Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-02 / 19. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Három könyvecske három klasszikusunkról VÖRÖSMARTY MIHÁLY. Új sorozat egyik első köteteként látott napvilágot Levendel Júlia könyve. Első része terjedelmes életrajzi esszé, a másik válogatás a bemutatott költő verseiből, ideértve a költői-epikai müvekből vett részleteket, valamint a Csongor és Tünde szemelvényes bemutatását. Az utóbbi vállalkozás, bármilyen kockázatosnak látszik, elég jól sikerült, a bevezető és a záró lírai részek és a hármasúti kétszeri találkozás fölidézése és az Éj monológja a nagy dráma legfontosabb mozzanatait idézi az olvasó emlékezetébe. Az általában ritkábban olvasott epikus költeményeket nehezebb ilyen kurta válogatásban hozzávetőlegesen is bemutatni, a versválogatás szükségszerűen magán hordozza az összeállító személyes ízlését; a nagy versek benne vannak a gyűjteményben. a Laurához intézettek közül egyiket-másikat talán el lehetett volna hagyni. A Levendel Júlia által írott bevezető fejezet — finom részletei, megfigyelései ellenére — kissé tanárosnak hat; a versek címét talán érdemes lenne időrendben is közölni; az illusztrációk rosszak. CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. Horgas Béla szellemes, közvetlen hangú, információkban gazdag előszót irt a Csokonai müveiből készített versválogatásához. A peripatetizáló debreceni segédtanárról azt mondja, hogy „Jó tanár volt, bár rendetlen". Megemlíti kényszerű alkalmi buzgólkodásait (például a pozsonyi diétán), de ezzel és hasonló észrevételeivel nem idegeníti el Csokonai fiatal olvasóit, ellenkezőleg testközelből, apróbb gyöngéivel együtt nagy embernek, nevelőnek s főként zseniális költőnek mutatja. Az eszszében és a versválogatásban idézett szövegek jó áttekintést adnak a teljes életműről, talán még mindig sokalljuk a fölvilágosodás eszmevilágához kapcsolódó, de ízlésében még nem egészen érett korai Csokonai-müvek arányát. A pedagogikus célzatú sorozat koncepciójával kapcsolatban — s nem utolsósorban éppen Csokonai ürügyén — fölvethető az a kérdés, nincs-e némi kirekesztő hatása a „versekre" korlátozódó válogatásnak. A drámaíró, az esszéista, a műfordító Csokonai is megelőzte korát, ezeket a műfajait is reprezentálva a sorozat sokat tehetne az iskolai tankönyvek és szöveggyűjtemények válogatásának kiegészítésére. ARANY JÁNOS. Pályaképből és versválogatásból áll ez a kötet is. E kiadványok olvasását a kiadó fiatal, klasszikus irodalmi értékekkel most ismerkedő olvasóknak ajánlja, és ennek a célnak Szunyogh Szabolcs bevezető tanulmánya és versválogatása is megfelel. Aranyt azonban mégsem lehet körülbelül 100 oldalnyi, zsugorított válogatásba belefoglalni. Hiányzik A lepke, a Népdal, a Mint egy áléit vándor, a Balzsamcsepp, és éppen bevezetésül — mint a többi kötetben megtörténik — legalább utalni kellett volna az „epikus" Aranyra, tőle ugyanis lehet idézni önálló lírai alkotásként is önmagukért helytálló részleteket a nagy epikai művekből (ismételgető fölsorolás helyett legyen elég a Toldi szerelme lírai betétjeire utalni). De a Toldi látomásos elöhangját, a Buda halála kezdő sorait és még számtalan ide kívánkozó klasszikus helyet nem kellene kihagyni ebből a hasznosnak ígérkező sorozatból. (A három kötet Budapesten, a Garabonciás Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot, s megrendelhető a prágai Magyar Kultúrában.) CSŰRÖS MIKLÓS A Flocsek bukása egyik leggyötröbb oka a magánynak. De ök tudják igazán azt is, mi a szabadság, a választási lehetőség. GRENDEL ÁGOTA KIÁLLÍTÁS Jó volna Flocseknek lenni. Vagy legalább Balognak. A sehová sem tartozás, a bolyongás nem jó. Ezért (is) fájdul meg az ember szive, ha végigolvassa A Flocsek bukását Ödey István majdnem mindent tudott az életről. Ismerte a fájdalmat, a