Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-31 / 6. szám
életét. Az utóbbi nyolc évben százharmincötén. Itt nemigen védi meg őket a kék sisak. Többségük az izraeli megszálló hadsereg és a kollaboráns, ún. dél-libanoni hadsereg áldozata lett. 1987 júniusában például az izraeli katonák néhány órára megszállták a békefenntartó erők Mardzs Ujún falu melletti állomáshelyét. Kizárólag az UNIFIL norvég kontingensének, a katonák megfontoltságának és hidegvérének köszönhető, hogy az incidens nem végződött vérontással. 1985,i ben a békefenntartó erők huszonegy finn katonáját ejtette foglyul az ún. dél-libanoni hadsereg. Az izraeliek tétlenül nézték a finn katonákkal szembeni brutális tettlegességet. A szeparatisták vezetői ezzel kívánták megtorolni, hogy az ún. dél-libanoni hadseregből tizenegy katonájuk az ENSZ-egységek övezetébe szökött. A finneket egy hét börtön után engedték csak szabadon. Ciprus szigetén pontosan huszonöt éve állomásoznak az ENSZ békefenntartó erői. Ekkor kezdődtek itt nyílt ellentétek a törökök és a görögök között. 1974-ben bekövetkezett a török invázió, majd megvonták a „zöld vonalat". A megszálláskor és az utána következett két évben különösen nehéz volt itt a szolgálat, 138 ENSZ-katona vesztette életét. Ma viszonylag nyugodt a helyzet, bár megtörténik, hogy rájuk lőnek, mert az állig felfegyverzett ellenfelek cselekedeteit az emóciók uralják, s elég a legkisebb ürügy is a „zöld vonal" megsértésére. Az állandó készenlét különösen az újoncokra ró óriási lelki megterhelést. Gondosan ügyelnek hát arra, hogy az őrség ne csak újoncokból álljon, hisz a tapasztalt katona kötélidegei kellenek ide, ahol egy rossz kézmozdulat vagy válasz a provokációra, egy perc alatt kirobbanthatja a fegyveres konfliktust. A feladat világos: minden körülmények között megőrizni a nyugalmat, a békét, elhárítani a fegyveres öszecsapást. A békefenntartó erők kihelyezése a világ valamely térségében pontos szabályok szerint történik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönti el, hol van szükség a békefenntartó erőkre, mely tagállamok katonái vesznek részt a hadműveletben és az mennyi ideig tart majd. Általában hathónaponként hoszszabítják meg — szükség esetén — az egységek mandátumát (mint például Ciprus szigetén és Libanonban). A Biztonsági Tanács tizenöt szavazatából legkevesebb kilenccel hagyja jóvá az akciót (azzal a kikötéssel, hogy a BT állandó tagjai — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína — közül senki sem voksolhat ellene). Ugyanakkor az illető tagállamnak is bele kell egyeznie egységei bevonásába, s az egymással szembenállóknak szintúgy. Csak ezek után tárgyalják meg az ENSZ-ben a hadművelet költségvetését. A békefenntartó erők egyik legújabb állomáshelye az irak-iráni front. Az ENSZ-megfigyelők első csoportja tavaly augusztusban utazott a térségbe. Az UNIIMOG rövidítésű kontingens pedig 24 országból 1 300 tagot számlál ebből 350 a katonai szakértő. E hadművelet csupán első három hónapjára az ENSZ Közgyűlése 33,7 millió dollárt irányzott elő. Az elmúlt negyven évben néhányszor megpróbáltak visszaélni a békefenntartó erőkkel. Ilyen kirívó eset (az akciót aztán az ENSZ ki is húzta békefenntartó hadműveletei közül) történt az ötvenes évek elején, amikor az Egyesült Államok bevonta az ENSZ-katonákat a népi Korea elleni harcba. Ugyancsak küldetésükkel ellentétes volt a kongói (a mai Zaire) beavatkozásuk. A világ közvéleménye mindkét esetben szigorúan elítélte az ENSZ zászlajával való ilyenfajta visszaélést. Hogy ez egyáltalán megtörténhetett, sokban öszszefügött a világszervezet akkori helyzetével. Az utóbbi években azonban mindenképpen megnőtt az ENSZ presztízse és vele