Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-03-07 / 11. szám
A 9. HÉT ESEMÉNYEIBŐL ITTHON: • A CSKP KB Elnöksége nyilatkozatot bocsátott ki a februári győzelem 41. évfordulója alkalmából, amelyben többek között hangsúlyozza az átalakítás és a demokratizálás programja megvalósításának fontosságát. A nyilatkozatot állásfoglalásban támogatta az SZLKP Elnökségének ülése is. • Ladislav Adamec, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök Bratislavában megbeszéléseket folytatott Ignác Jenákkal, az SZLKP KB első titkárával. Találkozott a főváros és a Nyugat-szlovákiai kerület tanulóifjúságának képviselőivel. • Koszorúzási ünnepségek voltak országszerte Csehszlovákia dolgozó népe februári győzelmének 41. évfordulója alkalmából. Prágában Miroslav Stépán, Bratislavában Stefan Rybár mondott beszédet. Köztársasági elnökünk az évforduló alkalmából több évtizedes áldozatos munkájuk elismeréseként a Februári Győzelem Érdemrendet adományozta több párt- és állami tisztségviselőnek. (Felvételünkön Milos Jakes a prágai nagygyűlés résztvevői között.) • A Nemzetközi Demokratikus Nöszövetség és a Csehszlovák Nöszövetség Központi Bizottsága nemzetközi megbeszélést tartott Prágában. A megbeszélés központi témája a nők egyenjogúsága volt. Európa és Észak-Amerika 13 országának 26 küldöttje mondott véleményt a nők aktuális gondjairól. A találkozó résztvevői tiszteletben tartották a nők problémáinak különböző szempontokból történő megközelítését, s hangsúlyozták a jobb kölcsönös tájékoztatás és a további együttműködés fontosságát. • A Tátrán, a Madách és a budapesti Corvina kiadó elmúlt évi terméséből nyílt kiállítás a komáromi (Komárno) Csemadok Galériában. A kiállítás március 17-ig tart nyitva. KÜLFÖLDÖN: • Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke az Ukrán SZSZK-ban tett látogatást, ahol találkozott az ipari és mezőgazdasági vállalatok dolgozóival, tudósokkal, a pártós gazdasági apparátus dolgozóival. • Eduard Sevardnadze. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere hivatalos látogatást tett az Egyiptomi Arab Köztársaságban, ahol megbeszéléseket folytatott Hoszni Mubarak államfővel. Találkozott Mose Arensz izraeli külügyminiszterrel és Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével. • Japánban eltemették Hirohito japán császárt. A gyászszertartáson az egész világból számos magas rangú politikai vezető vett részt. • A Varsói Szerződés tagországai kormányainak ülése Vlagyimir Lobov hadseregtábornokot nevezte ki a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek vezérkari főnökévé. • George Bush amerikai elnök Pekingben tett látogatást, ahol U Penggel, a kínai államtanács elnökével folytatott tanácskozásokat. Az amerikai elnök találkozott Norodom Szihanuk herceggel is, a kambodzsai ellenzék egyik vezetőjével, és fogadta őt Csao Ce-jang, a Kínai KP KB főtitkára is. Nőnapi gondolatok Ünnepi hangulatot hordoz a március eleji lenge szél, ünnepre, március nyolcadikára emlékeztetve az embereket. A virágüzletek tele vannak csodálatosnál csodálatosabb rózsákkal, nárciszokkal, gerberákkal, szegfűkkel, tulipánokkal és ki tudná felsorolni még milyen virágokkal. Ünnepi a hangulat, engem mégis hétköznapi gondok foglalkoztatnak, amelyek közvetlenül kötődnek a nők ünnepéhez, hiszen azokról a dolgainkról van szó, amelyek most körülöttünk, velünk és bennünk játszódnak le. Energikus változások korát éljük. Széles körben kibontakozóban van az átalakítás, amely mindannyiunkat, az egész társadalmat érinti. Ä figyelem középpontjában az ember áll a maga problémáival, örömeivel, gondjaival. Változik a vállalatok élete, mely a dolgozó nőkre is hatással van. A nyíltság egészségesebbé teszi a társadalmat a társadalomban végbemenő átalakítási és demokratizálódási folyamat növeli a tömegszervezetek felelősségét, így a Csehszlovák Nöszövetségét is, amely ebben az esztendőben a kongresszusára készül. Mindezek a tényezők kihatnak a családi életre és a nők életmódjának alakulására. Ilyen körülmények között ünnepeljük az idei március nyolcadikat. Az ünneplés mottójául is szolgálhatnának Mihail Gorbacsov gondolatai: „Egyszerű dolgokról van szó: lelkiismeret, tisztesség, felelősségtudat, a