Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-26 / 5. szám
rést csapni a sajtóban, és indokolatlan reményt kelteni a betegek ezreiben. S mindezt annak ellenére, hogy Szvjatoszlav Fjodorov akkoriban már tapasztalt sebész volt, az orvostudomány kandidátusa, tudományos fokozattal rendelkezett, és sikerrel operált meg újabb három beteget. Ellenfelei és irigyei azonban erősebbnek bizonyultak, s Fjodorov főorvosnak mennie kellett. A csebokszáriak elvesztették őt. Fjodorov átment az Arhangelszki Orvostudományi Egyetemre, ahol a szembetegségek tanszékének vezetője lett. Ott, az ország tudományos központjaitól — Moszkvától, Leningrádtól, Kijevtöl és a világ egyik szemészeti fővárosától, Odeszszától — távol bizonyította Fjodorov, hogy tudományos szempontból nem létezik vidék. Arhangelszkben új, a külföldiektől eltérő szemlencsemodelleket tervezett, s rövid idő alatt hatvankét műtétet végzett. Érdekes kísérleteket kezdett a szaruhártya-protézisekkel; az első tizenhat műtét során folyékony szilikont alkalmazott. De sok egyebet is csinált — nem volna értelme ezt mind elsorolni —, s így Fjodorov jóvoltából az északi város a szemészeti kutatások egyik központjává vált. De nemcsak az ő jóvoltából. A „vidéki" szemésszel fizetség nélkül, tiszta lelkesedésből működtek együtt órások, műszerészek, sajtolómesterek, idomkészítő lakatosok és fizikusok; a vegyészek hidrofil (vizet „kedvelő") tulajdonságú szilikon műanyagokat szintetizáltak a számára; egy optikus Fjodorovnak ajándékozta a szem mélységének a meghatározására alkalmas, saját tervezésű készülékét; az üvegcsiszolók pedig harmat tisztaságúra csiszolták a szemlencséket. És ezek az emberek leningrádiak és csebokszáriak, moszkvaiak és vologdaiak voltak. Ez a „zarándoklási" időszak gazdag kapcsolatteremtési és szervezési tapasztalattal gazdagított Szvjatoszlav Fjodorovot, akiről Anatolij Agranovszkij, az ismert újságíró ezeket a sorokat írta huszonkét évvel ezelőtt: „Fjodorov doktor fő érdemét abban látom, hogy tudományának hasznára mozgósítani tudja az új erkölcs cselekvő erejét, megértette, hogy minden emberhez bizalommal fordulhat, s ha nemes célról és hasznos dologról van szó, az emberek magától értetődően segítenek. Fjodorov doktor fölfedezte magának a mi életformánkat, fölfedezte a szovjet jellemet. És ezért győzedelmeskedett." Nézzük ezt a győzelmet. Moszkvában, a Beszkudnyikovszkij körúton 9 hektáros területet foglal el a szem-mikrosebészei ága zatközi tudományos-műszaki komplexum. Egyszerűbben: a jól ismert Fjodorov-klinika. Van benne kutatóintézet, kórház, poliklinika, automatizált látásjavító vonal, tizenhat ilyen vonalat magában foglaló műtéti blokk, a világon szinte egyedülállóan gazdag számitógépes szemészeti könyvtár és külföldi beszerzési joggal felruházott külkapcsolati osztály, rendelkezik saját bankszámlával, valutaalappal és nemzetközi telexszel, honi és külföldi szakembereket képez, a kísérleti üzemben mesterséges szemlencsék és egyedi eszközök készülnek, licenceket adnak el külföldre, és még sorolhatnánk. Nem nehéz kitalálni, hogy mindennek Fjodorov doktor az igazgatója, aki professzor, a Szovjet Orvostudományi Akadémia levelező tagja, az Osszorosz Szemészeti Tudományos Társaság vezetőségének és a Szovjet—Angol Baráti Társaságnak az elnöke. Látható, hogy nem kevés címe és rangja van, és nem kevés a kitüntetése sem. Legutóbb a Lomonoszov-aranyérmet kapta meg — ez a Szovjet Tudományos Akadémia legmagasabb kitüntetése, amelyet évente egyszer ítélnek oda. Az alkotó, határozott, nagyravágyó ember hírében álló Fjodorov hosszú és nehéz úton haladt célja felé, de sohasem gőg és hiúság, hanem jólelkűség és szeretet volt jellemző rá. Van egy régi latin mondás: per aspera ad astra — viszontagságos út vezet a csillagokig. Ezek a csillagok annak a sok ezer embernek is ragyognak, akiket a sötétség helyett a fény látványával ajándékozott meg, akik betegség helyett teljes értékű életet élhetnek. Szvjatoszlav Fjodorov hamarosan betölti 60. életévét, ennek ellenére rendkívüli, kifogyhatatlan erő és akarat sugárzik belőle. Széles vállai, kidomborodó izmai a zakó alól is előtűnnek, meghimbálja a 