Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-25 / 18. szám
Hogy az olvasó a kifizetés melyik módját választja, az saját elhatározásától függ, hosszú élet reményében előnyösebb számára a havi kiutalás (tulajdonképpen ez a biztosítás célja is: havonta javítani a nyugdíjas bevételét). Az a biztosítási forma, hogy a munkahely fizeti meg a dolgozó biztosítását, 1973-ban ugyan megszűnt de a dolgozók nyugdíj-kiegészítő biztosítása továbbra is létezik (maga a dolgozó fizeti), sőt azóta több újdonsággal is bővült. Ez év januárjától érvényes például, hogy a biztosítást már 18 éves korban (az eddigi 25 helyett) megköthetik. A biztosítási összeg havonta negyed-fél évente, vagy évenként téríthető, esetleg a fizetésből átutalható, A biztosítási dij összege attól függ, a dolgozó hány éves korában kötötte a biztosítást, illetve milyen összegre szól a kötvény.-zsebik-Kicsik és még kisebbek A kezek felemelték, és egy lendülettel felrepítették őt a három lépcsőfokon. Bizonytalanul, félelemmel telve álldomost személyesen problémáikról kezdtek vallani. . . Mondanom sem kell, hogy viszszarévedve e nemrégi órákra arra gondolok. bizony nincs keserűbb pirula a szembesülésnél, a hiábavalóságainknál... S a gyermeki léleknél nincs szigorúbb fokmérő. Mert csakhamar átpártoltak vendégünkhöz, aki egyre szimpatikusabbá, egyre fontosabbá vált számukra .. . Kisdiákokról szólok, akik a különböző szakkörökről — gyakran —- csak koraeste érkeznek haza. A gáztűzhelyen megmelegítik a vacsorájukat, és utána tanulnak-olvasnak. Vagy szomonían a ceruzavéget rágva arra gondolnak, hogy szüleik vajon mikor érkeznek haza. A gyermekek — minek szépítenénk, minek lódítanánk, minek hazudnánk! — két part közt az árral sodródnak. Kisdiákjaim az összejövetelekre nemritkán egy dobozka keksszel, zacskó cukorkával. vagy öt-tíz dekányi csokival érkeznek. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy a hét többi napján is megvásárolják a maguk édességadagját, éspedig a kiadós reggeli, vagy uzsonna helyett. „Nem volt időm reggelizni. . . Átszaladhatok a boltba...? Veszek magamnak egy kis kekszet. ..” — mondja egyikük-másikuk. Az édességben — vitathatatlan — kalória van. csakhogy vitaminhiányos. Különös taposónwlonvná válhat az élet. gált az egymást lökdöső emberek között. Nemsokára megérkeztek a táskák is, és egyszercsak arcához simult anyu kabátja. Ez jó volt. Keze a hátához ért, és a legközelebbi, még üresen álló szék felé tuszkolta. Szerette volna megnézni, hogy a többi néni is felszállt-e már, és azt is, hogy a sok gyerek között nincs-e ott Marci, az óvodás barátja... De anyu figyelme egy percre sem lankad, és így kénytelen lesz nyugton maradni. Felnézett. Felette sok-sok felnőtt állt. Mind abba a hosszú rúdba kapaszkodott. amit neki talán sosem sikerül majd elérni, és ezért nagyon irigyelte őket. Ő? Hisz még csak az ablakig sem ér fel! Itt, a szék lábai között pedig nem talál semmi látni- vagy játszanivalót. Ráadásul ma anyu az új kabátot adta rá, a régi, amelybe este elrejtette a kisautót, most ott lóg a fogason ... na de hisz itt van a kesztyű! Anyu reggel nagyon sietett, és a liftben rosszul húzta fel a kezére. Ö még sosem próbálta egyedül felhúzni. Reggel sötét van, sietni kell. De most, most megteheti. A legjobb az lesz, ha mindegyiket különkülön húzom fel — gondolta, és a biztonság kedvéért minden ujjához hozzámérte a kesztyű ujjait, majd elkezdte őket egyénként felhúzni. Mosoly ült ki az arcára... á, nem volt ez mosoly, hősies fennkölt vigyor lehetett, amivel elismerte a bizonyítást maga előtt. Fellelkesülve a sikertől, előhúzta a másik kesztyűt. Ez nehezebb lesz, mert a másik kezemet már nem fogom tudni ha azzá tesszük! A szülök mindent meg akarnak adni a gyermekeiknek, ezért túlhajszolják magukat. A megkereseti pénzen megvásárolható a drága ruha. az értékes játék, a téli és a nyári üdülés, és jut pénz a szakkörökre is (ha esetleg kell)! Ami viszont a bevételi forrásokkal fordított arányban áll: a köznapi élet visszássága ... A szülő hazaérve a munkából meglátja engedetlen gyermekét: azzal fegyelmezi. hogy eltiltja őt a legkedvesebb szakkörétől. Ha a gyermek nem éppen önálló, és esetleg egy vagy két tantárgyból „nem hozza” a kívánt előmenetelt, következnek a tiltások. Eközben a gyermeket senki sem kérdezi. A pedagógus nem képes makulátlanul a szerepéi betölteni. A szülő pedig mikor kérdezzen ? Hétköznapokon, midőn egyik munkából a másikba „préseli ” ál magát? Vagy esetleg a nagyon foghíjas vasárnapokon, mikor pihenni vágyik a heti hajsza után ?! A gyermekek így maradnak magukra. Alkotóköröm húszvalahány 