másik emberhez való elvtársi viszony, figyelmesség, gondoskodás az emberről." A nöszövetség alapszervezeteinek évzáró taggyűlésein és a járási konferenciákon sok probléma vetődött fel. Tekintettel arra, hogy a nöszövetség nemcsak a tagságát, hanem az ország valamennyi asszonyát képviseli, úgy vélem, a nőnap alkalmából helyénvaló a szövetség munkájáról beszélni. A nők tanácskozásaikon olyan igényeket, szükségleteket és elvárásokat fogalmaztak meg, amelyek teljesítését március nyolcadika alkalmából mi, férfiak, ünnepélyes fogadkozások közepette mindig megígérünk, majd az ünneptől távolodva csakhamar megfeledkezünk azok valóra váltásáról. Az asszonyok a tanácskozásaikon bírálták az ellátást és a szolgáltatások alacsony színvonalát, rámutattak a családok harmonikus életét zavaró tényezőkre, de felmerült olyan gondolat is, hogy a nöszövetség kezdeményezöen részt vehetne a csehek és szlovákok, valamint az országban élő nemzetiségek jó kapcsolatainak elmélyítésében is. Olyan korban élünk, amikor magától értetődőnek vesszük a civilizáció adta lehetőségeket, melyeknek köszönhetően életünk könnyebb, kényelmesebb. Ugyanakkor szólni kell arról is. hogy a modem civilizációnak vannak kevésbé vonzó következményei, így például a kölcsönös megértés szándékának a csökkenése. Az életben gyakran tudatosítjuk, hogy az emberi kapcsolatok érzelmekben egyre szegényebbek, sivárabbak. Pedig ezekről a kapcsolatokról sokkal többet és őszintébben kellene beszélni, mi több. javulásként tenni is valamit. Egyre azt tapasztaljuk, hogy megingott a családok szilárdsága, és itt meg kell állapítani, hogy a társadalom is sokkal adósa még a családoknak. E gondok enyhítésére, megoldására jó lehetőség kínálkozik a kormány készülő családpolitikai koncepciójában. A koncepció kidolgozóinak tudatosítaniuk kell, hogy a nő akkor tud igazán megfelelni társadalmi küldetésének, ha hivatása mellett maradéktalanul lehetővé válik számára a családról való gondoskodás. A család ugyanis a társadalom alapja. A családi élet megszervezésének terheit, a férfiak magatartásának, szemléletének változása ellenére is, a nők viselik a vállukon, ők gondoskodnak arról, hogy a lakás igazi és meghitt otthon legyen. A gyermekek anyagi biztonságérzetének erősítésében, az etikai és esztétikai értékek befogadására való képesség kialakításában, az erkölcsi alapok megteremtésében és a szépen csengő édes anyanyelv elsajátításában a családé a főszerep, ahol is a belső összetartó erőt a nő képezi. Az utóbbi időben a sajtó is sokat foglalkozik a nők túlterheltségének okaival, a második műszakkal — az otthon folytatódó kötöttségekkel. Vannak olyanok, akik úgy vélekednek, hogy „térjen vissza a nő az otthonába, a konyhába, a gyermekek mellé". Mások szerint „korszerűbb, színvonalasabb szolgáltatásokra van szükség", és olyan vélemények is megfogalmazódnak — hozzá kell tenni teljesen jogosan —. hogy „a férjek becsületesebben osszák meg feleségükkel a házimunka terheit". A szolgáltatások mennyiségi és minőségi fejlesztése, általános elterjedése lehetővé teszi a nők számára a háztartási munka megkönnyítését és egyben a hivatásuk gyakorlását is. A férfiak új családi szerepekbe tanulnak bele, a házimunkába való egyre nagyobb mértékű bekapcsolódással. Arra van szükség ugyanis, hogy mind a férfi, mind a nő több időt szentelhessen a gyermeknevelésnek, és a férjek egyre inkább részeseivé váljanak a családi életért vállalt felelősségnek. A nők csupán Így érvényesíthetik teljes mértékben képzettségüket a munkahelyükön, 8 és csak igy tehetnek eleget nélkülözhetetlen szerepüknek a családon belül. Szerettem volna a nőnap alkalmából valami kedveset, vidámat, szívhez szólót mondani. De most is, mint annyiszor máskor, a gyengéd, kedves, barátságos szavakat magunkba zárjuk, nem sietünk kimondani őket, pedig itt a vissza nem térő ünnepi alkalom ... Minden férfitársam előtt most itt az ünnep nagy lehetősége, hogy szavaival átmelegítsen valakit, hogy virágot adjon, örömet szerezzen valakinek, aki arra éppen érdemes. így cselekszem jómagam is abban a szent meggyőződésben, hogy nem marad nő — asszony és lány —, akit ezen a napon ne köszöntene valaki. Dr. KVARDA JÓZSEF nő 3