Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-18 / 17. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Arany János balladái A Soros-alapítvány támogatásával készült új kötetében az eddig kiváló Arany Lászlószakértőként (és a verses regény kutatójaként) ismert Imre László az idősebb Arany, az apa életművéhez fordul, de a verses epikához való vonzódás és az iránta tanúsított érdeklődés nem csökkent: a balladairó Arany Jánosról készített új fölismeréseket, új kutatási eredményeket is tartalmazó összefoglalást. Az alföldi, a skót, a székely népballada, Shakespeare balladás műfajokban is érvényesíthető tragikus ihletése. Kemény és mások kortársai hatása irányíthatta Aranyt az akkor már kissé idejétmúltnak tekintetett műfaj újrafölfedezéséhez. A II. fejezetben Imre László ismerteti a hazai műfaji előzményeket, azután korszakol, de igen helyesen nem három vagy négy korszakot különböztet meg, hanem Arany ilyen irányú „alkotóösztönének" fellobanásairól beszél. Finom észrevétele, hogy már a korai korszakban is megjelennek az alföldi balladák hatásán kívül az északi ballada és a skót romantikus költészet lírai fűtöttségű megnyilatkozásai. A nagykőrösi évekről meg az Őszikékről szóló fejezet előlegezi és elemzi a későbbi, jóval elmélyültebb fejezetek elemzéseit és értékeléseit, knre László poétikai észrevételeit (az Aranyballada rétegei című fejezetben) végül is kompozícióról szóló utolsó értekezésében összegezik. Itt arra a következményre jut, hogy műegészként kell elemeznie néhány alapművet (tipizálhatóan jellegzetesek), a Rozgonyinét, Bor vitézt, Szondi két apródját. A walesi bárdokat, a Tengeri-hántást. Zárszó, valamint a szakirodalom fölsorolása rekeszti be a kötetet. A kiválóan fölkészült, új fölfedezésekkel is előálló debreceni irodalomtörténész müvéből egyedül talán annak a szempontnak az oiykori érvényesítése hiányolható, hogy Arany — akárcsak eposzíróként — ismerte a műfaja korszerűtlenségéről szóló vélekedéseket, s ilyenkor a költői tehetség és intelligencia ismeretében iróniát, játékosságot, mívességet, „manierizmust" kell föltételeznünk a műfaj fölújitásában. CSŰRÖS MIKLÓS Laterna magica „Ingmar Bergman a svéd filmgyártás nemzetközi viszonylatban is számottevő büszkesége" — olvashatjuk az Új Filmlexikonban. A közismert filmrendező ezúttal kevésbé ismert oldaláról mutatkozik be a nagyközönségnek. Önéletrajzi könyve Laterna magica címen Kúnos László fordításában immár magyarul is olvasható. A könyv egy kalandos, rendkívül gazdag és változatos életút állomásait hivatott feltárni az olvasó előtt. Amire elsőként rácsodálkozunk. az Bergman leplezetlen őszintesége. Legkorábbi emlékeiből kiindulva úgy mesél, hogy egy-egy emléksort minduntalan kitérőkkel szakit meg, teljesebb képet adva egy-egy helyzetről, személyről, eseményről. Már a családi háttér felvázolása is sejteti Bergman egyediségét. A külsőre boldognak tűnő csalód életét belülről feszültségek mételyezik, következményei a gyerekek életének alakulására is kihatnak. Még egészen kicsi gyermek, amikor először találkozik a mozival; azonnal lázba hozza, s meghatározza további sorsát. Filmjeiben eleinte a társadalmi kérdések foglalkoztatják, majd az általános erkölcsi problémák felé fordul. Az élet és a halál, a férfi és a nő viszonya, az emberi kapcsolatok megoldhatatlanságának gondolatsora tér vissza szüntelenül a lázas válaszkeresés kíséretében. E könyvben megosztja velünk azt, ami filmjei mögött zajlik. Kulisszatitkokat tár fel, beavat a forgatások hangulatába. Elmerülve világában, fokozatosan megerősödik