Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-14 / 25. szám

CSALÁDIKOR Egyre gyakrabban találkozhatunk csonka családban felnőtt gyerekek­kel, s főként olyanokkal, akiknek kapcso­lata az apával a válás kimondása után teljesen megszakad. Most egy konkrét példa segítségével szeretnénk olvasóinknak tanácsot adni: hogyan is kell az ilyesfajta, nagyon is érzékeny konfliktusokat kezelni, miképp lehet természetessé tenni egy — a véleke­dés szerint — nem természetes helyzetet. A megegyezés Az apát nevezzük Zoltánnak. Két gye­reke van, a tizenhárom éves Kati és a kilenc éves Péter, akik válás után édes­anyjukkal maradtak. A szó a továbbiak­ban az apáé: Alapjában véve megállapodtunk ab­ban, hogy minden második vasárnap a gyerekek hozzám jönnek. Abból indul­tunk ki, hogy a gyerekek számára nagyon fontos — külsőleg is —, hogy ne szakad­jon meg a kapcsolat, hogy tudatosítsák: ugyanúgy tartoznak az apjukhoz, mint az anyjukhoz. Ennek nemcsak a személyiség módon lehetővé tesszük, hogy a gyerekek élvezzék és átéljék a családi együttlétet. Tehát harmonikus az egész. Persze, való­jában azért nem ennyire egyszerű! A régi veszekedések emléke sokszor visszatér, föltóduinak a régi képek, s néha nem állhatjuk meg egy-egy hangosabb szó nélküL De az idő gyógyít! Például... Péter egy időben nagyon megváltozott Egyre gyakrabban kívánta, hogy maradjak ott. akaratos volt, agresz­­szív, kedvetlen. Főleg a közös vasárna­pok izgatták föl. Nyilvánvalóvá vált, hogy változtatni kell a megállapodásun­kon. Láttuk, hogy Péter több figyelmet és főképp több szeretetet igényel, mint amit eddig kapott. Ezentúl tehát többet vol­tunk együtt, csak késő este váltunk el, hogy érezze a törődést. Persze, a helyzet teljesen nem oldódott meg. de enyhült a gyerek vadsága. Ami a megállapodást illeti, szerintem nagyon fontos, hogy az első változatok megbeszélése ne a gyerekek előtt történ­jék. A sebek általában ilyenkor még frissek, s az egész egy szép kerek veszeke­déssé fajulhat. Többször le kell ülni, s csak mikor már letisztultak a legfőbb pontok, akkor álljunk a gyerekek elé. A lyen egy „igazi apa". Az életet nem lehet megerőszakolni, mert nem hagyja magát. A gyerekeim jól tudják, hogyan élek. Azt is tudják, hogy kívánságaikat, elvárá­saikat nem mindig tudom teljesíteni. Az­zal is tisztában vannak, hogy az én időm is véges, és temérdek teendőm van. Pél­dául ha valami más dolgom akad, egye­dül is el tudnak játszani. Természetesen, a háztartási munkába is bevonom őket, a kisebb házimunkákat — terítés, mosoga­tás, amit otthon is megcsinálnak — ná­lam is elvégzik. A gyerekek élvezik, ha nálam vannak. Festegetünk, játszunk, könyveket nézegetünk, beszámolnak a suliról stb.. tesszük mindezt fesztelenül, vidáman. Néha mindegyikünk mással foglalkozik: a lényeg, hogy együtt csinál­juk. amit csinálunk. Az exfeleségemmel mindjárt a legele­jén megegyeztünk, hogy a gyerekekkel kapcsolatos minden problémáról, nehéz­ségről informál, legyen az iskolai vagy nevelési kérdés. Természetesen, én is tá­jékoztatom az anyjukat, hogy mivel volt nagyobb probléma a legutóbbi „apu va­sárnapján". vagy mi tűnt fel a gyerekek viselkedésében. Persze azért óvatosan já­rok el, mindezt úgy irányítom, hogy ne sértse „anyai státusát", ne érezze szemre­hányásnak. Ami az anyagiakat illeti, a kiadásaik­hoz mindenben hozzájárulok, az ajándé­kokat közösen vesszük meg, vagy előre megegyezünk. A gyerekek persze nőnek, s azt is egyre gyakrabban kérdik, vajon miért váltunk