Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-15 / 34. szám
t í A történet helyszíne Nagyölved (Vei ké Ludince). A két pavilonból álló, illatos kerttel körülvett alapiskola a falu büszkesége. Tavaly augusztusban a jnb iskolaügyi osztályának vezetője utasítja az iskola igazgatóját, költöztesse át a B pavilont az A pavilonba, mert az előbbiben a jnb gyermekotthon létesítését tervezi. A B épületben így csupán az 1—4. összevont szlovák tagozat, egy osztály marad. Közben a faluban, érdemi tájékoztatás híján különféle mendemondák kelnek szárnyra. Aztán októberben megérkeznek a munkások, megkezdődik az építés, kivágják az első tujafát. A hnb a fölháborodott közvélemény nyomására leállíttatja a munkálatokat. Lassan kiderül, hogy sem az iskola, sem a tanács semmiféle írásos tájékoztatást, határozatot nem kapott a készülődéssel kapcsolatban. A falu tiltakozik, hivatalos és nem hivatalos csatornákon keresztül, kiszáll a sajtó is. A B épület azóta üresen tátong, a napközisek a folyosókon tanulnak (tanultak). A jnb hallgat, a hnb úgyszintén. A nagyölvedi iskolasztori persze sokféle szempontból megközelíthető. Mi ebben a riportban elsősorban a struktúrát akartuk megmutatni, annak modelljét, ahogy a döntés megszületett, és az éritettekhez eljutott. Mert az ölvedi esethez hasonlót bizony számtalant találunk, melyek — legyen bármi a végkifejletük — rendkívül sokat mutatnak abból, milyen fonákul működnek mifelénk (bizonyos) döntésrendszerek és mechanizmusok. Mert miről is van szó tulajdonképpen ? A sajátos döntési és tájékoztatási formák következményeként a lakosság rendkívül későn szerez tudomást arról, hogy falujában olyan létesítmény készül, mely alapvetően meghatározza majd mindennapjait, életvitelét, közérzetét. Arról nem is szólva, hogy az építés: átépítés, mely egy virágzó iskola elől veszi el a levegőt, helyet, zöldet, szaktermeket... Közel a végkifejlethez 1989. január 11. A szülői munkaközösség a jnb iskolaügyi szakosztályának vezetőjéhez fordul magyarázatért. „A 88/89-es tanévben meglepődve hallottuk gyerekeinktől, hogy a két pavilon egy épületbe költözik. Olyan helyzetbe kerültünk, amit nem értettünk, és amire magyarázatot sem kaptunk. A szülők fö/háborodását csak fokozta, hogy a munkások (akik, bármily hihetetlen is volt számukra, építkezni jöttek) ténykedésüket azoknak a fáknak a kifűrészelésével kezdték, melyeket még mi, szülők telepítettünk" — kezdődik a levél, melyet tudomásulvétel végett elküldték a járási pártbizottság vezető titkárának és a jnb elnökének is. Mint írják, a szülők azzal vádolták a falu és iskola vezetőségét, hogy nem szálltak kellő eréllyel síkra az iskola és a falu legszebb parkjának védelmében. Végül a hnb leállíttatta a munkálatokat. „A történtek után — folytatódik a levél — kénytelenek voltunk összehívni a szülői munkaközösség vezetőségét és fölkérni az igazgatót, adjon magyarázatot, miképp kerülhetett minderre sor. Az igazgató a helyzetet úgy magyarázta, hogy a jnb iskolaügyi szakosztályának vezetősége utasította a költözködésre, és rendelte el az építési munkálatok megkezdését. Erről azonban semmiféle írásos bizonylatot nem tudott fölmutatni.” A levél írói a továbbiakban fölhívják a figyelmet arra, hogy a költözés egyben a szaktantermes oktatás leépítését jelentette (érezhetően csökkent például az oktatás színvonala), mely nem egyeztethető össze a kor követelményeivel. A beavatkozásnak komoly politikai, pszichikai következményei is vannak, szítja a bizalmatlanságot a felelős vezetőkkel szemben, s félő, hogy károsan hat a tanulók testi-lelki fejlődésére. „Ezért tehát — Írják — javasoljuk a szaktantermek, műhelyek, napközik, s az iskolai klub „visszaállítását", a vissza költözést a B pavilonba." 