Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-07-18 / 30. szám
FÓRUM g|| Mi '9 V csináljuk Már hagyománnyá vált Áj (Háj) községben, hogy a nőszervezet és a vöröskereszt vezetősége a Virágnapon megemlékezik a község idős polgárairól, s virággal köszönti őket. A tíz vezetőségi tag 33 családba látogatott el, hogy az itt élő negyven idős polgárnak átadják virágcsokrait. Köztük voltak községünk első nőszövetségi tagjai is: Bábás Borbála, Tamás Katalin, Hajdú Mária, a vöröskereszt érdemes tagja: Horka Júlia. De a CSKP pártalapítói közül is Rácz Ferenc és Lotz János, valamint az efsz első elnöke, Gyarmathy István. Meghatottan vették át a virágcsokrokat idős polgáraink, és köszönték a figyelmességet. Minket, akik ezt a szép napot megszerveztük, öröm töltött el, mert ismét bizonyítottuk, hogy ebben a rohanó világban jó megállni egy kedves szóra, baráti kézszorításra, virágot vinni az egyedül élőknek, hogy lássák, valaki órájuk is gondol. Hadd álljon itt a nevük azoknak, akik ebből, de még sok más akcióból is tevékenyen kiveszik részüket: Sztupák Erzsébet, Orbán Piroska, Horka Irén, Sztupák Irén, Kalász Valéria, Kulcsár Ilona, Ando Anna, Hajdú Erzsébet, Komár Verőn és FARKAS RÓZSA Már hagyománnyá vált a komáromi (Komárno) nyugdíjasok klubjában a nemzetközi gyermeknap megünneplése. Sok-sok nagymama elhozta az unokáját, hogy a csöppségek rophassák a táncot a klub zenekarának dalaira. Az irodalmi kör tagjai mesét mondtak, utána a gyerekek mutatták meg tehetségüket, mondtak verset, énekeltek, és mindegyikük kapott csokoládét. így alakult ki nálunk a jó kapcsolat felnőtt és gyermek között. Az öröm átjárta szivünket és a gyerekek is érezték, hogy azt akarjuk, békésen élhessenek. Kívánjuk, hogy más klubok is kövessék példánkat. Bratisiavában a nyugdíjasok klubjainak vezetői tartottak találkozót, ahol a mi klubunk is kapott díjat. Ez további jó munkára lelkesít bennünket. Kényelmes, szép helyiségeink vannak, igyekszünk mindig változatos programokkal kedveskedni a többi klubtársnak. SZABÓ RENI W Ersekújvárott (Nővé Zámky) is rendszeres munkát végez a nyugdíjasklub. Nemrégiben megemlékeztek a felszabadulás 44. évfordulójáról, felidézve, ki mindenkivel és mi mindennel lett szegényebb a város a háború alatt. Az emlékezés persze arra is jó volt, hogy áttekintsük, mi minden van ma környezetünkben, mennyit gazdagodtunk. Utána mi magunk adtunk kellemes szórakoztató műsort. Kirándulni is voltunk. Lőcsén (Levoca). Az egynapos utat Czuczor Éva, a klub alelnöke szervezte és vezette, visszafelé jövet pedig megtekintettük Banská Bystricát is. HOFER LAJOS ACsemadok dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Vámbéry Ármin alapszervezete rendezésében klubtalálkozón vehettünk részt dr. Szarnák Mihállyal, aki „A természet patikája" címen tartott előadást nekünk. Sok okos tudnivalót osztott meg velünk, felhívta figyelmünket a növényi nyersételek egészséges voltára, s bemutatta nekünk a gyógynövényekről, a nyersételekről és a régi jól bevált receptekből álló, mostanában kiadott könyveket is. Az előadás végén kérdéseinkkel ostromoltuk őt, mert jó lenne a gyógynövényekről és azok használatáról minél többet tudni (hallani és olvasni is). GÁLFFYIRÉN r ■ Visszhang Az „Egy apa keservei" íratják le velem az alábbi történetet, meg a tehetetlenség, hogy nem tudok segíteni, pedig magam is népi ülnök vagyok a bíróságon. Sokat foglalkoztat a kérdés, hogyan is lehetne igazságot tenni. A férjet a felesége bántalmazásáért idézték be a bíróságra. Jelen van a feleség és jelenlegi élettársa mint tanú. A bírónő kérdésére, miért bántalmazta a feleségét, a férj nagyon csendesen feleli. — Nem azzal a szándékkal mentem oda, hogy megüssem. Csak a gyermekeimet akartam látni, csak a fiamat akartam magammal vinni a hétvégére. Nem akarta adni őket, és amikor elkezdte a fiúcskát rángatni be a lakásba, hogy sehová nem mész, elfogyott a türelmem, nagyon ideges lettem, adtam neki egy pofont. Biztosan erősebb volt, mint amilyet várt, mert nekiesett a falnak, az horzsolta fel az arcát, azért betegeskedett, s azért vagyok most itt. Nem szoktam őt verni, bár megérdemelte volna. A feleség pedig így válaszolt: — Nem vagyunk még elválva. Minek jár annyit a gyerekek után, mit csalogatja őket?! Majd ha meglesz a tárgyalás, amikor meg lesz állapítva a láthatás, majd akkor jöjjön, hagyjon nekünk békét! A gyerekek nem akarnak vele menni. A bíróságra benyújtott iratokat tanulmányozva *a bírónő előtt kirajzolódik ennek a kis családnak a története, mely nem szokványos, mégis jellemző a mai, könnyelműen házasságot kötő fiatalokra. A lány alig töltötte be a 18. életévét, amikor összeházasodtak. A férj hat év.,Maguk. líjságirók. már az új Forum szállót is tönkreteszik” — jelentette ki kategorikusan a pincér, akit évek óta ismerek, azt követően, hogy elmeséltem neki legújabb, sajnos rossz tapasztalatomat a szlovák főváros eme impozáns, luxus intézményében. Azóta neheztel ránk. mióta nevét felfedeztük egyik újságunk kritikus hangú cikkében. Nekem persze az a véleményem, hogy legújabb tapasztalatom viszonylag pontosan tükrözi viszonyaink nívóját, ez esetben a pincér— vendég kapcsolatát. Talán ezért is gondolkodom el szívesen az eset kapcsán egy olyan jelenségről, mellyel naponta találkozunk. az ember azon értékeinek devalválódásáról, melyek kulturált lénnyé teszik öt. Miről is van szó? A Forum Szálló Párizs kávéházába azért tértünk be, hogy kulturált környezetben megigyunk egy kávét, és elüldögéljünk egy kicsit. A problémák pedig akkor kezdődtek, amikor válogatni kezdtünk az étlapon feltüntetett fagylalt-költemények között annak reményében, hogy mindaz, ami a kínálatban olvasható, valóban kapható Milyen messze is. Végül kompromisszumot kötöttünk a pincérrel ráálltunk, hogy a fagylaltot cseresznyével szolgálja fel az attraktív és kínált kivi helyett. A kiszolgálás gyorsasága lehetővé tette, hogy alaposan szemügyre vegyünk magunk körül mindent. A kulturált ücsörgést eme — az árai szerint luxus — kávéházban a bal kezünknél elhelyezett művirágoknak kellett volna fokozniuk. Ezek ugyanis azért kerültek az „enteriőrbe”, hogy a természetközelség látszatát keltsék. Jobb felől a panorámaablakon keresztit/ elgyönyörködhettünk a szálló befejezési munkálataiban. Néhány rhunkás ráérős tempóban rendezgette mindazt, aminek egy ilyen intézmény átadáséinak napján rendes helyen már rég rendben van Párizs? kellene lennie. Esetünkre a koronát a felszolgálónő tette Jel a fogyasztásért, felszolgált” számlával. Mert azon a cseresznye ugyanannyiba került, mint a kivi. Egy ilyen „burkolt" szándékot, hogy kizsebeljenek bennünket, mégsem hagyhatnunk szó nélkül. De a helyszínen semmiféle magyarázatot nem kaptunk, ezért a panaszkönyvbe írtunk egypár sort. Azt mondhatják most: vendéglőinkben ez a mindennapos helyzet. És ugyanez vár vei volt idősebb, falubeliek voltak, ismerték egymást gyerekkoruktól. A fiút intették a szülei, nagyon el volt kényeztetve a lány. Mint hetedik gyermek, későn született, nem hagytak neki a szülei semmit sem csinálni a ház körül. A fiú szüleihez költöztek, egy szobájuk volt, a többi helyiséget közösen használták a szülőkkel. Mindenki tudja, milyen nehéz két generációnak összeszokni, hát még ahol a fiatalasszony részéről akarat sincs! A fiatalasszony a legkisebb szóváltásra máris hazament a szüleihez, és míg a férje nem ment érte, nem ment vissza. így volt ez még akkor is, amikor a második gyermekük megszületett. A férj türelmes volt, szerette gyermekeit, bízott benne, hogy a felesége is megszokja szüleit. Végül mégis elhatározták, hogy vesznek ott a faluban egy családi házat, mert ha egyedül lesznek, minden rendbe jön. A falusi élet nagyon nehéz, főleg ott, ahol történetünk játszódik. Nincs vízvezeték, nincs fürdőszoba, állatokaf tartanak, földet művelránk a boltokban, üzletekben, a piacon, vagy akár a tisztítóban. Mindenütt egyforma tiszteletlenség az ember iránt, méltóságának megsértése, bár gyakran burkoltan, álarcban. Pedig eme állapot ártalmas volta ma már világosSi mérhető. Ott lakozik már tudatalattinkban, a reflexeinkben, s azt diktálja, kezdjünk minden új napot abban a tudatban, hogy megint néhány egyenlőtlen csata vár ránk saját létünk puszta megőrzése érdekében. Mintha etikai normáink már rég érvényüket vesztet,ték volna. És történik mindez gyermekeink szeme láttára, akiknek pedig valami összemberi kulturális örökséget kellene átadnunk... Bízom benne, hogy abból amit eddig elmondtam mindenki számára világosan következik: kulturáltságunk nem csak az elolvasott könyvek számától, a rendszeres nő 6
