Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-12 / 3. szám

törekednek, hogy a város minden újszü­löttjét névadó ünnepségen köszöntsék. Évente mintegy száz-százötven gyerme­ket fogadnak így a város polgárává, kö­zülük több mint negyvenet egyéni ün­nepségen, ami -azt is jelenti, hogy egyre több fiatal szülő kívánja gyermekét egy­házi szertartás nélkül elindítani az életbe. Ezeket a névadó ünnepségeket, még na­gyobb gonddal szervezi és irányítja Icuka néni. Ha a születési anyakönyvi bejegyzés kevés, annál több a házasságkötéseké. Évente 80—100 fiatal pár indul közös útjára a szerény, de ízléses házasságkötő teremből. — Én a közéletből bőven kiveszem részemet — mondja Haring Ilona. — Harmine éve alakult meg városunkban a püt. melynek alapító tagja vagyok. A kezdet nem volt könnyű. A hivatásszere­tet azonban a legnagyobb nehézségeken is átsegített. Látván az elért eredménye­ket. úgy érzem, nem volt hiábavaló a fáradozásom. Ügy érzem, a város lakói támogatnak bennünket, értékelik mun­kánkat. Azok közé a hivatalnokok közé tarto­zik. akik semmit sem bíznak a véletlenre, mert tudatosítják felelősségüket a társa­dalommal és a polgárokkal szemben. Minden szertartásra úgy készül, mintha első bemutatkozása lenne, vagy vizsgáz­na. Vallja: alapos felkészülés nélkül nem végezhető színvonalas munka, nem lehet „csak úgy” befutni az eskétőterembe. Haring Józsefné csak azért végezheti évtizedek óta, kiválóan munkáját, mert tudja, otthon a család támogatja, segíti hivatása gyakorlásában. Férje, aki jelen­leg már nyugdíjas, évekig a városi párt­­szervezet elnöke volt Szepsiben, mindig megértette, támogatta feleségét, aki szin­tén párttag, s jelenlegi vezetőségi tagsá­— Jaj. nem. dehogyis — siettem meg­nyugtatni —, csak hát... — Igen — mondta olyan hangön. mint akinek már tapasztalatai vannak e téren —, mindig Jérfit várnak, és mikor én jövök, csodálkoznak, mintha valami marslakó lennék. Aztán ment minden, mint a karikacsa­pás. Adtam a létrát, a villany lámpát, meg ami még kellett, a többi szükséges holmi meg előkerült a táskájából. Talán fél órába se tellett, mikor jelentette, hogy a vödörre immár nem lesz semmi szük­ség. Arra is figyelmeztetett, hogy a leg­közelebbi üzemzavarnál jobb lesz. ha kicseréltetem az egész tartályt, mert ugye. semmi sem tart örökké. Mire rendbe hozta magát, már az asztalon párolgóit a fekete. Le is ültünk mellé, s én kíváncsian faggattam, mi vitte erre a pályára — Három évvel ezelőtt még könyvelő voltam — mondta. —j Aztán nyugdíjba mentem. Az egyik nagymama ilyenkor kötni kezd a családnak, a másik az unokákkal foglalkozik, a harmadik, ha telik neki. a kávéházban traccsolja át a gából kifolyólag sok feladat vár rá mun­kaidő után is. Volt a városi nemzeti bizottság képviselőnője is, és már tíz éve népbíró. Ezen a felelősségteljes poszton is helytáll Haring Ilona, amit mi sem bizonyít jobban, mint az elismerő okle­vél, amit 1982-ben kapott az Igazságügyi Minisztériumtól, a bíróságon végzett eredményes munkájáért. Közben felnőtt a két kislánya, akik szüleiket követve telve vannak hivatástu­dattal. Dr. Csacho Erika egy körzeti orvosi rendelő vezetője. Chválová Éva mérnöknö pedig a bodollói (Budulov) efsz debrődi (DebracT) részlegén a szőlé­szet vezetője a jnb képviselője s az utcai nőszervezet elnöke. Társadalmi munká­ból ö vállal jelenleg a legtöbbet a család­ban. Fiatal, lelkes, tele van akarattal, segítőkészséggel. Mint a jnb képviselőjé­nek lehetősége van tenni valamit a város­ért. ahol még vannak problémák, főleg a kulturális élet kibontakozását illetően. A család szemefénye a három kisuno­­ka. akik minden szabad percét lefoglal­ják a boldog nagymamának. A falakon kitüntetések, a vitrinben emlékérmek. Ezek bizonyítják, hogy a törékeny, ked­ves asszony sokat vállait magára az el­múlt évtizedekben társadalmi munkából. Tette ezt mint kommunista, mint szülő, és úgy is. mint hivatalnok. Önzetlenül s nagy szeretettel. Szervez, irányít, segít, tanácsot ad. Ilyennek ismerem immár harminc éve. Farkas Rózsa délutánokat, én meg szerelgetésre adtam a fejem. Mindig érdekeltek a miiszaki dolgok, és a férjem halála óta igyekez­tem saját kezűleg összebütykölni min­dent. ha valami elromlott, aszerint, a­­hogy még annak idején aJérjemtö! sikerült ellesnem. Ez persze csak amolyan ama­tőr munka volt. de mégis örültem, ha sikerült. A szomszédom tanár, műhely­gyakorlatokat oktat, kis műhelye is van a pincében. Megkértem, tanítson meg engem arra az „ezermesterségre’', amit mindig úgy: csodáltam. Kötélnek állt, s azt hiszem, elég jó diáknak bizonyultam. A tandíjat csak cigarettában fogadta el. Öl nagyon sok helyre hívták, alig győzte, aztán néha már engem küldött maga helyett. Hát így kezdődött. — Ez nagyszerű — mondtam meg­győződéssel —, erről föltétlenül beszélni kell. Nem mindennapi dolog egy fusizó­­szerelö nagyi. QjzfrcUj, ’kh-LoJut Visszhang Tisztelt Szerkesztőség! Berzéte (Brzotín) kastélyainak ál/ápol­jál ecsetelő minapi írásuk — tisztelet az épített környezet védelmében való kiállásu­kért! — motivált, s tisztán a legőszintébb jobbító szándék és az értékek pusztulása felett érzett aggodalom, valamint szülővá­rosom szeretete íratta velem mellékelt dol­gozatomat, melyei ezúton küldök el Önök­nek közlés reményében. Kié, ami mindenkié? Elszomorító az összkép. A négyszögletes teret övező épületek jónéhánya siralmas álla­potban viaskodik az elemek kitartóan ismétlő­dő támadásaival, állja még a „sarat” a fenn­maradásért vívott bizonytalan kimenetelű küz­delemben. Évek óta elhagyatott, pusztuló há­zak siváran tátongó ablakai néznek segélyké­rőén a térre. Itl-ott törött üvegcserepeket zör­get a nyirkos falak között kószáló szél. be-be­­csapva a még meglévő ablakszárnyakat. Nagyobbrészt összeomlott .sarokház húzódik kissé hátrább épület- és sorstársai vonalától. Tetejét immár két éve lerombolta a szakava­tatlan cselekvésvágy. Azóta dacol vízzel, hó­val. faggyal, újabb és újabb részeit átengedve az enyészetnek, lassan már eredeti tömegének harmadára zsugorodva. Barokk homlokzatá­nak egykori kapubejárata fölött, a nyílást sebtében elzáró farostlemez mögül elökandi­kál egy 1705-ös évszámmal ellátott zárókő, emeleti ablakai reneszánsz előképet sejtetnek. Eklektikus, antikizáló szomszédjának gazda­gon díszített homlokzatát akadálytalanul pusz­títja az esővíz mely tetőtől a pincéig áztatja a vastag falakat. Mellette a századelőn jellegte­lenné modernizált egykori reneszánsz épület áll több éve lakatlanul, kihasználatlanul. Csa­­tomátlan ereszéről alázúduló esővíz munkál­kodik a későbbi köntös lehámozásában póto­landó a müemiékesek elmulasztott falkutatá­sát. Középkori utcácska várostörléneti értékű támivei támogatják egy gótikus eredetű sarok­ház érzéketlen újkori beavatkozások által fel­sebzett falait. Kitörött