Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-06 / 45. szám
CSALÁDI KÖR BELESZERETHETEK MÉG A FÉRJEMBE? A családi harmónia sehová sem érkezik magától. Ez mindig komoly, türelmes női munka, olykor kínzó erőfeszítések eredménye. Elsősorban a saját magunkon végzett munkáé. A nők kételkedve teszik föl nekem a kérdést: visszahozható-e a szerelem? Amikor a férj örökösen viszályt szít, amikor a vele való kapcsolat már csak fájdalmat okoz, meg lehet-e szeretni öt újra? Valaha magam is kételkedtem ennek valószínűségében, de az évek folyamán, a legkülönbözőbb családokkal végzett munka során meggyőződtem arról, hogy A SZERELEM VISSZAHOZHATÓ VAGY MEGISMÉTELHETŐ. Mi több, egy pszichológus megfogalmazása szerint a házasság nem más, mint egy és ugyanazon személlyel kötött házasságok és válások sorozata. Kisebb-nagyobb családi problémák, súrlódások időről időre minden házasságban fellépnek, s a házastársak nemegyszer úgy érzik, hogy a szerelem köztük örökre elmúlt. Pedig ez a fájó érzés gyakran „gyógyítható”. Ehhez természetesen hozzásegíthetnek valamelyest a házassági tanácsadók szakembereivel folytatott beszélgetések, de ezek szerepét nem szabad túlbecsülni... A családi légkört csak maga az egyén változtathatja meg és partnerét is csak ő szeretheti meg ismét. Persze, csak akkor, ha valóban törekszik erre. A nőnek először is tisztában kell lennie önmagával, ismernie kell saját énjét, értékeit és hibáit, s az utóbbiakat meg kell kísérelnie kiküszöbölni... A nő világosan meg tudja ítélni a családjában uralkodó légkört, és tudja azt is, mennyire tőle, magától függ, hogy az derűs, békés-e vagy sem. Ha reggel, amikor fölkel és tükörbe néz, jó, ha annyit mond magának: „Én — én vagyok." Önbecsüléséből új erőt merít és nemcsak friss lelki és fizikai erő áramlik szét lényében, hanem tudatában van annak is, hogyan próbálhatja meg leküzdeni gyengeségeit. Meg kell tanulnia felismerni magában a kommunikációs „nyelveket": a beszédet, a test „nyelvezetét", érzelmek (gesztusok, mimika stb.) és önbecsülésének belső jeleit. Mint tudjuk, ha ez a három tényező nincs összhangban egymással, sztereotip megnyilvánulásaink csapdájába kerülünk. Most pedig gondolkodjunk el egy kicsit azon, hogy nemcsak magunk idézhetünk elő gépiesen ismétlődő helyzeteket a családban, hanem férjünk és gyerekeink is! Ha testük érez valamit, szavaik azonban mást mondanak, önbecsülésük pedig ismét csak mást sugall, a párbeszédek meg nem értést eredményeznek, a kitaszítottság érzésének gyötrelmeit idézik elő. Hallgassunk most bele egy házaspár beszélgetésébe! A valódi mondanivalót pszichológiai „fordításban" tolmácsoljuk, ez a zárójelben olvasható: Feleség: Hol voltál tegnap este ? (Kétségek gyötörnek, nem is tudom, mit gondoljak.) Férj: Már megint kezded? (Ingerült vagyok és bosszús, nem ezt akarom.) Feleség: Nem mentél el a szülői értekezletre', Misi bejegyzést kapott az ellenőrzőjébe! (Felidegesítettél és megsértettél azzal, hogy nem mentél el az iskolába, pedig megbeszéltük. Aggódtam miattad és elhagyatottnak éreztem magam, ezért mérgelődni kezdtem.) Férj: Idegeimre mész az örökös szemrehányásaiddal, mi lenne, ha legalább egyetlen egyszer békén hagynál?! (Érzem, hogy utálnak, dühöt, vált ki a jelenlétem, ez számomra fájdalmas, de nem tudok ellene tenni.) Feleség: Más férfi ezt nem tenné meg a feleségével! (Nem bízom magamban, érzem, nem jó, amit teszek, ez nekem fáj, azt szeretném, ha megvédenének, amikor veszélyben érzem magam.) Férj: Miért nem mentél férjhez máshoz? (Most megint bebizonyítja nekem, hogy rossz vagyok, biztosan. így is van, én tényleg egy semmirekellő vagyok, neki nem egy ilyen férjre lenne szüksége, ezt nem bírom tovább. fáj és félek!) Feleség: No, ez igen! Akkor váljunk el és kész! (Ö nem szeret engem, ezt én nem bírom tovább. Ez fáj és félek!) A férj és a feleség apró, mindennapos problémákról beszélnek ugyan, de burkoltan sokkal komolyabb dolgokról van szó. Társalgásukat fokozatosan egyre több érzelem hatja át, de nem azt mondják el egymásnak, amit valójában éreznek, valódi gondjaikat felszínes mondanivaló, alkalomszerűen összeválogatott szavak mögé rejtik. Az egyetértés teljesen lehetetlenné válik. Mindketten úgy érzik, nincs jövőjük, konfliktusaik megoldhatatlanná váltak. A „fordításból" azonban láthatjuk, hogy éppen ebben a pillanatban érzik át mindketten ugyanazt, éppen ezért megvan a feltétele annak, hogy kölcsönösen megértsék egymást. És segítsenek egymásnak. A SZOKÁS HATALMA, a sztereotip megnyilvánulások nem segítik elő egymás megértését. Ha a családban zajló beszélgetések nem fejezik ki őszinte érzelmeinket, nem teremtődik alkalom a gyengédség, öröm, szeretet kinyilvánítására. Fokozatosan eltűnik a legerősebb szenvedély, a szerelem, mégpedig az ellentmondások sztereotip közegében, a házastársi „replikák" tüzében. Ez tehát a fö oka az elhidegülésnek, s egyben ez is a válasz nő 10
