Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-10-24 / 44. szám

ban, a gyermeknevelésben betöltött szerepüket, igazi hivatásukat. Csak azt értékeltük, aki a külvilág, a munka és a társadalmi élet területén teremtett értékeket, és csak most merünk szembenézni azzal, mivé fajultak a közerkölcsök. Mert nemcsak fizikai értelemben beteg a család és a társadalom, hanem erkölcsi értelemben is, így minden igazi változást szocialista társadalmunkban ennek meggyógyítására kell alapoznunk.

— Magam is szívesen lennék nőként nő és egyenjogú, szívesen élnék a családomnak, a gyermeknevelésnek, csakhogy a jelenlegi családmodell kétkeresős, a megélhetéshez szükség van az én fizetésemre is, hovatovább egyre inkább, így kénytelen-kelletlen háttérbe szorul, kizárólag magánüggyé válik életemben a család — furcsamód épp a család érdekében, mivel egy fizetésből képtelenek lennénk megélni. Hogy látja a szakszervezet mennyit ér nálunk a munkaerő ? Olcsó vagy drága ? Elég-e a munkabér a munkaerő reprodukálására ?

— Nálunk a munkaerő árát a társadalmilag szükséges munka mennyisége és minősége határozza meg, amellett a szocializmusban természetesen motiváló szerepe van a társadalmi fogyasztásnak, melyet az állami költségvetésből fedezünk. Idetartozik az ingyenes oktatás, az egészségügyi ellátás, a szociális juttatások, sok minden. De kérdés, hogy megvan-e még e költségvetési szolgáltatások motiváló ereje, mert demoralizálódott a társadalmi élet. eltünteti a piacról az árut, teret nyitva a korrupciónak, a sógor-komaságnak, a protekciónak. Kétarcúságra vagyunk kénytelenek nevelni már a családban, ennek következtében romlik a közerkölcs, romlanak a társadalmi szolgáltatások, nem felelnek meg a követelményeknek, mert nincs minőségük ... Nem jöhet létre egy nyugalmi állapot,

mert minden mindennel összefügg, s egy bűvös körben járunk körbe-körbe. A bérpolitikában pedig általában csak a pénz összegét vesszük figyelmbe, nem a vásárlóerőt. A szakszervezet a reálbéreket követeli, és azt szeretné, ha revideálnák a fogyasztói kosarat is, mert az már nem felel meg napjaink valóságának. Szeretnénk, ha ebbe a kosárba bekerülnének a családok lakásköttségei és -rezsijei is, mivel ezek is kihatással vannak életszínvonalunkra és költségeinkre. Hazánkban hivatalosan megállapított létminimum nem létezik, mi a magunk használatára összeállítottunk egy minimális családi költségvetést, e szerint egy négytagú — apa, anya, két gyerek — átlagcsaládnak legalább havi négyezer-ötszáz koronára van szüksége a rendes megélhetéshez, ez pedig jóval több, mint az átlagkeresetek.

— Ez csak azt bizonyítja, hogy szükséges dolgozó nőként is helytállnunk, vagy vállalni a pluszmunkák önkizsákmányoló és egészségrontó taposómalmát, hogy életszínvonalunkat megtartsuk. Élhetünk-e ilyen körülmények közt azon jogunkkal, hogy részmunkaidőben dolgozzunk, vagy otthon maradjunk a család érdekében ?

— Ennek a feltételeit mindenképpen meg kell teremteni, mert társadalmunk egészének a sorsa függ tőle. Meg kell teremteni a szabad választás lehetőségeit: a munkát kell humanizálni, nem az embert mechanizálni. Annak a nőnek, aki munkahelyén vagy a közéletben akar karriert csinálni, arra kell lehetőséget teremteni, mert neki az a létszükséglete. Annak pedig, aki a családban akar egész emberként érvényesülni, ott kell lehetőséget nyújtani. Én elképzelhetőnek tartom, hogy egy gyermekgondozási szabadságon levő nő szombatonként vagy vasárnap, amikor gyermekének felügyeletét biztosítani tudja, bejárjon a munkahelyére dolgozni, felszabadítva így a túlmunka alól azokat az asszonyokat, akik egész héten, rendes munkaidőben dolgoznak, s ettől még nem kellene megvonni tőle a gyermekgondozási segélyt. A részmunkaidővel kapcsolatos véleményem pedig az, a

