Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-07-11 / 29. szám
— Én mindenféle nyelvi versenyekre | járok, nekem nem volt ez meglepetés. — És az otthoni munkában is ilyen szorgalmas vagy? — Hajaj... két fóliánk van, és kinn is van paradicsom van mit csinálni. És van még egy egyéves kistestvérem, rá is kell vigyázni. De olvasni is szeretek, mert az is fontos, hogy gyakoroljuk a nyelvet. — És miért kell gyakorolni ? — Hogy szépen, tisztán beszéljünk magyarul. A tanító néni azt mondja, csak akkor fogjuk szeretni az anyanyelvűnket, ha szépen tudunk beszélni. Két Ludas Matyit is láthatott volna a Duna Menti Tavasz közönsége, ha a Bódvácska folytatja a próbákat, ugyanis a buzitai (Buzitka) „Jóbarátok” is Döbrögi vei a ludassal jött el Szerdahelyre. Mi most Ludas Matyit (Petrik Péter), Döbrögit (Farkas János) és a Főgúnárt, Borisz Noémit és Kapalo Henriettet szólaltatjuk meg. — Ki írta a darabotokat ? — Együtt írtuk. Valójában talán nincs is meg papíron. A tanító néni irányított bennünket, de a vicceket, ötleteket mi „adtuk”. Először a tornateremben kezdtünk gyakorolni, s mikor jobban ment. „átvonultunk” a kultúrházba. Van egy szép szabadtéri színpadunk Buzi tán, ott is MENTI TAVASZRÓL A meglepetésekről és meglepődésekről előadtuk. Nagyon örülünk, hogy eljutottunk Szerdahelyre. — Hogy tetszik a város? IAz idén egy páran fölkapták a fejüket, végigböngészve a színjátszók műsorát: hiányzik a Bódvácska! Valóban, hova tűnt a tavalyi, tavalyelőtti és azelőtti győztes, a szepsi Bódvácska? Nekünk Dobos Zoli hozott hírt felőlük, az együttes egyik (volt) oszlopos tagja, aki az idén prózamondásban versenyzett. — Mi lett a Bódvácskával? — Mi már tulajdonképpen elkezdtünk próbálni. De úgy éreztük, nem olyan az ize, mint régen, nem olyan népies a játék. tA ztán az egyik próbán bejelentettük a tanító néninek, hogy tovább már nem akarjuk csinálni, nem olyan már, mint régen, unalmas. Előbb meglepődött, aztán belenyugodott. Mondta is. hogy ilyen csapata nem lesz több. mint a mi osztályunk volt. — És nem sajnáljátok ? — Fene tudja. Én már járnék szívesen, megbántam, a lányok is mondták, hogy maradnának, de hát — vége lett. így többet járunk sportolni, többet tornászunk, most erre is szüksége van a szervezetünknek. Én azért jövőre is szeretnék eljutni ide! — Mi nem is gondoltuk volna, hogy ennyi magyar él Szlovákiában! Jó itt, mert magyarul vannak a feliratok, magyarul kérhetünk az üzletekben — és a boltosnők olyan kedvesek, hogy már az ajtóban megkérdezik, mit kérünk. Tiszta, virágos a város, jó a koszt, kétszer annyit kapunk, mint otthon. — S a fellépők közül, kik tetszetlek? — Megyeren láttuk a hetényieket, tetszettek, mert hangosan beszéltek. Tetszett még egypár darab, a többieket viszont alig lehetett hallani. .. A negyedikes Üveges Henriett és Tóbiás Andrea is meglepődéssel tapasztalták: mennyire más itt minden, mint az ő városukban. Nagy kapóson (Veiké Kapusany). — Bizonyára nagy iskola a tiétek is, igazi, városi? Andrea: — Nálunk Kapóson egy magyar iskola van és egy szlovák. De hallom, hogy itt Szerdahelyen négy magyar iskola is van. Jó, hogy itt. mindenütt magyarul lehet beszélni, mert mi magyar anyanyelvűek vagyunk és még nem tudunk annyira szlovákul, hogy mindent meg tudjunk mondani. Kapos nines ilyen nagy és szép. A buzitaiak: — Nem is gondoltuk volna, hogy annyi magyar él nálunk A hetényiek de azért úgy vagyunk vele, ha nem vagyunk ott, akkor vágyunk oda. — S hogy tetszett a szavalóverseny? Henriett: — Én tavaly is voltam, s úgy találom, mintha tavaly színvonalasabb lett volna. Persze, lehet, hogy’ tévedek. — Végig itt maradtok? Andrea: — Sajnos, nem, mert alig voltunk otthon, most jöttünk meg az erdei iskolából, s már utaztunk is ide. Én különben nem is kaposi vagyok, hanem csicseri; az anyukám minden reggel utazik be Kapósra. orvosnő a kórluízban. s hord magával. A csicseri iskola is szép. csak nem olyan modern, mint a kaposi, ódonabb, kisebb. — 5 mit gondoltok, miért jó verset mondani? Andrea: — Az egy élmény. Beleképzeljük magunkat egy másik ember bőrébe, s elmondhatjuk, amit ő érez. A Henike pedig már úgy játszik, mint egy színésznő! Neki megvan az a tehetsége, azt hiszem. hogy színésznő legyen. Megfigyeli a szerepeket a tévében, s el is játssza nekünk az osztályban. Lehet, hogy ő egyszer még színésznő lesz! Jövőre — ugyanitt! Végül is — eredeti szándékunkhoz híven — nem azokat a gyerekeket szólaltattuk meg, akik dijakat nyertek. Ha a megszólalók egyben helyezettek is voltak — mint a csicseri Tóbiás Mónika, Üveges Henriett, Kerekes Éva, az csak a véletlen müve. Nekünk ugyanis az a véleményünk, azokat a gyerekeket, akik ide a döntőbe bekerülnek (ha a válogatás jó és szakszerű) — egyformán kell kezelni. Nyertesek ők valamennyien, egv nagy csata nyertesei, melyben anyanyelvűnk szeretete a tét... NAGYVENDÉGI ÉVA FOTÓ: BALAJTI ÁRPÁD (FEKETE-FEHÉR) PRIKLER LÁSZLÓ (SZÍNES) nö 17