gyávaságot, a kíméletlenségig feszített őszinteséget, de talán legjobban a tehetetlenséget. Vagy a tehetetlenség álarca mögé rejtőző gyávaságot ? S minderről úgy ír, mintha minden, ami történik, vagy éppen nem történik, a világ legtermészetesebb dolga volna. Még nem volt negyvenéves, amikor meghalt, és olyan bölcs volt, mintha két emberéletnyi tapasztalattal jött volna a világra. (Ezt tette volna a katonaiskola? Valószínűleg. Az Iskola a határonból is tudjuk, hogy a katonaiskola maga az élet. ott tizenegy-tizenhét évesen lett a gyerekből ember. Novelláinak figurái megbékélnek sorsukkal; vállalják önmagukat, legyenek bár olyan elesettek, mint a Farsang Gábor, akiről ugyan kiderül, hogy nemcsak eminens diák. hanem remekül táncol, sőt bridzsel, ismeri a színházi pletykákat, és csak úgy mellesleg finom süteménymaradékokat hoz a kimenőről, amit tánc- és bridzstudásával, jólértesültségével együtt hanyag eleganciával nyújt át. Ugyanakkor érzi, hogy bő rá ez a jelmez (de nem annyira, hogy igazi bohóc lehessen, csak éppen annyira, hogy esetlennek érezze magát benne, hogy csetledezzék-bcrtladozzék). s csak akkor érzi magát újra jól a bőrében, amikor visszazárkózhat elefántcsonttomyába. Vagy ott van András, aki szinte szuggerálja alig ismert ismerősét a halálba, hogy megszabaduljon tőle, mint ahogy rossz lelkiismeretétöl szabadulna az ember, s amikor a baljós végzet bekövetkezik, összekuszáiódik benne az egész világ. S ez a kuszaság sokkal rosszabb, mintha nem lett, nem történt volna semmi. Hanyatlóm — zárja A Flocsek bukását. És az olvasó — szégyen, kudarc, megalázott - ság. nevetségesség ide vagy oda — megrendül. így még senki sem döbbentette rá a felnőtté válás keserűségére. Egy hosszú, szenvedélyektől fűtött felvonás végén lassan ereszkedik le a függöny, hogy a legeslegvégén egy hirtelen rángással összezáródjék. A második felvonásban, mindenben, ami ezután következik, már nem játszhatunk flocsekosdit és balogosdit, nincs zászló, harctér homokból és ládákból, nincs mit elképzelni, már csak a puszta életet élhetjük, aszerint, Flocseknek vagy Balognak születtünk-e. Már nem felvett név többé, amit viselünk, hanem személyiségünk, énünk — az már mi vagyunk. Cs. Szabó László írta Örieyröl: „Földre száHt angyal volt, más szóval maga volt a megtestesült erkölcsi könyörtelenség." A tragikus sorsú író emlékét néhány novella és kritika őrzi. Ottlik Gézával rokon — írásai alapján —, iskolatársak voltak a kőszegi Hunyadi Mátyás katonai alreálban. Ök tudták, s írásaik által sejtjük meg mi, milyen zűrzavaros is valójában az élet. Különösen, ha az ember egyszer kívül reked (mondjuk a családján). Nincs többé visszaút, s talán ez Egyszerű: mert jók Te, nem tudom, hogyan dolgozhatnak ezek ilyen jól itt, a világ végén. Persze rajtuk a jelző; amatőrök. Csak hát érzed te is, hogy ez most és itt mintha jó adag pejoratív ízt is hordozna magában. Akit amatőrnek—műkedvelőnek neveznek, az sokak szerint nem is csinál(hat) jót. S főleg vidéki, szélárnyékos helyen nem. Pedig ezek hárman itt igencsak nagyszerűek! De ezt ki hiszi el nekem vagy neked, ott fent, a nagyokosok közül? Ök itt lent festenek, faragnak, alkotnak maguknak, és sajnos alig tud róluk valaki. Tán a barátaik, hozzátartozóik. S ha belegondolsz, itt nálunk, a végeken, mintha lenne még egykét hasonló alak — a tehetség dolgozik. Koren Sándor geometriai pontossággal készíti színekben nagyon hatásos kompozícióit (felvételünkön), miközben képes arra is. hogy ebbe a már-már hűvös világba a régi görögök oszlopcsarnokát beleszője, kizökkentve ezzel a precizitására figyelő gyanútlan szemlélőt. Kuchta János festményein nem látod a realisztikus alak jellemzőit, mégis érzed öt a térben. Szemed előtt táncol az állandó mozgásban levő élet. Egy-egy sportjáték pillanatfelvételei élnek, még ha ehhez a