1989. március 9. Daniel Bálái, a jnb iskolaügyi szakosztálya vezetőjének helyettese az Új Ifjúság riporterének nyilatkozik: „Az ügy megoldás alatt van, egyelőre többet nem mondhatok." Hadacová, a jnb alelnöknöje szintén kifejti álláspontját: „...az intézmény létrehozása társadalmi feladat Kerületi vonalon a Lévai járás a cigányok számát tekintve a második helyen áll, miközben egyetlen gyerekotthona sincs. Felkértük Tóth elvtársat (a hnb elnöke — a szerk. megjegyzése), hogy ennek jelentőségét politikai szempontból is magyarázza meg a lakosság képviselőinek, de ő ezt elhanyagolta. Aztán a tavalyi községi tanács, majd p/énum egyöntetűen elutasította kezdeményezésünket ... Nem akarjuk, hogy az iskola hátrányos helyzetbe kerüljön, s reméljük, hogy a lakossággal fölvett dialógus alapján sikerül valamilyen megoldást találnunk. A járásnak szüksége van gyermekotthonra, s ennek kialakításához Nagyölved rendelkezik a legkedvezőbb feltételekkel. Luxusnak tartjuk, hogy egy hétosztályos alapiskola 18 tanteremmel rendelkezzék. Szakembereink fölmérték a helyzetet, s megállapították, hogy az alapiskola bőven elfér az egyik pavilonban is..." 1989. március 20. Miután a szülői munkaközösség levelére a hivatalosan megszabott harminc napon belül sem érkezik érdembeni válasz, a szülők a kerületi iskolaügyhöz fordulnak. A kerületi iskolaügy válaszában visszautalja az ügyet a jnb hatáskörébe, azzal a megjegyzéssel, hogy április harmincadikáig kellő „magyarázatot kapnak" a szülők. 1989. április 19. A szülői munkaközösség kézhez kapja a jnb válaszlevelét, melyben értesítik őket, hogy: „Április 19-én a jnb alelnöknöje és az iskolaügyi szakosztály vezetőjének jelenlétében megbeszélésre került sor a járási pártbizottság vezető titkárával, ahol a vezető titkár elvtársat informálták a gyermekotthon megoldásának ügyéről. ígéretet tettek, összehívnak egy megbeszélést a falu vezetőivel, ahol megtárgyalják a szülők kívánságát a gyermekotthon létesítésével kapcsolatban. A megbeszélés eredményéről a szülői munkaközösség időben értesítést kap." 1989. július 5. Szerkesztőségünknek ismét Daniel Balá2 nyilatkozik. (A szakosztály vezetője, Ladislav Kmef, akárcsak az előző nyilatkozat idején, ismét betegállományban van.) — Az ügy megoldása folyamatban van. Augusztus végéig hozunk végleges határozatot a hnb-vel történő egyeztetések után. Természetesen tudatában vagyunk, hogy a hnb sajátos, önös szemszögből szemléli az eseményeket, és nem egyezik bele a gyerekotthon létesítésébe. Téved, aki azt hiszi, mi likvidálni akarjuk az iskolát. A mi célunk kizárólag szegény, elhagyott árva gyerekeink elhelyezése. Tudatában vagyunk persze, hogy a hnb állásfoglalása is meghatározó a kérdésben. — A jnb alelnöknöje márciusban azt Ígérte, hogy párbeszédet fognak kezdeményezni a lakossággal a kérdés tisztázása érdekében. Információink szerint azonban (legalábbis ez idáig) ilyesfajta kezdeményezésre nem került sor. Miért nem lép tehát a jnb? — Mint már említettem, az ügy végére augusztusban teszünk pontot. Anyagi lehetőségeink végesek, építkezésre nem gondolhatunk. A nagyölvedi iskolában az utóbbi években rohamosan csökkent a tanulók száma, ezért is nyúltunk ehhez a megoldáshoz. Ölveden kevés a gyerek, sok az osztály. Sajnos, mint az események igazolták, még a tanítók sem érezték át igazán, milyen fontos dologról van szó. Véleményem szerint mindenképpen át kell értékelni a hozzáállásokat, ha eredményt akarunk elérni. A gyerekotthont létre kell hoznunk, ha nem Ölveden, akkor másunt I A történet Ülünk a felelős vezetővel a jnb hűvös hivatali helyiségében, Léván (Levice), 43 km-re Nagyölvedtől. Bizonyára tisztában van vele, mondom, milyen feszültségekkel jár majd a gyerekotthon kitelepítése egy ilyen településileg, nemzetiségileg majdnem homogén szerkezetű kisközségbe. Természetesen, válaszolja. Aligha kell ahhoz látnoki képesség, hogy bizonyosra vegyük — lesznek feszültségek. Fölsejlik előttem az iskola képe. Itt eddig mindenre volt hely. S körülötte az öthektáros park! Olyan szép! Érték ez is, valódi! Ahogy észreveszem, a kör lassan minden pontról zárul. Fordulhatok hivatalból akárkihez, akárhova, mindegyik felelős, érdekelt ugyanúgy reagál, mindegyik út ugyanoda vezet vissza. Nem csupán a döntés meghozatalakor nem volt, most sincs lehetőség a nyilvános érdekegyeztetésre. (S mindegyik felelősnél tapasztalom: hiszi is, hogy jól dönt!) Első hozzászóló: — Azt hiszem, a járáson valamit elfelejtettek. Eddig, ha valamit fönn eldöntötték, senki nem berzenkedett De most már ez nem megy olyan könnyen. Ez azt jelenti, hogy mi, lakosok is ott szeretnénk lenni, ahol rólunk, a jövőnkről döntenek. Második hozzászóló: — Az ölvedi iskola, helyzetét tekintve, nem a legrosszabb, de vannak nála jobb helyzetben levő iskolák is. Ha mi most ebbe a költözésbe belenyugszunk, szép csöndben leépül majd az iskolánk. Képzeljék el a rendezés után, mikor a parkot is megkell bontani, a gyermekotthont sem lehet elkülöníteni. Az épület már jellegénél fogva sem gyermekotthonnak való, nem jó a közlekedés, vagy hova, milyen osztályba fognak járni azok a gyerekek ? Ebből a szempontból sincs végiggondolva a dolog. Harmadik hozzászóló: — Mi abban a levélben nem a gyermekotthon ellen, hanem az redeti állapotok helyreállításáért szálltunk síkra. Az átköltözéssel semmissé tették mindazt, ami már évek óta megfelelő szinten működött. Soknak tűnik a tanterem, de csak látszólag. A két napközi most azokban az osztályokban működik, ahol délelőtt még tanítás folyik, a gyerekek a folyosón játszanak. Nincs műhely, iskolai klub, laboratóriumok stb. Azt mondják, majd hozzáépítik, de minek hozzáépíteni, mikor megvannak? A közösségi érzés itt azért megvolt az emberekben, semissé tették ezzel a döntéssel. Persze, hogy ezentúl nem mennek majd brigádmunkára — mert minek is? Negyedik hozzászóló: — Decemberben az egész falu testületileg tiltakozott. Ez azonban nem első mozzanata volt a tiltakozásnak. Már nyolcvanhatban suttogtak róla, egy plénumtag föl is vetette, mégis sikerült szépen eltussolni. Ha akkor, vagy azóta még párszor, határozottabban tép töl a hnb, talán nem jut el idáig az ügy. Androvics Piroska plénumtag: — Az egyik újságíró kinyomozta, hogy létezik egy parthatározat, mely konkrétan a nagyölvedi nő 4