el? Elsőször a nagymama beszélt Katival erről, s mi is megpróbál­tuk — a korunkhoz mérten — kifejteni előttük az okokat Persze, az idő rövid, s viszonylag keve­set vagyok a gyerekeimmel, így nem minden dolgot ismerek annyira, mintha velük élnék. Élek a magam módján, a gyerekek tudják, hogy érzek, gondolko­dom. s ezáltal is befolyásolom a fejlődé­süket. Gyakran mesélek nekik a mun­kámról, sikereimről, kudarcaimról, tud­ják, hogy mi érdekel, mi a hobbim stb. Az egyetlen amire szüntelenül ösztönzöm őket: a tudásvágy. Igyekezzenek minél többet tudni, minél többet megismerni a világból! így élünk. Kapcsolatunk nem alkalmi érvényű találkozások váltakozása, van benne rend és rendszeresség. Azt hiszem, a legtöbb ilyen jellegű gyerek-apa kap­csolatban a legnagyobb hiba: a puszta fennmaradásért küzdenek nap mint nap, ennyi a távlat... Hiányzik a távlatos gondolkodás! Pedig ha már benne va­gyunk egy helyzetben, nem a helyzet ellen kell küzdenünk foggal-körömmel, hanem meg kell tanulnunk együtt élni amnak mm alakulásában, hanem a nemi fejlődésben is nagy szerepe van. Az érintkezés a saját neműekkel és a természetes magatartás megtanulása a másik nemmel szemben sokkal könnyebb, ha' anyját és apját is maga mellett tudjá a gyerek. Itt most nem valami testi közelségre gondolok, hanem a példára: a fiú lássa, hogyan viselkedik egy férfi stb. Péter például jól tudja, hogy bármikor számíthat rám. épp csak máshol lakom. Úgy vélem, ez is a családiasság egyfajta érzete, vagyis ezt fejleszti ki. A gyereknek nincsenek komplexusai, nem érzi hogy más, mint a többiek. Kialakult az érintkezésnek egy sajátos ritmusa, ami magától értetődően szabá­lyozza a kapcsolatunkat. Például egy hosszabb kirándulásra készülünk. Előtte az anyjukkal mindent megbeszélünk és a gyerekek nálam éjszakáznak. Az exfele­­ségem nem támaszt akadályokat, igyek­szünk elsősorban a gyerekek érdekeit szem előtt tartani. Az egésznek a legfőbb titka még. szerintem, hogy tiszteletben tartjuk egymás érdekeit is. Nincs megen­gedve, hogy a másik önhatalmúlag intéz­kedjék, mert az fölborítaná az egyezsé­günket Ha valami változtatást tervezek, erről mindig értesítem az anyjukat. A közös napokon általában délelőtt viszem el a gyerekeket. Este, mikor visz­­szakísérem őket. egészen addig ott ma­radhatok, míg ágyba nem mennek. Ilyen tapasztalataim azt mutatják, jobb, ha a szülők a kezdetkor ritkábban találkoz­nak. A bosszúvágy, a gyűlölet később valamennyire elül. s a kapcsolat normális mederben tartható. Az „apu vasárnapja” Mint már említettem, a gyerekek min­den második vasárnapjukat velem töltik. Rendszerint már előre örülnek, készítik magukat a nap izgalmaira. Biztosak ab­ban, hogy valami nagyszerű fog velük történni. Beülünk egy cukrászdába, túrá­ra megyünk, talán még ajándék is akad — vagy egyszerűen csak egy jót beszélge­tünk! Félreértés ne essék, nem vagyok én valami cukros vasárnapi apuka, aki gyer­mekei minden — kimondott és ki nem mondott — kívánságát szó nélkül teljesí­ti. Elnéző sem vagyok, kapcsolatunk ter­mészetes apa-gyerek kapcsolat. Egysze­rűen arról van szó, hogy örömtelivé aka­rom tenni azt a néhány órát. amit együtt töltünk. De azért ezeknek az óráknak nem minden perce olyan pompás, mint ahogy az a nagykönyvekben meg vagyon írva. Ha így volna, elég hamar unalmassá válna az egész. Ugyanis ha vasárnapról vasárnapra eljátszom a szuper-apa szere­pét. a gyerekek sohase tudnák meg, mi­nő 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom