Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-12-19 / 51-52. szám

sem tudtam ezekről a gyerekekről. Előzőleg egyet­len alkalommal jártam egy hasonló intézetben, Bárt­­fán, még főiskolás koromban. A vizsgákra portrékat kellett vinnem, ezért úgy gondoltam, hogy az ottani intézet növendékeiről készítek néhány portrét. Ami­kor megpillantottam azokat a gyerekeket, nyomban letettem a szándékomról, képtelen voltam ottmarad­ni, el kellett mennem. Ebben az intézetben az segí­tett, hogy nem éreztem magam egyedül, több közeli barátom volt itt, rengeteg támogatást kaptam tőlük és az igazgatótól. Nekik köszönhetően maradtam. Olvastam az újságban, hogy megpróbálkoztak az itt készült szobrok árusításával, s itt tudtam meg, hogy két, eladással egybekötött kiállítást is rendeznek. • A strkoveci lakótelepen rendezett vásáron való részvételünk egyfajta „piackutatás” volt, hogy van-e egyáltalán érdeklődés a szobraink iránt. Volt érdek­lődés és ez újabb ösztönzést adott a gyerekeknek. A bevételt - hatszáz korona volt - elosztottuk a szobrok készítői között. Nem aszerint, hogy kinek hány szobra kelt el, hanem hogy milyen aktív volt eddig. Egyszerűen ösztönözni akartuk őket, hogy lássák, azonkívül, hogy szép, hasznos is volt, amit csináltak. A gyerekek el voltak ragadtatva, felbuzdí-Kitűnő ötlet, de reklámra és egy jó menedzser­re lesz szükségük. • Talán akadna valaki, aki tudna segíteni, mert jómagam aztán végképp nem vagyok menedzser­típus. Lehet, hogy reális ez az ötlet, mindenesetre sokat beszélünk róla, de, persze, sok függ a felettes szervektől, elsősorban az egészségügyi minisztéri­umtól, esetleg a kulturális minisztériumtól is. Eddig csak szobrokat árusítottak? • Igen. Most kerül sor a festményekre is. Talán. Mert őszintén szólva, nagyon nem szívesen válunk meg tőlük, olyan szépek. Nekem is nagyon tetszenek, s ahogy elnéze­gettem őket, eszembe jutott, vajon a készítőik nem tudnának-e képzőművészekként érvénye­sülni? • Már én is gondoltam arra, hogy például Adrián, ha lenne egy jó menedzsere, érvényesülhetne mint mentálisan retardált művész. Ez a fajta művészet ugyanis nem sorolható be sehová, sem a naivak sem a népiek közé. Felvállalva ezt a másságot, talán el tudná fogadtatni magát. Ez egy más világ, igaz, de nem hiszem, hogy ne tarthatna igényt az egészsé­ges többség érdeklődésére. VOJTEK KATALIN nak a látottakra, egy hivatásos képzőművész felü­gyelete alatt lerajzolhatják azt, ami a legjobban megragadta a képzeletüket. A mi növendékeink is járnak oda, együtt rajzolnak a többi gyerekkel. Az intézetben is rendezünk kiállításokat, elsősorban fiatal képzőművészek alkotásaiból. Az intézet kéri fel a fiatal képzőművészeket, vagy maguk jelentkeznek? • Ezek főleg az én barátaim. S ha már a kiállítások­nál tartunk; Prágában láttam egy kiállítást németor­szági mentálisan retardált gyerekek munkáiból. A színvonal összehasonlítható volt a miénkkel, tehát nem volt s.em alacsonyabb, sem magasabb. Meg­jegyzem, ez egy speciális, art-terápiás intézet volt, amely kimondottan a művészeti nevelésen, tevé­kenységen alapszik. Úgy tudom, a hasonló pozsonyi intézetek kö­zül egyedül az önökében van égetőkemence. • Tulajdonképpen minden ilyen intézetnek szük­sége lenne egy égetőkemencére, hogy kiégethes­sék a gyerekek által készített szobrokat. Elődöm. Fabriziová szobrászművésznő érdeme, hogy ne­künk van. Végső soron az intézet dolgozóitól függ, hogy van-e elég türelmük és kitartásuk, mert renge­teget kell utánajárni, levelezni, ráadásul nem kis összegbe kerül. Ön még fiatal. Mik a tervei? Itt marad az inté­zetben? • Nem akarok önben csalódást kelteni, de nem tu­dom elképzelni, hogy egy életen át ezt csináljam. Vannak emberek, akik ezt tekintik küldetésüknek, kitűnő emberek, akiket nagyon tisztelek. De nekem is vannak bizonyos elképzeléseim, művészi terveim, amelyeknek a megvalósítására nagyon kevés időm jut. Valamiféle kompromisszumot keresek, hogy magamra is maradjon időm és a gyerekekre is. Mindez azonban semmit sem változtat azon a té­nyen, hogy ez a munka érdekel, szívesen csinálom. Pedig az első napon, amikor idejöttem, úgy éreztem, hogy azonnal sarkon fordulok és elmegyek. Semmit tóttá őket, hogy azon a pénzen vehetnek egy tábla csokoládét vagy egy lemezt, amit ők kerestek, ami­ért megdolgoztak. Azóta jóval nagyobb az érdeklő­dés a szoborkészítés iránt. Már arra is gondoltunk, hogy jó lenne egy kis üzletet nyitni, ahol a növendé­kek által készített kerámiát árusítanánk. Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN Kedves Olvasónk, ha segíteni kívánnál a Matulay Intézetnek, bankszámlájuk száma a következő: 1902647-019. (Adrián)

Next

/
Oldalképek
Tartalom