Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-02 / 32. szám
warn ntm u wM Négyszemközt „Beteg a feleségem ?" kérdésre. „Beteg a feleségem. Még van néhány évünk a nyugdíjig — ő 48, én 50 éves vagyok —, de már azt tervezi, mit fog csinálni, ha nem jár majd munkába. Sót, hogy mit fog csinálni az én halálom után! Nem tudom, honnét veszi, hogy én halok meg előbb, egyáltalán nem érzem magam se betegnek, se gyengének. Inkább még azt mondhatnám, mostanában egyre jobban érzem magam. Felnőtt az egyetlen fiunk, már önálló családja, önálló otthona van. Itt laknak tőlünk nem túl messze, ugyanebben a városban. Munkahelyemen nincsenek gondjaim, ellenkezőleg, sikereim vannak, mert még a fiatal kollégák is értékelik szakmai tudásomat és sokéves tapasztalatomat. De még mint férfi se érzem úgy. hogy nekem már befellegzett. Éppen ezért nagyon kellemetlen nekem, hogy a feleségem nyilvánosan — társaságban. barátok, rokonok, ismerősök között — temet engem. Húsz éve költöztünk el a szülőfalunkból városra. A valamikori otthonunk nekünk már nem otthon. Feleségem szülői háza még ugyan áll, de évek óta nem lakja senki. Mellette, ugyanazon a telken a sógoromék építettek maguknak egy szép családi házat. S most, ahogy az ő fiuk is megnősült, és családot alapított, elhatározták, neki is épitenek egyet az övék mellé, a régi szülői ház helyébe. Mi nem kifogásolhatjuk tervüket, ugyanis feleségem a szülői örökségből a maga részét még annak idején megkapta. Most azonban teljesen váratlanul mégis bejelentette, nem hagyja, hogy lebontsák az apai házat, mégpedig azért nem, mert az én halálom után ő oda akar visszavonulni. Nem bírja a várost, eddig is csak az én kedvemért — no meg a munkája miatt — maradt, és amint lehet, visszaköltözik. Éppen csak hozzá nem teszi, „amint csak szabadul". Nekem az efféle — sűrűn hangoztatott — kijelentései nagyon rosszul esnek. Mert azt sugalmazza velük — különös szeretettel a rokonság felé —, mintha bizony pokol lett volna az élete mellettem, mintha éppen csak eltűrte, elviselte volna eddig. Holott én ezt egyáltalán nem így éltem meg, nem így érez-Egészségünk védelmében ' „Hiányos család" Levelében sokakat érintő, égető problémát emiit. Sajnos aránylag gyakori eset, hogy fiatal családokban problémát jelent a gyermekáldás. Ennek különböző okai lehetnek. Leggyakrabban a női belső nemi szervek gyulladásos betegségeinek következménye. Ennek különböző okai lehetnek: a divatot követő nem megfelelő öltözködési petefészek- vagy petevezeték-gyulladás különböző fertőzések következtében. Levelében említi, hogy a nőgyógyász hormonális zavarra gyanakszik, illetve ilyet állapított meg, de nem részletezi, milyen hormonális zavarról van szó. Ezért nehéz levélben gyógyszert vagy gyógymódot ajánlani. Szeretnék rátalálni Huszonöt éves, 168 cm magas fiú szeretne megismerkedni csinos, szolid lánnyal 22 éves korig. Jelige: „Egymásra találni" Harminchárom éves, 165 cm magas, barna hajú, kék szemű, falun élő lány szeretne megismerkedni korban hozzáillő férfival. Jelige: „Várok rád" Huszonhét éves, 165 cm magas, érettségizett, zárkózott természetű. minden káros szenvedélytől mentes fiú ezúton szeretne ismeretséget kötni hasonló műveltségű lánnyal, házasság céljából. tem, és nem igy láttam az ö részéről sem. Feleségem fiunkat is nagyon megsérti ezzel a magatartásával, aki egyszer már meg is kérdezte: „anyuka, hát miért nem