Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-23 / 35. szám
„ELISMEREM, ERKÖLCSTELEN VAGYOK” BESZÉLGETÉS ZS. NAGY LAJOSSAL Örkénynek, Capeknek is vannak ilyen maró gúnnyal, iróniával és bölcs öniróniával megírt rövid eszmefuttatásai az életről és a halálról, a bennünket egyszerre körülvevő és jelentő mindenségről. Nem beszélve Karinthy Frigyesről. Zs. Nagy Lajos mégsem hasonlítható egyikükhöz sem. Bár ö is ötletgazdag, különös szituációk meglátója és megrajzolója, egyáltalán nem intellektualizáló humora mégis sajátossá teszi szatirikus jegyzeteit, karcolatait, amelyekből a közelmúltban Az elpárolgott fazék címmel jelentetett meg egy válogatást a Madách Könyvkiadó. Szerzője örömmel jár iró-olvasó és egyéb találkozókra. Ide, a Krím kávéházba szóló meghívásomat is elsőre elfogadta. — Olvasóid szeretik a szatíráidat, keserű humorodat ? — Nagyon szeretik, és nem csak az én humoromat hanem a humort általában. És kevésnek tartják, ami nálunk megjelenik. — Akkor miért csak 1 900 példányban jelent meg Az elpárolgott fazék cimű köteted? — Nem tudom, csak föltételezem, hogy ezt a műfajt a kiadó igazi illetékesei lenézik. Nem tartják elég komolynak. Van nálunk egy rögeszme, amit egyébként könyvem utószavában Grendel Lajos is fejteget Tételesen, hogy nálunk csak a regény, a novella, esetleg a dráma számit komoly prózai műfajnak. Elfeledkeznek arról, hogy olyan írónak, mint Karinthy, az egész életműve ilyen rövid, humoros, szatirikus műfajokból teljesedett ki. Azonkívül íróink java része, még olyanok is, akiknek született humorérzékük van, ha elkezdenek írni, istentelen komoly arcot vágnak a világ felé. Ettől aztán sok tehetséges írás olyan ízű , mint a fűrészpor. — Nem tudom, ki evett már fűreszport. — Én igen. Egyszer Zsélyen (Ze/ovce) megtömtek játékból fűrészporral a gyerekek. — Az istentelen komoly arcot vágók komolytalannak tartanak néha ? — Majdnem mindig. Mert azt hiszik, amit sokan mások. Hogy az a humorista, akivel viccelni lehet — Megvicceltek már úgy istenigazából, kegyetlenül ? — Velem általában viccelni akarnak az emberek. — Nem terhes ez egy kicsit? — Terhes az, hogy néha nem tudom kifizetni a sörömet mert olyan alapállásból, hogy a Zs. Nagy úgyis mindent elüt egy tréfával, neki elég a kevés fizetés. — Mennyit keresel? — 2 950, bruttó. — Ebből még leveszik az adót, vagyis kb. úgy két és fél ezer tisztán. Harmincéves újságírói pályádat nézve ez tényleg rossz vicc. — Huszonöt évet töltöttem el csak magában a Hét-ben. (Zárójelben jegyzem meg:nem bánnám, ha kapnék valami hűségjutalmat erre a jubileumra, ha már fizetésemeléssel — nagylelkűségből — nem akarnak nevetség tárgyává tenni.) — Pedig rajtad elég sokan nevetnek. Már úgy értem, az írásaidon. — A humor lényegileg különbözik a vicctől és a tréfától. Míg ez utóbbi az üres idő kitöltését és a szikkadt agyak szórakoztatását jelenti, a humor, amely latinul nedvet jelent, a humor... Dehát tessék elolvasni könyvem A megfürdetett Írógép című fejezetének Búcsúszó nélkül című írását, ahol erre vonatkozóan Kosztolányi Dezsőt idézem. — Ebben az Írásban egy gyászjelentésről bebizonyítod, hogy humoros, nevettető. — De csak azért, mert az ilyen gyászjelentések tele vannak képzavarral. — Hát nem különös? A humor révén jutottunk a gyászig. — Az egész élet olyan paradoxon, gyászos, hogy ezt humorérzék nélkül nehezen lehet eNiselni. