Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-04-18 / 17. szám

Az agresszív gyermek egyszemközt Egy tizenhat éves lánynak, aki Eperjesen tanul Azt írod, két hónapig jártál a fiúval, akivel szerettétek egymást mégis szakítottatok, mert te megtudtad, hogy közben egy másik lánnyal is jár. Most pedig szenvedsz, mert nem tudod őt elfelejteni, mert nem tudsz belenyu­godni, hogy ő mással van, s úgy érzed, hogy te senki mást nem tudsz szeretni, bár most is van egy barátod. Hogyan szerezd vissza az elsőt ezt kérdezed? A próbálkozás útja egyszerű. Oda kell állni a fiú elé, és meg kell neki mondani, hogy azt a szakítást te nem gondoltad komolyan, illetve, hogy azóta kiderült neked ő nagyon fontos, több egy alkalmi kapcsolatnál. Ha ezek után a fiú továbbra is félvállról vesz téged, nincs mit tenni. Ő nem gondolta komolynak kapcsolatotokat. Bizony meg kell tanulnod lemondani is dolgokról. Éppen itt az ideje! Egy következő tizenhat éves lánynak, aki szin­tén Eperjesen tanul Hasonló a problémád, mint barátnődé. Bár a szakítá­sért te csak magad okolhatod, miután nem tartottad meg a szavad, kifecsegted titkotokat, amelynek a meg­tartására mindketten ígéretet tettetek. Ezek után ne csodálkozz, ha a fiú nem bízik benned. Hogyan béküljetek ki mégis? Azt, írod, már többször is szakítottatok, de eddig még mindig kibékültetek. Hát próbálkozz most is hasonlóan. De most mondd el a fiúnak azt is. hogy bánod ostoba fecsegésedet. Mindkettőtöknek — és többi olvasómnak is — üze­nem, hogy a rovatunkhoz beérkező levelekre — ha csak erre különösen nyomós ok nincs — egyedül lapunkon keresztül válaszolok. Véleményemet, tanácsomat tehát továbbra is a Négyszemközt rovatban olvashatják. Szeretnék rátalálni 38 éves, barna hajú, kék szemű, érettségizett nő élettársat keres 42 éves korig. A Galántai és Bratisla­­va-vidéki járásiak előnyben. Jelige: „Rossz egyedül" 40 éves, 165 cm magas, középiskolai végzettségű elvált férfi keresi korban hozzáillő nő ismeretségét. Kis gyermek nem akadály. Jelige: Tavasz 1989 26 éves, komoly fiatalember szeretne megismer­kedni lánnyal vagy asszonnyal 26 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Csak fényképes levelekre vála­szol. Jelige: „Kikelet" 27 éves, 185 cm magas, szőke katonamérnök ezú­ton szeretne megismerkedni egyszerű barna hajú lánnyal házasság céljából. Csak fényképes leveleket vár. Jelige: „Szeretném, ha szeretnél" 23 éves, 164 cm magas, lakással rendelkező elvált nő, egy kis gyermekkel, minden káros szenvedélytől mentes, szimpatikus férfi ismeretségét keresi. Fény­képes levelek előnyben. Jelige: „Megértés" 41 éves, 175 cm magas, jó anyagiakkal rendelkező, független legényember ezúton keres magához illő lányt vagy asszonyt. Egy gyermek nem akadály. Jelige: „Minden megvan, csak Te hiányzol" Az utóbbi években egyre gyakoribb beszéd- és vitatéma az „agresszív gyermek". Kétségte­len, hogy a gyerekek egy részének erőszakos, támadó viselkedése élő probléma. Ezek a gye­rekek féktelenül szembeszegülnek a felnőttek­kel, a szokásosnál indulatosabban és durváb­ban verekednek, rombolnak. Gúnyos, ellensé­ges szavaikkal gátlástalanul bántanak meg bár­kit. E nehezen elviselhető magatartás okait keresve, a felnőttek körében egymástól igen eltérő vélemények hangzanak el. Van felnőtt, aki úgy gondolja, hogy manapság azokat a gyermekeket is agresszívaknak minő­sítik, akiket ha 20—30 évvel ezelőtt születnek, élénknek, csibésznek, talpraesettnek vagy a legrosszabb esetben indulatos, verekedést ked­velő kölyöknek neveztek volna. Hallhatjuk: nagy baj lehet a családi nevelés­sel, a szülök nem foglalkoznak megfelelően agresszív gyerekükkel, akik úgy viselkednek a játszótéren, az utcán, az óvodában, ahogyan otthon megengedik nekik. Nemritkán az óvodát, iskolát is okolják: ter­mészetes, hogy ezt tanulják egymástól, hiszen egy csoportban sokan vannak, óhatatlan, hogy a nagy tömegben egy-kettő el ne kezdje az erőszakoskodást, a verekedést, s ilyenkor bi­zony a csoport minden tagja vagy támadó, vagy áldozat lesz. Mit tehet a pedagógus 25—30 féktelenné vált gyerekkel, akik közül sokan ön­kéntelenül utánozzák a tévében látott agresszív jeleneteket. És mondják azt is: a mai gyerek születésekor magával hozza rossz