együtt a békefenntartó erőké is. Többek között a nyolc évig tartó irak-iráni háborús konflikus megoldásában vállalt kulcsszerepével növelte tekintélyét a világszervezet, s neki köszönhető, hogy a diplomáciai és jogi kéréseket illető döntés végül is a tárgyalóasztalnál, nem pedig a hadszíntéren született meg. Csehszlovákia kétszer ajánlotta fel katonáit a közös ügy hasznára: először 1956-ban, a szuezi válság idején, majd 1973-ban, az arab-izraeli háborúban. Akkoriban viszont többnyire a nyugai, ill. a nyugat-orientált tagállamokat részesítették előnyben. A szocialista országok közül leggyakrabban a lengyelek vették föl a kék sisakot, s az ENSZ főtitkára többször is kitüntette egységeiket. A szovjet katonák az egyik legrégebbi hadtestben megfigyelők, a magyarok pedig az irak-iráni határon látnak el hasonló feladatot. Az elmúlt negyven évben 58 országból majdnem fél millió férfi és 23 országból kb. tízezer nő szolgált kék sisakban az ENSZ zászlaja alatt. A Nobel-békedíj mindannyiuké. Azoké is, akik ezt a kitüntetést és elismerést nem élhették meg. Ök hétszázharminchárman voltak. (fm—ky) AZ ENSZ BÉKEFENNTARTÓ ERŐINEK BEVETÉSEI (az akciók hivatalos rövidítéseivel) UNTSO — az ENSZ fegyverszüneteket ellenőrző szervezete (először Palesztina, majd a Szuezi térség, Sínai-félsziget és Bejrut) 1948-tól máig UNEF I. és II. — az ENSZ rendkívüli fegyveres erői (Szuez, Sínai-félsziget) 1956—57, Szuez, Sínai-félsziget, Gázai-övezet 1973—79) UNOGIL — ENSZ-megfigyelők csoportja Libanonban (1958) UN DÖF — az ENSZ fegyverszünetet fenntartó erői a Golán-fennsíkon (Sziria-lzrael, 1974-től máig) UNIFIL — az ENSZ ideiglenes békefenntartó erői Libanonban, 1978- tól máig ONUC — ENSZ-hadművelet a korábbi Kongóban (ma Zaire), 1960—64 DOMREP - az ENSZ főtitkárának missziója a Dominikai Köztársaságban, 1965—66 UNSF — az ENSZ biztonsági erőinek akciója Üj-Guinea nyugati részén (Nyugat-lrán), 1962—63 UNMOGIP — az ENSZ katonai megfigyelőinek csoportja Indiában és Pakisztánban, 1949-től máig UNIPOM — az ENSZ megfigyelő missziója Indiában és Pakisztánban, 1965—66 UNYOM — az ENSZ megfigyelő miszsziója Jemen és Szaud-Arábia határán, 1963—64 UNFICYP — az ENSZ békefenntartó erői Cipruson, 1964-től máig UNIIMOG — katonai megfigyelők csoportja Iránban és Irakban, 1988 augusztusától máig Tavaly év végén mutatták be hazánkban Jurij Kara szovjet rendező Másnap háború volt című, egész estét betöltő első filmjét. A személyi kultuszról, az emberi tartásról és tűrőképességről, az igazság győzelmébe vetett hitről beszél. Hősei főleg diákok, akik az iskolapadból csöppentek a háborúba, és értetlenül szemlélik a felnőttek álszent világát. A következő beszélgetés Jurij Kara rendezővel Prágában készült: — A Másnap háború volt című filmjének alapjául Borisz Vasziljev novellája szolgált. Mi ragadta meg, hiszen ebből a prózából készítette a filmfőiskolán egyik évfolyammunkáját és a vizsgafilmjét is? — Elsősorban a kor hangulatának ábrázolását teszi lehetővé. Ma nagyon sokat beszélünk és írunk a személyi kultuszról. Gondolom, nálunk már egyetlen ismert újság, lap sincs, amelyik ne közölt — Filmjében kiváló alakítást nyújtót Jiszkra anyjának szerepében Nyina Ruszlanova. Gondolom ez a film egyik legjobban megírt alakja . .. — Jiszkra anyja azoknak az embereknek a csoportjába tartozik, akik már akkor világosan tudták, hogy valami egészen más történik, mint amit a forradalom utáni első években eltökéltek. Azt hiszem Ruszlanova jó alakításához az is hozzájárult, hogy szerepébe bizonyos keménységet, érzelmi durvaságot vitt bele. Ez egy elég jellemző vonása volt az akkori embereknek. Játékában persze, legalább ennyire dominál a lánya iránti féltés is. A veszekedési