hiszed el. hogy nálunk lenne helyed, ha netán tényleg egyedül maradnál!" A rokonok helyzetét is fölöslegesen megnehezíti. Összezavarja, és arra kényszeríti őket, hogy hátunk mögött intézkedjenek, mintha volna miért lapítaniuk. Most mondják meg, nem beteg a feleségem?" Kedves Olvasónk! Lehet, hogy úgymond, beteg a felesége. Legalábbis: lelkében összezavarodott. Ki tudja miért, minek a hatására következett be ez nála. Talán elfáradt a sokéves munkában, netán a változás kora és annak következményei viselték és viselik meg? Szorongásának és a környezete iránti nagyfokú bizalmatlanságának oka van, éppen ezért ezt a változást Önnek sem szabad lebecsülnie. Ha elég türelmet és szeretetet érez felesége iránt, azt ajánlom, próbálják először közösen megtalálni a baj okát, ez azonban őszinteséget. nyíltságot követel meg Öntől. Ha példának okáért kiderülne, hogy a házasságukban vannak eltemetett, nem megemésztett dolgok, nem szabad sértődéssel reagálnia. Kedves Olvasónk! Talán tényleg beteg a felesége. Abban az esetben, ha az ilyen, ún. lélekben vájkáláshoz nem érzi magát eléggé felkészülve, netán nincs ideje a sok és hosszú beszélgetésre, forduljanak szakemberhez. De akár igy, akár úgy, felesége lelkiállapotáért, megrendült bizalma helyreállításáért ön, a férj, rengeteget tehet. És ne feledje, hasonló anomáliákkal — átmenetiekkel vagy tartósakkal — nagyon sok ember küzd környezetünkben. A kiegyensúlyozott, harmonikus lélekállapot nem mindenkinek adatik meg, egy egész életre talán egyikünknek sem. Bármelyikünkre bármikor rátörhet a „nyavalya". Üdvözli Elvben különböző gyógymódok jöhetnek számításba. Gyakran a hormonális fogamzásgátló szerek hatására a hormonháztartás rendeződik. és 1 —2 éves használat után a teherbe esésnek már nincs akadálya. Más esetekben a zavarnak megfelelő hormonkezelésre van szükség. Ezt mindig a nőgyógyász szakorvosnak kell megítélnie. Fürdökezelés is számításba jöhet. Általában: hormonzavarok esetében semmiképp sem szabad saját szakádra próbálkozni a kezeléssel. Mindig fel kell keresni a megfelelő szakorvost. Dr. BRAUNSTEINER TAMÁS Az idős embereknek naponta többször kell enniök, gyorsan lebontható és felszívódó kalória-, valamint vitamindús rost- és salakanyagmentes táplálékot. A vitaminhiányon a vitaminoknak gyógyszerek alakjában történő szervezetbe vitele nyújthat segítséget. Az öregedők és az öregek étrendjének összeállításakor nagyon sok tényezőt kell figyelembe vennünk. Az első az esetleges fogtalanság, a további az öregek ízlelésének és szaglásának csökkenése, amelyet fokozott fűszerezéssel egyenlítenek ki. Mindezzel ellentétben áll a gyomor-bél traktus sorvadása, emésztési nehézségek, elégtelen felszívógazdag, és bizonyos mennyiségű vasat is tartalmaz. Közismert tény a csipkebogyó nagy C-vitamin- és vastartalma. C-vitamin különben többé-kevésbé minden zöldségféleségben megtalálható. Elsősorban a felsorolt alapélelmiszerek alkotják az öregedő ember étrendjét. Az öregedők étrendjében kerülendő a paprikával, borssal, babérlevéllel, mustárral és kaporral való erős fűszerezés. Nem ajánlatos füstöd, pácolt húsok, rostdús főzelékek áttörés nélküli fogyasztása, kerülendő a kelt tészták és a friss kenyér is, továbbá az erős fekete, valamint az alkohol is. Ezzel szemben ajánlatos a sovány Az idős emberek táplálkozásáról dás, ennek következtében kialakult relatív tápanyag-, elsősorban fehérje- és