Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-26 / 5. szám
holnap indul a sítanfolyamra és nem kaptam neki sínadrágot. Emlékszel, volt két gyönyörű sínadrágom, az egyiket át kellett alakítanom neki. Igaz, hogy már nem hordtam, de Jenő legalább megígérte. hogy idén vesz egy újat nekem! Egy vajszínűt! — Bizony, sok a baj velük — erősíti meg a másik. — Ez a sok szülői értekezlet is! Igaz, a múltkor nem voltam, mert a kolléganőm meghívott, hogy nézzem meg az új rókabundáját s közben teljesen kiment a fejemből a dolog. De amúgy sem lett volna érdekes! Na. ma is. képzelheted. ott ülhetek egészen este hétig. Nagyon is érdekel! Felolvassák a gyerekek jegyeit, beszélnek, hogy ilyenek, meg olyanok, és én ezt hallgassam végig . . . — Miért nem küldted a férjedet? — Megegyeztünk, hogy ő addig elmegy a kicsiért az óvodába és mire hazamegyek, megvacsoráznak. talán le is fekteti. — Tudod mit? Ne menj arra az értekezletre! Nem is kell. hogy otthon megtudják! — Gondolod? — Persze! Gyere, meghívlak a preszszóba, elvégre nem dől össze a világ! Nevetgélve, egymásba karolva szálltak le a villamosról és tovatipegtek. M. Pleva Éva Kell a mese Szülői értekezleten voltam a minap az óvodában. Az óvónéni kedves, rövid, de tartalmas „előadást” tartott a családi nevelésről. „Ne a gyerekekén éljünk, hanem a gyerekekkel/“ — fejezte be a mondandóját. Nekem személy szerint nagyon bölcsnek tűnik ez a felszólítás. Hazamenet egész úton ezeken a szavakon töprenglennék egy önálló, saját akarattal rendelkező személy, hanem egy kis gyerek, akinek a szülei szabják meg az étkezési, alvási, sétaidejét. Ha az ö kettejük elképzelése eltér egymástól, azt megvitatják, s valahogy megegyeznek. Velem vita nics, ilyen szempontból nem számítok. Eleinte még próbálkoztam kicsit több önállóságot szerezni, de ez a béke fölbontása nélkül nehezen ment volna. — De legalább a tévénézést nem lehetne megoldani. Teri néni ? Állítson be egy televíziót a saját szobájába is! — Most már az sem megy, Péterke nyolc órakor megy aludni. Azt sem igen veszik jónéven, ha telefonálok, mert a telefon nem öregasszonyok fölösleges szószaporítására van, hanem a szükséges mondaniválók közlésére. Ezt persze nem így, nagyon tapintatosan atkák a tudtomra. De mit cifrázzam?! Alig van önálló életem, s ettől szenvedek, viszont béke van. — Nem panaszkodni akarok, kedvesem — sóhajtott Teri néni —, hiszen másrészt kényeztetnek is, akár egy gyereket. Kapom a gyümölcsöt, mert kell a vitamin, anyák napján nem marad el a virág'... Csak valahogy nem úgy szeretnek, ahogy nekem jó lenne. Sokat gondolkoztam ezen. lehet, hogy végül is bennem van a hiba. Mit gondol erről maga. kedvesem? Hogy mit is gondotok? Gyakran előfordul. hogy süketen és vakon élünk egymás mellett, akár munkakollektívákban. akár a legszűkebb családban. A dolgozó, rohanó, elfoglalt emberek nem érnek rá igazán odafigyelni egymásra. Amúgy' megadnak mindent, ami a másiknak jár, s így legjobb tudomásuk szerint nincs is probléma. Kapcsolataikban nem is próbálnak mélyebbre ásni. De hát azokkal szemben, akiket szeretünk, elegendő ez? koztató összejövetelekből eredt. Ebből aztán futotta sok más akcióra is. Karácsony tájt meglátogatták a falu idős lakóit. kis csomaggal kedveskedtek nekik. A polgári ügyek testületével karöltve rendezik meg a névadókat, a regrutabúcsúztatókat stb. Figyelmük arra is kiterjed, hogy tavasszal rendbe tegyék a temetőt és annak környékét. A vezetőség nagy része értelmiségi foglalkozású, ez meglátszik a munkán is, mely nagyon átgondolt. A taglétszám 270, bár lehetne még ennél több is. A tervezett sok szép akcióhoz jó erőt, egészséget és ambíciót kívánunk az egész tagságnak. Péli Fazekas Rozália Jól dolgozik az érsekújvári (Nővé Zámky) városi nyugdíjasklub. melynek elnöke Knotek Ferenc, kultúrfelelőse pedig Hajdú Jenő. A tagság érdeklődésének megfelelő előadásokat, beszélgetéseket szerveznek, főként orvosokkal, az időskori problémákról az egészségvédelemről. Az elmúlt év végén tartalmas beszélgetésen járt körükben Blahó Károly érdemes párttag, aki a járás'egykori vörös katonáiról beszélt a megjelenteknek. Dr. Hofer Lajos Mindenféle ... Megoldás? Két fiatal nő társalgására figyeltem fel a villamosban. — Szörnyű ezekkel a tizenévesekkel! — panaszkodik az egyik. — A fiam tem. Vajon én és féljem miként élünk? A gyerekeinkért, vagy a gyerekeinkkel? Nekem és családomnak jelenleg könynyebb dolgunk van. hiszen gyermekgondozási szabadságon vagyok. Nem járok munkába, tehát napközben elvégzem a házi