Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-12-19 / 51-52. szám
CSALÁDI KOR A gyermek és a televízió Egy 1989-ben végzett felmérés szerint a megkérdezett 800 alapiskolás közül kb. 600 rendszeres tévénéző, azaz naponta lagalább 1-2 órát ül a képernyő előtt. Sok ez vagy kevés? S ha kevés is, nem árt a gyermeknek a tévézés? Egyáltalán, hány éves kortól nézze a gyerek a televíziót, s mire figyeljen a szülő? Olyan kérdések ezek, amelyek nemcsak ünnepek idején - műsordömping közben - merülnek fel, hanem egész évben. Bárkiben, bármikor. A szülő válasszon műsort Ma már szinte el sem tudjuk képzelni az életünket a televízió nélkül, s feltehetőleg nagyon sok kisgyermek számára a tévé bekapcsolása jelenti az első tudatos és aktív találkozást a technika vívmányaival. „Első látásra” úgy tűnhet, nincs ebben semmi rossz, hisz a televízió egy csomó olyan — főképp vizuális - élményt, s később rengeteg információt közvetít, amit mással nem tudunk pótolni, legalábbis nem olyan rövid idő alatt. S épp innen, a pozitívumokkal egy tőről fakadnak a televízió káros hatásai is, az egészségügyi jellegűektől kezdve az olyan társadalmi jelenségszámba menőkig, mint a nézők ízlésének elsekélyesedése, az elsősorban a tömegkultúrára való igény kialakulása, bizonyos fajta passzív gondolkodásmód és magatartás a szabadidő aktív kihasználásával szemben, más kulturális intézmények és tevékenységek háttérbe szorítása stb. Nálunk kb. 3 millió gyermek nézi a televíziót, 84,9 százalékuk hetente legalább háromszor, 72,4 százalékuk naponta. Nem mindegy tehát, hogy milyen hatásnak teszik ki magukat. Vannak kutatók, akik kimondottan csak a gyermek és a tévé kapcsolatával foglalkoznak. Erre az elmondottakon kívül más összefüggések is motiválják őket. Dr. H. Holinová szerint például azért is fontos figyelmet szentelni ennek a problémakörnek, mert a gyermek először a képek befogadására fogékony, csak később érti meg az absztraktabb fogalmakat; s a tévé elsősorban képiességével ragadja meg őt. A második összefüggés, hogy a szülők többsége is aktív tévénéző, s a gyermek ezt a mintát átveszi. Harmadszor, mivel ismert, hogy a gyerekek a kelleténél jóval többször és többet tévéznek, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos lelki defektusok mögött a tévé is mint egyik kiváltó vagy legalábbis megerősítő tényező szerepelhet. Ch. Siepman amerikai pszichológus már 1948-ban állította, hogy a televízió passzivitásra szoktatja a gyerekeket. H. Himmelweit szerint pedig minél kevesebbet tévéz a gyermek, annál intelligensebb, annál kiterjedtebb érdeklődési körrel rendelkezik, s annál aktívabb. Nyugati felmérések szerint azok a kisiskolások, akik szabadidejük nagy részét a tévézésnek szentelik, elveszítik az elemző és szintetizáló gondolkodás képességét, s több esetben odáig fajul a dolog, hogy nem értik, mire jó az írás, olvasás, beszélgetés, mikor ott a tévé. A gyermek kb. kétéves korától kezd tudatosan figyelni a televízióra. Hároméves korától rendszeres tévénézővé válik, négyéves korától kezdve pedig már felnőtthöz méltó áttekintése van a heti programról. A szülők a legtöbbször azért kapcsolják be gyerekeiknek a tévét, mert elsősorban saját maguknak akarnak időt nyerni. A gyermeknek talán beszélgetni, kérdezgetni volna kedve, a szülő pedig az élő kapcsolattól a tárgyi kapcsolat felé irányítja őt, s később csodálkozik, hogy közben kamasszá serdült csemetéje már nem akar vele beszélgetni. Nálunk egyelőre nem mutatkoznak a tévénézés olyan súlyos hatásai, mint mondjuk Amerikában, de köztudott, hogy az ilyen „lemaradásokat” hamar be szoktuk hozni, amiben a videózás rohamos terjedése is segít. Épp ezért elsősorban a szülőknek kell tudatosítaniuk, hogy engedékenységükkel pillanatnyi nyugalmat ugyan szerezhetnek maguknak, de hosszú távon olyan problémák kialakulásához járulnak hozzá, mint a gyermek rossz testtartása, látáshibák, fejfájás, az ún. információs stressz (amikor a gyermek - de ez a felnőttre is vonatkozhat r- túltelítődik információkkal), aminek jellemző tünetei a passzivitás, álmosság, összpontosítási nehézségek stb. Mire figyeljen tehát a szülő? A következő öt szabály betartására: 1. Hatéves korig max. 20, kisiskolás korban max. 40 perc az optimális napi tévénézési „adag”. 2. A gyermek soha ne nézze órákon keresztül a televíziót. Ha hosszú a műsor, az említett 20, illetve 40 perc után szakítsa meg a tévénézést legalább egy órára. 3. Gyerekeknek nem ajánlott a mindennapi tévénézés. Heti 2-3 alkalom az optimális, amikor nem fáradtak (pl. hétvégén). 4. Nem ajánlatos lefekvés előtt tévézni. 5. Kb. 3 méter a képernyőtől számított optimális távolság, és sötétedés után a tévékészülék mögött gyengefényű lámpa égjen. Ugyancsak fontos, hogy milyen jellegű műsort néz a gyermek. Semmiképp sem ajánlatos megengedni, hogy a felnőtteknek szóló műsoroknál - főképp filmeknél - jelen legyen. Pl. a krimi a felnőttnek lehet kellemes kikapcsolódás, de a gyerek nagyon intenzíven éli át a látottakat, s ez akár maradandó nyomokat is hagyhat a lelki világában. Az elég gyakori éjszakai rémült felébredéseknek, látszólag ok nélküli sírásoknak és félelmeknek is lehet oka a nem megfelelő televíziós élmény. Tehát a szülő válassza ki azokat a műsorokat, amelyeket gyermekének enged nézni. Nagyon jó, ha ezt a programot együtt nézik, s utána elbeszélgetnek a látottakról. Lehet, olvasóink közül most többen arra gondolnak, hogy ezek természetes dolgok, ezt minden szülő tudja, nincs szükség „mondvacsinált” problémákkal foglalkozó szakemberek tanácsaira. A bevezetőben említett felmérés eredményei azonban azt bizonyítják, hogy korántsem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy azt hihetnénk. Legyen tévézés, de mértékkel Mint kiderült, a megkérdezett 800 gyermek 1,57 százaléka kevesebb, mint heti 1 órát, 10,91 százaléka heti 1-3 órát, 21,56 százaléka több mint heti 15 órát, s a legtöbben, 24,16 százalék heti 7-9 órát nézi a televíziót. Ez már eleve „szabályellenes” mennyiség. Ami az esti tévézést illeti, a gyerekek 73,25 százaléka este nyolc után csak abban az esetben tévéz, ha a következő napon nincs tanítás. Ám az a 12 százalék sem elenyésző szám, akik naponta nézik az esti műsorokat. Arra a kérdésre, hogy kinek van megengedve a „csillagos” filmek megtekintése, a gyerekek 47,8 százaléka válaszolt igennel, ami akkor is ijesztően nagy mennyiség, ha közülük csupán 5 százalék teheti ezt rendszeresen, 42,8 százalék pedig csak elvétve, alkalmanként. Hiszen nem tudhatjuk, mikor érik negativ hatások a gyereket. A Hradec Králové-i kutatók a gyermekek egészségi állapotát is vizsgálták. Kiderült, hogy a megkérdezettek 40 százalékának vannak a gyakori tévénézéssel összefüggésbe hozható problémái. 38,66 százalékuk fejfájást, 16,62 százalékuk fáradtságot, álmosságot érez a délelőtti tanítási órák alatt, 9,87 százalékuk képtelen összpontosítani az órákon. A felsorolt problémák oka természetesen nem kizárólagosan a késő estig tartó tévénézés, vagy nem csupán az, de mindenképpen súlyosbíthatja a gyermek más okból eredő nehézségeit. Említettük, hogy nagyon fontos a céltudatos szülői programválasztás és ellenőrzés. A gyerekek 26 százaléka elmondta, hogy általában az apjukkal nézik a tévét, miközben anyjuk háztartási teendőit végzi. 24 százalékuk testvéri, 5 százalékuk szélesebb családi körben tévéz. 10,65 százalékuk teljesem egyedül. Nem derült ki. hogy ezeknek a gyerekeknek a szülei milyen emberek. Pedig jó lenne tudni, hogy miért nem ülnek le a gyerekkel ■ — ha már csak a tévéhez is —, talán annyira elfoglaltak? Netán állandó lemaradásaik vannak, amelyeket lopott percekből összetákolt időben próbálnak behozni, vagy egyszerűen nem tartják fontosnak, hogy gyermeküknek a tévé előtt társa legyen? Mindenképpen elgondolkodtató ez a tény, már csak azért is, mert a megkérdezettek egytől egyig beszélni akarnak a látottakról. 92 százalékuknak ez sikerül, még ha a beszélgetések fele nem is a gyermek és a szülő, hanem a gyermek és testvére(i) vagy osztálytársai között zajlik is. A szülők közül általában az anya az, akivel lehet beszélgetni, annak ellenére, hogy mint azt már elmondtuk, az esetek többségében inkább az apa a tévénéző partner. A megkérdezett gyerekek 8 százaléka senkivel sem vált szót a műsorokról. Szomorú tény, hogy köztük nem csupán olyan gyerekek vannak, akik egyedül tévéznek, hanem olyanok is, akiknek van társuk. S mégsincs senki, akivel elbeszélgethetnének. Vajon miért? Erre a kérdésre megint csak hallgatás a válasz. A gyerekek 62,86 százaléka mielőtt bekapcsolná a tévét, engedélyt kér szüleitől, a többiek engedély nélkül is bármikor bekapcsolhatják. Ez ellen persze nem kellene kifogást emelni, ha biztosan tudhatnánk, hogy a gyerek maga is tisztában van azzal, milyen műsorokat nézhet, s nem is akarna mást nézni. Ez azonban a jelenlegi körülmények között túl ideális követelmény, s gyaníthatjuk, hogy csupán elenyésző számban fordul elő. nő is
