Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-11-28 / 49. szám
KUCKÓ Ősz volt, szürke, esős ősz. Danka és Janka az ablakon lecsordogáló esőcseppeket figyelte. De egy idő múlva megunták a szemlélődést, mert túl egyhangúnak találták. Nem csoda, hiszen mindegyik csepp csak lefelé szaladt, állandóan csak lefelé, felfelé egyik cseppecske sem akart menni. — Tudod, mit ? — bökte meg ikertestvérkéjét Janka. — Rajzoljunk! — Jól van, de mit ? — kérdezte Danka. MÁRIA DURÍCKOVÁ — Miért csiklandoztál meg? — kérdezte Danka mérgesen, mert ki nem állhatta, ha a hóna alatt csiklandozták. — Mert örülülök, hogy ilyen szép görbe lábat rajzoltatok nekem. Olyan ügyesen tudok rajta ugrálni. Devendula odaugrált Jankához, zsupsz, lehúzta a papucsát, és megcsiklandozta a talpát. — Mit csinálsz már megint? — zsörtölődött Janka és felhúzta a lábát. Danka is bosszankodott. El— Devendulát. — Hát az meg mi ? — Most találtam ki. Olyan izé ... olyan ijesztő. — Szörnyeteg? — csodálkozott Danka. De tetszett neki az ötlet. Azonnal hozzáláttak a rajzoláshoz. Először Janka rajzolt egy gömbölyűt, borzasát. Aztán meg Danka rajzolt hozzá egyenesét és görbét. Ismét Janka következett. Egy karikát, meg vonalakat firkantott a papírra. Utána megint Danka fogott ceruzát és rajzolt egy pici valamit, meg egy nagy valamit. Hát igy készült el Devendula. Olyan remekül sikerült, hogy különb ijesztőt már el sem lehet képzelni. Igazán szörnyeteg volt. Nagy volt a feje. Egyetlen egy szemmel hunyorgott a világra. Szája helyett csőre nőtt, a fogai ölesek, a fülei pedig akkorák volta hogy az egyikre akár rá is fekhetett volna, a másikkal pedig betakarhatta volna magát. Három keze égnek állt, de lába csak egy volt. Danka és Janka nagyon elégedett volt munkájával. Az ijesztő szörnyeteg is nagyon elégedett volt magával. Szinte boldog volt. Olyannyira, hogy a nagy boldogságában leugrott a papírról. Vihorászott, nyeherészett, és jól meghúzta Janka jobb fülét. — Miért húztad meg a fülemet? — kérdezte csodálkozva Janka. — Csak! Mert jó kedvem van! — harsogta reszelös hangján Devendula, és megcsiklandozta Dankát a hóna alatt. kapta Devendulát, és puff, bedobta a szekrénybe. A kulcsot is elfordította. De Devendula egy kettőre kipréselte magát egy kis résen. Még tetszett is neki a dolog, mert azt hitte, Danka játszik vele. Aztán Devendula Jankához ugrott egyetlen görbe lábán, s jól megcibálta az új szoknyáját. Janka dühös lett. Féltette az új szoknyáját, hiszen mégcsak másodszor volt rajta. Nyakoncsipte Devendulát, és egy üvegbe zárta. Még be is dugaszolta. Devendula azonban nem ijedt meg. Ezt a bezárást is csak játéknak vette. Belevájta csőrét a dugóba, és már kint is volt. Ugrabugrált az asztalon, a csőrével erőteljesen kopogott. — Hagyd már abba, Devendula! — parancsolta Janka, mert zavarta a kopogás. — Hogyne! Csak most kezdtem! — Mikor hagysz már békén? — Hahaha! Sémikor! — Mi az, hogy sémikor? — Ti nem tudjátok, mi az, hogy sémikor? Soha! — Csak nem gondolod komolyan? — szóltak szinte egyszerre az ikrek. — Csak akkor hagynálak benneteket, ha kimondanátok a varázsigét. De ti úgysem tudtok semilyen varázsigét, hihihi-csavarta meg Janka orrát az ijesztő, és megtépte Danka haját. — Devendulka, mond el kérlek a varázsigét! — mondta Janka. — Majd bolond leszek! — Mert te sem tudod! — szólt Danka. — Igen, biztosan már elfelejtetted! — tette hozzá Janka. — Még hogy elfelejtettem a varázsigét ? Hahaha ... Én ? Akkor ti engem nem jól ismertek. Már hol felejtettem volna el? Tudom én jól. Bizony! Úgy van, hogy „dirre durra devendula fuss"! Danka és Janka egymásra kacsintottak, és együtt mondták a varázsigét: „dirre durra devendula fuss"! Használt a varázsige. Nagy ereje volt. Devendula behúzta fülét-farkát és visszasurrant a papírra. Újra csak kép lett belőle. Danka és Janka gyorsan radírt fogott, és kiradírozták a rendetlen ijesztő szörnyeteget. Így ért véget ez a veszélyes történet. ÁTDOLGOZTA: TAKÁCS IZABELLA MICHAL BAB IN KA MEDVÉÉK November van. hűvös a szél. fürge, kihalt erdő. lombja szétterülve .. . November lett, hó hullong a fűre — odvábán az egér. mókus. ürge. Hova bújik a bocsok mamája, ha az erdő tartott képe várja ? Barlangjába bú a három árva: mama. fia. csitrije-leánya. Bundájával füt a mama-medve, úgy szundiznak összeédesedve : cupp-cupp, álom-mézet eszegetve — csak az a tél oly kurta ne lenne! KONCSOL LÁSZLÓ FORDÍTÁSA nő 16