jelenetben, miután az anya elolvasta a lány iskolai faliújságra szánt cikkét, bizonyára keveseknek lesz világos, hogy miért reagál az anya oly durván. (Jiszkra meg is kérdi: „Miért?". „Inkább ne akard tudni, hogy miért" — válaszolja az anya.) A rövid, ártatlanság-Ne akard tudni, hogy MIÉRT volna erről a korszakról cikket. A publicisztikában a tények felsorakoztatása a, mérvadó. Én pedig a filmemben a kor specifikus hangulatát szerettem volna érzékeltetni. Ennek ellenére szenzációhajhászással vádoltak bennünket, mondván, hogy felkapott a téma, könnyű sikert ígért. Csakhogy filmünk elég nehéz körülmények között született, még a forgatáskor sem voltunk biztosak benne, hogy közönség elé kerül-e. Amikor elkészült, kimondták fölötte az ítéletet: fölösleges. Egy évig trezorban volt. Csak miután 1987-ben forgalmazni kezdték, és néhány nemzetközi díjat is nyert, csillapodtak a kedélyek. — Ön elmondta, hogy a kor hangulatát szerette volna elsősorban megragadni, de hát milyen is volt tulajdonképpen az ábrázolt időszak, 1940 vége? — Bertolt Brecht egyszer azt mondta: „Ti akik hetvenméteres emlékműveket állítotok Leninnek, ne feledjétek, hogy a bal cipőjének talpa lyukas volt!" Élt tehát egykor egy ember, aki el akart érni valamit, humanista eszméket szeretett volna valóra váltani. Csakhogy a halála után az történt, hogy az egyik oldalon elkezdtek neki grandiózus emlékműveket építeni, a másik oldalon pedig valami olyasmin mesterkedtek, ami szöges ellentétben volt az elgondolásaival. Tetteik indoklására pedig külön gépezet alakult ki. Sokan csodálkoztak ezen, és a tisztességes embereket, akik ez ellen tiltakoztak, egyszerűen lelőtték. És az emberekben elültették a félelmet. A film készítésekor az akkori események szemtanúit próbáltuk kérdezni a részletekről. Nem tudtunk meg jóformán semmit. Most pedig a filmmel kapcsolatban olyan visszhangok is vannak az újságokban, hogy ez nem így volt, amaz meg egészen másképp. Feltenném a kérdést: miért nem volt bátorságuk erről korábban beszélni? Most mind nagyon bátrak... ról szóló eszmefuttatásért az anya akár tízévi börtönbüntetést is kaphatott volna. Félelme annál nagyobb, minél jobban tudatában van a realitásoknak és az esetleges következményeknek — mindkettőjük számára. — Szinte hihetetlen, valóban tíz év...? — Igen. És még rosszabbul végződhetett volna. Az ilyen esetekről hárman: az üzem vezetője, a pártszervezet elnöke és még egy ember döntöttek. Korlátlan hatalmuk volt. Akár halálos ítéletet is hozhattak mindenfajta előzetes kivizsgálás, bírósági eljárás nélkül. — Érdekes a tanítónő, Valendra figurája is, akit Vera Alentova játszik — Figurájával azt szerettük volna kidomborítani, hogy ebben a tisztségviselőben valami lejátszódott. Rádöbbent arra, hogy milyen borzalmas következményei lehetnek adminisztratív lelkesedésének. Nem csinál semmi rosszat, csak felsőbb utasításokat teljesít. Tragikus korszak volt ez az egész nemzet számára. — Filmjének elemzésekor sokan találták hihetetlennek, hogy Ljubreckij kiszabadult a börtönből, mondván, nem ez volt a tipikus eset. — Valóban nem mindennapi eset, de megtörtént. Én a figurával a következő gondolat kifejtését céloztam: sokaknak világos volt még a háború előtt, hogy olyan fejlett haditechnikával rendelkező országot, mint Németország, nem tudnak legyőzni hasonló eszközök nélkül. Úgyhogy 1940-ben esetenként elengedtek embereket a munkatáborokból. Filmünkben tulajdonképpen kiváló repülő konstruktőr, Tupoljev esetére utaltunk, akinek fiát például arra akarták kényszeríteni, hogy tagadja meg apját. Tupoljevet aztán 1940-ben valóban elengedték. Véleményem szerint éppen az eset egyedisége emeli ki az értelmetlen áldozatok tragikumát. (K) nő 9