33 kilogrammos súlyzót, s könnyedén csinálja meg a kézenállást. Ezenkívül első osztályú sakkozó, jó lovas, remek úszó és sízik. Ami az utóbbit illeti, szeretném hangsúlyozni, hogy 17 éves korában nem sokkal a térd alatt amputálták az egyik lábát. Akkor határozta el, hogy orvos lesz. Beszélgetéskor Fjodorov célratörően és tömören fogalmaz: nagyon szűkre szabott az ideje. A professzornak az a szokása, hogy állandóan partnere szemébe néz (vagy inkább ez a foglalkozásából ered?). Tekintete okos és vidám. — Az ön élete elég drámaian alakult, életútján inkább tövisekben, mint rózsákban volt része. Kedvezőbb körülmények között bizonyára fele annyi idő alatt elérte volna a célját, vagyis ehhez nem húsz, hanem csak tíz évre lett volna szüksége. Ugyanilyen vagy hasonló története van a világszerte ismert Ilizarov ortopéd orvosnak, Dovzsenko narkológusnak, Kaszjannak, a gerincbetegségek specialistájának, továbbá Burakovszkij, Vityebszkij és Kulik orvosoknak. Ön és ők szilárdan hisznek gyógyító eljárásukban, s iskoláik nem anynyira a szerencsés körülmények jóvoltából, mint a begyepesedésból és a konzervativizmusból származó akadályok ellenére alakultak ki. Erre rengeteg energia és évek mentek rá, holott az ember tartalékai nem kimeríthetetlenek. — Az új mindig nehezen és erőfeszítések árán tör magának utat. Az új hasznáról még azok is beszélnek, akik a konzervatív dolgokra vannak ráhangolva. A beszéd azonban nem jelent tettet. Éveken át extenzíven fejlődött a szovjet orvostudomány, jelentősen gyarapodott az orvosok és a kórházak száma. Lehet, hogy a múltban ez bevált. Napjainkban, az átalakítás időszakában azonban nyilvánvaló, hogy ez az út zsákutca. Forradalmi, azaz minőségi változásokra van szükség. A mi ágazatunk indokolatlanul bonyolult, soklépcsős, nehezen mozdítható mechanizmusát ugyanis hosszú ideig konzerválták senkinek sem segítő utasításokkal, semmit sem serkentő ösztönzőkkel. Az egészségügy ingyenessége mint a szocializmus egyik elve egyáltalán nem jelenti azt, hogy mi, orvosok, szórhatjuk a közpénzt. Erről szó sincs. Más ágazatokhoz hasonlóan nekünk is szigorúan fel kell tennünk ezt a kérdést: mire költöttünk? A betegségek leküzdésére avagy jelentéktelen dolgokra, bürokratikus haszontalanságokra? A közelmúltban lecserélődött a vezetés, a szovjet Egészségügyi Minisztérium élére a világszerte ismert szívgyógyász, Jevgenyij Csazov akadémikus került. Bizakodó vagyok, és hiszem, hogy a mechanizmus és a vezetés stílusa egyaránt megváltozik ... Fjodorov professzor előbbi gondolatai nem légből kapottak, hiszen az egészségügyet is érintő átalakítás kezdeti eredményének számit, hogy a szovjet orvostudományban ő lett az első intézetigazgató, akinek az intézetében minden megváltozott: az elvileg új gazdasági mechanizmustól — amelyben az orvosok fizetése közvetlenül a végeredménytől függ (nem véletlen, hogy a keresetük megduplázódott) — a gyógyítás technológiájáig és a megtakarított összegek felhasználásáig. — Az az eszme, hogy minden erőt, kádert, technikát és eszközt a legfontosabb tudományterületekre összpontosítanak, valóban forradalmi — mondja Fjodorov. — Lehetővé teszi, hogy leküzdjük a haladás legfőbb gátját, a bürokráciát. Büszkék vagyunk arra, hogy a lézer-, a porkohászati, a vákuum- és membrántechnológiákkal egy szinten van a mi szembetegségek gyógyítására kidolgozott mikrosebészeti technikánk is. Futószalag-rendszerű kórismézési és gyógyító technológiánk könnyen terjeszthető. Intézetünknek éppen ez az egyik fő feladata. Három év alatt tizenkét fiókintézetünk épül, s mindegyikben húszezer műtétet szándékozunk végezni évente. Hiszen ilyen operációból évente mintegy másfél millióra volna szükség, ám napjainkban a Szovjetunió összes klinikáján alig félmillió szemmütétre kerül sor. — Nézzünk szembe a problémával! — összegezte Szvjatoszlav Fjodorov. — A félig vak ember nem tud produktivan dolgozni és tanulni, nem lehet teljes mértékben boldog, mert az egészség a boldogság nélkülözhetetlen része. A mi társadalmi feladatunk az, hogy boldoggá tegyük az embereket. Magasztos megbízatás, nemes cél — nem lehet, hogy ne váltsuk valóra. VIKTOR BUHANOV nő 9
