Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-14 / 25. szám
. 'ííRtgg •; Ä >. *•-■ bjP^ Ibolya Júlia: Rámutattunk arra. hogy a farm vezetője visszaél jogaival Pelikán Ferenc: Azelőtt jóI kerestünk kon, ők már ott guggolnak, mennek el. Igen, segítek a feleségemnek; mért, álljak ott, és nézzem?! Ha szeretnének dolgozni, ők is jól keresnének. Ha valamelyiknek azt mondom, ezt ne így, hanem úgy csinálja, rögtön odavágják, csináljam meg magam. Az ő hozzáállásuk miatt van az egész. A lánc belenő az állatok húsába. Nem elég csak odalökni a bikák elé a takarmányt, az állatnak a tisztaság, a kényelem is fontos. Ha szeretnének dolgozni! De hát ha nekik ez mindegy... És hogy a disznóim ott voltak az üres istállóban ? Leégett az ólam, az igazgató megengedte, hogy ott tartsam az állatokat. . . Csak árulkodnak ránk, évek óta ezt csinálják!" Lombos Kornél mérnök, az állami gazdaság igazgatója: „Ez a nő mindenkinek írt. Az a véleményem, hogy ő bujtogatja a többi személyt. Több mint két évvel ezelőtt a bikák súlygyarapodásában, a napi átlag 91 dkg-val járási első volt ez a tíz ember. A keresetek is jók voltak. 87-ben kezdődött ez a belső harc, személyi ellentétek miatt Ibo/yánénak csúnya szája van, follázitotta a többieket is. Bedecs helyett más vezetőt akartak választani. Harcoltak, ahelyett, hogy dolgoztak volna. A helyzet odáig fajult, hogy veszekedések, verekedések voltak, fölmondtunk nekik. De hát mindenki a munkást támogatja! Nem érdekel senkit hogy végső soron mi a jó az államnak. Előfordult, hogy 22 dkg-s súlygyarapodást ért csak el valamelyik! Az a panaszuk, hogy kevés a fizetés. Vannak más telepeink is, csak Gulyamezőn nincs súlygyarapodás. Vagy dolgozik valaki, vagy nem. Akinek a legnagyobb az Bodor Kornélia: Van, hogy két hétig sem látjuk az istállóban! eredménye, az a legértékesebb. Annyi a jelentkező, aki lakást akar! Találunk az etetők helyébe akármennyit! Ha kijön az új Munka Törvénykönyv, elbocsátjuk őket ha nem lesz továbbra sem eredmény. Nem tudunk velük mit kezdeni." Závodsky Erzsébet mérnök, az állami gazdaság főállattenyésztője: „Sajnálom Ibolyánét, de segíteni nem tudok neki. Elment szabadság, engedély nélkül három napra. A szankciók, amelyekkel sújtottuk, szigorúak, de példát kellett statuálnunk. Az etetők a termelési értekezletekre nem járnak. A munkába akkor jönnek-mennek, amikor akarnak." Tarics Géza, az állami gazdaság közgazdásza : „Az üszőknél, a teheneknél ugyanaz a takarmány, ott van eredmény. Ez a huzavona a gazdaságnak tavaly 800 ezer korona kárt okozott, több mint 300 q hússal termeltek kevesebbet. Csak az irigység beszél belőlük. Ha akarnak, dolgozzanak. Alig várjuk az új Munka Törvénykönyvet. Fölmondunk nekik, ha minden így marad. Ez a megoldás, ketté kell vágni a gordiuszi csomót." Mi fűzhető hozzá a fentiekhez? Sajnáljuk, hogy Gulyamezőn idáig fajult a helyzet, hogy a vezetőség nem tisztázott sok dolgot hamarabb, amivel talán elejét vehette volna az emberek közti viszony elmérgesedésének. Mert igaz ugyan például, hogy Bedecs Gyuláék, miután leégett az óljuk, az igazgató engedélyével tartották' állataikat ideiglenesen a gazdaság istállójában. De azon nem