Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-24 / 5. szám
Szomszédom is felkészült a „békés háborúzásra” időben szabadon engedte a kutyáját. Megsimogatta, megbeszélte vele, hogy mire készüljön fel. A ragaszkodó házőrző szorosan az ajtó elé telepedett. Talán előre érezte a veszélyt, félt, mert különben a másokra oly haragos és mindig fülelő eb csak a puska és a fegyverek hangjától riad meg. Irtózik a békés lövésektől is, pedig fiatal kutya. Nem tudja, mi a háború. A nagy beszélgetésben, a jókívánságok és petárdarobbanások zűrzavarában egyszer csak rohanni kezd a kutya. Gazdája kétségbeesett kiáltozását hívogató szavait elnyomta az utca zaja. Nyomasztó bánat telepedett a gazda szívére. Új esztendeje első percei megteltek aggodalommal. Saját magát hibáztatta. Miért hagyta nyitva az utcakaput, miért vette le kutyájáról a pórázt?! Nem tudott megnyugodni, egy percet sem aludt. Hiányzott neki az állat. Az a VALAKI, aki őt mindig , várta, akivel tudott társalogni, aki két lábra állva pacsit adott neki. ha elment otthonról. A izemében mindig őszinte ragaszkodás ült. Hajnalban útra kelt a gazda, megkeresni legjobb barátját, a kutyáját. De az világgá ment, mint a mesében. Nem jött elő sehonnan. Szomorúan ült le a gazda az új év első ebédjéhez. Alig ment le torkán a falat. Töprengett, gyötrődött. A nyitva hagyott tapun — mert a gazdának nem volt szíve becsukni — egyszer csak beosont a ku:ya. Kaparászni kezdte a konyhaajtót. A ;azda nem mert hinni a fülének. Aztán négis kinyitotta az ajtót és megölelgette cedves kutyáját HAJTMAN KORNÉLJA visszatért, buzgó takarítónőként vörösre dolgozta a kezét, aztán az italhoz nyúlt és végül az önként vállalt halálba „menekült”. Nem sokat beszéltünk a megélt bajok•ól, a szerzett betegségekről, örültünk, hogy együtt vagyunk — már csak tizenegyen —. a frissen megözvegyült L. nem ölt el. Sok vidám régi esetet idézünk fel: vnlékeztek erre... emlékeztek arra...? És mi, komoly nagymamák visszavedlünk ’gy kicsit ismét a régi Cunivá, Morzsivá. Makivá, annál is inkább, mert nagy öröniinkre itt ül még köztünk egyik kedvem anámönk, a 90. évében lévő EL néni, aki ■égi szereidével melenget minket, és még így kis ajándékkal is kedveskedett neciink, és akinek véleménye szerint mi endes osztály voltunk. Ennek bizonyitásáa itt van S. és K. is, akik ugvan lejjebb ártak. de akiknek szemében mi, „nagyok " ■oltunk a példakép. Az örök emberi tévedések, esetleg búk lácsolások ellenére is, azt hiszem az életben is megálltuk a helyünket, mert jó ndítást kaptunk. RÖVIDEN Hubón (Hubovo), ebben a kis gömöri faluban, nagy múltja van a színjátszásnak. Régebben mindig akadtak vállalkozó szellemű fiatalok, akik átvették elődeiktől a stafétát, és szívesen szórakoztatták a falu lakóit. Tíz év után most újra összegyűlt a fiatalság, és Rási Gyula vezetésével december 26-án kétórás, lendületes műsort mutatott be „Tinikabaré" címmel. Az új művelődési otthon zsúfolásig megtelt. Nagy öröm számunkra, hogy ismét „megdobbant a falu szive", hogy az élő szó, a kultúra ápolása összehozta az embereket. Az indulás ígéretes, csak így tovább, anyanyelvűnkön — anyenyelvünkért! BÍRÓ MÓNIKA, HUBÓ Pár esztendeje falunkban. Barton (Bruty) is megnyílt egy fodrászszalon, melynek vezetője Szinekné Bartal Ilona lett. Munkáján meglátszik, hogy érti a szakmáját, bőségesen vannak tapasztalatai. Üzlete ízléses, praktikus, ő maga ügyes, kedves ... Nálunk most talán az is elmegy fodrászhoz, aki azelőtt soha nem járt. Jó tanácsot ad, szép frizurát készít tizenévesnek, idősebbnek egyaránt. Aki megismeri munkáját, hajlandó akár több napot is várni, csak hogy a legközelebb is ő vegye gondjaiba a haját. S nemcsak a helybeliek kedvelik Icát, hanem a környező falvak lakói is. Munka közben szívesen beszélget velünk, így tudta meg róla, hogy korábban rendszeresen járt versenyekre is, többször végzett a legjobbak között, kapott elismerő oklevelet. Szívesen ad hajápolási tanácsokat, s igyekszik beszerezni minden fodrászati hiánycikket, hogy vendégei elégedettek legyenek. Nem szeretne elutasítani senkit, ezért is választotta az előjegyzéses félfogadást, így senkinek sem kell órák hosszáig a fodrásznál üldögélnie. Ha kell, túlórázik. Ilyenkor a háztartást és a gyermekeket a férje látja el. Ica falunk szülötte, de már stúrovói lakos, csak dolgozni jár haza. Mégsem vonatkozik rá, hogy „senki sem lehet próféta a saját hazájában" ... Ő itt érvényesül. SZŰCS MÁRIA Pionirszervezeteink gondosan készülnek a PSZ megalakulásának 40. évfordulójára és a XIII. VIT-re. Új mozgalmuk, a „Források" arra ösztönzi őket, hogy felkutassák lakhelyükön a pionírszervezet hagyományait, felkeressék az első pionírokat és pionírvezetőket, adatokat gyűjtsenek tőlük, baráti beszélgetésekre hívják őket. A stúrovói Major István pionírcsapat is szervez kirándulást Trávnicába, ahol a Nyugat-szlovákiai kerület első pionírcsapata alakult, s ennek emlékét hagyományőrző szoba tárja az érdeklődők elé. Meghívunk magunk közé egyet az alapítótagok közül is. Pionírszervezetünk munkáját a jövőben nagyobb mértékben akarjuk a gyerekek érdekeinek szolgálatába állítani. Olyan akciókat szervezünk majd, hogy minél többet legyenek szabad levegőn a gyerekek, s fő tevékenységük lesz a természetbúvárkodás. Persze, emellett a PSZ egyetlen központilag meghirdetett akciójából sem maradunk ki. HAJTMAN KORNÉLIA Deákiban (Diakovce) ismét rendszeresen találkoznak a nőszervezet tag/ai. hogy megmozgassák izmaikat, kiadós tornával járuljanak hozzá egészségük megőrzóséhez VARGA ÁGNES felvétele FIGYELGETEK A technika századában étünk, az atomkorszak küszöbén. Keresünk, kutatunk eddig még fel nem fedezett galaktikákat, és a világűrben szinte biztonságosabban közlekednek az arra hivatottak, mint sok gépkocsivezető az országutakon. Hogy a technika korszaka mikor kezdődött, nehéz lenne pontosan megmondani, évekig lehetne róla vitatkozni. Némelyek szerint akkor, amikor feltalálták a kereket. Mások szerint akkor, amikor a gőzt, megint mások szerint pedig, mikor a villamosságot találták fel. . . Felületesen ítél az. aki azt állítja, hogy a technika korszaka Stephenson óránként negyven kilométeres gyorsasággal „rohanó” lokomotivájával kezdődött, amitől a kortársak megrémültek (mármint a negyven kilométeres sebességtől) — mondván, az emberi szervezet nem bír elviselni ilyen iramot. De vannak, akik ezt az időszakot a gözmozdonynál kétszáz évvel előbb feltalált gőzhajó elindulásától számítják. Emellett szól egyébként az „Onedin család” néven leforgatott tévésorozat is. (Ki ne emlékezne rá?) Akadnak, akik téveszmében élnek, és a technika korszakát azóta számítják, amikor Nobel feltalálta a dinamitot. Enyhítő körülmény is van a számára. Azt mondják, amikor ráeszmélt, milyen veszélyes anyagot bocsátott az emberek rendelkezésére, rögtön felfedezte a békedijat is. Csakhogy békedij sokkal kevesebb van. mint dinamit. A fejlődést nem lehetett megállítani. Például jött a villanyáram, azután meg egy elmés szerkezet, a villanyóra, mely kimutatja háztartásunk villanyenergiafogyasztását. Melyet mi fogyasztók, minden esetben sokallunk. és újra meg újra takarékosságot fogadunk. De hogyan lehet egy háztartásban villanyenergiával takarékoskodni? Mosáskor? De hiszen ennek megkönnyítésére találták fel a mosógépet! Vasalni is kell! Televíziót nézni szintén! Lakásunk megvilágításáról már nem is szólva. És itt értem el ahhoz a problémához, amin már régen töröm a fejem. No azért nem olyan régen, mint amikor Edison feltalálta a villanykörtét, mely lakásunk fényét szolgáltatja (és ezért nem lehetünk neki elég hálásak). Megnyomunk egy gombot, és „lön világosság”. Mondhatom, ezt jó kitalálta az az Edison. En mostanában mégis azon töröm a fejem, illetve annak a feltalálónak vagy újítónak a nevét, címét szeretném megtudni, aki kitalálta az olyan villanykörtét, amelyik nagy durranással kivágja a biztosítékokat. Tetszenek érteni? Keresem azt a feltalálót, aki kitalálta a sötétséget árasztó villanykörtét! i *7 / nő 7
