Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-10 / 3. szám
Az NDK Tudományos Akadémiáján a Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet három kutatócsoportja foglalkozik a nők társadalmi helyzetével, érvényesülésével, személyiségfejlődésével, az emancipációs folyamattal és az ezzel összefüggő családot, valamint a generációk együttélését érintő kérdésekkel. „A nő és a család" elnevezésű kutatócsoport vezetőjétől, dr. Heidrun Radtke szociológustól kért szerkesztőségünk interjút. — Kutatási eredményeik szerint mi jellemzi leginkább a mai nőket az NDK- ban? — Hazánkban a magas képzettség a jellemző a nőkre. A dolgozó nők 85 százaléka szerzett valamilyen képesítést. Személyiségjegyeikhez tartozik a rendkívül erős vágy, hogy azt hasznosítsák is. Sokan tanulnak, továbbképzik magukat, gyakran a szülési szabadság idején (a továbbtanuló nők 40 százaléka). A nők aktívak a közéletben is, ugyanakkor rendkívül családközpontúak. Nálunk ma a nők 85 százaléka köt házasságot, szül gyermeket, még akkor is, ha mondjuk a partnerkapcsolat valamilyen más formáját választja. A nők a társadalmi élet minden területén érvényesülni kívánnak. Kutatási eredményeink szerint a hivatás és a család egyformán fontos nekik. Véleménykutatásaink azt mutatják, hogy a család előtérbe helyezésében és a nők magasfokú képzettségének igényében alig vannak eltérések a nők és férfiak álláspontja között, tehát egyformán szükségét érzik. Statisztikai adataink szerint a produktív életkorban lévő nők 91 százaléka dolgozik vagy tanul, és a nőknek 91 százaléka szül legalább egy gyermeket. Néhány ország adatai szerint minél több gyermeket nevel a családanya, annál kisebb a nők foglalkoztatottsága. Nálunk ez nem érvényes. Természetesen a család, a gyermekvállalás a társadalommal szemben is óriási követelményeket támaszt, s ebben a folyamatban mi sem természetesebb, mint hogy rengeteg az ellentmondás és a megoldásra váró probléma. — A társadalom bizonyos hiányosságai hogyan nyilvánulnak meg a nők és a családok életében ? — Ha a társadalmi folyamatok valahol nem úgy mennek, mint kellene, ez elsősorban ellentmondásokat szül. Megnyilvánulási formáik például: a nők nem tudnak vagy nem akarnak több gyermeket vállalni, csökken a születési arányszám (nálunk a hatvanas évektől kezdve), miáltal nem történik meg a populáció újratermelődése; nő a válási arányszám (a válást nálunk 70 százalékban a nők indítványozzák); de megfigyeltük azt is, hogy a rövidített (heti 25—30 órás) munkaidő lehetőségével nem a sokgyermekes anyák élnek elsősorban, tehát nem azok, akiknek kitaláltuk. Persze, a létező ellentmondásokhoz tartozik az is, hogy a nők még mindig alacsonyabb beosztásokban dolgoznak, mint amilyenre képesítésük van, és még mindig kevesen dolgoznak vezető beosztásban. Egyre nyilvánvalóbb az az ellentmondás is, hogy miközben a nők azért egyre jobban érvényesülnek a hivatásukban, a családban betöltött szerepük az előbbinél csak jóval lassabban változik. — Kutatásaik bizonyára nem csupán a ténymegállapításra szorítkoznak. Milyen stratégiájuk van a nőket érintő kérdések, kérdéskomplexumok megoldására? — Az utóbb említett ellentmondás legyőzése kimondottan kihívás a szocializmusnak és történelmi dimenzióját nem szabad lebecsülni. A megoldás kulcsát természetesen már nem kereshetjük a „hivatás versus család" képletben, vagyis nem megoldás a vagy-vagy, nem megoldás, hogy a nők munkavállalását, profeszszionális előrehaladását szembeállítjuk az anyasággal, a családdal. Stratégiánk legfőbb célja, hogy a nők szakmai és társadalmi presztízsének további növekedése mellett ne kelljen lemondaniuk a családról és az anyaság örömeiről és kötelességeiről. Stratégiánk az, hogy a nők munkavállalása és az anyaság gyakorlatában a meglévő problémák megoldása ne csak a nőkre és a családokra háruljon, hanem azokat fokozatosan a társadalom vállalja föl; azaz egyre nagyobb mértékben mentesítse a családokat és a háztartásokat az anyagi és a fizikai túlterheléstől. Természetesen ez bonyolult és hosszadalmas folyamat. Mindenképpen az anyagi és a szellemi feltételek javítására irányul. Ez nagymértékben felszabadítaná az apát is, egyszóval ö is több időt fordíthatna a családjára. A családapa szerepével kapcsolatosan azért még érvényben van a hagyományos felfogás, de a többség már tudatában van a férfi felelősségének a szülői funkció ellátásában. Ezeken az alapokon nyugodhat csak a nők „hétköznapi” emancipációja, amihez persze, nélkülözhetetlen a meglévő szolgáltatások, az infrastrúktúra tökéletesítése, az áruellátás vagy akár a közlekedés javítása is. — A családok és a dolgozó nők életének megkönnyítésére eddig is szinte irigylésre méltó szociálpolitikai intézkedéseket hoztak... — A szociálpolitikai intézkedések komplex rendszert, majdnem külön tudományt alkotnak. Valóban — 1972-től folyamatosan — rengeteg családot segítő intézkedést hoztunk. Ezek nemcsak a családanyák életét könnyítik, hanem az apákét is, hiszen a férfi éppúgy rászorul a segítségre szülői funkciójának ellátásában. Például a szülési szabadságot is megoszthatják a szülők: fél évig az anya marad otthon az újszülöttel, a következő félévben pedig az apa gondoskodik róla. Sőt, még a nagymamára is átruházható a gyermekgondozás. Messzemenően támogatjuk a főiskolás anyákat, nem is szokták az anyaság miatt félbeszakítani a tanulmányaikat. Ma már egyáltalán nincs nálunk hiány bölcsödéi és óvodai helyekben. A fiatal házasok anyagi támogatása is jelentős (7 000 márka kamat nélküli kölcsönt vehetnek föl, s minden megszülető gyermek után ezer márkával kell FOTÓ; PRIKLER LÁSZLÓ kevesebbet visszafizetniük, mindamellett, hogy megkapják az egy gyermek születésekor járó 1 000 márka, a második születésekor 1 500 és minden további gyermek születésekor 2 500 márka egyszeri segélyt is). (Az NDK-ban a dolgozó nőknek havonta egy ún. háztartási szabad napjuk is van — a szerk.). — Hogyan érték el a nők emancipációjának mai fokát? — A nők egyenjogúságának mai stádiumát csak úgy érhettük el, hogy a nőkérdés megoldásába és egyáltalán a társadalmi folyamatok irányításába mindig is bevontuk a nőket. A mai életszínvonalat sem érhettük volna el a nők munkája nélkül. Célunk a munkaidő állandó rövidítése. Kb. húsz évvel ezelőtt még 48 órás volt a munkahét, ma átlag 44 órás. A 40 órás munkahetet szeretnénk elérni minden dolgozó számára. A két és többgyermekes anyák fizetéscsökkentés nélkül már ennyit dolgoznak. Személyes véleményem pedig az, hogy a munkaidő csökkentésében sem elég csak a nőkre gondolnunk, mert ezzel csupán a hagyományokat konzerválnánk. A férfiak munkaidejét is csökkenteni kell, hogy a családnak több szabad ideje legyen. Mindez persze csak akkor válik lehetővé, ha jelenleg a szükséges feltételek megteremtésében részt vesznek a nők is. — Kutatási programjaikban foglalkoznak a vezető beosztású nők helyzetével is. Milyen szemmel nézi a társadalom az ambiciózus, az érvényesülni kívánó nőket? — Még mindig sok az előítélet velük szemben, annak ellenére, hogy rendkívül változatos folyamatról van szó. A munkaadók a nőt, főleg a fiatalabbat, általában „szociális