vitaminhiány, és nem utolsósorban az, hogy bizonyos életkoron túl a táplálkozás válik az öregek központi problémájává. Nem nagyítunk, ha azt mondjuk, hogy gyakran az öregkor rovására irt rossz közérzetnek étrendi túlzás az oka. Bizonyos ételek, különösen a nagy zsírtartalmúak, siettetik az öregkorban gyakori érelmeszesedés folyamatát. A túl sós táplálkozás és a velejáró sok folyadék megterheli a vérkeringést és a kiválasztó szervek működését. A nehezen emészthető ételek hoszszú ideig tartózkodnak a gyomorban és az emésztőcsatornában, ezért rossz közérzethez és egyéb zavarokhoz vezethetnek. A sok cellulózt tartalmazó főzelékek puffasztanak. Kétségtelen tény az, hogy a csökkent gyomomedv-kiválasztást erős ingerekkel, igy pl. erősen fűszeres ételekkel fokozni lehet, de ez nem vonatkozik az öregkorra, mert az öregkorban erős ingerekkel sem lehet fokozott tevékenységre ingerelni a sorvadt nyálkahártya mirigyeit. Szem előtt kell tartanunk azt is. hogy a fennálló viszonylagos vitamin-, valamint vashiány miatt az öregkori vérképzés zavart, ami helyes vitamin- és vastartalmú táplálékkal kivédhető. így pl. a sajt. vaj, túró A-vitaminban gazdag. Az élesztő, búza, burgonya, rizs B-vitaminban, a tojás, tejföl, tejszín A- és D-vitaminban, a tej B- és D-vitaminban, a máj pedig A-, B- és D-vitaminban Jelige: „Megértés" Harminchárom éves, 175 cm magas, barna hajú fiú szeretne megismerkedni korban hozzáillő komoly lánnyal 30 éves korig, aki hű társa lenne. Kalandorok kizárva. Jelige: „Kezedbe teszem a kezemet ha boldog leszek veled, neked köszönhetem" Keresek egy 35—42 év közötti, érettségizett, minden iránt érdeklődő, káros szenvedélyektől mentes leányt vagy gyermektelen özvegyasszonyt házasság céljából. Jelige: „Szeretet" hal, sertés-, borjú-, csirkehús, zsír helyett olaj és vaj. valamint áttört főzelékek fogyasztása. Bizonyos életkoron, kb. az 50. életéven túl, fokozatosan át kell térnünk olyan étrendre, mely kezdetben nagyon hasonlít, sőt pontosabban megegyezik azzal a kímélő étrenddel. melyet krónikus gyomorbélhurutban szenvedőknek, illetve gyógyult gyomorfekélyeseknek imák elő. A 70. életévtől speciálisan az öregek számára előírt étrendre kell áttérnünk. Soha se felejtsük el azt. hogy az öregember táplálkozása nemcsak élettani, de lélektani folyamat is! Ezért a felnőttkori étkezésről az idősödők étkezésére való átmenet először csak abban nyilvánulhat meg, hogy a nehezebben emészthető ételek, pl. töltött káposzta „véletlenül" kimaradt a menüből. A háziasszony ügyességén, leleményességén és tapintatán múlik az, hogy az átmenet észrevétlen legyen. A legnehezebb kérdés az ízesítés kérdése. Ezzel kapcsolatban, konyhatechnikai trükkökkel is élhetünk, pl. a magyaros konyha kedvelt fűszere a hagyma és a zöldpaprika. Emészthetőségük elég kisfokú. Hogy az izük mégis az ételben legyen, az egészben megfőzött hagymát vagy paprikát fogyasztás előtt eltávolíthatjuk, vagy a felvagdalt hagymát, paprikát kis gézzacskóba kötve főzzük ki. és eltávolítjuk étkezés előtt. Az ízesítésre kitűnően felhasználhatjuk a vitamintartalmú gyümölcsleveket, citromlevet, paradicsompürét, cukor helyett használhatunk édes és mégis kevés szénhidráttartalmú csicsókaszörpöt. Kitűnő és jól használható fűszer a fahéj, vanília, citrom qs narancshéj, valamint a sajt. Könnyű ételek sok százából variálhatunk könnyű és változatos étrendet. Dr. NAGY MARIA nő 11