Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-12 / 3. szám
kú, kényelmes cipőt vásárolt magának. És mint aki jól végezte a dolgát, kibújt az ünneplő ruhájából, de az elnyűttet sem öltötte fel, hűsölt egy kicsit, vizet öntött a lavórba, megáztatta a lábát, mindig feltöri a cipő a sarkát, ha sokat gyalogol. Rá-rápislantott a faliórára, türelmetlenül várta haza a lányát. Ritkán fordul elő, hogy az ember ilyen hírrel tér meg Szombatból! Aztán megérkezett Boriska, s Márton Bözsi már csak arra várt, hogy végre leüljön a lánya, s mikor ez meg is történt, rá jellemző módon előbb villogtatni kezdte a szeme fehérjét, majd lenyelte a nyálát, csak azután látott hozzá a hír feltálalásához. — Nagy újságot mondok! — szólt, közben a lavórból kiemelte agyonáztatott lábát, és beledugta az új cipőbe. Boriskának önkéntelenül is odakapódott a tekintete, de a figyelmességét bizonyítandó egyetlen dicsérő szó sem hagyta el a száját. — Póli a kórházban van — sietett a hír közlésével, mielőtt még elvonult volna a lánya az elsőházba. — Már most jó érzés melengeti a lelkem. Örülök a kis unokámnak! Már lett volna rá alkalma, de akkor igencsak elhúzta a száját, és velem együtt temetőbe kívánta azt a szerencsétlen gyereket... — Az más, az nem rendes úton született — védekezett Márton Bözsi. — Az akkor úgy volt helyes! A jóisten megszánt, magához vette a fiad, nem hagyta koloncnak a nyakadon. — De hátha a nyakamba akasztotta az emlékét? Igaz, nem maga szenved miatta ... — Egészséges vagy. Szülhetnél még egy gyereket... — ügy, ahogy először? — nevetett fel Boriska gúnyosan, és gonosz fény villant a szemében. — Nem úgy, rendesen — mondta Márton Bözsi, de elbizonytalanodott a hangja.— Vagy akár úgy is. Apáddal nem élünk örökké, nem maradnál magadra. Lenne valaki melletted — érzékenyült el Márton Bözsi hangja. — Felesleges erről beszélni. Márton Boriska már nem fog szülni. Se házasságban, se azon kívül! — Ha legalább vinnéd valamire az elszántságoddal! De semmire. Az égvilágon semmire. Se meg nem üdvözülsz, se az égbe nem szállsz fel, még csak azt sem mondhatod el magadról, hogy Jézus menyasszonya vagy! A pappal se szövetkeztél, amikor lehetett volna ... — öntötte ki Márton Bözsi a keservét. — Ki tudja, mit akart ? Senki nem lát bele a másikba. — Amit te nagy dolognak látsz, abban mások nem látnak semmit — célzott a lánya önmegtartóztató elszántságára. — Abban csak azt látják, hogy hiányzik egy kereked. Mert másképp élsz, mint ök. Attól fosztod meg magad, ami az ő szemükben a legfőbb jó az életben. — Szerintük... — Ne szólj közbe, várd ki a végét, ne hidd magadról, hogy a bölcsek bölcse vagy! — próbált hatni Márton Bözsi a lányára. — Megszállott lettél! Ne tagadd, így van. A megszállottság azonban csak úgy ér valamit, ha olyan szamárságra ragadtatja az embert, mint annak idején Lázár Pistát. Ha teljesen idegen kérdezi tőlem a buszban, hová való vagyok, és mondom, hogy jajhalmi, mindjárt a fejéhez kap, hogy igen, már tudja, ahol az a szent tehén él. De azt még nem mondta senki, hogy ahol az a megesett lány él a hihetetlen elszántságával ... Mert az emberek úgy gondolkoznak: leányfővel szült? No és? Mások is szültek úgy, és nem dőlt össze a világ. Le se fütyülik az elszántságodat. Elmarasztalnak, ahelyett hogy felmagasztalnának! — Deres Ákos is elmarasztalt ? Rossz volt hallgatni, ahogy dicsért — villant dühösen a Boriska szeme Az arca meg kékült-zöldült a méregtől. — Azért jött haza a városból, hogy rólam beszéljen, nekem prédikáljon? Nem unja még? Döntse már el, Póli-e a téma, vagy én? Tudtommal Pólit vitték szülni a kórházba, nem engem. De akkor mért rólam beszél ? — Látod, ilyen vagyok — sajnálta Márton Bözsi a lányát. — Nincs helyén az eszem. Mért nem figyelmeztettél hamarabb, hogy Póliról beszéljek. Haza akar jönni a gyerekével! — Mért kell ide jönnie? — durvult el a Boriska hangja. Maga is megijedt tőle, még jobban az anyja. — Ilyet kérdezni is — mondta Márton Bözsi falfehéren. — Nem akarom, hogy ide jöjjön! Semmi kedvem újra költözködni. Meg nem is lenne szerencsés abba a szobába tenni Pólit, amelyikben meghalt a kisfiam. — Úgy, úgy — motyogta Márton Bözsi. — Nem kell a szobád! Mehet a miénkbe! Mi apáddal elalszunk addig a konyhában — — Az se lesz jó — akadékoskodott tovább Boriska. — Én már nem akarok hallani gyereksírást! Ért engem? Vagy rám nem kell tekintettel lenni senkinek ? — hadarta el Boriska végső kétségbeesésében, és szánalmasan összezsugorodott a díványon. — Elég. Elég az ostobaságból. Ez a ház még a miénk. Itt az történik, amit mi jónak látunk. Mondtam Pólinak, hogy jöhet hozzánk. Utóvégre a lányunk! — Nem — süvített bele a csendbe a Boriska hangja. — Nem és nem! Senki nem hozhat a házunkba kisbabát! Még a húgom se, hallja? Nem engedem! — tépett bele a hajába, s hiába változtatott gyorsan hangnemet Márton Bözsi, már nem tudta megakadályozni, ami történt. Boriska aléltan rogyott a földre, felakadt a szeme, eltorzult az arca. Márton Bözsi jajveszékelve loccsantott vizet az arcába, és az segített. Felnyitotta a szemét, furcsán körülpillantott, mintha azon tűnődött volna, hogyan került a földre, aztán ahogy megvilágosodott előtte minden feltápászkodva azt mondta az anyjának: — Jöjjön haza Pöli a gyerekével! Nem is tudom, mért mondtam, hogy ne jöjjön ? Nem elég a bűnöm ? Gonoszság költözött a szívembe? SZILVA JÓZSEF metszete JEVGENYIJ VINOKUROV Mellém ül enni. Asztalon az étel. Rámszól: egyél! És megadom magam. Csörömpöl, istennő, a sok edénnyel. Olvas. Söpör. Szalad, mert dolga van. Mezítláb ténfereg öreg zakómban, vagv fölveri a konyhát éneke. Szerelem ez ? Dehogy. Mi is valóban ? Csak ennyi: elmegy — meghalok bele. Rab Zsuzsa fordítása LUCIAN BLAGA Nők, forró hegedűk Nők. drága hegedűk, tenyerünkben remegtek. Dicsérötök lehessek, hogy inatok bejárva mi földi végre lesztek! Szent fák. puha fák. Nők. drága hegedűk, ahogy némán remegtek, menny égi hegedűi, csak lángban, füstben állva. Tandori Dezső fordítása nő 15
