Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-16 / 21. szám
FÓRUM- i ‘ i > t 'í i Meglátogattak szülőföldemről Ötvenkét év után szülővárosomból, Beregszászból — mely ma Kárpátukrajnához tartozik — felkeresett egy kultúrgárda: író, költőnő, költő, szobrászművész, szerkesztő, de mivel pontosan nem tudom, ki mivel foglalkozik, inkább felsorolom őket, előbb csak név szerint: Dalmay Árpád, Sober Ottó, Füzessy Magda, Ortutay Zsuzsa, Fábián László és Dalmay Árpádné. Lehet, hogy tévedek, mert csak két beregszászi férfivendégem volt, és mint látom, már hármat Írtam, de hogy őszinte legyek, párat közülük most láttam először. így képzeletben ott volt az is, aki nem volt jelen. Fenti beregszászi vendégeimet kedves jó királyhelmeci (Kráfovsky Chlmec) szomszédom. Hajdók Géza nyugdíjas tanár hozta át hozzám. Mint író- és művészembereknek, beregszászi irodalmi múltamat mutattam be, hisz arra voltak kíváncsiak. Tehát 2—3 év egybekötött újságát raktam eléjük. Bennük: riportok, versek, novellák és a Három kislány című regény folytatásokban. Vendégeim elcsodálkoztak, hogy mennyiféle lap jelent meg abban az időben. Minden pártnak, minden egyesületnek, szervezetnek lapja volt Prágától Aknaszlatináig. Még az első világháború hadirokkantjainak is volt lapjuk. Én előbb fogtechnikus voltam Vajda Sándor fogásznál, majd drogista lettem Koracsh Vilmosnál, és a költészet meg az irodalom érdekelt. Megjelent két verskötetem, és aki verset kért, azt kapott, aki cikket, azt kapott. Közben igazolvánnyal ellátott sajtótudósítója lettem a bratislavai Magyar Újságnak, Prágában a Prágai Magyar Hírlapnak, és egy kolozsvári magyar lapnak. Titkára a ,,BIME"-nek (Beregszászi Irodalmi és Műpártoló Egyesület). A kedves fiatal művészieteknek újdonság volt, hogy mi mindenben benne voltam. Voltam önkéntes tűzoltó is, és a Téglagyárba jártunk tűzoltani, gyakorolni... A város kulturális élete is nehéz volt. Nem akartak az emberek már színházba járni, mert volt már rádió és hangos magyar film, a „Hippolit, a lakáj" és a „kert alatt" volt a második világháború. Kiáltványt adtunk ki és kértük a város lakosságát, hogy látogassa és támogassa a magyar kultúrát. Félméteres hatalmas plakátokkal teleragasztottuk a várost. Én ebből is eltettem egyet, mert nekem is alá kellett írnom. Erre megszólalt az egyik vendégem: — Hol az a plakát?... Nekünk is bajunk van most ilyesmivel. Mindenki a plakátot kezdte keresni. Izgatottan lapozni kezdték a bekötött újságokat, végül Hajdók Géza bejelentette: — Itt van ... Megvan a plakát!... Mindenki otthagyta a bekötött újságját, és olvasni kezdték fennhangon a felhívást, hogy mindenki hallja. Egyszer csak az egyik vendégem megszólal: — Jé, ez a nagyapám!... Ortutay Jenő elöljáró mint a városi közm. testület elnöke és így tovább a 14 szervezet elnökei és titkárai. És itt az első ö, mert én vagyok az unokája! Ortutay Zsuzsa. Hogy milyen érzés volt 52 év után megtalálni a nagyapát — olyan szerepben, melyről ő nem is tudott — az unokának egy roskadozó százéves királyhelmeci lakásban?! Hogy él-e még a nagyapa, vagy meghalt, az öröm perceiben el is felejtettem megkérdezni. Annak örültem, hogy felkerestek szülőföldem lakosai, s boldogan és jókedvűen távoztak. Majdnem otthon érezték magúkat, és lélekben én is újra Beregszászban voltam. DEMJÉN FERENC Mindenféle Siess, kisfiam, hamar ugorj ki az ágyból, ma úgyis tovább aludtunk, mert szabadnapom van. Iparkodnunk kell. hogy fél nyolcig az oviba érjünk. — Anyuci, ma ne vigyél el az óvodába, otthon maradok veled. . . rimánkodott a kis Ferkó. — Jó helyen vagy te ott. kisfiam, gyorsan öltözködj, megyünk! — mondja anyuka, nem törődve Ferkó szavaival. Kézen fogja, és irány az ovi. A gyerek nyafogva, hízelegve kéri anyját de anyu nagy léptekkel siet vele az óvodába. Közben azt hajtogatja, hogy ott milyen jó. mennyi sok a játék, ott vannak a pajtásai, és különben is, anyunak otthon rengeteg a dolga... Az ovihoz érnek. Anyu Ferkó homlokára nyom egy nagy puszit, és otthagyja öt. A