Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-21 / 9. szám
A FÖNÖVÉR Dr. Dorota Ukropcová (főnövér, pedagógus, tanfelügyelő, az egészségügyi továbbképző intézet munkatársa egy személyben, harminckét éve dolgozik az egészségügyben): — Át szeretném adni nekik a tapasztalataimat. Ezt, persze, csak úgy lehet, ha ott vagyok köztük, ápolónő maradok én is. Az embereket lelkesíteni kell, a kisnővéreknek pedig nagyon fontos, hogy lássanak követendő példát, elsajátítsák az ápolónői magatartást. Olyan tökéletlen manapság a gyermeknevelés, olyan ritka az igazi hivatástudat. Az ápolónőknek büszkéknek kellene lenniük a hivatásukra, tartásuknak kell lennie. Ezt igyekszem beléjük oltani. Vegyük például a tévéjátékokat, ott általában amolyan dekorációként szereplünk, így aztán nem csoda, hogy a társadalom is valahogy így könyvel el bennünket. Pedig ez nem így van, hiszen az ápolónők szakképzettek, széles látókörüek, intelligensek. A lányokat egyszerűen meg kell nyerni az ügynek. Valóságos mérföldkő az ápolónőképzésben az új koncepció. Régebben valahogy úgy ment az egész, hogy jöttek az iskolások, nosza, el lehet velük végeztetni, amire nem jutott idő az osztályon! Sokszor teljesen improduktív munkát végeztek. Most ez már lehetetlen. A tavalyi érettségik nagyon jól sikerültek. A kórházi osztályokon csapatmunka folyik. Azt akarjuk, hogy az ápolónő egyenrangú partnere legyen az orvosnak, mindig pontosan tudja, mit miért csinál. Nagy figyelmet szentelünk már első osztálytól kezdve a beteg megfigyelésének, s itt nem csak a szomatikus, hanem a pszichológiai megfigyelésére gondolunk. Ugyancsak nagyobb hangsúlyt kap a beteggel való kapcsolatteremtés. E téren a lányok még koruknál, kevés tapasztalatuknál fogva igen járatlanok, ezért ebben is vezetni kell őket. Nem elég jó szakembernek lenni, az ápolónő kedves és emberi kell hogy legyen a beteghez, aki gyakran a legapróbb figyelmességért, például a párna megigazításáért is végtelenül hálás. Az ilyen magatartást szeretnénk beléjük oltani. Ami pedig szerintem nagyon fontos lenne, hogy az ápolónők legyenek nőiesek. Ennek a hivatással együtt kellene járnia. Manapság a lányok oly kevéssé nőiesek — magatartásukban, öltözködésükben egyaránt —, mintha valahogy le akarnák pipálni a férfiakat, vagy ezzel próbálják demonstrálni modernségüket?! Kár. Mert jó lehet a diagnózis, tökéletes a terápia, de ez nem elég. A betegnek az ápolónő őszinte, halk emberségére, szinte anyai gondoskodására van szüksége. A lányok olykor túl harsányak, bár szinte megindító az arcukon a döbbenet, amikor egy-egy reménytelen eset fölött állnak, amikor azt kérdezik tőlem, hogy mibaja lehet... Az egészségügy modernizálásával sokat változott az ápolónő munkája, sokrétűbb lett, de ezzel az ápolónőnek csak több lett a dolga, hiszen a hagyományos munkái is megmaradtak. A beteggondozáskor használatos alapvető eszközeink szinte kivétel nélkül régiek. Óriási nálunk a .munkaerővándorlás. Házasság, család, gyerekek. Nem csoda, ha a férj ellene van a három műszaknak. Ha viszont egy ápolónő a szülési szabadság után viszszatér hozzánk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy érettebb, felelősségteljesebb dolgozóval lettünk gazdagabbak. A kórházban ezek itt rendkívül megerőltető munkahelyek. Persze, itt is különbség van az örömteli és vidám szülészet és a többi osztály közt, ahol naponta látni haldoklókat. Úgy vettem észre, hogy döntő az illető osztály kollektívája abból a szempontból is, hogy az ápolónő visszatér-e oda. Nem győzzük hangsúlyozni az ápolónőknek, hogy a betegeknek ne csak azt adják, amire feltétlenül szükségük van, hanem valamivel többet. Tizenkét órán át ilyenformán is helytállni nem kis feladat. A múltkor vállaltam egy szombati tizenkét órás műszakot, és végigcsináltam mindazt, amit a kisnővérektől is megkövetelünk. A végén szinte összecsuklottam. Szinte elképzelhetetlen, hogy az ember évtizedekig ilyen iramban dolgozzon. Az ápolónőknek negyven órás a munkahetük, de sokkal több szabad időre, pihenésre, kipapcsolódásra lenne szükségük. Beugranak helyettesíteni is, ha kell, de ennek fejében alig vehetnek ki szabadnapot. Az ügyeletek beosztásánál igyekszem rugalmas lenni, több nővérke jár valamilyen szakkörbe (ennek csak örülök), ezért úgy igyekszem beosztani, hogy mondjuk a szerda délutánja mindig szabad legyen. Persze, ami az ápolónői magatartást illeti, vannak bizony tartalékaink is. Nem mindenki viselkedik úgy, mint ahogy azt a murfdér becsülete megkívánja. Ez pedig az egészségügyben fele annyira sem megbocsátható, mint másutt. Harminckét éve dolgozom az egészségügyben, de arra nem emlékszem, hogy egy nővér azért tett volna meg valamit a betegnek, hogy kapjon érte valamit. Nálam az osztályon egyszerűen nincs paraszolvencia, az ápolónőknek megvan a tartásuk, az ilyesmit kimondottan sértőnek találják. Persze egy csokor virágot, egy-egy csomag bonbont szoktak kapni, de azt senki sem viszi haza, hanem közösen bontják ki. Ha tudniillik egy ápolónövér ezt a hivatást választotta, és őszintén gondoskodni akar a betegről, akkor megteszi azt ilyenfajta ellenszolgáltatás nélkül is. Az ápolónő — úgy tűnik — valamiféle katalizátor szerepét tölti be az egészségügy szövevényes hálójában, nem mindig hibátlanul működő gépezetében. Ö van a legtöbbször kéznél, ő van szem előtt (talán többet is, mint az orvos), ország-világ valahogy öt teszi felelőssé az egészségügy (gyakran saját hatáskörét is túllépő) hiányosságaiért. Óriási teljesítményt kell nyújtania, s ennek fejében a társadalomtól csak valóban nagyon keveset kap. Pár évvel ezelőtt felmérést végeztek az ápolónők közérzetéről, nemrégiben egy továbbit az ö tapasztalataikról a kórházban kezelt betegek szükségleteit, kívánalmait, félelmeit illetően. Az emberek egészségtudata általában csak akkor kerül előtérbe, ha egészségük valamilyen oknál fogva veszélyeztetve van, s mint ilyen az ápolsára szoruló ember mindig kiszolgáltatott. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben pedig különösképpen a magasan képzett, pszichológiai ismeretekkel rendelkező nővérekre van szükség, s mint talán a vázolt vallomások is tanúsítják, az ápolónőkben és a jövendő nővérekben is megvan erre a hajlandóság. FRIEDRICH MAGDA Prikler László felvételei a kramárei kórházban készültek nő 5
