Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-30 / 44. szám
Marlene Dietrich beperelte a Zöldek németországi pártját, amiért engedélye nélkül használta fel egy plakáton az arcképét. Marlene Dietrich egy korábbi fényképét közöljük (sajnos, az engedélyt nem tudtuk elintézni a nyomdai határidőig), hiszen az egykori vamp — aki egyes filmlexikonok szerint 1901-ben született — már régóta nem fényképezted magát. Kirk Douglast, Hollywood nagy színész-veteránját megkérdezték, vajon nem féltékeny-e fiai sikerére, különösen Michael egyre felfelé ívelő pályafutására. A válasz rendkívül egyszerű volt: „Isten a tudója, mennyire szeretem a fiaimat, de inkább kerüljek a poklok tüzére, mintsem úgy emlegessenek a filmlexikonok mint Michael Douglas apját." Ettől talán Kirk Douglasnek valóban nem kell félnie. Jerry Hall 34 évvel ezelőtt született a texasi Dallasban (Egyesült Államok). Tizennyolc évesen már fotómodell volt, s olyan előkelő lap címlapjain jelent meg, mint a VOGUE. Aztán filmszínésznö lett. Játszott például a Batman c. filmben Jack Nicholson partnereként. Színházban nemrégiben debütált. Marilyn Monroe egykori szerepét játszotta a Buszmegálló című darabban. Egyébként Jerry Halinak két gyermeke van: Elizabeth és James. Apukájuk bizonyos Mick Jagger nevű úr. Gábor Zsa-Zsa, az Amerikában élő, magyar származású hatvankilenc éves színésznő a legutóbb hatodszor ment férjhez. Nézzük melyek szerinte a legnyomósabb válóokok: — pletykás rokonok — állandóan nyitva hagyott fogkrémtubus — Cathérine Deneuve — az autótérkép fordított irányú használata — a mű szobanövény hamutartóként való használata — a WC-papírtekercs fordított felakasztása — Robert (Bedford — helytelenül felbontott cornflakes-doboz — egy újabb házasság a láthatáron.-------jólesne, s férje megjegyzését sem, hogy túlfüti a lakást! Nem a merő rosszindulat munkálkodik bennük! A magyarázat egyszerű: a nők többször és kiadósabban fáznak, mint a férfiak. Amerikai tudósok fedezték fel a fázékonyság és a szervezet vastartalma közötti összefüggést. A férfiak könnyű helyzetben vannak, számukra elegendő, ha naponta 1,3 milligramm, vasat vesznek föl, a nőknek azonban 1,8 milligrammra van szükségük. Minden harmadik 1 5 és 50 év közötti nö azonban nem jut hozzá ehhez a mennyiséghez. És fázik ... A szakemberek szerint segít, ha étkezés előtt megiszunk egy pohár grapefruitlét, mert a C-vitamin segíti a vas megkötését. Ellenkező hatása van azonban a kávénak, teának. Az említetteken kívül a nyers zöldség (petrezselyem, sárgarépa, káposzta), a gabonacsíra és a hús is tartalmaz vasat. Ne vegye rossz néven, ha főnöke többször nyitja ki az ablakot, mint az önnek Janet Jackson amerikai türnéja óriási siker volt. Tulajdonképpen először állt ilyenformán reflektorfényben, addig inkább csak a világhírű testvér, Michael árnyékában élt. Janet profizmusa annál is inkább meglepte a szakértőket, mivel igen kevés még a nagyszabású koncertekkel a tapasztalata. Janet Jackson októberben európai turnén lesz.