Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-02 / 32. szám
CSALADi KOR Akislány áll a rácsos ágy előtt, és nézi az új testvérkét, A kislány hatéves, és vendégségben van édesapjánál, meg annak új feleségénél. Nézi a babát, és gyűlöli. „Hogy hívják?" — kérdezi aztán. „Erikának. Ugye milyen édes. ugye szereted?" „És mi ennek a vezetékneve ?" „Kovács, mint a tiéd. hiszen ő a te kistestvéred." A gyerek szája remegni kezd, és keservesen sírvafakad: „És ez most már mindig így lesz? Nem lehet rajta változtatni?" A válások mérhetetlen traumáit elemezve természetesen illik sajnálni a gyermeket is. Később, ha talajt vesztvén bűnözővé válnának, mentségül is jó szolgálatot tesz az ismert panel, „hiszen elvált szülők gyermeke"! Szólni mégis gyakrabban szólnak a felnőttek bajairól: a csonka családokról, a gyermekeit egyedül nevelő anyákról, akik éppen a rajtuk lógó kicsik miatt képtelenek maguknak végleges partnert találni. Vagy éppen a 30—40-éves korukra lakás és család nélkül maradt férfiakról. Pedig a válást — alulnézetből — gyermekszemszögből látni, átélni, földolgozni, mégiscsak a legdrámaibb dolog. Az „én" apámmal él! Kezdetnek idézünk pár sort egy 14 éves lány gondolataiból: „A gyerek csak addig kell a felnőtteknek, amíg a válóperes bíróságon harcolhatnak érte. Akinek odaítélik, annak abban a percben terhére lesz. A gyereket eleinte járókába zárják, aztán az óvodába vagy a nagyszülőkhöz passzolják, pótmamát hívnak mellé, odaültetik a tévé elé — csak hogy ne kelljen foglalkozni vele. Tulajdonképpen úgy élünk, mint a többéves börtönbüntetésre ítélt rabok. ” Peter Rowlands gyermekpszichológus szerint a válást különböző életkorban másként élik át a gyermekek. íme a hat megkülönböztetett korcsoport: Fél éves korig a gyermek alig vesz észre valamit, ha marad a közelében őt szerető, dédelgető személy, az anya távozását is kiheveri néhány nap alatt. Két és fél éves korig különböző súlyú — átmeneti — érzelmi és viselkedési zavarok mutatkoznak. Két és fél—hat éves kor között súlyos megrázkódtatást él át a gyermek: az elválás tényét nem érti, heves szemrehányásokat tesz, követeli, hogy az eltávozott szülő költözzék ismét haza. A vasárnapi szülő látogatásakor mindent elkövet, hogy szüleit kibékítse. Sírva ígéri, hogy soha többé nem lesz rossz, ha a külön élő apa vagy anya ismét hazaköltözik. Bűntudatot érez, úgy gondolja, ö az oka mindennek. Hat és kilenc éves kor között a gyermek tartós szomorúsággal reagál. Elbizonytalanodik. talajt vesztett és szorong. Tanulmányi eredménye romlik. Lassan követelőzővé válik, hazudozik, a szülőket kijátssza egymás ellen, ajándékokat követel. Az elköltözött szülőt gyűlöli, agresszív, durva, szófogadatlan. Olykor vadul kötődik az őt nevelő szülőhöz. Kilenc-tizennégy éves kor között a lányok gyakran válnak gyanakvóvá, barátnőkben keresnek támaszt. A fiúk elvesztik magabiztosságukat, megpróbálnak közelebb kerülni az apához. A kapcsolat a külön élő szülővel gyakran kifejezetten anyagias. A tizennégy és tizenhat év közötti kamaszok megértőbbek. Érdekes megfigyelni, hogy többnyire az ellenkező nemű szülőnek adnak igazat. A kamaszfiú gyűlölködve elfordul apjától, és rajongva imádja a magára maradt anyát. Ám jaj neki, ha az férfipartnert talál, ezt a féltékeny fiú soha nem bocsátja meg. A bakfis viszont kritikus szemmel megállapítja, hogy „a mama kövér és lompos", az apának igaza van, ha ápolt, fiatalabb nőt választ helyette. Az apa csinos partneréért a fiatal lány gyakran rajongani is képes. A gyermeket ért trauma persze bonyolult és sokrétű. A család fölbomlása önmagában is sokkot okoz, hiszen a két szülő adta mindennapi biztonságérzetnek egycsapásra vége. A talajtvesztett szorongó gyerek nehezen érti és tolerálja, hogy mindennek miért kellett így történnie. szépen összebarátkozunk a kis csajjal. Meny- j nyíre gyűlölöm! Istenem, bár halna meg! Min- ' dennap az én apámmal élhet a szemét, én meg csak vasárnap!" Vétójog a gyereknek A szülővel élő idegen gyermek vagy a i később érkező féltestvérke bizony gyakorta j alig földolgozható megrendülés a vasámapi-gyereknek. Ám van még valami, amit illik j agyonhallgatni: az anya vagy gyakrabban az ; apa — alkalmi partnere. Megfigyelhető, hogy mindig mostoháról j esik szó, tehát törvényes új férjről vagy feleségről. Pedig hát — és ez sajátosan mai Fokozódik a dráma, ha a különköttözött szülő megnősül (vagy ritkább esetben férjhez megy) és saját gyermekei helyett esetleg „idegen" gyermekekkel él együtt. Lélektani magasiskolát jelent ez a szülőnek is, de lássuk, mit érez a gyerek. A 13 éves Nóri mondja: „Aput a világon mindenkinél jobban imádom. Mégis Anyuval kellett maradnom, hiszen nélkülem teljesen egyedül lenne szegény. Apa viszont újra megnősült. És hiába vigasztal: értsd meg kislányom, én nem tőled, hanem Anyádtól váltam el, továbbra is te maradsz az én egyetlen kicsikém! Sajnos, ebből egy szó sem igaz hiszen a nőnek is van 13 éves lánya — mit ad Isten, az is Nóri — és az él Apával, nem én! Úgy érzem, ezt nem lehet túlélni. Minden vasárnap náluk ebédelek, amilyen embertelenek, azt hitték, majd jelenség — az esetek többségében szó sincs új házastársról. Partnerek vannak, éspedig gyakran vétója miatt változó partnerek. Eleinte, a válás után a szülők jó része úgy gondolja, egy életre elege van a házasságból. Aztán — mert rossz egyedül — mégiscsak próbálkozik. Az új partnernál pedig kívánalom, hogy „szeresse a gyereket is'\ És kiderül, hogy a mi gyerekünket a partnernak nem könnyű, olykor szinte lehetetlen megszeretni. Ez pedig a kapcsolat kudarcát jelenti. És jön az újabb néni vagy bácsi, és — ha ő sem felel meg — a még újabb és a legújabb. A régi erkölcsök szerint nevelkedett nagymamák hajlandók túlzásokba esni: „A volt férjed egy fertőben él! Először valami Ritával lakott együtt, aztán egy Katival, most meg ez a Bea, vagy ki! Nem vagy normális, ha elengeded hozzá a fiadat" A helyzet persze nem annyira drámai, mint azt a nagymama gondolja! A gyerek az esetek többségében érzi, hogy a „fölvonultatott néni" vagy „óács/" státusa ingatag, esetleg még kiutálható! Biztosak lehetünk benne, hogy ezt meg is fogja próbálni. Receptet nem lehet adni, de van néhány alapvető dolog, amit nem-árt tudni. A gyerekek általában nem szeretik: 1. ha kinevetik őket; 2. ha jelenlétükben úgy beszélünk róluk, mintha ott sem lennének; 3. ha megígérünk valamit, amiről aztán megfeledkezünk; 4. ha szüleit — az ö füle hallattára bíráljuk; 5. ha erőszakkal csókolgatjuk, ölelgetjük őket; 6. ha lépten-nyomon rájuk szólunk és parancsolgatni próbálunk nekik; 7. ha bizalmaskodva kritizáljuk őket (nem áll jól ez a frizura, próbáld megnöveszteni); 8. ha szülőként viselkedünk és mindenáron nevelni akarjuk őket; 9. ha türelmetlenek és szeretetlenek vagyunk; 10. ha megsértődünk neveletlen, agresszív viselkedésükön vagy mert nem ízlik, amit főztünk. Viszont minden gyerek szereti: 1. ha mindjárt az ismeretség kezdetén közöljük, hogyan szólítsanak (keresztnév a legjobb), és hogy tegezhetnek-e; 2. ha megkérdezzük — és megjegyezzük —, milyen ételeket szeretnek és mit nem; 3. ha személyes tulajdonukat és titkaikat tiszteletben tartjuk; 4. ha nem egyszerre rohanjuk le őket; 5. ha türelmesen várunk, míg ők is kedvet mutatnak a barátkozásra; 6. ha nem erőltetjük a bizalmat, s ha hallgatnak, nem faggatjuk őket; 7. ha nem vendégként bánunk velük, hanem számítunk a segítségükre; 8. ha önálló személyiségként bánunk velük; 9. ha apró meglepetésekkel kedveskedünk neki; 10. ha nem akarunk főszereplők lenni, és olykor kettesben is hagyjuk a vasárnapi szülővel. A partnermustra buktatói Örök mottó lehet: ésszerűtlen dolog az apa vagy az anya partnerétől, ha azt várja, hogy a gyermek majd rögtön a nyakába ugrik és méltányolja azt a szeretetet, amivel őt fogadni készült. Az a természetes, ha a gyerek eleve ellenszenvvel méregeti, bírálja a nénit vagy bácsit, undok megjegyzéseket tesz (például „azt hittem, legalább szép vagy, de az anyukám sokkal csinosabb, és jobban is főz", vagy „na, te vagy az aki kivetetted a hálódat az apukámra ?" Ezek bizony nem könnyű percek. De nem jelentenek mást, mint azt, hogy még nagyon, erős a veszteség, amit a vasárnapi szülő távozása jelentett. Ha sikerül megértetni, hogy a partner — sőt, még a partner esetleges gyereke sem vetélytárs, hanem az együtt töltött napok éppen azt célozzák, hogy a szülő és gyerek kapcsolata a válás után is éljen — akkor talán egészséges, jó hangulatú együttessé fejlődhet ez a másodcsalád. Ám a partner — ha később házastárs is lesz — jobb, ha előre tudja: a vasárnapi gyerekkel való kapcsolata többnyire egyoldalú marad. Adni, kedvenc ételt főzni, tortába gyertyákat dugni csak ő fog! És nem kell nagyon zokon venni, ha az ő születésnapját rendre elfelejtik. B. É. nő 10