V m it I / Csak árulkodnak ránk évek óta! Kolesárová Viera: Ránk fogták, hogy lopunk! Ibolya Zoltán: Kár erről beszélni. . . csodálkozhatunk, hogy ez rossz vért szült az emberek között, akik tapasztalták, évekig tart ez az „átmeneti" állapot. A már amúgy is felkavart kedélyekre ez egyáltalán nem hatott csillapitólag. Ibolyáné, ez az egyéni életében sem könnyű sorsú asszony dolgos munkás, eredményei alapján mindig az elsők, a jobbak között volt, ezt a vezetőség is vallja. Hogyan lehetséges tehát az, hogy amikor a vizsgálatok során értékelte őt és munkáját a vezetőség, az került egy felsőbb szervekhez továbbított iratba, hogy eredményei a legrosszabbak?! Bedecs Gyula szerint a föellenőr tévedett, amikor ezt leírta. Mészáros Tibor mérnök, a gazdaság főellenöre viszont nem emlékszik az értékelésre. Lehet tévedni ilyen alapvető dologban, amikor egy ember becsülete a tét? Bedecs Gyulát, a telep vezetőjét a vezetőség valóban támogatja, törekvő embernek, jó munkaerőnek tartják, a gazdaság érdeke, vallják egyhangúlag, hogy maradjon, ha elmenne, nemigen kapnának a helyére megfelelő utódot. Mindezt elfogadva, nem kellett volna-e mégis már korábban felülvizsgálni a telepvezető magatartását, az emberekhez való viszonyulását is? Az újságíró véleménye az, hogy a kölcsönös vádaskodások — megalapozottak vagy sem, ezt most ne firtassuk —, irigykedések, sértegetések következtében kialakult áldatlan állapotokon már régen változtatni kellett volna. Az állami gazdaság vezetőségének kötelessége lett volna intézkedni, hogy a tanyán helyreálljon a rend, s az etetők kételyeikre, kérdéseikre világos, elfogadható magyarázatot kapjanak. Első látogatásunk után két nappal a vezetőség kiment Gulyamezőre. Közölték az etetőkkel, hogy kidolgozzák újra a munkarendet, pontosan meghatározzák, mikor, kinek, mi a feladata. Meg fogják követelni minden dolgozótól a munkaidő betartását, s gyakrabban járnak majd ki ellenőrzésre. Lehetőséget adnak arra (amit, reméljük, komolyan gondolnak, mert nem hiszszük, hogy az etetők elbocsátása az egyetlen megfelelő megoldás), hogy Ibolyáné és a többi etető bebizonyítsa, tud és akar jól dolgozni. Szeptemberig szól a haladék, addig el kell érniük a tervezett súlygyarapodást, s a mérések alapján dönt majd a vezetőség az etetők sorsáról: menniük kell-e, vagy maradhatnak. Mert, mint hallottuk, a helyükre bőven akad jelentkező. Bízom benne, hogy Ibolya Júlia és a többiek megértik a helyzet komolyságát, és saját érdekükben, félretéve sok egyéni sérelmet, munkájukkal bizonyítani fognak. Mert abban valóban mindnyájan egyetértünk az állami gazdaság vezetőivel, hogy dolgozni, termelni kell, becsületesen, tisztességgel, etetőnek és telepvezetőnek, beosztottnak és vezetőnek. De tegyük hozzá: a népgazdaság terveinek teljesítése közben sem szabad senkinek szem elöl téveszteni az embert, aki a javakat termeli, akinek — esetünkben — nincs szabad- és ünnepnapja, aki éveken át gürcöl több-kevesebb sikerrel és eredménnyel, aki — mégha követ is el hibákat — joggal várja el feletteseitől az emberhez méltó bánásmó dot, az emberi hangot. BERTHA ÉVA KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELEI V /
