Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-11-07 / 46. szám
FÓRUM MMM "'ifr ’ A Mi így csináljuk Érdektelenség, vagy csupán időzavar? A faluban csupán szokásból tettem Ifel a kérdést, mert a feleletet — ami általában mindenütt ugyanaz — már előre ismerni véltem. Legtöbb helyen dicsérik a nőszervezet munkáját, vagy legalábbis azt tartják: jól működik. Nos, Lénártfalván (Lenartovce) más I választ kaptam. Egyenesen, minden kertelés, szépítés nélkül kimondták: | rosszul működik. Hogy miért? Ezt ne az asszonyoktól kérdezzem — mondták többen is —. hanem az elnöknőtől. Valamikor, amikor még az édesanyja állt a szervezet élén. mozgalmas volt a nőszervezet tevékenysége, de az utóbbi években bizony pang. Felkerestem hát az elnöknőt, Rajos Máriát — Három évvel ezelőtt nagy tervekkel vettem át a nőszervezet vezetését. Tudtam, nem lesz könnyű dolgom, mert nálunk a tömegszervezetek közül egy sem működik valami jól. Az első sikeres munkánk a nők világkongresszusára közösen készített hat virágkép volt, amiért a járási bizottságtól dicséretet is kaptunk, de azóta sem tudom bevonni a nőket a szervezeti munkába. Mindenkinek sok az elfoglaltsága. Hétközben munkába járnak, délutánonként meg ott van a kert. A fiatalok örülnek, ha esténként egy kicsit leülhetnek a gyerekekkel, nem szívesen hagyják a gyűlés miatt magukra őket. Már gondoltam arra is, hogy vasárnap délutánra szervezem az össszejövetelt, ám akkor meg azok nem jöhetnek, akiknek középiskolás gyerekük van, mert ekkor utaznak vissza az iskolába, az anyjuknak kell őket készíteni. Az idősebb tagok azt mondják: járjanak már ilyen helyekre a fiatalok; az előadások, ülések őket nem érdeklik. De azért, ha szükség van rájuk, eljönnek. Nemrég például járási tüzoltóverseny volt nálunk. Az asszonyok tízórait készítettek, gulyást főztek. Ahogy elnéztem őket, mind a nőszervezet tagjai voltak. Tagságunk létszáma negyvenöt. Alapjában véve nem vagyunk mi rosszul működő szervezet, hiszen tagjaink minden akcióban részt vesznek, ami a faluban ! történik, csak nagyon kevés az olyan rendezvény, amit csupán a nőszervezet^csinál. — Az asszonyoktól hallottam olyan véleményt is. hogy nem kellene minden árom fenntartani a szervezetet. Ön huszonhat évesen hogyan látja ! ezt ?- — Ha bármiben egy kicsit is segítünk az asszonyoknak, akkor érdemes fenntartani. Mert országos méretben a Rimaszombati (Rim. Sobota) járás nőszervezetei jó eredményeket érnek el. S ebben egy cseppként mi is benne vagyunk. Van elképzelésem a munkáról. csak az emberek hiányoznak körülöttem, akik segítségemre lennének. Bár lehet, én is keveset teszek ennek érdekében ... A tagsági gyűlésre mindenki meghívót kap, de személyesen is beszélek velük. Mégis alig jövünk össze tízen. Néha még ennyien sem. Ilyenkor aztán elmegy a kedvem mindentől. Mindig, mindenben ugyanaz az öt-hat asszony ... Anyám húsz évig volt a nőszervezet elnöke. Neki nem voltak ilyen gondjai. Akkor szerettek együtt lenni az emberek. Ma mintha nem lenne szükségük rá, hogy leüljenek, elbeszélgessenek, megtárgyalják a falu gondját-baját. Az is igaz, hogy a mi asszonyainknak már nincs miért „verni az asztalt", a mi falunkba bevezették a vizet, a gázt, van körzeti és gyermekorvosunk, postánk, új üzletünk. A hatszáz lelket számláló község, ahol a lakosság csaknem fele cigány, az adott körülményekhez mérten jól él. Az emberek zárkózottak, mintha nem lenne szükségük a közösségre. Nem is tudok számukra olyan dolgot kitalálni, amivel összefognám őket. — Olvassa lapunk „Mi így csináljuk" rovatát, ahol a jól működő szervezetek tapasztalatait adjuk át a többi szervezetnek ? — Olvasom, és irigylem azokat, akiknek ez sikerül Nálunk a fejőnőnek, ha este hazaér a munkából, a családjára sincs elég ideje, nem a szervezetre! A kertészeti dolgozót néni hívhatom, még szombatom is dolgozik. Az egészségügyi előadásra jó ha tízen eljönnek... Kellemetlen az előadóval szemben is. — A fiatalasszonyok érdeklődését kellene jobban felkelteni! — Én még hajadon vagyok, de ahogy elnézem a velem egykorú édesanyákat, bizony nem csodálkozom, hogy nincs idejük a szervezeti életre. A gyerekekre is alig futja az idejükből, különösen ha több műszakban dolgoznak. Az állatgondozók, fejőnők gyermekei anya nélkül ébrednek, s amire az iskolából hazaérnek, az anyjuk megint nincs otthon. Este hét után pedig, amikor megérkezik az istállóból, azt sem tudja, mihez kezdjen ... Ha nem lenne az a lótás-futás, ha az anyák a gyermekeiket nevelhetnék, és a házimunkának élnének, biztosan szükségét éreznék annak, hogy időnként összejöjjenek, elbeszélgessenek közös gondjaikról. Akkor lenne idő arra is, hogy megnézzük, milyen piszkos az üzletben a polc. ahová a kenyeret rakják, vagy szemetes az utca, csúnyán beszélnek a gyerekek. De most kinek van ideje mindezt észrevenni?! — Húsz-harminc évvel ezelőtt szerintem több dolga volt a nőnek, mint ma. Nem voltak a szolgáltatások, nem volt automata mosógép stb., ami ma mégis csak könnyít a nők munkáján. Hogy-hogy akkor mégis jól működött a szervezet? — teszem fel a kérdést az anyának. Rajos Júliának. — Akkor nem volt televízió, ami elrabolja az emberek idejét; nem volt fólia, üvegház, szabadföldi uborkatermesztés. Nem hajszolta az ember úgy a pénzt, mint ma. Jogainkért harcoltunk, amit megkaptunk ugyan, de bumerángként vissza is ütött... Megkaptuk a nyolcórás állást, de ezzel a ház körüli munkánk nem lett kevesebb. A szolgáltatások nem veszik le vállunkról a házimunkák terhét, ahogyan azt ígérték nekünk, s a férfiak sem mentesítenek bennünket alóla. A férj esténként nyugodtan elmegy a kocsmába meginni a maga sörét, míg a feleség otthon vasal, és tanul a gyerekkel. Mikor tanuljon ez az aszszony színdarabot, mint a mi időnkben? Mi rendszeresen műsort készítettünk minden ünnepre, még a székeket is magunk hordtuk össze a faluból, hogy mindenkinek helye legyen a művelődési házban. Kíváncsiak voltunk egymás munkájára, gondjára, örömére, s ha megszólalt a társadalmi munkára hívó hangszóró, a nőszervezet tagjai voltak az elsők, akik jelentkeztek. Ma mindenki csak a pénzt nézi. hogy mit kap a munkájáért. A nemzeti bizottság kézbesítőjeként dolgozom még most is mint nyugdíjas, ha viszem a meghívó levelet, százféle kifogást hallok, csak ne kelljen menni a társadalmi munkába ... Mondom a lányomnak, kérdezzék meg az idősebbeket, mit lehetne tenni. Mi idősebbek mondjuk ugyan, hogy csinálják a fiatalok, de azért elváljuk, hogy minket is hívjanak ... Ki kellene találni valamit, ami vonzóbbá tenné a szervezeti életet. Ezt mondogatom a lányomnak folyton... — Még egyszer nekirugaszkodom! Jön a tél, talán tagjaink is jobban ráémej majd. Hogy eredményes lesz-e a törekvésem, erről tavasszal beszámolok — fejezi be a beszélgetést Rajos Mária. H. ZSEBIK SAROLTA Nyáron, a turistaáradat idején gyakran megtörténik velem, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek, és jómagam is turistaszemmel nézem hazánkat Roppant érdekel, vajon milyennek látszik az országunk idegen szemmel. A kép azonban legtöbbször nem megnyugtató. Az NDK-ban ugyancsak nehéz dolguk lehet az ellenőröknek, ha el akarnak csípni egy potyautast (feltéve, hogy nincs a járművön csehszlovák turista!}. Az utasok, ha nincs ellenőr a láthatáron, egymásnak mutatják fel a bérletüket vagy az érvényes menetjegyüket. (Nálunk szinte minden járaton két-három potyautast is nyakon csíp az ellenőr.} Bulgáriában senkinek sem jut eszébe azt mondani: „Ezt a helyet a feleségemnek foglalom r — azt hinnék, tréfái Még az állóhelyekért is közelharc folyik. Az én térdemen is összenyomtak egy teljesen ép kó/ásüveget, mialatt fe/toloncoltak a menetrend szerint közlekedő, egyébként „csak” három és fél órát késő autóbuszra. (Nálunk szerencsére a távolsági autóbuszokra fegyelmezetten várakoznak az emberek, de tartok tőle, hogy ha valamelyik boltban hiánycikket kapnak, szintén törik az a bizonyos kó/ásüveg.} Jugoszláviában a vadidegent is meghívják egy kupica valódi hazai rákijára, s meleg, baráti hangon elbeszélgetnek vele. (Persze, ez nálunk is előfordulhat, de félő, hogy a szíves házigazda a legjobb hangulatban így szól: „ Te, volt neked egy jó ismerősöd a minisztériumban...”} Budapesten szinte biztosra vehetjük, hogy a gépkocsivezető megáll az úttesten áthaladó gyalogosnak, és előre engedi a sávba besorakozni vágyó autóst. (Nálunk még a kijelölt zebrán átkelő gyalogost is eltaposnák, ha nem ugrana félre idejében.} Lengyelországban az idegen biztos számíthat arra, hogy egy homályos kapu alatt elkapja egy bennszülött, és eredeti lengyel portékát kínál eladásra. (Nálunk a honpolgár szívesen fizet a nehezen beszerezhető — egyébként hazai — tér- v mékért}. nő 6