Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-09 / 20. szám
Az SZNSZ kongresszusán részt vett küldötteknek a kétnapos tanácskozást megelőzően, a kongresszus szüneteiben, az esti órákban alkalmuk nyílt arra is, hogy egymással közelebbről megismerkedjenek, megvitassák, megbeszéljék a család, az általuk képviselt közösség gondjait. A bratislavai Szakszervezetek Házában megtekintették az első haladó szellemű szlovák női szervezet, a Zivena megalakulásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi estet, megcsodálták az előcsarnokban kiállított, népviseletbe öltöztetett babákat, néhány képviselőjük az Ukrán Köztársasági Nőtanács küldötteivel koszorúzáson vett részt a Slavínon és az Sznf téren. Összeállításunkban néhány pillanatot idézünk fel ezekből az eseményekből — szóban és képben. A kongresszusi küldöttek között — vendégként — néhány férfit is láthattunk. A szünetben körülvették őket a nők; alig győzték válasszal a hozzájuk intézett sok kérdést, bírálatot, dicséretet. Mivel a kongresszuson sok szó esett a mezőgazdaságban dolgozó nők nehéz munkafeltételeiről, a jelenlévő férfiak közül a három szövetkezeti elnök állt leginkább a nők kérdéseinek a középpontjában. A perbetei (Pribeta) szövetkezet elnökét, dr. Nagy Ferencet már sokan ismerik, ez a szövetkezet elsősorban a gazdag szociális programjáról ismert. A kongresszus egyik szünetében éppen Gdovin Erzsébettel, az udvarnoki (Dvomíky na Ostrove) szövetkezet elnökével folytatott eszmecserét (felvételünkön), amikor megzavartuk őket: — Elnök elvtárs, hogyan érzi magát ennyi nő között? — Nekem ez nem újdonság. Szövetkezetünk tagságának csaknem felét nők alkotják, és ugyanilyen arányban vannak képviselve a vezetőségben is, sőt a különböző ágazatok vezetőinek is negyven százaléka nő. Itt inkább az a meglepő, hogy kevés a férfi... Számomra kitüntetés, hogy részt vehetek a nők e fontos tanácskozásán. — A kongresszuson hallottakból milyen következtetéseket von le? — Kellemesen meglepett a beszámoló bíráló hangneme. Hogy másnak is tetszett, azt az is bizonyítja, hogy többször tapssal szakították meg Elena Litvajová beszámolóját. Bevallom, engem meglepett, hogy mi mindennel foglalkozik a nöszövetség. Én ügy látom, hogy a nők együtt húzzák az „igát" a férfiakkal, sőt túlterheltek, mert még egy teljes ember teherbírását igénylő feladatuk van: ez a család, a gyerekek. Elöbb-utóbb meg kell oldanunk, hogy a nők csökkentett munkaidőben dolgozhassanak. A férfiakat kellene nagyobb munkatermelékenységre ösztönözni, hogy ők termeljék meg az anyagi javak nagy részét. Társadalmunk alapja a család, ennek pedig fő gondviselője az anya. A nőknek tehát elsősorban arra kellene törekedniük, hogy rendezett családi légkört biztosítsanak, hogy becsületes gyermekeket neveljenek föl. Én azt vártam, hogy a kongresszuson határozottabban elhangzanak majd ezek a követelmények. Hiányolom azt is, hogy a kongresszus keveset foglalkozott környezetvédelmi kérdésekkel. A felszólalók csak megállapították a hiányosságokat, de konkrét javaslatok nem születtek. Pedig ha egészséges fiatal nemzedéket akarunk, sürgősen hozzá kell látnunk a környezetvédelemhez. A mezőgazdaság túlzott kemizálása nyomán egyre kevesebb a mezei nyúl, az öz és más vadállat — meg van bolygatva a természet biológiai egyensúlya. Sürgősen tennünk kell hát annak érdekében, hogy megakadályozzuk a helyzet súlyosbodását. Mi ennek érdekében folyékony műtrágyákat kezdtünk alkalmazni, elemezzük a talaj öszszetételét, és csak a legszükségesebb tápanyagokat, vegyszereket juttatjuk a talajba. —zsebik— Szlávik Anna és Rozsnyó Katalin az Érsekújvári (Nővé Zámky) járásból, Udvard (Dvory nad Zitavou) községből jöttek. Jókedvűek. optimisták, úgy látják, érződik a kongresszuson az átalakítás igénye, konkrétan, nyíltan kimondják az asszonyok a dolgokat. Támogatják a nőszövetség kezdeményezését, hogy a nők csökkentett és rugalmas munkaidőben dolgozhassanak. Rozsnyó Katalin maga is egy ötéves kisfiú édesanyja, Szlávik Anna pedig óvodaigazgatóként tapasztalja nap mint nap, mennyire kifárasztja a gyerekeket a korai kelés. A tanácskozáson kívüli programjukról kérdezem őket, nevetve mesélik, hogy a kongresszus előestéjén, az irodalmi műsor megtekintése után összeültek néhányan, hogy egy kicsit szórakozzanak, beszélgessenek, de mindig a munkánál, a tennivalóknál kötöttek ki, egyik küldött-társuk felszólalásra készült, azt vitatták meg. Aztán Rozsnyó Katalin elárulja, öt évvel ezelőtt egyik újságíró kollégám kérdezte tőle, mit szeretne a nöszövetség a falujukban megvalósítani, s megegyeztek, a kővetkező kongresszuson újra megkeresi öt, hogy megtudakolja, mit sikerült a tervekből teljesíteni. nő 12
