Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-12-12 / 50. szám

TART

gángazdálkodásban. A gyermekeik már rég elszoktak a falutól, eszükbe sem jutna a látástól vakulásig tartó mezőgazdasági munka. Jóllehet, ez csupán a pillanatnyi való. Könnyen megeshet, hogy néhány év után a munkanélküliség rákényszeríti őket, hogy visszavegyék nagyapjuk, apjuk örökségét.

Hogy a vélemények nagyon gyorsan változnak, annak ma már több bizonyítéka is van. — Áprilistól, májustól, már másképpen néznek az emberek a közösre, mint eddig. Érzik, hogy kezdődik a baj. Ugyan még kevesen fogják fel a helyzetet teljes komolyságában, de már más a hozzáállásuk a munkához. Eddig például a traktoros ugyancsak megmorogta, ha az egyik munkagépet a másikra kellett cserélnie, vagy ha a vetögépen nem állt két ember, nem volt hajlandó elindulni, most meg bizony elég egy is, mert a traktoros is kiszáll a gépből, hogy megemelje a zsákot. Az emberek kezdik megbecsülni a munkát. Látják, mi folyik a cellulózgyárban, s félnek, hogy ez őket is elérheti — magyarázza Máté Károly mérnök, főagronómus.

A pelsöci szövetkezet 1973-tól öleli fél öt falu —■ Pelsöc, Páskaháza, Mellété, Gömörhorka és Szalóc — határát. Annak idején mindegyik jól gazdálkodott, de az összevonás után tíz évig nem tudtak lábra állni. Az utóbbi években már a járás legjobbjai közé tartoztak. A legutóbbi fizetés előtt már a járás legjobb szövetkezetei is kölcsönre várakoztak a bankban, az ö számlájukon még megvolt a fizetéshez szükséges összeg. Csakhát ami ma még biztos, az holnap már bizonytalanná válhat... Az eddigi 21 millió koronás árkiegyenlítési pótlék megszűnik. A föld minősége után járó 12 millió korona sem biztos. Mint ahogy az sem, mennyiért adhatják majd el a búzát, kukoricát, húst, tejet. A garantált felvásárlási árak ugyan megszülettek, de máris kétségbe vonták létjogosultságukat. A műtrágya, a vegyszer, a gép, a gázolaj ára óriásra nőtt. Hiába osztanak és szoroznak, egyre nő a hiány.

— A mezőgazdaságban nem lehet megállni és várni, hogy majd csak kialakul valahogy. A magot időben el kell vetni. A tehenet sem dobhatjuk ki az udvarra, mint egy vasdarabot, hogy majd jövőre, ha kedvezőbb lesz az alkalom, újból előveszem. A kormány ezt nem akarja figyelembe venni. A mezőgazdaságot nyugaton is mindenhol támogatja az állam, ha mi ezt a támogatást nem kapjuk meg, nem tudunk létezni. Nem volt jó, hogy megszabták, miből mennyit termeljünk, de a jelenlegi nagy bizonytalanság sém jó. Az emberekben benne van a félelem, kezdenek mindent a pénzen keresztül nézni, s félő, hogy elvesztik igazi arcukat — aggódik Ulman István, a szövetkezet alelnöke.

— Holnap dől el, milyen útra lépünk — mondja Fazekas Árpád mérnök, a szövetkezet elnöke. — A tagságnak kell nyilatkoznia, mit akar. A lehetőség adott, élhetünk vele: egyben maradhat a szövetkezet; faluk szerint felbomolhat, vagy a tagok visszaigényelhetik a földjeiket. A harmadik lehetőséggel nem sokan akarnak élni, eddig csak egy személy kérte vissza földjét, ketten — a volt tulajdonosok unokái, akik a járáson kívül élnek — pedig földhasználati bérletet akarnak. A kis szövetkezetekről az az emberek véleménye, hogy ha nagyban nem jövedelmező, kicsiben sem lesz az. De hogy végül melyik formára szavaz majd a tagság, azt holnap tudjuk meg. A jövőről most nehéz beszélni, mert amíg nem ismert az árpolitika, amiből kiindulhatunk, nincs biztos alapunk. Lehet, három-öt év múlva más lesz a helyzet. Ma annyit tudunk, hogy a szigorú önelszámolást minden részlegen be kell vezetni, s meg kell keresni a formát, hogyan válhat a dolgozó egy-egy gépnek, istállónak, állatcsoportnak a tulajdonosává. Fel kell térképeznünk a határt, hogy tudjuk, kinek menynyi földje van a szövetkezetben. Új alapszabályt és új bérezési rendszert kell kidolgoznunk, amelyből teljesen kihagyjuk az órabéreket. Szeretnénk minden tagnak munkát biztosítani, mert az a véleményünk, ha az árpolitika nem segít rajtunk, akkor a létszám csökkentésével sem tudjuk a kiesést pótolni. Ki kell használnunk az emberek képességét, de erre az érdekfeltételeket is meg kell teremtettünk. Meg kell adni az embereknek a háztájit, a megélhetési feltételeket, s fontos, hogy ne csak munkát adjunk a falusiaknak, hanem arculatot is. Nagyon nehéz lesz a jövő év, mert az embereknek hozzá kell szokniuk, hogy ezentúl nem a mindent elnéző, simogató mosolygás, hanem a szigorú kéz és számító fej a biztonság megalapozója.

Két nap múlva a szövetkezetből megérkezett a hír: a tagság a szövetkezet egybenmaradása mellett szavazott. A bizonytalanság ugyan még tovább tart, de az utat, amelyen haladni kíván, nak, már megszabták maguknak.

H. ZSEBIK SAROLTA