Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-03-14 / 12. szám
MINDEN MÁSODIK ÉJSZAKA HÁZON KÍVÜL Megzavartam a délutánját. Egy órácskára haza akart ugrani, hogy végre helyére tegyék az új ülőgarnitúrát, amely már egy hete ott áll kicsomagolatlanul a szoba közepén. Eddig nem sikerült összehangolni az időt: hol ő szolgált, hol a fiának volt edzése. Mára megegyeztek: Laci munka után hazajön, a férje átvállalja az „őrködést", így helyére kerülhet a bútor. De nem került. Váratlan érkezésemmel felborítottam a jól megszervezett tervet. Nekem meg szerencsém volt. Az istálló padlásán, az otthonosan berendezett kis pihenőhelyiségben találtam az „őrködni" készülő férjet is. NAGY MARGITNAK, a nagykaposi (Vel'ké Kapusany) szövetkezet baromfigondozójának ez a kétszer háromméteres padlásszoba a második otthona. Tíz éve már, hogy kétnaponként huszonnégy órát'tölt itt. Ezt a kis helyiséget és a takarmányelőkészítőt leszámítva az egész padláson csirkék vannak. Szobájából üvegfalon keresztül figyeli az állatokat — ha éppen nincs közöttük. Mert többnyire a csirkék körül telik el az idő; négyóránként kell etetni őket, ivóvizüket feltölteni és a tisztaságra ügyelni. A víz könnyen kiloccsan, a nedves alom hamar okoz felfázást, jobban terjed a betegség. A gondozónak pedig minden darabért „harcolnia" kell, hiszen az elhullás a saját zsebére megy. A szövetkezetnek öt helyen van baromfitelepe. Nagy Margit Kaposkelecsényben (Kapusianske Klacany) gondozó. Timkó Erzsébettel együtt tíz évvel ezelőtt vállalták el ezt a munkát, azóta felváltva éjjel-nappal örködnek a tizenegyezer csirke felett. Az állatokat napos korukban kapják, majd pontosan negyvenkilenc nap múlva pecsenyecsirkeként kerülnek a kassai (Kosice) vagy eperjesi (Presov) baromfifeldolgozóba. Ha kiürül az istálló — takarítása, fertőtlenítése következik, és újból jöhet a következő szállítmány. Így megy ez megállás nélkül. — Timkónéval jól megértjük egymást. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy munkánk zökkenőmentes legyen. Az állatok a legkisebb változást is megérzik, s ez a súlygyarapodásban, az elhullásban rögtön megmutatkozik. Nekünk pedig ez a két mutató a lényeg, és persze a takarmányfogyasztás, amit szigorúan ellenőrzünk — magyarázza Nagyné. Aztán még hozzáteszi; — Nagyon sajnálom, hogy Timkóné nyugdíjba készül, nélküle már el sem tudom képzelni a munkát. Reggel, amikor váltjuk egymást, annyi a mondanivalónk, hogy alig tudunk elbúcsúzni... Ha meg valamelyikünk nem tud időben jönni, a másik készségesen tovább teszi a dolgát. Az öt gazdasági udvar közül évek óta ők érik el a legjobb eredményeket. Nem mintha a többiek nem igyekeznének — a tervet másutt is teljesítik, az asszonyok iparkodnak, de ők néhány dekával, százalékkal mindig a többiek előtt járnak. Tavaly például 109,9 százalékra teljesítették a hústermelési tervüket. S noha a terv 1 kg súlygyarapodáshoz legföljebb 2,50 kg takarmány felhasználását engedélyezi, ők ennyiből átlagosan 1,66 kg-ot értek el. Az elhullás pedig hét százalék helyett még öt sem volt. — Amikor tíz évvel ezelőtt elvállaltuk ezt a munkát, az akkori zootechnikus azt mondta: „Aszszonyok, ha jól kijöttök egymással, a csirkék súlygyarapodása is meglesz." Azóta is sokszor eszembe jut: igaza volt. A csirkék nagyon érzékenyek, a legkisebb változásra is reagálnak. Például fontos, hogy állandó legyen a hőmérséklet. Ha egy lámpa kiég, azt nyomban észre kell vennünk, mert különben lehűl körülötte a levegő. Persze azt is meg kell mondanom, hogy nem lenne elég, ha csak mi viselnénk szivünkön a csirkék ügyét. Megfelelő mennyiségű és összetételű takarmány nélkül, a Nagy Margit baromfigondozó szükséges orvosság hiányában a mi igyekezetünk kevés. Szerencsére nagyon ügyes és mindenben körültekintő ágazati állattenyésztőnk van. Juhász Jutka öt éve gondoskodik rólunk; azóta lendült fel a szövetkezet baromfitenyésztése. Nem tudom, hogy csinálja, de a föld alól is előkeríti, amire az állatoknak szükségük van. Ha mégis elakadna a takarmányszállítás, nyomban ideszól: „tessék a négyórás takarmányozási időt ötre hosszabbítani", ezt jobban kibírják s csirkék, mintha egyszerre