kis Ferkó csalódottan csukja be maga mögött az ajtót, aztán az osztályban leül egy kis Székre, és szomorkásán néz körül. Tényleg sok dolga van anyunak! Beugrik a fodrászhoz, utána körülnéz az üzletekben. majd beül egy cukrászdába, mivel imádja a francia krémest. De sietnie kell. mert a szomszédasszonya is otthon van. s meghívta őt egy kávéra. ^ Mikor a szomszédasszonyhoz ér. ott talál még egy barátnőt. Éppen problémáikról. gondjaikról, a gyerekekről beszélgettek. — ... bizony, csupa rohanás ez a huszadik század. .. S egy anyának mennyi, de mennyi áldozatot kell hoznia a gyermekekért ... — hadarja anyu. míg cigarettára gyújt, s nagyot kortyint a szomszédasszony finom kávéjából. T. I. félig üres buszban fülledt meleg volt. alig vártam, hogy végre kiszólhassak, és a friss levegőn folytassam utamat. Egy idősebb férfi, aki az ablak mellett ült, minden megállónál a felszálló utasokat kémlelte, görbebotját időnként megforgatta csontos ujjai közt sőt. néha csöndes ritmust dobott ki a padlóra. A busz lefékezett az állatkert melletti megállón, ahol egy osztálynyi iskolás gyerek várakozott tanítónőjével. Miközben a nyitott ajtón özönlöttek be a gyerekek. az utasokat kémlelő férfi hangosan felsóhajtott: — Na, ezt kifogtuk, ezek a neveletlen kölykök megrohanják a buszt, lesz itt haddelhad. Tekintetét érdeklődve körülhordozta az utasokon, hogy lemérje „lesújtó bejelentésének" hatását. A mellette ülő asszony sietve kapott a hálás témán, és szánalmat felkelteni kívánó hangon toldotta meg: — Idegeimre megy az a zsivaj, rikoltozás. amit ezek végbe visznek. A gyerekek közben elfoglalták helyüket, de a várt zsivaj, rikottozás. lökdösködés elmaradt Sőt. szinte furcsa csönd támadt. Néhány pillanat múltán mindenki megdöbbenve figyelte, hogy a vidám gyermekcsoportok néma mutogattással közük egymással mondanivalójukat. A két „hangosan beszélgető" a váratlan helyzetet felismerve, egyszeribe félbeszakította a témát, a férfi pirosodó arccal merően bámult ki az ablakon, a nő hosszasan kotorászott a táskájában. . . Két dolognak mégis örültem az eset kapcsán. Az egyik az. hogy a mit sem sejtő gyermekek nem vehettek tudomást a két nyugodt utazásra vágyó utas csípős megjegyzéseiről, a másik, hogy minden korban érvényes a „ne ítélj, hogy téged se ítélhessenek" igazmondás. És azt hiszem, hogy ez többünknek eszébe jutott.-tfini-Mindenki óvodája ifi Kint az udvaron száz apró gyerek gyötri a hintákat, a mászókákat, szedi csokorba a vadvirágokat, és viszi boldogan az óvó népinek. De szaladnak orrot töröltetni, ingecskét igazittatni, s uram bocsá pisilés után bugyit felhúzatni... Százfelé figyel, és százfelé segít Csölle Erika, a nyárasdi (Topofniky) óvoda igazgatónője. Kedvessége, embersége rokonszenves, őszinte pedagógiai érzéket takar. — A gyerekek a legérzékenyebb korukban kerülnek az óvodába, akkor, amikor még anyai szeretetet, közvetlenséget igényelnek. Felelősségteljes és szép feladat az óvónőké, csak ezt mondhatom munkámról dióhéjban. 1980-ban került ide, miután Trnavában elvégezte az óvónőképzőt. Mindig is gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, így hát teljesült a vágya. Tavaly november elsejétől igazgatónő, de a hivatalos intézkedések, az adminisztrációs feladatok mellett legnagyobb örömét továbbra is a gyerekekkel való törődésben leli. Négy osztályunk van, nyolc óvónő sürgölődik a kicsik körül, reggel fél héttől este ötig, nyáron fél hatig. Százhúsz férőhelyes az óvodánk, jelenleg száz gyerekünk van. Örülünk minden apróságnak, felvesszük még a két és fél éveseket is, ha olyanok az otthoni viszonyok, hogy mindenképpen óvodába adják őket. Most is van egy ilyen kis kedvencünk. Kedvesek, aranyosak ezek a picik, bár évről évre azt tapasztaljuk, egyre elevenebbek, hadd ne mondjam, csintalanabbak, mintha a felfokozott élettempó már bennük is gyökeret vert volna. Hajszás életünk tükörképei ök... Egyre nehezebb lekötni a figyelmüket, pedig nekünk a játékon, a szórakozáson kívül bizony jócskán adnak feladatot a nő
