Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-07 / 24. szám
Mindenféle is csokor ibolyával és néhány szál barkával indultunk a buszmegálló felé. A ivaszt szerettem volna betelepíteni a lakása, képzeletben már helyet is találtam az gaknak az asztalomon és a csokor virágnak polcon. Nem tudtuk, milyen járat indul a áros irányába, szemünkkel kerestük a tábit, ahonnan majd leolvashatjuk a pontos idulást is, de nem találtuk. Kis padok álltak zorosan egymás mellett, már éppen leülni észültünk, amikor a fűben észrevettük a iros táblát. Rozsdás hátlapja bizony csúnya itvány volt. Közös erővel felemeltük, erősen izakodva, hogy így talán megtudhatunk tajd valami közelebbit buszunk indulásáról, e sajnos, nem így történt. Megsárgult pa■írnyelvek lengedeztek csak előttünk, elhesintve minden reményünket. Egy szócska motoszkált a fejemben. Ezt a is kérdőszót minden tett magában hordja, s ez igy helyes. De azt hiszem, hogy a tettes" szóállományából már réges régen Itűnt a „miért". SZÁZ ILDIKÓ elindulsz reggel otthonról ezen a napon is úgy, mint a többin. Te kinek nem lett volna szabad megszületőd és szinte bemenekülsz munkahelyed iztonságot sejtető falai közé, mert vanlak napok, amikor minden, de minden okkal jobban fáj, mint máskor. Kollégáid vidámak, élcelődők, kedvesek Te megpróbálsz alkalmazkodni hozzánk , de nem sikerül. Mosolyod hervadt virág, neked mégis mosolyognod kell. És dolgozni. Figyelmesen, pontosan, különben a munkád semmit sem ér és kezdheted az egészet elölről. És Te újra meg újra kezded, mert gondolataid szüntelenül elkalandoznak, vissza a múltba, hogy újra járjad rég megjárt útjaid. Hirtelen nagyon fáradtnak, rémségesen öregnek érzed magad, hiszen egész életed csupa fájdalmas vándorlással volt tele. Te mindig úton voltál. Valahonnan éppen jöttél, valahová éppen igyekeztél, mígnem sérült, törött szárnyú madárként idáig elvergődtél. Az egyetlen állandó és örök útjaidon — magányod. S amikor munkahelyedről hazafelé menet rádöbbensz, hogy szemed immár két bamavizü. kiapadhatatlan forrássá változott. s nincs páncélod, ami megvédene a sebektől, és sisakod sincs, ami megakadályozná, hogy eljussanak hozzád a szavak, hogy nincs semmi, ami megvédene gondolataidtól, hogy nincs senki, aki megvédene önmagadtól, hirtelen egy kényszer kerít hatalmába, hogy futásnak eredj és fuss, fuss. ki tudja meddig, mert Te, akinek nem lett volna szabad megszületned a 35. születésnapodat nem így képzelted el. GÖGH VILMA C Emlékek útjain Nemrég találkozott utolsó ülésén az „Emlékek útjain" mozgalom szlovákiai stábja, hogy értékelje az elért eredményeket és eszmét cseréljen arról, hogyan lehet a fiatalok hazafias érzéseit tovább mélyíteni. A bizottság elnöke, Elena Litvajová elvtársnö megállapította, hogy a számos elkönyvelhető siker ellenére sem teljesített az „Emlékek útjain" minden elvárást. A kollektívák gyakran csak formálisan kapcsolódtak be a munkába. a Nemzeti Front többi tömegszervezetének tagjai pedig sokszor tudomást sem vettek róla; elégtelen volt a propaganda, főképp a mozgalom elindításakor volt nagyon gyenge. A SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának alelnöke, Kovác elvtárs beszámolt a jelenlévőknek új kezdeményezésükről, mely a „Források" nevet viseli. A CSSZSZK Nemzeti Frontja tömegszervezetei e mozgalommal szeretnék szervezeteiken belül elmélyíteni a fiatalok és a gyerekek hazafias és internacionalista nevelését. A kezdeményezés arra irányul, hogy a jelentős politikai eseményekhez és évfordulókhoz kapcsolódva akciókat és versenyeket szervezzenek az ifjúságnak. Két szakasza lesz: az első 1988 szeptem bérétől 1989 augusztusáig tart majd. a má-. sodik 1989 augusztusától 1990 májusáig. A résztvevők történelmi-dokumentációs tevékenységet folytatnak majd Csehszlovákia megalakulásának 70. évfordulója jegyében, megismerkednek a CSKP megalakulásának történelmével, a kapitalista államrend alatti haladó hagyományokkal. E munka a CSKP forradalmi harcai és az sznf partizánakciói emlékhelyeinek felkeresésével jár együtt. Megismerkednek majd a mozgalom résztvevői a dolgozók és a fiatalok haladó munka- és társadalmi hagyományaival, így az ifjúsági építkezésekkel, az ötéves tervek legfontosabb