te fantáziád szükségeltetik is. Hujdic fából faragott fejei elsősorban kimunkáltságukkal ragadnak meg, de amikor az utolsóhoz érsz, el kell gondolkodnod: bár nagyon hasonlít ez a női fej egy kirakati bábuhoz, naturalizmusa megtévesztő; van benne valami, ami több, amiért érdemes végigpillantanod még egyszer a többin is. Csupasz, szinte borotvált mindegyik, de a gondolat mégis rajta van valamennyin. Ha a közeljövőben Rozsnyóra (Rozöava) látogatsz, talán már láthatod a helyi képtár készülő épületét, s benne az állandó táriatot is. Én e három helyi alkotónkat szívesen mutatnám ott neked, meg másnak is. Mert most e rövid két hét alatt, amíg közösen bemutatkozhattak, nem sokan nézhették meg munkáikat. S ök többet érdemelnek. Miért? Egyszerű: mert jók. ( (A kiállítást március végéig láthatták az érdeklődők a Rozsnyói Bányászmúzeum termében.) Kép: A Köréé AMBRUS FERENC KOZMUVELODES Fesztivál kérdőjelekkel Jó fesztivál csak ott jöhet tétre igazán, ahol van fesztiválhangulat, vannak beszélgetések, baráti viták. A hazai magyar színjátszó mozgalom nagy öregei emlékeznek hajnalokig tartó szakmai vitákra, nyílt érvelésekre és beszélgetésekre. Ma már ennek nyoma sincs. Meggyőződhetett erről mindenki, aki április elején Keszegfalun (Kamenicná) töltötte idejét a Komáromi (Komámo) járás gyermek és felnőtt színjátszók „fesztiválján". Az idézőjel a fentiek miatt indokolt, ám a szervezés is hagyott kívánnivalót maga után. Hosszú utánjárásba telt, amíg szereztem egy sokszorosított nyomtatványt, amelyen feltüntették, melyik csoport milyen darabbal indul. Ám nem sok hasznát vettem, mert néhány csoport nem jelent meg. Kihúzott nevek sorakoztak a listán. Mit láthattak a nézők: Takarítónőket a királyi udvarban, készületlen diákokat, egereket és macskákat, akik örülnek, hogy megállt az idő, mert nincs többé iskola, feketefehér esküvőt és színes „görög drámát". Jelen volt a járás itthon és külföldön (legutóbb Lengyelországban) szép sikereket elérő társulata, a Mai Színházi Stúdió is. Jean Genet A cselédek című drámáját úgy rendezte Kiss Péntek József, hogy az előadás végén mozdulatlan maradt a megdermedt közönség. A cselédtestvérpárt alakító Varga Mária és Haulitusz Anikó végig szerepüket hozták, és Juhász Mária is jól érezte magát a Madame szerepében, egyidőben volt gyönyörű dáma és cselédeit gyötrő nagyaszszony. A cseh Koenixmarg Agyő kedvesem című darabjával debütált rendezőként Németh István, akit a korábbi fesztiválokon színészként láthattunk, legutóbb Übü papa szereprében. Az ötletdús előadás látszólag egy fürdőzenekar karnagyáról és üzelmeiröl szól. de a marcelházi (Marcelová) Jé Színház évek óta megszokott kifejezési (és mimikái) formáival a dolgok mélyét láttatta meg velünk. Külön szerencséje a rendezőnek, hogy rátalált a karnagyot, Jaroslav Culikot alakító Borsányi Lászlóra, aki egyszerű eszközökkel formálta meg az eléggé összetett figurát látszott rajta, hogy értette, amit játszott, míg a többiek éppen csak értelmezgették. A verseny igazi meglepetése a keszegfalusi fiatalok jelentkezése volt; Szofoklész Antigoné című darabját mutatták be. Egy színház nézőterén játszódik a „dráma". A rendező Kiss Péntek József, merthogy ezt a darabot is ö rendezte. Tóth Ivett Antigonéje valóban Rusznyák Imre Kreónja ellen küzd. Károlyi Péter Haimonja is telitalálat. Ez a vézna Chaplin-figura annyira jelen van a színpadon, hogy érezzük, nagyon sokat dolgozott (az együttes is), míg elért ide. Nagy'Zsolt az őr szerepében többször megnevettetett mindenkit. Volt még hagyományos értelemben vett irodalmi színpad remek versmondókkal, volt hagyományos színdarab meg felkészült és izguló szereplők. Csak közönség nem volt. predig úgy érzem, hogy az itt előadott darabok a publikumnak készültek. És taps híján, akár le is ereszthetjük a függönyt BÁRÁNY JÁNOS nő 18