filmjei ismerőiben a felismerés: legismertebb alkotásai, mint A nap vége, a Suttogások, sikolyok, a Fanny és Alexander stb. tulajdon életének élményanyagából táplálkoznak. Bergman őszintesége nem kíméli sem önmagát, sem környezetét. Bátran szól életének minden meghatározó eseményéről. Az első szerelemről, a Hitlerrel való találkozás megrázó élményéről, nem leplezi adócsalás címén évekig húzódó perének történetét sem. Él Göteborgban, Malmöben, legviharosabb szerelmének színhelye Párizs. Szó esik anyagi gondjairól, emlékezetes sikereiről és kudarcairól egyaránt. Ha életének egy-egy szakaszát valamelyik világsztárhoz fűződő kapcsolata is jellemzi, egy portrévázlat erejéig róluk is szól. így villan fel például Ingrid Bergman, Liv Ullmann, Charlie Chaplin, Laurence divier, Gréta Garbó és még sokan mások. Róluk is mint hús-vér emberekről, s nem mint a köztudatban élő legendákról mesél. A ma már hetvenes éveiben járó filmrendező egyre sűrűbben szőtte bele könyve utolsó lapjaiba az elmúlással kapcsolatos gondolatait. Célja egyébként sem az öndicsöítés, sokkal inkább egy esendő ember I bemutatása volt. ZSEBIK ILDIKÓ | --------------------.---- ------SZÍNHÁZ Káin és Ábel „És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Káinra és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Káin haragra gerjedt és fejét lecsüggeszté. És mondá az Úr Káinnak: Miért gerjedtél haragra ? és miért csüggesztéd le fejed? Hiszen ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jót cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik és rád van vágyódása: de te uralkodjál rajta." (Mózes I. Könyve) Gyerekkoromban sokat töprengtem a fenti sorokon. Miért kedvelte az Úr Ábelt, és miért nem tekintett Káin áldozatára? Vajon mi rosszat követhetett el Káin, hogy füstje sohasem szállt az ég felé? Talán csalt, lopott vagy hazudott? Hiszen meg vagyon írva, hogy arca verejtékével kereste kenyerét ő is, akárcsak ikertestvére. Földműves volt; szántott, vetett. Áldozott ő is az Úr oltárán, akárcsak Ábel. Milyen jócselekedeteket várt még tőle az Úr? Mi lehetett a vétke, miért fordult el tőle az Úr tekintete? Emlékszem nagynéném fontoskodó arcára. mikor azt kezdte magyarázni, hogy Káin bizony megérdemelte az Úr haragját, mert rossz ember volt. Született gonosztevő. Szójaskodott, nem akart szótfogadni. Igaz, hogy dolgozott, mint testvére, igaz, hogy az áldozatot is bemutatta, akárcsak Ábel, de mindezt nem tiszta szívből tette, hanem muszáj-Sütő András ból. Ezzel szemben Ábel maga volt a megtestesült jóság, aki még lélekben sem vétkezett soha. Nagynéném megfogadtatta velem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy egykor majd én is olyan lehessek, mint Ábel volt. Szófogadó, tisztalelkü. becsületes. Sütő András egészen más szavakkal jellemzi drámájában az ikerpár „jobbik felét". Ábele alázatos, porban csúszó szolgalélek. Infantilis. Gondolkodás nélkül teljesíti a parancsot, kétkedés nélkül fogad el minden magyarázatot. Ura egyetlen szavára küzdelem nélkül áldoz fel mindent, még az életét is. A más életét. Parancsra nevet, és azt hiszi, ez a boldogság, párosodik és fennen hirdeti, hogy szerelmes, robotol és közben az alkotás gyönyöreiről mesél Istentől elrugaszkodott testvérének. Teszi mindezt félelemből, a továbbélés reményében. Ezen a ponton kerül szembe Káinnal, aki tudja, hogy a „mindenáron megmaradni" nem azonos az „élni” fogalmával. A rossz testvér nem hajlandó elfogadni a hatalom önkényeskedéseit, szeszélyeit. Anyja épp eleget mesélt neki az Édenröl ahhoz, hogy biztos legyen