építkezéseivel stb. Mindezeket az akciókat az sznf 45. és hazánk felszabadulásának 45. évfordulója jegyében bonyolítják majd le. ELENA VALACHOVÁ, az SZNSZ KB dolgozója zélöen —, vegyük a lényeket. Tudomásodra jutott, hogy létezik, él egy egyéves ■cis unokiíd. El tudod képzelni milyen negkönnyebbült, boldog és hálás lenne Mónika, ha mielőbb kapna tőled egy 'énykcpei, ahol kisfiával a karodon mosolyognál rá? Késedelem nélkül hozd haza a gyermekotthonból a kisfiúi. Erzsók elpityeredett. — Ezt nem tehetem meg. Az egész község ujjal mutogatna rám. — Akkor mégis helyesen mérlegelt Mónika, hogy nem vallotta be neked a átkát. — Kicsit könnyen veszed a dolgokat, hiszen nem terólad van szó. Figyelmen kívül hágnám az epés meg'egyzést. A kisfiúra gondoltam, aki mennyivel boldogabban élhetne, fejlődhetne a csak neki szóló, csak rá sugárzó nagymamái szeretet és gondoskodás melegében. ahol érezné, hogy tartozik valakihez. — Minden csoda három napig tart — idéztem a régi bölcsességet —, semmi sem változna azzal, ha a községbeliek egy ideig beszélnének a dologról. Olyan fontos neked az idegen emberek véleménye? Abban a pillanatban fütyülnél rá. amint unokád kis kezét a nyakad köré fonná Menj el érte. hozd haza. — Nem. Nem mehetek. Ha meglátnám, megismerném talán valóban nem tudnám otthagyni. Még sokáig folytattunk meddő vitát arról, hogy melyikük mikor, miben hibázott, de én ezt a vájkálást mind mellékesnek tartottam. A kisfiúra gondoltam, aki az életéből még két nagyon fontos ével az otthonban fog tölteni, holott van egy aránylag fiatal, egészséges nagymamája, aki évek óta vágyódott utána, kívánta öt. Erzsók hazautazott. A szomszédok semmit sem sejtenek, de hogy az ö éjszakái nyugodtak-e, afelől nem vagyok biztos. És mindhármukra csak szomorúan tudok gondolni. Könnyen lehet, hogy olvasóim véleménye majd megoszlik, de az én meggyőződésem az, hogy idegen emberek előítéleteinél sokkal fontosabb egy élő. fejlődő kisgyermek sorsa és boldogsága. Figyelgetek Még szerencse, hogy az embernek vannak barátnői, akik gyermekeket szültek (ha már én elmulasztottam). A gyerekek unokákkal ajándékozták meg őket, lehet hát velük dicsekedni, a fényképeiket mutogatni. bemondásaikat idézni, van kit dédelgetni, kényeztetni, elrontani... Az én barátnőim ilyesmit nem müveinek, ők ezt a szülőkre bízzák, az apukára, anyukára, akik azután tőlük telhetőén mindent elkövetnek. hogy életrevaló polgárokat neveljenek csemetéikből. A nagyszülők a mai modern neveléshez nem értenek. A gyakorló szülök korszerű metódusokat alkalmaznak. A mai nagymamák nem tudják azt, amit a mai szülő tud. hogy egy gyerek akaratosságát fékezni nem szabad mert attól gátlásossá válik, esetleg sokkot kap vagy nem tudom mit. Erre figyelmeztetett engem egy fiatal mama. amikor udvariasan megkértem, hogy négy- és ötéves kislányait szólítsa fel szüntessék meg kis időre az asztalom körül órák hossza tartó nyargalásukat. Azóta a gyerekek felnőttek. szüleikkel együtt kivándorollak, igy hál nem tudhatom, kárukra szolgált-e az intés. De vannak ismerőseim, akik kiskorú gyermekeikkel itthon maradtak, ezért figyelmeztethette egyikei az óvónéni: tanítsa meg végre 4 és 5 éves kisfiáit verekedni. — Verekedni? Azt minek? — csodálkozott a nevelési módszereiben kissé viszszamaradt édesanya. Az óvónéni felvilágosította: — Azért kell ezt is tudniok, mert az élelmesebb társaik össze-vissza püfölik őket. és ők sohasem ütnek vissza. Anyuka megértette az óvónénit, és azóta óvodából hazatérve a két srácnak anyai felügyelet mellett verekednie kell. Van más is. Ezzel viszont dicsekedett egy anyuka Hogvhát tízéves fiacskája milyen tehetséges, szófogadó, okos, élelmes, muzikális, illedelmes és jó itélöképességii Gratuláltam a fiatal mamának sikerült kisfiához, de arcát mintha a gond felhője homályositotta volna el. — Azért nem vagyok megelégedve a gyerekkel mondta bontson —. mert soha nem ejt ki a száján csúnya szavakat. — És ez baj? — érdeklődöm. — Hát perszehogy baj! Kinevetik osztálytársai az iskolában ezért, és majd kisebbrendűségi érzés fejlődik ki benne. . . — Hm. És hogyan lehet ezen segíteni? — Hát. . . Most én tanítom öt csúnya szavakra... Becsületszavamra, ez nem saját elmém szüleménye. nő 7
