Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-29 / 36. szám
w1 "'Mjmj%. U0 Kg» imát. Eredetileg négy hétre jöttem, aztán hat lett belőle, annyira tetszett itt. A másik amerikai hegedűművész, Laura, közvetlen teremtés, bár első benyomásra zárkózottnak tűnik. — Kilencéves voltam, amikor elkezdtem hegedűn játszani. Detroitban pár hónapot Péter Michalica keze alatt dolgozhattam. Nagyon sokat segített nekem, elbűvölt a zenei tehetsége és az a mód. ahogyan minket tanított. Hathetes intenzív tanfolyamra jöttem, s persze nagyon szerettem volna megismerni Csehszlovákiát. Először járók itt, és sok minden tetszik.'Az emberek jószívűek és barátságosak. Úgy látom, az itt élők megbecsülik értékeiket. Beethoven a kedvenc zeneszerzőm. Nagyon sok inspirációt ad itt szellemének jelenléte. Jó arra gondolni, hogy Beethoven is e falak között mozgott és dolgozott. Szerette a természetet, s ez ihlette őt nagyon sok remekművében. — Szeretném, ha valamit mondanának az Egyesült Államok iskolarendszeréről és a zeneoktatásról. — Az alapműveltséget az USA-ban az állam biztosítja, de az egyes városok önállóan intézik nevelésügyüket. Nincs minden iskolának zenei programja. Némely általános iskolában viszont a zenei tananyag nagyon szigorú. Ezek főleg a magán- és önálló tantervvel, módszerrel dolgozó iskolák, ahol a taníttatásért a gyerekek fizetnek. Következő kérdésem már a tanárhoz, Peter Michalica hegedűművészhez szól. — Professzor úr, mikor járt először az USA-ban? — 1982-ben kerültem először az USA-ba a Michigani Állami Egyetemre. Később 1985-ben Detroitban működtem, egyéves szerződésem lejártával, újabb felkérésre, még két évet töltöttem ott. Hazatértem után néhány diákom érdeklődést tanúsított további együttműködésre (közéjük tartozik Linda és Laura is), és sikerült elintézni, hogy saját költségükre pár hetet itt töltsenek, és tökéletesítsék tudásukat. — Vállal-e a közeljövőben is hasonló megbízatást az USA-ban vagy másutt? — Hosszabb időt már nem fogok az Államokban tölteni, bár koncertjeim lesznek. Legközelebb az írországi Dublinban fogok tanítani és mesterkurzusokat vezetni. Fotó: archív CZIBULA ÁGNES Az ítélet jogerős A 23 éves BohűStav Godula fellebbezésében tagadta bűnösségét a tíz vádpont közül a legszigorúbban minősített bűntett tekintetében, s enyhébb büntetés kiszabását kérte. Már az elsőfokú tárgyaláson és fellebbezésében is arról beszélt, hogy a sértett lakásából „csak" 15 ezer koronát vittek el. Azon a kritikus estén. 1989. január 13-án Godula a 16 éves fiatalkorú Marek B.-vel Malacky egyik vendéglőiében sö rezgetett. A mellettük levő asztalnál ült a 40-éves sértett, aki arról beszélt asztaltársának, hogy az elmúlt éjszaka egy nő aludt nála, s nem tudja biztosan, nem vitt-e el valamit. Azt mondta, fél, mivel lakásában kb. 30 ezer koronája van készpénzben. Ezt a két vádlott is hallotta, s amikor a sértett egyedül maradt az asztalnál, hozzászegődtek, és fizettek neki egy rumot. A vendéglőből is együtt mentek el, s útközben meghívatták magukat a rokkantnyugdíjas férfihoz. Az a lakásán sört töltött mindkettőjüknek. Később észre morú gyermekünk szemébe, aztán döntsük el. Ha hibásak vagyunk, nincs mién magasan hordanunk az orrunkat. Téljünk vissza az alapgondolathoz, a Harc a gyermekért című íráshoz. Szememben szimpatikus az olyan apa, aki harcol a gyermekéért. A gyermek nem csak az anya privilégiuma, tehát nem sajátíthatja ki. mint azt sokan önzésből teszik. A gyennekre nem zárhatjuk rá az ajtót, nem ijesztgethetjük különböző megtorlásokkal. nem silánvithatjuk a bosszú eszközévé. Vele ne büntessünk, ne alázzuk meg a másikat, ne próbáljuk meg volt élet társunk egzisztenciáját éppen őáltala lehetetleníteni. Kétségtelen: nem rózsás az elvált szülők helyzete, ők maguk is szenvednek, mégis a gyermeken csattan az ostor, ők a legszenvedőbb részesei az egész tortúrának. és ami a legelszomorítóbb. hazudni, alakoskodni kényszerülnek. Ha az ilyen gyereknek nem borul fel az értékrendje, felnőtté válásakor még talán van reménye arra, hogy a történtekből levonja a helyes következtetést. Ha a gyermeki lélek megsérül, és ez a gyakoribb, cinkossá válik egy harmadik ellen, ami nagy hiba Annak a bizonyos kiszorult harmadiknak, is lehetnek nyomós érvei, melyeket csakis ő tudna elmondani, és érvei az igazság jelentős hányadát tennék ki. Nehéz igazságot keresni, találni. S Mg)' vélem, nem is ez a szándék. Elég, ha csak elgondolkodunk. A családok élete, életvitele nagyon is egyedi: nem tartozik rajtuk kívül senkire, magánügy. De hogy ez a magámigy hány család ügye. ez már korántsem lehet mellékes. Egy család széthullásának már vannak előjelei. A sorozatos viszályokat a gyermek ismétlődő tragédiaként éli meg. s a félelem álkos következményeit egy életen át viseli. Az ilyen családokban a válás megváltás. Nem a gyereket kéne pszichológus elé vinni, hogy vajon melyik szülőjét szereti jobban; a szülőket kéne szakembereknek megvizsgálni, melyik alkalmas, melyik alkalmasabb a gyermeknevelésre. Hogy' L. apuka miért vált el, egyértelműen nem derült ki. még az Apa keservei című; cikkből sem. Ám vannak az övénél kirívóbb esetek is; kell a pénz, a megszabott összeg többszöröse, kell üdültetésre, nyaralásra, sőt, egy apa nélkül maradt fiúcskának autóra is, mégha az apa egyébként látni sem kívánt személy. Hányszor hallani, hogy a férj munkából való megérkezésekor egv kirabolt, üres lakást talál, az ajtónvflásban egy levéllel: mindent a gyermekeim érdekében tettem. Tehát az anya gyermekével megfutamodik az ország túlsó felébe, hogy férje meg ne találja ... Szerintem ez is szép példája az önzésnek. Hogy régebben kevesebb volt a válás? Ez tény. Ám egy rosszul sikerült házasságot akkor is csak eltűrni lehetett. Ma viszont úgy tűnik: megfordult a kocka. Egy többgyermekes apát a válás teljesen tönkre tehet. Az anyának marad a lakás, a berendezés, jár a családi pótlék, az előnyök, a segélyek, a férjnek meg le is út. fel is út. Ezzel a szülői magatartással én mint anya nem értek egyet, mélységesen elítélem. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül FERENCZI ANNA K0L0MAN LEŐéO KARIKATÚRÁJA * vette, hogy egyre bátrabban mozognak a lakásban, mindenhova benéznek, s egyikük a legújabb bevásárlótáskáját hozta be az előszobából. Félt szólni, de érezte, hogy ezek valamiben mesterkednek. Godula egyszeresek felszólította őt. számolja meg a pénzét mire ő azt válaszolta, majd ha ők elmennek. Kis idő múlva Godula egy kb. 20cm-es pengéjű fekete nyelű kést húzott elő. A sértett ekkor telefonálni akart de a fiatalkorú Marek B. kiszakította a telefonzsinórt majd megkötözte a férfi kezét, míg társa a kést a sértett torkára téve követelte a pénz kiadását A sértett félelmében a szekrényre mutatott ahol a pénz volt Azok ketten mindjárt odatuszkolták, s egyikük kutatni kezdett, míg a másik továbbra is sakkban tartotta őt A sértett a bizonyítás során úgy beszélt hogy összesen 24 ezer koronát vittek el, s ezt azért tudta olyan pontosan, mivel a pénzt majdnem naponta megszámolta. Á távozáskor a rablók a lábát is megkötözték, szájába rongyot tömtek, majd a konyhai mosogatótálhoz kötözték, és a földre lökték. Az ajtót kívülről rázárták, hogy ne tudjon olyan gyorsan segítséget hívni, s megfenyegették, ne merészelje feljelenteni őket Godula a tárgyaláson tagadta, hogy kést használt vagy megfenyegette volna, de azt is, hogy megkötözték volna a sértettet A nyomozás során viszont beismerte, hogy fiatalkorú társa a férfit megkötözte, s azt is, hogy azt megfenyegették: agyonrugdossák, ha nem árulja el, hol van a pénze. A fiatalkorú Marek B. úgy beszélt a sértettet csak hazakísérték, s mikor társa a pénzt kezdte követelni, ö is felháborodott. A pénzt végül ő találta meg, de csak 6 ezer koronát A tárgyaláson már nem emlékezett arra. hogy Godula kezében kés lett volna. Ezen az eseten kívül Godula fiatalalkorú társával együtt, aki ez év januárjától szökésben volt a nevelőintézetből, Plavecky Stvrtok környéki hétvégi házakba tört be. ahonnan értéktárgyakat élelmiszert és alkoholt raboltak. Godula lopott még egy kerékpárt és a malackyi piacról egy 2 700 koronát tartalmazó kis trezort is. Godula, ez a most 23 éves fiatalember, 1984-ben már követett el hasonló bűncselekményt s a kiszabott négyéves szabadságvesztést tavaly augusztusban töltötte le. Bár a szabadulás után munkaviszonyba lépett bűnözői magatartásán nem változtatott. Marek B. 11 éves korától van intézeti nevelésben. Több ízben szökött meg és követett el különböző bűncselekményeket Lopásért tavaly volt először elítélve 8-hónapos szabadságvesztésre. A Bratislava-vidéki Járásbíróság Godulát mint rendkívüli visszaeső bűnözőt ítélte el rablásért, és sorozatos lopásokért. A fiatalkorú társánál ugyancsak rablás és lopás bűnében igazolódott be a vád. Amint arra a másodfokú bíróság is rámutatott a Godulára kiszabott 9, a fiatalkorú Marek B.-re kirótt 3-éves szabadságvesztés megfelelő és jogos büntetés. Godula büntetését harmadfokú, míg Marek B. a fiatalok javító-nevelő intézetében tölti majd le. A fellebbezést a kerületi bíróság indokolatlannak találta, ezért azt elutasította.- íkr -nő 7