nyolc-tíz órán keresztül éheznének. Egyszóval, jó az együttműködés, ami az eredményekben is megmutatkozik. Az ébresztőóra a szekrényen, a szoba legfontosabb kelléke. Az etetést éjjel-nappal szinte percnyi pontosságra be kell tartani. S noha éjszaka az álom el-elnyomja az embert, a szervezet ennyi idő alatt már úgy hozzászokott ehhez a rendszerhez, hogy a vekkert inkább csak a biztonság kedvéért tartják. A várakozás percei kézimunkával telnek. Nagyné szeret kötni, hímezni. Közben szól a rádió, meghallgatja a híreket, éjjel pedig „zenéléssel" múlatja az időt. A huszonnégy óra alatt ez köti össze a világgal. S ha már nagyon unja az egyedüllétet, kinéz a gazdasági udvarra, ahol főleg nyáron mindig akad valaki, akivel szót válthat. Vagy néhány percre kiül az istálló elé a kispadra, hogy süssön rá a nap, mert a padláson művilágítás van egész idő alatt. — A férjem, aki szintén a szövetkezetben dolgozik, munka után be szokott hozzám nézni, s amíg a gyerekek az alapiskolában jártak, gyakran írták itt délutánonként a házi feladatot. Eljöttek utánam, hogy legalább itt legyünk együtt. Ma már a nagyobb fiunk katona, a kisebbik pedig aktív labdarúgóként naponta jár edzésre, ritkán jut ideje, hogy kifusson hozzám. Marad a férjem, aki azért nem hagy teljesen magamra ... A férj mindezt szó nélkül, csendesen hallgatja, csak időnként mosolyodik el egy pillanatra. Bizonyára békeszerető, dolgos ember, nem ok nélkül függ a fényképe a járás legjobb dolgozóinak galériájában. — Hát bizony nem mindegyik férj venné szívesen, hogy a felesége minden második éjszakát házon kívül tölt... — kacsint huncutul Nagyné. — A férjem megértő, ezt soha sem vetette a szememre, inkább igyekezett otthon segítségemre lenni. A fiúk még kamaszkorban voltak, amikor idekerültem, igényelték a felügyeletet, és főleg a bőséges kosztot, mert ebben a korban folyton éhes a gyerek. Úgy kellett hát a konyhát ellátnom, hogy ha nem is vagyok otthon, ennivaló mindig legyen. Ám ha véletlenül mégis hideg maradt a tűzhely, akkor sem történt nagy baj, mert az anyósom egy fedél alatt lakik velünk, az anyám meg a szomszédban. Egyébként a fiúk még jóllakottan is be-beugrottak megnézni, mi jót főzött a nagymama ... A gyerekeket sikerült családias légkörben felnevelnünk; jó fiaim vannak, nem panaszkodhatok. A kisebbik, noha maholnap ő is katona lesz, még mindig megkérdi: — Anyuka, elmehetek diszkóba? Nem a szigorúság miatt, az illem kedvéért. Hozzászokott, hogy mi mindig tudunk egymásról, adunk egymás véleményére. A testvérem szokta mondani, akinek még kicsik a gyermekei: szeretném olyanná nevelni őket, mint a tieitek. Azt hiszem minden anyának jó érzés az, ha példának veszik a gyermekeit... Nagyné nemcsak jól dolgozó, példás anya, hanem aktív képviselő is. Szülőfaluja, Kaposkelecsény érdekeiért emel szót már tizenharmadik éve, törődik azzal, hogy a lakosság elégedett legyen. Most a gáz bevezetését sürgetik, amivel sok gondot levennének a falusiak válláról. Új óvoda is kellene már minél előbb, a meglévő kicsi, a gyerekek a „tanteremben" kénytelenek aludni... Sok a gond a faluban élő cigányokkal is, nem múlik el egy ülés sem, hogy ne foglalkoznának velük. Ezek a gondok visszatérnek a nöszövetségi összejöveteleken is, ahol bizottsági tagként újból foglalkozni kell velük. Alapkövetelménynek tartja, hogy a problémákat rögtön meg kell oldani. Ezt a nézetét a családban is érvényesíti: a konfliktusokat azonnal tisztázza, talán ez is egyik titka a kiegyensúlyozott, harmonikus családi életüknek. — Szeretem a munkámat, szívesen töltöm itt a nap huszonnégy óráját. De igazában véve e mögött is a család igénye áll; először a házépítés, majd a berendezése, s most, amikor már mindenünk megvan, a fiúk következnek... , Nagyné az idén lesz negyvenéves. A dolgos évek nem múltak el nyomtalanul felette. Keveset járt a világban, a szabadsága is inkább munkával, mint pihenéssel telik. Ezért is örült olyan nagyon annak, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából az SZNSZ Tőketerebesi (Trebisov) Járási Bizottsága javaslatára ott lehetett a bratislavai várban a nőnapi fogadáson. H. ZSEBIK SAROLTA A szerző felvétele nő 17
