Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-01-24 / 5. szám

Számos járási székhelyen elképesztően szerény körülmények között működnek pionirtiázak — hála egy-két megszállott felnőttnek, aki negyven-ötvenévesen is a gyerekek barátja maradt. Fotóriporterünk a közelmúltban egy olyan pionirházat látogatott meg, amely kis túlzással akár gyerekországnak is nevezhető, és ahol bizony még a komoly felnőttek sem tudnak ellenállni a játék csábításának. A Klement Gottwald Köz pönti Pionír- és Ifjúsági Ház korszerű új épülete Bratislavában nyolc hektárnyi területet foglal magában és még máig is ott bolyongnánk, ha valamennyi ajtaja mögé szerettünk volna bekukkantani. Hol mit hallottunk? Zsibongást, csicsergést a fürdőmedence körül, pisszegést a színházteremben, népzenét a próbatermekben, számítógépek

zümmögését a klubokban, fa- és fémmegmunkáló gépek zaját a műhelyekben, rejtélyes folyadékok bugyogását a laborokban, és csendet is, mert azt kívánt az érdekfeszitő sakkparti, vagy a matek feladat levezetése. Számos tárgykörben — kibernetika, robotika, számitógépes technika, biotechnológia, elméleti fizika'stb. — a ház olyan felszereléssel rendelkezik, hogy azt megirigyelheti sok oktatási intézmény. Tanulnak itt a gyerekek, mégha szórakozásnak tűnik is minden. Felszabadultan, a számonkérés, a feleltetés nyomasztó érzése nélkül. Ez a helyzet a fővárosban. A bőség zavara. De csak a vidéki pionírházakhoz viszonyítva, mert a fővárosi helyzetkép az ideális, a gyerekek sokoldalú igényeinek és a kornak megfelelő.

—z—

Pf iV