Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-04 / 15. szám
CSALÁDI KÖR Számtalanszor leírtuk már: a válások száma világszerte növekszik. Azonban például a fejlett tőkés országokban nemcsak a válások száma emelkedik, hanem nagymértékben csökken a házasságkötések száma is. A házasság mellett mind jelentősebb szerepet kap az élettársi viszony mint együttélési forma. Ezzel szemben a szocialista országokban sehol sem mérséklődött lényegesen a házasságkötések száma, és az élettársi viszony sem vált igazán — mint a nyugati országok esetében — a házasság „vetélytársává". A szocialista világ polgárai tehát — mondhatnánk — hagyományos „mértékben" házasodnak, de csöppet sem hagyományos „mértékben" válnak. Bár a házasodás és a válás elsősorban az egyén szabad elhatározásán múlik, a különböző társadalmi berendezésű országok hozzáállása mégis eltérő e fontos kérdés kezelésében. r zastárs kapva kap az alkalmon, és a per válással végződik.) A bontás a szocialista jogban abból a tényből indul ki, hogy a házasélet véglegesen és helyreállíthatatlanul megromlott. Általában bármelyik fél kérheti a házasság fölbontását — csak a lengyel jog helyezkedik arra az elvi álláspontra, hogy a megromlásban vétkes fél — ha a másik házastárs tiltakozik — nem kérheti a házasság fölbontását. Vétkességi elv ORSZÁGOK, HÁZASSÁGOK, VÁLÁSOK.. . Legföljebb elválunk? Sok tőkés ország az elmúlt egy-másfél évtizedben megváltoztatta a házassággal kapcsolatos jogpolitikáját, és az állampolgárok magánügyének tekinti a párkapcsolatok alakulását. Az új házassági törvényekben az állam a maga szempontjait semlegesnek nyilvánította a házasság, illetve más együttélési formákkal kapcsolatban. Ezek a jogrendek a házasságot magánszerződésként fogják föl, amelyet az érdekeltek tetszésük szerint létesíthetnek és szüntethetnek meg, ebben az állam nem kívánja őket befolyásolni. A bontóperes eljárást ugyan fönntartják, de a házasságok fönntartására irányuló erőfeszítéseikkel ezen államok fölhagytak. A gyerekek érdekében sem tartják lényegesnek a házastársi kapcsolat fönnmaradását — bár ebben van némi eltérés a különböző országok gyakorlata között. Ezzel szemben a szocialista országok jogpolitikája abból indul ki, hogy a házasságok stabilitásához egyaránt fűződnek egyéni, elsősorban a gyerekek érdekei és társadalmi érdekek. Mint az egyes jogrendek hangsúlyozzák, a szocialista állam és a jog nem lehet semleges a házassági viszonyok alakulásának tekintetében: úgy tartják, hogy a jövendő generáció egészséges fölnevelésének feltétele a tartós és harmonikus házastársi kapcsolat. Ezért minden szocialista ország — mint a magyarázatok hangsúlyozzák — jelentős eszközöket fordít lakáspolitika, anya- és gyermekvédelem, családi juttatások rendszere) az egészséges családi élet feltételeinek megteremtésére. Az élettársi viszonyt tehát, amelyben a felek nem kötelezik el magukat, egymással szemben olyan mértékben, mint a házasságban, a szocialista jog nem tekinti a házassággal egyenértékű párkapcsolatí formának. Ebből kiindulva a szocialista állam a házassági kötelék fölbontását sem tekinti kizárólagos magánügynek, hanem bírósági eljárás útján vizsgálja: valóban egy véglegesen és megváltoztathatlanul megromlott kapcsolat fölbontását kérik a felek; vagy a házassági konfliktus nem komoly, inkább csak átmeneti — ilyenkorra jog a család egységének fönntartásában kíván segítséget nyújtani. A szocialista országok összehasonlitó statisztikái azt mutatják: nem csupán nálunk jellemző, hogy a fiatal házasok már az első konfliktusnál válással fenyegetőznek. Nálunk a bontókérelmeknek mintegy 35, a Szovjetunióban és az NDK-ban pedig közel 30 %-át maguk a felek vonják vissza. Ez nemcsak azt jelenti, hogy meggondolatlanul nyújtották be a keresetet, hanem azt is mutatja, nemegyszer csak figyelmeztetni akarták a másik telet. (Előfordul azonban, hogy a másik háA szocialista jog azonban