma elé állított minket. Ezuán én határoztam meg pontosan és zabatosan állapotunkat:- Buridán szamara éhen halt a két zénacsomó között. Mi, két szamarak, :t állunk az illatos szénacsomó mellett, s . . .- Szentségtörő, ne folytasd! - nennydörögte Fred. - Ha így beszélsz királynőről, akkor nem szereted, és ia nem szereted, mondj le róla . . .- Soha! - mondtam elszántan. - ialjunk éhen mindketten! . . . Ez már karácsony havában történt, karácsonyra Fred óriási pudingot kaott Londonból, az anyja küldte. Elhaíroztuk. hogy Fred szobájában kis kaácsonyfát állítunk, és ajándékok kápáztató tömegével halmozzuk el Yvone-t. E célból télikabátunk alatt mamikra öltöttük minden ruhánkat - lás módon nem tudtuk volna a hotelól kivinni, ahol némi hátralékok miatt gy kicsit bizalmatlanul néztek már ink és elzálogosítottuk az ószereséi. Majdnem hetven frankot kaptunk, zt testvériesen megfeleztük. Fred egy is aranygyűrűt vett Yvonne-nak, én ilbevalót, ő egy blúzt, én fél tucat >ebkendőt. Aztán vásároltunk minenféle finom holmit: libamájpástétotot, szardíniát, sonkát, süteményt, őrt. pezsgőt, likőrt, cigarettát. És red szobájában pazar ünnepi lakomát kaptunk. Yvonne odáig volt a meghatódástól. írt és összecsókolt minket. (Most már linket, Fredet és engem, nem Minet.) Ellágyultan ült a díványon ketínk között, feje hol az én váltamra hayatlott, hol a Fredére. Mi a kezét silogattuk, és a haját csókoltuk. Nagyoat ittunk és füstöltünk. Fred elszaval- i egyik versét, melyet Yvonne-hoz írt. vonne nem értette meg. mert nem tuott angolul. Én is elszavaltam egyik Örsemet, melyet Yvonne-hoz írtam, vonne azt sem értette meg, mert nem idott magyarul. De boldog volt. Szele csillogott, az arca kipirult. Forrón :orongatta a kezemet, alkalmasint Fredét is. A kandallóban pattogott tűz, a kandalló párkányán egy kis ronz-Napóleon állt, keresztbe font arral, és szigorúan nézett ránk. A le;gő forró volt a fiatalságtól és szeremtől. Éjfél felé járt az idő.- Adjatok egy cigarettát! - mondta vonne. Mind a ketten fölugrottunk, és cigaíttáért szaladtunk, de a doboz üres alt. Minden cigarettánkat elszívtunk lár. - Nincs - mondta Fred. - Szerezzetek! Én nem bírom ki cigaretta nélkül . . . Hozzatok a kávéházból! Fred rám nézett. Én nem mozdultam.- Menj le - mondta Fred - hozz egy pár cigarettát.- Yvonne is rám nézett, szemében furcsa tűz égett:- Igen, menj le . . . És fejét odahajtotta Fred vállára, lágyan, odaadón. Borzasztó volt!- Nem megyek - mondtam sértődötten. - Miért én? Fred a házigazda ... Ha nincs elég cigaretta a háznál, hozzon ő. Menj le te! És leültem a díványra.- Igen. igen - erősködött Yvonne. - Te vagy a házigazda. Fred, menj le te . . . És odasimult hozzám, forrón, szerelmesen. Fred elvörösödött. Mérgesen vágta oda nekünk:- Nem megyek. Nagy csönd lett a kis szobában. Vihart szülő, vészes csend. Most. most tör ki elfojtott indulatunk, lefékezett vadságunk, most öljük meg egymást? Sokat ittunk, egy kicsit kóválygott az agyunk, de azért, vagy talán éppen azért, mind a ketten tudjuk, hogy egyikünk sem mehet le, mert abban a pillanatban. ahogy az ajtót betette maga mögött, elvesztette Yvonne-t. Azé, aki előbb csókolja meg. Yvonne is megérezte, miről van szó. Elnevette magát.- Bolondok vagytok! Jó, hát lemegyek én . . . És már fölvette a kalapját, a vékonyka kis télikabátját.- Tíz perc múlva itt vagyok! . . . Elszaladt, mielőtt egy szót szólhattunk volna. Mi egy kicsit szégyelltük magunkat . . . mégsem illett, hogy Yvonne-t küldtük le. De hogy is mondtam. amikor a Buridán két szamaráról beszéltem? „Haljunk éhen mind a ketten." Hogy a helyzet kínos voltát enyhítse. Fred hosszabb értekezésbe kezdett, és azt fejtegette, hogy az igazi költő fél lábával mindig a káoszban, a másikkal az örök világosságban áll. Őszintén megvallva, ez a fejtegetés nem nagyon érdekelt, alkalmasint őt magát sem, mert félóra múlva egy kis nyugtalansággal kérdezte.- Hol marad ez a lány? Mikor reggel négy óráig sem jött viszsza, komolyan aggódni kezdtünk miatta. Aggodalmunk csak három nap múlva oszlott el, amikor végre megint elmehettünk érte a boltba. Hála istennek, nem volt semmi baja, jókedvűen és egészségesen, de köszönés nélkül ment el mellettünk egy . . . igen. fájdalom. Egy ismeretlen fiatalemberrel. KULCSÁR FERENC Képzelet A Befogadó, a Szerető, az Ölelő, a Tűrő, akit megélsz s akinek forrása megérinti cserepes ajkadat, mit is akar veled? Ó, a képzelet megrendítő, édes terhei véresen és fonón kötődnek a léthez, mint lebegő magzat az anyaméhhez. Világosság Kezed. Kezem. S a világ végi csendben égő pusztaság. Ó, ismerlek, ahogyan csak Istennek szabad ismernie önmagát. Mindig Mindig ugyanazt s ugyanúgy: háttal a gyalázat tükrének, alázattal és rajongva hazatalálni a másik ember vérző otthonába. __• • Ünnep Zengő, édes ünnep hallgatásod és csönded: átragyog suhogva testeden a fény. Ki lobog benned, miféle lény: ki visz engem égve az életből a létbe? Kör Bekerített Isten köröskörül véled, égő csipkebokor lángjai közt élek. Vakító kegyelem s vesztőhely az élet, bekerített Isten köröskörül véled. I igáiom Alájöttél és alájöttem a semmiből. Irgalom, láz s fény a léted, létem. A világ vagy. Az arany mélység tükre. Bujdosom mosolyod rengetegében. Szabó Ottó rajza é nő 35