keresetet nem a munkahelyen eltöltött óráktól kell függővé tenni, hanem az elvégzett munka mennyiségétől és minőségétől. Elképzelhető ugyanis, hogy egy nö, aki nincs tele a mindennapi stresszekkel, négy öt óra alat elvégezze ugyanazt a munkát, amit korábban nyolc alatt, mert csak arra figyel, csak azzal foglalkozik ... Vagy akkor van benn a munkahelyén, amikor valóban van dolga, és el is végzi azt hiánytalanul, mert teljesítőképessége és termelékenysége javát tudja adni; amikor pedig csak az időt múlatná munkahelyén, akkor fontosabb dolgokkal törődhet. Minden munkahelyen nem lehet ezt megcsinálni, tudom, de ott, ahol lehetőség van rá, meg kellene tenni ezt. Mint ahogy azt is meg kellene tenni, hogy a termelést igazítani a dolgozók — főleg nők — szükségleteihez, nem pedig fordítva. Mert semmi értelme nagy teljesítményű, háromműszakos gépsorokat felszerelni ott, ahol a nők éjszakai foglalkoztatását törvények korlátozzák, aztán számonkérni a gépek alacsonyszintű kihasználtságát! Ha a felnövekvő nemzedéket testben és lélekben egészségessé tudjuk tenni, akkor van esélyünk rá, hogy egy egészséges társadalomban élve nem kell a mostanihoz hasonló problémákkal küszködnünk majd. Ezért a legtöbbet napjainkban a nőknek kell tenniök, de a feltételek kiharcolásában a szakszervezet minden támogatást megadó partnerük.

— Köszönöm az őszinte és ösztönző szavakat!

N. GYURKOVITS RÓZA Szalay Zoltán és Koloman LeSSo karikatúrái

r

Figyelgetek

Nem. egyáltalán nem vagyok felháborodva. vagy ha mégis, csupán azon. hogy nem vagyok felháborodva, amiért filmen, képernyőn, képeslapokban, strandokon nőtársaim egyre kevésbé fedett alakjával találkozom. Ha elemezni kezdem viszonyulásomat ehhez a ..divathoz”, ráeszmélek. hogy inkább irigységfélét érzek, amiért erről a jutányosán beszerezhető divatról lemaradtam. Nem, nem az erkölcsi érzékem lázong e hóbort ellen, inkább — tekintve enyhén szólva ..teltkarcsú” formáimat — az esztétikai. Ám ennek ellenére, vagy éppen ezért, minden jó formájú meztelen női testre úgy tekintek, mint csodálatos műalkotásra, festményre. szoborra. Sőt. néha szívesebben tekintek ruhátlan női idomokra mint némely modem műalkotásra, akár Picasso festette, akár Modigliani. Felizgulok, ha egy női lest klasszikus gömbölydedsége helyett absztrakt ábrával, csigavonalakkal találkozom, készüljön az drótból, kőből, gyurmából, márványból... Mindez pedig azért vált számomra most aktuális mondanivalóvá, mert a minap kezembe akadt egy színes külföldi képes újság. Sport rovatában labdanigómérkőzést is ábrázolt, vagyis futballmeccset, ami sportrovatban magától értetődik. Ami szokatlan volt (legalábbis számomra), hogy a drukkoló-izguló. hadonászó, üvöltöző közönséggel együtt izgult egy ifjú nő, akinek minden öltözete a cipője és a kézitáskája volt. No meg a nyakán egy gyöngysor. Mit tagadjam, engem felháborítóit a látható közöny, amellyel a zömében férfiakból öszeverődötl szurkolótábor a fiatal nő ruhátlanságát tudomásul sem vette. Ha engem sértenek meg így. dühömben bizonyára magamra kapok egy kabátot, annál is inkább, mivel nem lehetett túl meleg, hisz a férfiak többsége meleg pulóvert, felöltőt viselt. Csupán a hölgyet melegítette saját ifjúsága Mert ifjú volt és szép. azt nem lehet tőle elvitatni. Jómódú és jó ízlésű divathölgy is — erről a kép alá nyomtatott szövegből értesültem —, aki valószínűleg nem tudott határozni, hogy gazdag ruhatárából ez alkalomra mit öltsön magára, tehát saját bőre mellett döntött, gondolván: így hívja Jel a figyelmet.

A képet szemlélve azonban úgy vettem észre, elszámítotla magát, mert a mérkőzés eredményéért szurkoló féifigárda figyelmét eg); állig felöltözött majom hamarabb felkeltette volna És ez végeredményben érthető, meri hiszen milyen gyakran láthat az ember sportpálya lelátóján állig felöltözött, gólhelyzet miatt izguló majmot?!

nö 7