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akiknek nincsen humorérzékük. Ezekből lesznek az öngyilkosjelöltek, az öngyilkosok, és ez ad lehetőséget a „hivatalok packázásainak" is. Az utóbbit tedd idézőjelbe, mert Shakespeare-é ez a szókapcsolat Én azon is csak mosolyogni tudok, és csak mosolyogva tudom eNiselni, hogy már évek óta fáj a fejem és a gyomrom. Hát nem megmosolyogni való, hogy valakinek ilyen erkölcstelen, pimasz gyomra és csúnya feje van ? — Platón szépségfogalma az általános érvényű jó fogalmával azonos. Ami nála ilyen értelemben szép, az egyszersmind jó is. Vagyis a csúnya az ilyen értelemben rossz. Csakhogy a gyomrod és a fejed a te részed. Kell tovább magyaráznom, hogy ilyen értelemben te is csúnya, erkölcstelen vagy? — Ki is az a Platón ? Ne felejtsd el, hogy félművelt vagyok. — Csak azért merészeltem előhozakodni vele, mert Te is megemlítetted Shakespeare-t. — Hát igen, mi félműveltek vagyunk. Szóval, ha igaza van is Platónnak, akkor sem valószínű, hogy én vagyok az erkölcstelen. Szerintem az az erkölcstelen, aki létrehozott, ha úgy tetszik, teremtett — Csak nem Istenre gondolsz? — Bibén az ateista világban nevezzük őt Természetnek. — Úgy tudom, annak te is része vagy. Ráadásul önmagát maga is formálja, gyúrja, ha úgy tetszik, újra- és újrateremtgeti az ember. — Elismerem, erkölcstelen vagyok. — Lajos, ezek után nem tudom, mit kérdezhetnék, hiszen tizenöt éves újságírói pályámon még nem volt szerencsém magát erkölcstelennek mondó embert meginterjúvolnom. Belátom, kezdő vagyok. — Ne keseregj, én már harminc éve vagyok kezdő. De nem mindenben. Lásd, most néhány percre faképnél hagylak. Átugrom fél deci borókapálinkára a szomszédos csehóba, mert ott jóval olcsóbban adják, mint ebben az elegáns kávéházban. — Veled tartok. — Nem tudlak meghNni. — Sebaj, én se téged. (A beszélgetést tíz perc múlva folytattuk.) — Na, feloldódott a magányod, Lajos? — Minden iró magányos, mert az írásban nem segíthet senki. Ha írsz. abban nem segíthet senki. Ha a cikkedbe beleírnak vagy akár kihúznak belőle egy szót. az az írás már nem a te írásod. Ezért van az, hogy az íróval ellentétben, az újságíró nem mindig magányos. Tulajdonképpen ezért vagyok újságíró is. — Ha valaki szeretne megtréfálni, mit kellene elkövetnie? — Ha azt akarná, hogy jó legyen az a tréfa, akkor elküldene Zsélybe helyi tudósítónak. Esetleg nyugdijaztatna (zárójelben jegyzem meg: azt sem bánnám, ha valamNel az országos átlag nyugdíjjáradék alatti összeggel). Ha rossz tréfát akarna űzni velem, akkor csináljon minden nap valamilyen gyűlést amelyen kötelező részt vennem. — Csak azért, mert a szülőfalud, nem kell Zsélyt mitizálnod. Azt hiszed, ott nincsenek értekezletek? — Dehogy nincsenek! De azokat a zsélyi pincesoron tartják, jó bor, kártyaparti és vidám éneklés közepette. — Körülbelül úgy énekelsz, mint én. — Tény, hogy nem tudok úgy énekelni, mint Simándy József, de azért ismerek egykétezer népdalt. Akarod, hogy elénekeljek valamit? — Nem bánom. — Akár írok, akár nem, mindenképpen részeges a nevem. SZIGETI LÁSZLÓ nő 17