munkákat, főzök, mosok, vasalok, takarítok. Mire hazajön délben a kisfiam az iskolából (nem jár napközibe), meleg ételt teszek elé az asztalra. Pici fiacskámat megetetem, tisztába teszem és elaltatom. Míg ő alszik, beszélgetek „nagyfiúmmal” az iskoláról, haverokról, egyebekről. Utána tanulás, majd uzsonna, játék a szabadban estig. Délután négykor érkezik haza féljem, ő hozza kislányunkat az óvodából. Tálalás. közben a napi események megbeszélése. Ők is beszámolnak a napközben átélt eseményekről, meg én is. Az én beszámolóm legtöbbször a család legkisebbjéről szól. „Beszélgessünk többet egymással!" — mondja a rádióban egy pszichológus. Valóban, szükség van a beszédre. Hiszen a gondolatcserék során ismerjük meg igazán egymást. Persze, aki két-három műszakot dolgozik, nehezen talál külön időt a gyermeke számára. Pedig igazán ..megéri” legalább tíz-tizenöt percig kötetlenül beszélgetni a gyerekekkel, csak úgy, mindenféle oktató-nevelő szándék nélkül. Mi is gyakran beszélgetünk, hol én. hol féljem mesél kiskoráról, felolvasunk egymásnak valamit. vagy éppen kitalálunk valami kis mesét, történtet. Egy időben minden este elmondtam gyerekeimnek egy mesét, amikor már ágyban voltak. Erre számíthattak, mert tudták, hogy a mese egyszer sem marad el. Aztán mikor megszületett a legkisebbik gyermekem, bizony az esti etetés, fürdetés, egyszóval a megszaporodott munka folytán, egyszerűen abbamaradt a mesemondás. Egy idő múlva már nem is emlegették a mesét gyerekeink, látták, hogy féljem is, én is el vagyunk foglalva. Aztán egy napon újra szóba jött az esti mese. Húgom gyermekeivel játszottak az enyémek, papást-mamást, amikor arra lettem figyelmes, hogy kislányom azt mondja:,.azelőtt a mi anyukánk is mindig mondott nekünk mesét, de amióta kistestvérünk született, soha nem mond". A kicsi szavaitól elszorult a szívem. A későbbiekben előbb ugyan — bevallom — nehezemre esett minden este időt szakítani (és kedvet) a mesére, de aztán én is megszoktam. és jóleső érzéssel puszilom meg őket mese után, elalvás előtt. T. 1. Figyelgetek ... Árnyas fasorban, hangulatos családi házak. ápolt kis kertek között robogott a troli. Zsúfolva természetesen: sok volt a városnéző, a kiránduló, akik kihasználták a szép vasárnapi délutánt, a Slavinon jártak. A napsugár barátságosan melegített. A kocsiban csend volt, az utasok elméláztak, a hősökre gondoltak, akik a Slavín temetőjében nyugosznak. akik életüket adták országunk felszabadításáért, vagy meglehet, másféle gondolatokkal foglalkoztak . . . Amikor. . . Amikor a csinos családi házak felöl, a gyalogjáróról, váratlanul fegyverropogás hangzott fel: Trararatata . .. trararatala . .. pufi', puff. puff. . . Semmi izgalom! A sorozatvető. amelyből a trolira lőttek, műanyagból volt, a harci zaj. tiz-tizenkét éves lurkók hangereje. Sebesülés tehát nem történt, haláleset sem, a kocsi zavartalanul folytatta útját a belváros felé ... Az utasok mosolyogtak, én meg eltűnődtem. Ám ha én tűnődni kezdtek, mindig elragad a képzeletem. Ez történt most is. A játékpisztolyokból lövöldöző srácok, előttem hirtelen nőni kezdtek. a műanyag fegyverek valóságosakká váltak, a ki nem lőtt golyók betörték az ablakokat, az utastérben folyt a vér. Tudom. hogy ami történt, illetve ami meg sem történt, játék volt csupán, gyermekek mulatsága. Hogyne tudnám, hiszen én is voltam gyerek, akkor is lövöldözlek játékpuskából a fiúk. Lefeküdtek a földre, elbújtak egy esőcsatorna alá állított hordó mögé, az egyik kuruc volt, a másik labanc, vagy éppen tollas fejdiszű indián ... Winnetou . . . Old Shatterhand... Ilyenkor nyíllal, parittyával céloztak egymásra, később, a háború alatt is megtalálták az ellenségüket, ekkor partizánharcokat folytattak. mert a gyerekek minden időben kopirozzák az életet, fantáziájukkal olykor megelőzik az időt, és engem éppen ez tölt el aggodalommal. Azok a gyerekek, akkor, régen, hősöket utánoztak, hazafiaknak képzelték magukat, vagy egészséges kalandvágy• ösztökélte fantáziájukat. Ezek a maiak békés utasokra lövöldöznek. Holnap talán már harisnyát húznak a fejükre, holnapután csupa vinuskodásból gyanútlan járókelőket támadnak meg, kiragadják a bevásárló asszonyok hóna aló! a kézitáskát, később eltérítenek egy repülőgépei, túszokat szednek, dinamitot raknak az autókba. . . Hogy honnan veszik az ihletet, azt mintha sejteném, de hogy mit találnak „viccsesnek” azon. ha játékpisztolyukból békés utasokkal telt robogó jármüvekre „lövöldöznek”, azt még csak nem is sejtem . . . Csupán elgondolkoztat... Ez a mi mai életünk ? r^t^-> *p / nő 7