bizonytalansági faktornak" tartják. amely csak nehezíti a kollektíva, munkafeladatainak teljesítését. Ezzel szemben speciális szociológiai kutatásaink világosan bizonyítják, hogy az iparban, a tudományos pályán vagy a bármely más munkaterületen eredményes nők nem feltétlenül gyermektelenek; hogy a kisgyermekes és gyermektelen nők hivatástudatában és teljesít ményében nincsenek különbségek; hogy a nőt saját magával szemben támasztott követelményei, személyiségjegyei és bizonyos tulajdonságai — pl. önbizalom, akaraterő, elkötelezettség, kitartás — teszik sikeressé, és különböztetik meg teljesítményében másoktól, nem pedig az, hogy van-e családja, gyermeke. Az is kiderült, hogy a hivatásukban sikeres nők nem érzik a kényszert, hogy választaniuk kell a család és a hivatás között. Sokkal inkább jellemző rájuk, hogy speciális stratégia alapján bizonyos életstílus kialakítására törekszenek, melyben a kettő összeegyeztethető. Hogy ez aztán a mindennapi gyakorlatban hogyan sikerül, az nagymértékben a férjüktől vagy a partnerüktől is függ. Ha tudniillik a nő eleget szeretne tenni a mindkét szerepe által támasztott követelményeknek, akkor feltétlenül szüksége van a férfi aktív segítségére — ami persze, fordítva a világ legtermészetesebb dolga. — Az NDK-beli szociológusok szerint milyen a házasság, a család jövője? Sokan tartanak manapság a válságától, aztán például az elférfiasodott nők és az elnőiesedett férfiak társadalmától... — Említettem már, hogy a férfi is rászorul a segítségre szülői funkciójának ellátásában. Ma pontos „receptünk" van arra, hogy milyen legyen a nő, de hogy milyen legyen a férfi, arról csak elvétve esik szó. Jobban mondva az elvárások megvannak: legyen férfi a talpán, kiváló apa és partner, de hogy ezt hogy csinálja, arról nem beszélünk. Ezért az elbizonytalanodás. Az utóbbi 10—15 évben nálunk is csökkent a házasságkötési kedv, és valahogy elmélyült a szakadék a házassággal szembeni elvárások és a család életének későbbi valós lehetőségei között. Hogy modem-e a házasság, és fennmarad-e egyáltalán? Szerintem nem kell attól félni, hogy a család és a házasság értékét veszthetné. A partnerkapcsolatok azonban óriási változásokon mennek keresztül. Sokan a házasság mellett szavaznak ugyan, de sokkal később kötik meg, mint az korábban szokás volt. Ezenkívül nagyon sok nő vállal egyedül gyermeket, és egyre többen választják a házasságkötés nélküli partnerkapcsolatot. Ma már ezt a két utóbbi formát sem ítéli el senki, sőt, bizonyos próbaházasságnak is tekinthető, és utóvégre az is a fejlődés eredménye. Mint ahogy az egyes szocialista országokban sem identikus a családmodell, úgy a partnerkapcsolatok, az együttélési formák is egyre változatosabbak lesznek. A válások relatíve magas száma sem igazából a házasság intézményének krízisét jelenti. Inkább utal arra, hogy az emberek a házastársban szellemi partnert keresnek, s hogy ma már az anyagiak aligha játszhatnak szerepet a házasság létrejöttekor vagy mesterséges fenntartásában. Persze, a válások arra is utalnak, hogy a fiatalok felkészületlenül lépnek házasságra, sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a családi életre való nevelésüknek nemcsak a családban, hanem az iskolában, a tömegkommunikációs eszközökben is. A partnerkapcsolatok mai sokszínűsége szerintem az egyre növekvő belső, érzelmi szabadság megnyilvánulása, a férfi és a nő önmegvalósításának egyik magasabb formája, amikor is felelősségének teljes tudatában szabadon dönt önmaga életformája felől. FRIEDRICH MAGDA Hétköznapi emancipáció