idegrendsze­rét, hiszen a modem, hajszás életben szüleik is idegesek, kiegyensúlyozatlanok. Öröklik az ide­gességet, az agresszivitást. Még számos hiedelem kavarog a beszélgeté­sekben és a vitákban. Ezek részben maradi vagy felületes nézeteket, másrészt bizonyos igazság­mozzanatokat tartalmaznak. A gyermek élmé­nyeiből nem hiányozhat a harag (ha valami nem úgy sikerül például, ahogy várta), a rivalizálás, a támadás megkísérlése, a megtámadottság elvi­selése vagy visszaverése. S nem hiányozhat — a szociális normák túlságosan lassú elsajátítása esetén — a felnőttek elmarasztalása vagy más, ránézve kellemetlen következmény. Hogyan élhetné át a gyerek a fenti élményso­rozatot, hogyan válhatna mindez saját tapasz­talatává és ezáltal személyisége építőköveivé, ha soha nem lenne agresszív, ha olyan fenyege­tő légkörben nőne fel, amelyben eleve el kellene fojtania törekvéseit, vágyait. A gyerek szabadságát erősen korlátozó, a rendbontást súlyosan büntető nevelés a szo­rongás és az elfojtott agresszió tendenciáit növeli, s ezáltal rossz irányba tereli személyi­ségfejlődését. Az elfojtott agresszió nem egyenlő a megszűnt agresszióval. Sőt, a harag, az indulat növeli az agresszió tartalékait, ame­lyek váratlanul, előre nem látott helyzetekben és időben törnek fel. Ez bekövetkezhet serdülő­vagy fiatalkorban is, és nem mindig közvetlen agresszió formájában. Az elfojtott ellenséges indulatok átalakulhatnak neurotikus tünetekké. Ilyen eredetű lehet például némely zárkózott, nehezen megközelíthető felnőtt ember állandó — de rejtegetett — önértékelési konfliktusa. Nem tudja megtalálni önmagát, biztonságérze­tét, mert gyerekkorában nem lehetett őszinte, nem mutathatta ki sem vágyait, sem haragját. De amennyiben nincsenek ilyen távoli és súlyos következményei a dresszúrának, az egészséges alkatú gyerek a családi autokratikus légkörből kiszabadulva, az óvodában, az iskolában vagy a játszótéren éli ki az otthoni korlátozások miatt érzett haragját, társai között szertelen, nehezen alkalmazkodó. A pedagógusoknak figyelniük kell arra, hogy a túl szigorú nevelésre hajlamos szülőknek ne adjanak alapot a rosszul időzített, vagyis a „rosszaság" elkövetése után jóval később ki­osztott büntetésre. Az elmondottakból megállapítható, hogy a gyermeki agresszivitás kialakulásának megelő­zésére elsősorban az úgynevezett büntetésköz­­pontu neveles kiiktatása, azaz a büntetések meggondolt és nagyon árnyalt alkalmazása ajánlható. A másik fontos, követendő irányelv szintén nehéz és komplex feladatot ró a szülőkre és a nevelőkre. „A szülő önuralma valószínűleg a legjobb garancia a gyerek önuralmára" — írja egy kiváló gyermekpszichológus. Elméletileg a legtöbb felnőtt egyetért e kijelentéssel, nem is tartja nagyon eredetinek, szinte elsiklik tartalma felett. Hiszen közismert, hogy a szülő és a nevelő példamutatása mennyire hatékony. S mégis, furcsa ellentmondásokra bukkanunk, ha a gyakorlatot szemügyre vesszük. Az átlagos felnőtt, ha a gyerekkel van, jó példát igyekszik mutatni: a boltban udvariasan beszél, a közle­kedési eszközökön átadja ülőhelyét az időseb­beknek, nem löki arrébb azt, aki útjában áll, nem kiabál mérgesen (kivéve a volán mögött ülőket) stb. E viselkedésmódok a szándékos példamutatás körébe tartoznak. A gyerek azon­ban nemcsak ezeket utánozza, részére a modell ennél több: a szülő vagy a pedagógus egész személyisége hat modellként. A személyiség­nek azok a megnyilvánulásai is, amelyek nem tudatosak, amelyek nem a gyereknek szólnak, s amelyek esetleg igen sok agressziót tartalmaz­nak. Ha a felnőttek egymással szemben indulato­sak, agreszivak (még ha rossz szándék nem vezérli is őket. és szeretik egymást), akkor a gyerek természetes életkori agressziója nem­hogy fokozatosan csökkenne, illetve átalakulna egészséges becsvággyá, kreativitássá, hanem ellenkezőleg, egyre fokozódik, bonyolódik, mert szorongása és bűntudata is növekszik. Összegezzük: az agresszió nem öröklődik, hanem a hibás szocializálódás útján jön létre. A harmonikus, humánus szocializálódás alapjai­nak megteremtésével elejét vehetjük a túlságo­san gyakori és intenzív, a személyiségfejlődést torzító agresszivitás kialakulásának. NANSZÁKNÉ dr. CSERFALVI ILONA nő i

Next

/
Oldalképek
Tartalom