emeleti ablakain át akadálytalanul suhan a tekintet tetőfoszlányo­kon túl a felhőkig. Földszinti ablakainak mí­ves kovácsolt zsaluit papírvékonyságúra marta a rozsda. Alig pár lépéssel arrább a megkésett menté­si munka zaja tölti be egy páratlanul érékes gótikus polgárház belső tereit. Óriásira duz­zadt költségekkel folynak a munkálatok, me­lyeknek évtizednyivel korábban múlt el az idejük. Máig már leomlott a boltozatok több­sége, csúcsíves kapubollozatot. későgótikus homokkő ajtókeretet kezdett ki a gyorsan múló idő. Erdőnyi fenyőtönk támogatja a semmiben lógó boltozatdarabokat. Düledezö udvari szárnyak, emeletnyi ma­gasságban fény után törő dudvával benőit udvarok, szélharapdálta tetők, névtelen hadak szorgos gyűjtőmunkája következtében eltűnt farészek, kovácsolt és öntöttvas elemek, díszes cserépkályhák helyei árválkodnak. A végsőkig kiszipolyozott s azután sorsukra hagyott épüle­tek búskomor látványa vonzza a tekintetet. Épített környezetünk, életterünk pótolhatat­lanul fontos része a múltból ránk maradi épületek összesége, mely elidegeníthetetlen komponense kulturális örökségünknek. Előde­ink hagyatékával értőn sáfárkodnunk nemcsak erkölcsi kötelességünk, de jól felfogott gazda­sági érdekünk is. A hétszáz éves Rozsnyó (Rozüava) központ­ja középkori bányavárosaink építészettörténeti fejlődésének ékes tárháza, intenzív hazai és külföldi turistaforgalom célja és állomása. Fa­lai között műemlékvédelmi hivatal, műemlék­­helyreállító építövállalati kirendeltség és újab­ban a történelmi városmag helyreállításával foglalkozó bizottság működik. Bíznunk kell jószándékú igyekezetükben, szakértelmükben és hinni szeretnénk az ősi falak ellenállásában, hogy kivárják a magasröptű tervek vaióravála­­sát. TÖKÖLY GÁBOR I Rövid hírek A nagytúri (Vefké Túrovce) SZISZ alapszer­vezet a népművelési központtal karöltve az elmúlt év végén zenés-műsoros délutánt rendezett a 3—15 éves gyerekeknek. A zenét a SZISZ-szervezet Dinamic zenekara szolgáltat­ta. ügyességi versenyek, a kicsik által előadott versek és daliok tarkították a délutánt. Brumi mackó, a legkisebbek kedvence is ott volt. s eljött Télapó is, sok-sok ajándékkal. Táncból, nevetésből nem volt hiány a jól sikerült három­órás összejövetel során. (Lackovsky Ilona) Elgondolkodtak már azon. hogyan készül­nek a villogó gyöngysorok? Ipolyságon (Sahy) járván bekopogtam a gyöngyfüzökhöz. s veze­tőjük. Mihalcsik Mária elmondta, hogy már huszonöt éve dolgozik itt a jabloneci üveggyár fióküzemc. Igaz, most inkább csak „bedolgoz­nak” az alkalmazottak, mert az épület rossz állapotban volt, így be kellett zárni. A felújítás már májusban elkezdődik, utána újra bejár­hatnak azok, akik a munkavállalás által közös­ségbe is akarnak kerülni. A gyöngyfűzés türe­lemjáték. több órát kell a gép mellett ülni, de akinek otthon a családtagok is segítenek, az a havi kétezer koronát is megkeresheti. Az átlag­­kereset itt 1 200— I 500 korona, de a dolgozók nagy része emellett még családját, háztartását is ellátja, így ez kifizetődő számukra. A gyöngyfűzés rendes munkaviszonynak számít, annak minden előnyével. így a fiataloktól a nyugdíjas korúnkig minden életkorú nő meg­található közöltük. Jelenleg nyolcvan alkalma­zottja van a fióküzemnek, de nagyon sok az érdeklődő, a munkára várakozó lány és asz­­szony. (Kardos Mária) nő 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom