Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-17 / 21. szám
\ hogy Gáspárt elszakította tőle az élet. Nem volt annyira vallásos, mint sokan a faluban, így tudta, az emberek jobbára maguk irányítják a sorsukat, vannak azonban olyan események, amelyek akaratuktól függetlenül befolyásolják életüket. Ilyen volt a háború is. A front után a falu életében is ok minden megváltozott. A parasztról lepattant a szorítógyűrű. mégis megtorpant, nem tudta fölérni ésszel, hogy szebb, jobb, emberibb élet ígérkezik a számára, megtorpant, mert önmagát nem tudta máról holnapra megmásítani. Maradt hát tovább a szeretetlenség, a viszálykodás, a bűn, a sötétség, mely gúzsba kötötte lelkűket, szivük puszta és üres volt. mint aratás előtt a magtár. Ez a lelketlenség főként azok életét mérgezte meg, akik „mondva", vagyis a vagyonőrt kötöttek házasságot. A lányos anyák sok mindennel megalkudtak, ha a vejükröl volt szó, de a fiús anyákat keményebb fából faragták. Látni, hallani akartak mindent, mindenbe beleszóltak. Ha a menyük akaratuk ellenére cselekedett, elkezdődött a kálváriája, keresztre feszítése, hacsak vissza nem menekül a szülői Nagysokára Gáspár barátja. Gyurka jött érte, de éppen csak fordultak. Gáspár lekérte Ágnest. De nagyon boldog volt, nem csoda, hiszen először táncolt életében! Szégyenlősen tette kezét Gáspár vállára, szíve csak úgy dörömbölt feszes pruszlikja alatt. Lopva Gáspár szemét kereste, de az kerülte tekintetét. — Hallom, Elecskére készülsz ... — Én, ki mondta? — lepődött meg Ágnes. — Regina, mert ö is... — Regina? ^ — Ö. Ha mégy. ő is megy, igy mondta ... Ágnesnek elpárolgott a jókedve. Sokat táncolt, még azok is megforgatták, akik előzőleg megfenyegették, de hiába, kedve elszállt. Gáspár Reginát forgatta. Annyira egymásba feledkeztek, hogy még a ritmusból is kiestek. Ágnes sértettségében haza akart szaladni, de meggondolta magát. Tudta, hogy Regina megint ügyködik valamiben, de hogy miben, azt csak Elecskén tudta meg Ágnestől távol állt minden kétszínűség, ezért hitetlenkedve nézte az ő napraforgóját. Lámpagyújtás előtt, szinte tüntetőén Alex is fel-FERENCZY ANNA miatta megy, ha marad, akkor sem miatta. Pozsony pedig úgy érdekli öt, mint a háta közepe. Úgy látszik, Alexbe már megint beléállt a dicsekvés. — Miért hallgatsz?... Jössz vagy maradsz, mert én megyek, és ritkán jövök haza, hallod. Kócos, ritkán ... És szeretném, ha nem feledkeznél el rólam. Mivel Ágnes hallgatott, megmarkolta két kezét, sokat mondón megütötte, és elköszönt. Haragudott a Kócos névért, amit Alex ráragasztott. Sólyomhegyre, a kőtörök után vitte az ebédet, visszafelé menet az erdő alatti bokrok között valaki éktelenül hamisan fütyörészett. Az a valaki Alex volt. Tíz-tizenegy éves lehetett, rövidnadrágban, göndör hajától, ami a szemébe hullott, alig látott. Kecskéit legeltette. Ágnes nem bírta megállni, hogy felé ne kiáltson: — Hamis! Hamis! 9 Agnes másnap ismét felmerészkedett ángyikájához. Sokáig guggolt a kerekeskút mögött, kileste, míg bácsikája az állatokhoz ment. Aztán olyan óvatosan húzta ki a sorompó nyelvét, az még nyikkanni is elfelejtett, és leült a szoba küszöbére. Ártgyikája úgy belefeledkezett a szoptatásba, hogy észre se vette. Ágnes lélegzet-visszafojtva nézte arcán az anyaság boldog varázsát. Ángyikája rakoncátlan fürtjei lesimítva, haja koronába fonva, egész lénye átszellemült, s úgy ült a tiszta párnák között, mint valami szent. Bácsikája dolga végeztével sietősen jött, átlépte a súrolt küszöböt, aztán az ágy szélére húzódott, és gyönyörködött az újszülöttben. Majd fáradtan ült az asztal mellé, ahol elbóbiskolt. Ágnes fölállt, hajtotta a kíváncsiság. Ángyikája csak akkor vette észre. Kedvesen rámosolygott, az ágyból kiemelte a pólyást, megmutatta neki, majd óvatosan visszatette. Ágnes legszívesebben megsimogatta volna a dunyhát, de csak állt megilletődve, szótlanul, hol az egyikre, hol a másikra nézett, majd lábujjhegyen távozott. Vasárnap litánia után volt a keresztelő. Anyjuk még nagymisére sem ment, sütött, főzött, készülődött. Előkerült az eldugott pálinka, amit pirított cukorral édesített, a kosárban töltött tyúk. siska (fánk), bor szép háziszőttessel leteritve. Aztán fölszedelőzködtek, és elindultak a pocitába (a szülő anya meglátogatása), hogy mire hazajönnek a templomból, ők is odaérjenek. A tisztaszobába tessékelték a vendégeket, a látogató rokonokat, ott terítettek számukra. Ágnest csak a csöppség érdekelte, látni akarta, hisz ángyika mondta, rá hasonlít. — Ángyika, ringathatom? Az, bár el volt foglalva a vendégekkel, a bölcső szalagját Ágnes kezébe adta. — No. ringasd, ha akarod, de vigyázz. Április vagy május lehetett, a bölcső tirangli kendövei volt letakarva, hogy a legyek ne zavarják a pólyást. — Hogyan hívják, ángyika? — kérdezte Ágnes. — Hogyan ? Hát Ilonkának. — Kicsit csalódott. szerette volna, ha Ágnesnek keresztelik. Agnes kinyújtotta a lábát, hadd barnítsa a nap melengető sugara! Most, ennyi esztendő után ismét belenyilallt a fájdalom. házba. Gyakran még a születendő gyermekek számát is az anyós határozta meg, így lettek az egykék, hogy ne kelljen a hosszú portákat fölosztani, és hogy ne kelljen a földeket földarabolni. Ha a betolakodó menyecske a saját életét akarta élni. könnyen előfordult, hogy nagymisére menet valaki „megkeresztelte" az éjszaka összegyűjtött folyadékkal. A szépre, jóra fogékony Ágnes valamivel könnyebben illeszkedett bele az új világba, ezért is sikerült, hogy elhagyva otthonát megálljon a maga lábán. Gyereklányként sok mindenre gondolt. Gáspárért még a lehetetlent is vállalta volna, hisz ezt mások is megtették szerelmükért, míg János oldalán erre képtelen lett volna. Gáspár makacs hallgatása óta valami változott közöttük, de nem úgy, ahogy Ágnes szerette volna. Nagymisén szemük összeösszeakaszkodott, a séták alkalmával is mellé-mellészegődött, még ángyikájukhoz is felfutottak néha, de már alig váltottak szót. Nővéréhez már jártak a legények, s gyakran megfenyegették, ijesztgették Ágnest, mert rátarti lány volt, hogy húsvét vasánapjának éjjelén kimázolják a falakra. Még azon az őszön egy falubeli aszony, aki afféle summásgazdasszony volt Elecskén — férje meg kinti gazda, munkásfelügyelő — arra próbálta rábeszélni, tartson azokkal, akik oda szegődnek munkára. Ágnes nem mondott nemet. Megérkezett a várva várt farsang. Barátnői beálltak a táncba a többi lány közé. de Ágnes a kocsma előtt ácsorgott a szájtátikkal. Gondolta, aki akarja, onnan is beviheti. kérte. Most Gáspárba mart bele a féltékenység. Le-lekérte Ágnest, de valami hűvösség telepedett közéjük, szótlanul ropták. Ágnes nem akart beszélni Regináról, hiszen ha elmegy Elecskére, majd elválik, melyikük felé fordul a fiú. A jókedvet hiába erőltette, így hát egy alkalmas pillanatban feltűnés nélkül kisomfordált a kocsmából. Szőrkendőjét fejére húzta, sietősen megszaporázta lépteit. Még a Barátkútnál sem járt, amikor Alex hangját hallotta. — Várjál. Kócos! — toppant elé, átugorva a mély árkot. — Hát a táncosod hol maradt ? — Ott. ahol a többi — felelte kedvetlenül. — Miért ilyen sietős? — Csak ... Mi az, rám vártál? Csak nem? — De rád, mert hallom, a legényjárás tilos nálatok. Különben igazad van, ha ilyen fiatalon faképnél hagynak, másikat nehéz leakasztani a szögről. A szerető komoly dolog ám! Ágnes nem tudta mire vélni Alex okoskodását. Célzás akar lenni, vagy talán ő is látta, amit más?... Sajnálkozásból nem kér, különben is, nem nyomorék, hogy sajnálják! — Megvártalak, hírem van számodra. Pozsonyba megyek kereskedelmibe! Nem tartasz velem? — Én Pozsonyba?! Mi az ördögöt keresnék én ott? — Hiányozni fogsz, kit forgatok meg a zenén? — Ott is akad ... — Akad, de nem mindegy, hogy ki. Hallom, Elecskére készülsz ... Ágnes alig hitt a fülének. Már ez is kezdi? Különben mi köze hozzá, ha megy, nem — Na és? A kecskéimnek így is jó. Te . .. Te... Kócos! — Én kócos? Te megjárnád pulinak is! — Hű, de felvágták a nyelved! Hirtelen botot emelt rá, de nem ütötte meg. Ágnes nem futott el, farkasszemet néztek. — Akkor is hamis. „ — Hát nem mindenkinek van olyan csengő hangja, mint neked. — Nekem? — hüledezett Ágnes. — Két krajcárom volt nékem — dúdolta Alex, még a kezét is csípőre tette mókásan. Ezt a dalocskát még a nővérek tanították anyák napjára. Örült, hogy Alex emlékszik rá, ezért hagyta, hadd dalolja, mégha hamisan is. Együtt mentek a templomig. — Szervusz, Kócos, várnak a teheneim. — Teheneid? Tán a kecskéid, nem? — Neked kecskék, nekem tehenek és kész. De nincs harag, ugye?! Ágnes végigsimította a hájat, ettől a naptól Alex számára Kócos maradt, bármilyen szépen megfésülködött is. Hová lett a csengő hangja? Hová? A libák őrzésénél elénekelte ... Akár a szél fújt, akár az eső esett, felhajtotta azokat az erdő alatti mély árokba, ahol a nap nem égette ki a füvet. Ilyenkor félelmében énekelt, míg egyszer úgy berekedt. hogy hetekig csak suttogni tudott. Az esős medárdi szél ellopta csengő hangját, és soha többé nem adta vissza. alsó kert felöl megint kiabálás hallatszott. — Gyere már te hirharang, mit piszmogsz! nő 14
