Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-24 / 22. szám
FERENCZY ANNA 12. Z'"*. -ermekkora óta úgy étt, akár az O y állat, csak az ösztöne irányította. még józan paraszti eszét is nehezen tudta gyümölcsöztetni. Legszívesebben az asszonyok után settenkedett volna, mint régen. Hű, de haragudtak értei Úgy tartották, a gyerek megbízhatatlan, ha rajtuk ütnének, még a hazugság is nehezére esne, míg a felnőttet a kényszer sok mindenre megtanította. Nekik mindig volt elég fájuk, csak nem volt aki fűrészelje, aprítsa. Ha enni akartak, fát kellett vágni. Ágnes a vékonyával csak elbajlódott; néha János megsajnálta, kivette kezéből a baltát. Lassan fogyott a farakás, mely alatt egyre vastagabb hasábok lapultak. Ágnes tanácstalanul nézegette, nem tudta, mihez kezdjen vele. . Most is legszívesebben utánuk szaladt volna, de féltette szép ruháját, szandálját, hisz oly kevés holmija volt, vigyáznia kellett rá, nem szaggathatja széjjel bozóttal, tüskével. Valóban nagyon kevés ruhája volt, a pénzét hazaküldözgette, így keresetéből csak a legszükségesebbre futotta. Hát igen, ő afféle jó bolond volt, tette, amit kértek, parancsoltak. Alig bírta el az ásót, de már ásott, még nem érte fel a tökét, de anyja előtt szorgalmasan hónaljazott, kötözte a töke alját, gyomlált, ha meszeltek, meszelt, húzta a falak tövét, ablakot tisztított, seperte az udvart, mégis úgy érezte. felesleges, ötödik kerék. A tavasz semmi jót nem ígért, télen alig hullott hó, és az őszi eső is elmaradt. Nehezen tudták elvetni a gabonát, az agyagos, köves, kőkemény földet alig bírták fölszántani. A tavaszi északról egyetlen ablakkal. Közelükben terpeszkedett az ámyékszék, nagy, kövér legyek döngicséltek körülötte, s orrfacsaró bűze fölforgatta a gyomrát. A helyiség döngölt földje hűvösséget lehelt, a falak mellett összeeszkábáit ágyak, rajta szalmazsák. Ágnes a magával hozott lópokróccal letakarta ágyát, ruháit párnaként feje alá rakta, ócska bőröndjét a falnak támasztotta. A másik pokróccal takaródzott. Mint később kiderült, Margit néni, mikor bejelentette őket, mind Ágnes, mind Regina életkorát egy-két esztendővel megtoldotta, és idősebbeknek íratta be őket. Kezdetben az üvegházakban dolgoztak, később palántáztak. Ágnes felvállalta sorsát, csak az embertelen bánásmód keserítette el. Ők még csak hagyján, de szomszédaik több mint egy hétig a csupasz szalmán háltak, nők, férfiak egy rakáson, köztük egy négy-ötéves fiúcska. Ágnesnak úgy tűnt, az asszony és gyermeke csak afféle megtűrt; németes tődött a titok. Csak maradjon, gondolta Ágnes, ő úgyis ötödik kerék, csináljanak, amit akarnak. De lelke mélyén bántotta a dolog, amiről senkinek se beszélt, fájdalmát megtartotta magának. Amint melegebbre fordult az idő, esténként szállásuk elé telepedett, nézte a jövés-menést. Úgy érezte, rászedték, becsapták, de haza mégsem szaladhatott, szerződését komolyan vette. Munkatársainak feltűnt szótlansága, zárkózottsága. Egyik este Zsuzsánna apja letelepedett mellé Zsuzsánnával. Ők is summásoknak szegődtek Zsuzsánna vőlegényével együtt. Eleinte mindenféléről beszélgettek, míg Péter bácsi vallatni kezdte. Hosszasan hallgatott. Mit is felelhetett volna, hogy szégyenli az otthoni dolgokat, apja viselkedését. Azt ők is tudták, s hogy szánják, sajnálják, ezt nem akarta. — Nos, jó ez így? — bökte meg a vállát Péter bácsi. — Jó... Még mindig jobb ... — A többit elhallgatta. -■ Egy délután hallotta, hogy az asszonyok az erdőbe készülődnek. Az istállóban egy szögről leakasztott néhány tehénkötelet, utánuk sunnyogott, még bakancsot húzni is elfelejtett. Az asszonyok már csak akkor vették észre, mikor kikászálódtak a mély árokból. Szemük villámokat szórt. Ágnes a száraz gallyakból akkora kupacot hordott, mint egy óriási szarkafészek, mig az asszonyok horgokkal törték a vastagabbját, s ügyesen a rözsecsomó közé ágyazták. Neki is segítettek összerakni, összekötözni, és felsegítették a hátára. Mire leért az erdőből, azt hitte, kilyukad a háta. Ettől a naptól kezdve rendszeresen velük tartott. Rettegett a csősztől, mert fű, fa, avar lopását tiltották, de a falu népe rákényszerült. Nyáron hordták össze a téli tüzelőt, mert a hóban árulkodó lábnyomok könnyen a nyakukra hozták volna a csőszt. Kinek lett volna pénze szénre? Ágnes még szenet nem is látott. Jó volt az erdőben barangolni. Amint megszedte a maga kis rőzséjét, gombát szedett, közben, hogy bátorítsa magát, a rigófüttyöt utánozta. Még a vén Ha r>éne is megbocsátotta, hogy néhanapján megdézsmálta az almáját; lefelé menet utolsónak ballagott, nehogy Ágnes valahol lemaradjon. A faaprítás gondja lement a válláról, a tyúkól oldalát tetőig behordta, ha kellett, csak kiszaladt érte, összetördelte, s máris pattogott a tűz. Anyja szeme gyakran simogatta, örült, hogy szorgalmas gyermeke van. árpa nehezen kert, hiányzott az eső. Ágnes mindenképpen segíteni akart, ezért feliratkozott a summások listájára. Apja a hír hallatára káromkodott, anyja sírdogált, mert mit mondanak majd a faluban, hogy summásnak szegődik, mint aki arra rákényszerül. A Szent György-napi búcsú után mégis felkerekedtek, miként a vándormadarak. Talán tizenöten lehettek, köztük Regina is. Ágnes akkor ült másodszor vonaton. Menetiránynak háttal helyezkedett el, hogy minél tovább láthassa Zobor hegyét. Hogy, de hogy szerette ezt a vén szunyókáló óriást! Most is addig nézte, míg bele nem olvadt a távolságba, s el nem tűnt a szeme elől. Szívesen vállalta a munkát, mégis valami összeszorította a torkát. Talán azt érezte, nehéz lesz, amit vállalt, és Regina is fájt neki. Rejtély volt számára. Regina mért állt a summások közé, s ezt a nagy titkot nem tudta megfejteni. Már rég nem voltak bizalmas barátnők, de beszélni azért beszéltek egymással. Elecskén kiszálltak. A falucska dimbes-dombos, közepén a major hatalmas épületével, üvegházaival várta őket. Szálláshelyük egy hosszú épület egyetlen bejárati ajtóval, közepén folyosóval. Ők a keleti szárnyát kapták. kiejtéssel beszéltek. Az anya arca pergamen színű volt a gondoktól, nélkülözéstől. Apróságát mindenhová maga után vonszolta, ebédjét megosztotta vele. Reggelente Margit néni honnan, honnan nem, kenyeret, tejet tett eléjük a gyalulatlan asztalra, de az ebéd ki volt számítva. Hogy sajnálta Ágnes a fiúcskát, aki ott ténfergett körülöttük, s az éhes, fáradt férfiak rámordultak. Ilyenkor ijedten bújt az anyjához, kócos fejét ölébe fúrta. Ágnes gyakran gondolt arra, hogy mit vétett ez az ártatlanság, miért kell neki itt szenvednie, korán kelni, későn feküdni, mások tányérjába lesni, mohó kanalazásukat nézni. Lehet, anyja a háború előtt jobb napokat látott, és most... Talán gyermeke háborús örökség?... Vagy elveszthette a férjét? A csoportban, amelybe a szerencsétlen asszony is tartozott, nemigen beszélgettek, még dolgozni is szétszórva, külön-külön parcellára osztották be őket. Talán egy hónapig maradtak, aztán vagy átköltöztették őket máshová, vagy hazamentek Mácsédra, helyüket egy szlovák csoport foglalta el. Ágnes korán kelt, hogy az egyetlen húzós kútnál megmosakodhasson. Szarvasszappanát a szalmazsák alá dugta, nehogy lába keljen. Kapálásnál úgy állt be, nehogy Regina mellé kerüljön. Beszélni már alig beszéltek egymással, az otthoniakról meg végképp nem. Regina csakhamar ráunt a kemény munkára. Egy szombati nap hazautazott, és elfelejtett visszajönni. Megfej-Ágnes jól sejtette, valóban szánták. Több mint egy hétig palántázták a dohányt, ő hordta lajtból a vizet, dél felé két karja le akart szakadni. Az utat kémlelte, mikor látja már zötyögni a lovaskocsit, rajta Margit nénit az ebéddel. Péter bácsi kivette kezéből az öntözőkannákat, rákacsintott, hogy húzódjon a lajt oldalához pihenni. Jól jött a segítsége, gondoskodása. Ágnesnek úgy tűnt, kérdezni akar tőle valamit, csak az alkalmas pillanatra vár. Megérkezett a várva várt ebéd, ami rendszeresen bablevesből, hamis gulyásból, hígra habart főzelékekből és néha tésztából állt. Szombaton még egy nagy, üzleti lekvárral töltött bélésforma kalácsot is kaptak. A koszttal Ágnes meg volt elégedve. Margit néni jóvoltából mindig az ő csoportjuknak jutott az étel sűrűje. Kezdetben éhes maradt, később ő is megevett mindent, nem finyáskodhatott. — Ebéd, ebéd — integetett Margit néni a hatalmas merőkanállal. Gyorsan kezet mostak, és körülülték a jó krumplilevest. Ágnes keze alig bírta el a kanalat, kezefeje bedagadt, ujjai szinte szétlapultak. Álig evett valamicskét, felsőszoknyáját leterítette a fűre, azon öszszetekeredett, nagy darab kenyeret nő 14