korántsem vallja, hogy a házasság a házasfelek magatartásától függetlenül futott zátonyra. Éppen ezért vizsgálja a váláshoz vezető okokat, s megállapítja a felelősséget is. A jogi következmények szempontjából is jelentősége van annak, melyik fél volt a hibás, és melyik volt vétlen a kapcsolat szétzilálásában, bizonyos esetekben még a gyermek elhelyezésénél, a lakásról szóló döntésnél stb. is figyelembe veszik a szubjektív felelősséget. Néhány szocialista országban azonban lehetőség van arra, hogy a bíróság ne vizsgálja a felelősség kérdését. A bolgár és a magyar jog a felek megegyezése esetén eltekint a körülmények vizsgálatától, elsősorban a kiskorú gyermekek érdekében — hogy a válás kisebb megrázkódtatást okozzon, ne szítsa tovább a felek ellenségeskedését, kölcsönös vádaskodását stb. A Szovjetunióban, ha a házasságból nem született gyerek, elég a válást az anyakönyvezetönél bejelenteni. (Természetesen, ha az egyik fél ellene van a bontásnak, bírósághoz fordulnak.) Hazánkban és Lengyelországban a bontásnál a vétkességi elvet alkalmazzák, azaz minden esetben megállapítják, ki és mi a felelős a házasság megromlásáért. Bár az elmúlt évtizedben a legtöbb szocialista országban könnyítettek a válás feltételein, például Jugoszláviában a pár éve bevezetett módosítás az élettársi viszonyt a családok intézményévé tette, s így lényegében a házassághoz fűződő joghatásokat erre az együttélési formára is kiterjesztette. A román módosítás viszont egyértelműen a válás feltételeinek megszigorítására irányul. A válások gyors ütemben növekvő aránya valamennyi szocialista országban felvetette, miként lehetne azokat a házasságokat megmenteni, melyekben még van lehetőség a konfliktusok föloldására. Bulgáriában a házasságok nagy része a szülőkkel való együttélés miatt romlik meg — ezért a válás során a bírák a szülőkkel is elbeszélgetnek. Hatásos eszköz lehet a békitésre a bontópert megelőző kötetlen előkészítő eljárás is. Romániában a keresetlevelet a bíróság elnökéhez kell benyújtani, aki előzőleg mindkét felet „meghallgatja". A bolgár tapasztalatok szerint a házasfelek az ilyen beszélgetéseket szívesen fogadják, és nem tekintik a magánéletükbe való illetéktelen beavatkozásnak. Nálunk — tanácsadó! A tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenlegi gyakorlatnál sokkal nagyobb az igény a bíróságok békítő funkcióinak a kiszélesítésére. Sajnos, a manapság jobbára csak formális békítő eljárások nemigen hoznak eredményt. Bár törvénykezésünk teret biztosit a békitésnek, az kevés segítséget tud nyújtani a válófélben levőknek. Hiszen a bírákat nem arra képezték ki, hogy lélektani gondokat oldjanak meg, és erre — még ha érzékük lenne is rá — a perek nagy száma miatt nincs elegendő idő. Nálunk és Lengyelországban elterjedt gyakorlat, hogy a békítés érdekében pszichológus szakértőt vonnak be a bontóperes eljárásba. Sok esetben azonban ez a segítség csak formális, a szakemberek nem elég fölkészültek, másrészt az emberek egy része, a beléplántált etikák, idegenkedés, stb. hatására szégyenli a „szennyes kiteregetését." Pedig a különböző amerikai, nyugat-európai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nagyon sok kapcsolat „megmenthető", ha a házaspárok idejében keresik föl a szakembereket: még mikor a kapcsolat nem jutott el arra a bizonyos holtpontra. Az együttmaradást segítheti elő a próbaválás, mely az amerikai tanácsadók gyakorlatában honosodott meg. Ennek során a házastársak először kipróbálják a különélést (mondjuk fél évig), csak azután határoznak végleg a kapcsolat további alakulásáról. A próbaválás lehetőséget kínál arra, hogy mindkét fél kipróbálja, miként rendezné be az életét a másik nélkül. (Nálunk persze az akut lakáshiány — az elváltak 18 %-a még a válás után is kénytelen együttélni volt házastársával — megkérdőjelezi ezen megoldás tömeges „alkalmazását”.) Összeállította: —nagyvendégi— nő io
