Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
sem tudtam ezekről a gyerekekről. Előzőleg egyetlen alkalommal jártam egy hasonló intézetben, Bártfán, még főiskolás koromban. A vizsgákra portrékat kellett vinnem, ezért úgy gondoltam, hogy az ottani intézet növendékeiről készítek néhány portrét. Amikor megpillantottam azokat a gyerekeket, nyomban letettem a szándékomról, képtelen voltam ottmaradni, el kellett mennem. Ebben az intézetben az segített, hogy nem éreztem magam egyedül, több közeli barátom volt itt, rengeteg támogatást kaptam tőlük és az igazgatótól. Nekik köszönhetően maradtam. Olvastam az újságban, hogy megpróbálkoztak az itt készült szobrok árusításával, s itt tudtam meg, hogy két, eladással egybekötött kiállítást is rendeznek. • A strkoveci lakótelepen rendezett vásáron való részvételünk egyfajta „piackutatás” volt, hogy van-e egyáltalán érdeklődés a szobraink iránt. Volt érdeklődés és ez újabb ösztönzést adott a gyerekeknek. A bevételt - hatszáz korona volt - elosztottuk a szobrok készítői között. Nem aszerint, hogy kinek hány szobra kelt el, hanem hogy milyen aktív volt eddig. Egyszerűen ösztönözni akartuk őket, hogy lássák, azonkívül, hogy szép, hasznos is volt, amit csináltak. A gyerekek el voltak ragadtatva, felbuzdí-Kitűnő ötlet, de reklámra és egy jó menedzserre lesz szükségük. • Talán akadna valaki, aki tudna segíteni, mert jómagam aztán végképp nem vagyok menedzsertípus. Lehet, hogy reális ez az ötlet, mindenesetre sokat beszélünk róla, de, persze, sok függ a felettes szervektől, elsősorban az egészségügyi minisztériumtól, esetleg a kulturális minisztériumtól is. Eddig csak szobrokat árusítottak? • Igen. Most kerül sor a festményekre is. Talán. Mert őszintén szólva, nagyon nem szívesen válunk meg tőlük, olyan szépek. Nekem is nagyon tetszenek, s ahogy elnézegettem őket, eszembe jutott, vajon a készítőik nem tudnának-e képzőművészekként érvényesülni? • Már én is gondoltam arra, hogy például Adrián, ha lenne egy jó menedzsere, érvényesülhetne mint mentálisan retardált művész. Ez a fajta művészet ugyanis nem sorolható be sehová, sem a naivak sem a népiek közé. Felvállalva ezt a másságot, talán el tudná fogadtatni magát. Ez egy más világ, igaz, de nem hiszem, hogy ne tarthatna igényt az egészséges többség érdeklődésére. VOJTEK KATALIN nak a látottakra, egy hivatásos képzőművész felügyelete alatt lerajzolhatják azt, ami a legjobban megragadta a képzeletüket. A mi növendékeink is járnak oda, együtt rajzolnak a többi gyerekkel. Az intézetben is rendezünk kiállításokat, elsősorban fiatal képzőművészek alkotásaiból. Az intézet kéri fel a fiatal képzőművészeket, vagy maguk jelentkeznek? • Ezek főleg az én barátaim. S ha már a kiállításoknál tartunk; Prágában láttam egy kiállítást németországi mentálisan retardált gyerekek munkáiból. A színvonal összehasonlítható volt a miénkkel, tehát nem volt s.em alacsonyabb, sem magasabb. Megjegyzem, ez egy speciális, art-terápiás intézet volt, amely kimondottan a művészeti nevelésen, tevékenységen alapszik. Úgy tudom, a hasonló pozsonyi intézetek közül egyedül az önökében van égetőkemence. • Tulajdonképpen minden ilyen intézetnek szüksége lenne egy égetőkemencére, hogy kiégethessék a gyerekek által készített szobrokat. Elődöm. Fabriziová szobrászművésznő érdeme, hogy nekünk van. Végső soron az intézet dolgozóitól függ, hogy van-e elég türelmük és kitartásuk, mert rengeteget kell utánajárni, levelezni, ráadásul nem kis összegbe kerül. Ön még fiatal. Mik a tervei? Itt marad az intézetben? • Nem akarok önben csalódást kelteni, de nem tudom elképzelni, hogy egy életen át ezt csináljam. Vannak emberek, akik ezt tekintik küldetésüknek, kitűnő emberek, akiket nagyon tisztelek. De nekem is vannak bizonyos elképzeléseim, művészi terveim, amelyeknek a megvalósítására nagyon kevés időm jut. Valamiféle kompromisszumot keresek, hogy magamra is maradjon időm és a gyerekekre is. Mindez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy ez a munka érdekel, szívesen csinálom. Pedig az első napon, amikor idejöttem, úgy éreztem, hogy azonnal sarkon fordulok és elmegyek. Semmit tóttá őket, hogy azon a pénzen vehetnek egy tábla csokoládét vagy egy lemezt, amit ők kerestek, amiért megdolgoztak. Azóta jóval nagyobb az érdeklődés a szoborkészítés iránt. Már arra is gondoltunk, hogy jó lenne egy kis üzletet nyitni, ahol a növendékek által készített kerámiát árusítanánk. Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN Kedves Olvasónk, ha segíteni kívánnál a Matulay Intézetnek, bankszámlájuk száma a következő: 1902647-019. (Adrián)