abban, igenis létezik egy másfajta élet is, hogy itt a földön is lehet boldog az ember. Ez a másként gondolkodás teszi öt gyűlöletessé az Úr szemében. Értékrendszere különbözik a hatalom által prefarált, csecsemőkre szabott értékektől. Független szabad ember akar lenni. Emelt fővel akar járni, mert tudja, hogy nem követett el semmiféle szégyelnivalót. Végül az élet védelmében, kénytelen megölni saját testvérét is. Sütő drámája ezt a síkot, a hatalom és az egyén viszonyát, minden oldalról körüljárva (kissé hosszadalmasán) mutatja be. A szerzőnek már nem maradt elég ereje (ideje?) ahhoz, hogy az ígéretesen induló cselekménysor további szálait is kibontsa. Gondolok itt elsősorban a Férfi—Nő kapcsolatra, ezen belül is a férj—feleség, az anya—gyermek viszonyra. Kis dramaturgiai beavatkozással ezen is segíteni lehetett volna, a darab pergőbb, izgalmasabb, többsíkú lehetett volna ezáltal. A Matesz komáromi (Komárno) társulatának 199. bemutatóját Takáts Ernőd rendezte. Sütő András darabját Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) mintegy negyvenöt ember nézte meg. SOMOS PÉTER TELEVÍZIÓ Önmagámról A Csehszlovák Televízió irodalmi főszerkesztősége a közelmúltban negyvenperces irodalmi műsorral emlékezett meg a szlovák irodalom nagy klasszikusa, Pavol Országh Hviezdoslav születésének 140. évfordulójáról. Az 1 -es csatornán sugárzott összeállítás az életpálya és az életmű legfontosabb mozzanatai mellett elsősorban a jeles költőt és műfordítót mutatta be. Versben az a Hviezdoslav „vallott" magáról, szülőföldjéről, hazaszeretetéről, szabadságvágyáról, eszméiről, aki 1849-ben született Vysny Kubínban, s tolla alól olyan maradandó értékű művek kerültek ki, mint Az erdőőr felesége, az Ezo Vlkolinsky, a Véres szonettek, a Zsoltárok es himnuszok vagy az ötrészes — társadalomrajzzal dúsított — drámája, a Herodes és Herodiás, amely 1909-ben íródott. Műfordításairól a mai irodalomtudósok azt állítják, hogy igazi műremekek. Hviezdoslav a magyart anyanyelvi szinten beszélte, hiszen Miskolcon és Késmárkon (Kezmarok) is tanult, s az eperjesi (Presov) jogi akadémián szerzett oklevelet. Arany- és Petőfi-fordításai közismertek de lefordította Az ember tragédiáját is. Tehát szoros kapcsolatban állt a magyar irodalommal, „verset írt Petőfiről, költői levélben üdvözölte Adyt". Oroszból Puskint és Lermontovot, lengyelből Miczkiewiczet és Slovaczkyt, németből Schillert és Goethét fordított, nem beszélve Shakespeare Hamletiéről, és János Királyáról. A csehszlovákiai magyar irodalomban Hviezdoslav legjobb fordítóiként tartjuk számon Rácz Olivért, Cselényi Lászlót és Simkó Tibort. A „harmadvirágzás” négy évtizedében számos írás jelent meg Hviezdoslavról a hazai magyar sajtóban. Csak elismeréssel szólhatunk a bratislavai televízió irodalmi összeállításáról, mert készítői úgy „szólaltatták" meg Hviezdoslavot, hogy demokratizmusa és humanizmusa a ma emberének is példaértékű tanítássá formálódott a képernyőn. Hiszen, a „Vágyunkból váljék közös akarat" sorai cselekvő internacionalizmusra buzdítanak bennünket, s „az anyaszóba van a szív is zárva!" pedig több évtized távlatából is intelmül szolgálhat nekünk, Duna menti népeknek. A műsor készítői úgy szedték csokorba a verseket, a szövegbetéteket és a dokumentumokat, hogy emberközelbe hozták azt a Hviezdoslavot, aki 1921 óta a Dolny Kubín-i öreg temetőben pihen, akinek szobrot állítottak, akiről utcákat tereket, múzeumot és színházat neveztek el; mert Pavol Országh Hviezdoslav egyértelműen a szlovákok legnagyobb nemzeti költője. VÖRÖS PÉTER nő 18