9—10 éves kisdiákja viszont minden visszásság ellenére is kiváló tanuló. Az alkotóköri tevékenység jelentős hányadukra még serkentő hatással is van, hiszen itt olyasmi történik velük, ami a köznapi tanítási órákból — egyszerűen — kimarad... VAJ KAI MIKLÓS olyan ügyesen mozgatni — töprengett, de annál nagyobb buzgalommal látott hozzá az izgalmasabbnak tűnő új harci feladatnak... De mi történt? A busz hirtelen fékez. Az utasok — eltompulva a monoton búgástól — most ijedten összerezzennek, és szélsebesen kapnak minden után, ami mozog, ami csúszik ... aztán már csak ők csúsznak a busz hátsó felébe. Egy kis idő után újra meglelik egyensúlyukat, és gyors mozdulatokkal az ajtó felé terelik a gyerekeket. Készülődnek a leszállásra. — Nézd anyu, felhúztam az egyik kesztyűt... már a másikat is majdnem sikerült! — kiált fel mamájához, de az, a többiekhez hasonlóan éppen a táskák után kap, másik kezével megmarkolja a kis kezet, és húzza a kijárat felé. A kicsi továbbra is kiabál, hisz az ilyen újság nem várhat délutánig. Különben is jól tudja, hogy akkor nem lesz erre idő, mert becsuknának a boltok, és nem érnék el a buszt. Csakis most mondhatja meg neki. Anyja igyekszik kikerülni a buszról sodródó tömeget, és siet az óvoda felé, hogy időben a munkahelyére érhessen. Érzi a kis kezet, talán hallja is a kiabálást, de hát ez a gyerek már kora reggel ilyen élénk, ő meg ingerült, és nincs ideje foglalkozni vele ... Siet a mama, kis lábaival fut mellette a kicsi.. . mert sietni kell, mindig sietni... SZÁZ ILDIKÓ r Visszhang Ismét visszatérünk az Egy öreg iskola gondjai című. lapunk 10. számában megjelent cikkünkre (néhány javítást lapunk múlt heti számában közöltünk). PaedDr. Ondrej MatuSka, a Hallássérült Gyerekek Losonci (Luóenec) Intézetének igazgatója levelében többek között kifogásolja hogy a riporter írásában következetesen csak logopédusokról beszél, jóllehet a hallásérült gyermekek gyógyítása elsősorban a szurdopédusokra tartozik. Az iskolában szurdopédusok tanítanak (néhány szurdopédus logopédusi képzettséggel is rendelkezik), és vannak az iskolában képesítés nélküli tanerők is. A szerző a riportban nem szói arról, hogy a szóban forgó „öreg iskolában" ugyanolyan körülmények között tanulnak és élnek a szlovák iskola kötelékébe tartozó gyerekek is. A magyar iskola tanulói 1953-tól 1983-ig, vagyis 30 éven át — szerencsére — jobb feltételek között tanulhattak, mint szlovák anyanyelvű társaik. Mivel ennek a körülménynek a közzététele kimaradt a riportból, néhány olvasóban az az érzés támadhatott, hogy az öreg és az új épületben tanulók számára az iskola igazgatósága differenciáltan teremti meg a tanítási és nevelési feltételeket és a hiányos tájékoztatás félreértésre adhatott okot. Köszönjük a kiegészítéseket, beleértve azokat is, amelyeknek helyszűke miatt nem adhattunk helyet lapunkban. Meggyőződésünk, hogy hozzájárulnak azon kép teljességéhez, amelynek kialakítása célunk volt a riport közlésével. A szerkesztőség Figyelgetek Az ötéves Aranka összepakolta hátizsákját, és elindult világgá. Szerencsére a kerti kapunál utolérte őt az anyukája, és eltérítette szándékától. Kérdésére, hogy miért akarja elhagyni szülei házát rövid feleletet kapott: „Csak...!" Mikor másodszor is elcsípték a kapu előtt. Aranka akkor sem volt hajlandó bővebb felvilágosítást adni. A harmadik alkalommal anyuka már nem érte be ennyivel, val/atóra fogta. Ki bántotta? Kire haragszik. Miért okoz anyukájának bánatot, hogy csak úgy kapja magát és megy? Végre belátta a kislány, hogy némi felvilágosítással mégiscsak tartozik, hát beismerte, azért megy világgá, mert a televízióban is világgá ment egy kislány. — No de annak a kislánynak bizonyára volt rá oka... — jegyezte meg anyuka. — Volt — kapta a magyarázatot. — Azért ment világgá, mert az apukája meg az anyukája folyton veszekedtek, és ő azt nem bírta hallgatni. Anyuka elmosolyodott, és védte álláspontját. — De hát mi soha nem veszekszünk apuval .. — Dehogyis nem! A múltkor is haragudtál mert későn jött haza... Meg egyszer veszekedett veled, mert nem volt készen a vacsora... — No de az nem volt veszekedés, az csak szemrehányás volt... Meg ideges is voltam... — De te sokszor vagy ideges... — De azért nem veszekszem mindig apuval... — Nem. Néha csak velem... Ezt anyuka is belátta, de nem tartotta megfelelőnek az alkalmat kislányával erről vitatkozni. Megtörtént tehát az „ideiglenes" egyezség. Anyu azután türelmesebb lesz, és Aranka nem megy világgá... Reméljük, szavukat mindketten megtartják, és anyunak is gondja lesz rá, hogy kislánya mit néz meg a televízióban ... nő 7
